Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-10 / 15. szám
1977. IV. 10. A malonyai kastély homlokzata (J. Páleník felvételei) Erre gondolhat Frantisek BenCaf, a malonyai kastély új „ura“, amikor a dolgozószobája falán függő képre mutatva, ezekkel a szavakkal zárja beszélgetésünket: — Ez idén lesz 805 éves az általa alapított arborétum. S mi újra tisztelettel adózunk munkásságának. Mert Ambrózy-Migazzy István nagyon progresszív gondolatokat vallott és valósított meg. Erről a látottak alapján is meggyőződhetett, de hadd bizonyítson tóle egy idézet is: „A kertek az emberek és nem a kertészek számára van- -nak ... A kertek ma a tömegek kulturális követelményévé, az egyén és a közösség számára létszükségletté váltak ...“ Igen, ilyen tisztán látott és ilyen bölcsen, plebejusi módon gondolkodott és cselekedett. Ez magyarázza, hogy nevét megőrizte, művét továbbfejleszti a szocialista utókor GÁLY IVÁN Fürkésző tekintettel néz le rám a falról. Nem úgy, mintha fel akarna nyársalni a szemével, netán azért, hogy drága idejéből elcsenni merészkedek, mint inkább olyan emberként, aki nyitott szemmel nézi a világot, mindent megfigyel és mindenen elgondolkodik. Mi lenne — morfondírozom magamban —, ha az olajfestmény megelevenedne, s a Blondel-keretből sújtásos díszmagyarjában kilépne a kastély volt ura: Ambrózy-Migazzy István báró, a főrendiház örökös tagja, hogy választ adjon mindent firtató kérdéseimre. Ügy hiszem, szűkmarkúan mérné a szót életéről. Izesebb magyarsággal bizonyára, de többet aligha mondana ennél: — Sértődés ne essék, öcsémuram, hírlapíróknak, főleg önnönmagamról, nemigen szeretek beszélni. Úgy tartom, az emberről beszéljen inkább a munkája. Annyit mégis elmondanék, lévén információkból élő ember, hogy 1869-ben születtem, a bécsi Therezium- ban végeztem el a középiskolát, egyetemi tanulmányaimat pedig szintén Bécs- ben, illetve Louvainben és Budapesten. Megfordultam Európa szinte minden országában. Igen nagy vonzalom fűz a Földközi-tenger partvidékéhez és szigeteihez, ahol a mediterrán flórát tanulmányoztam. Mert ugye, kérem, azt (udja, hogy dendrológus vagyok. Más szóval, a növénytan azon ágazatának szentelem időm java részét, amely a fák, a bokrok és a cserjék tanulmányozásával foglalkozik. Hadd áruljan el viszont azt is, hogy emellett kedvtelé seim közé tartozik a lepkészet, a festészet, az esztétika, no meg az össze- hasonlító nyelvtudomány is felette ér dekel. Büszkeségem ez a főleg mediterrán flórát, csaknem 600 fajta örökzöld lombos fát és több száz fenyőfajtát bemutató malonyai „kertem“, amelynek tudományos elnevezése: ARBORÉTUM SEMPERVIRENS ET SEMPERFLORENS, magyar szóval Örökzöld és örökkön virágzó fás hely ... Örülnék, ha ezt megtekintené ... Megköszöntem a képzeletbeli interjút Ambrózy-Migazzy Istvánnak, és visz- szakísértem egy ideig üresen ásítozó képkeretébe. Átugrottam egynéhány emberöltőt, és kiléptem a kastély kapuján a verőfényes március eleji nap égszínkék boltozata alá. Először a Hamamelis JaponiFrantisek BenCaf igazgató ca cserje apró, élénk sárga virágai szöktek a szemembe, majd a domboldalra komótosan felbaktató utacská- kat, ösvényeket, fasorokat járva, lassan elémtárult a ma is mintegy ötven hektáron elterülő park sok-sok csalogató meg bújócskával incselkedő szépsége. Több mint kétezer fafajta található itt a világnak szinte minden tájáról, de főleg a Földközi-tenger térségéből, Ke- let-Ázsiából és Észak-Amerikából. Ebből 1400 a lombos, a többi pedig tűlevelű. S ami igen fontos, jelleget megadó, 700 fa- és cserjefajta — örökzöld. Legjellemzőbbek talán a nemcsak itt, hanem a messze környéken is bőven található és nyilván innen telepített tujafák, ez a ciprusfélék családjába tartozó növénynemzetség. Egyik sudár, 12—15 méteres szokatlan magasságot is elérő gyönyörű fajtáját mlyftanyi tu- jának nevezik. A tűlevelűek számtalan változata között vannak olyanok is, amelyeknek 25—30 centiméter hosszú leveleik és másfél-két kilogramm súlyú tobozaik vannak. Az exotikusabb példányok közül figyelmet érdemelnek a Távol-Keletről származó cédrusok vagy a sárgászöld levelű Aucuba Japo- nica. Az utóbbi az arborétum mai gazdáinak, a Szlovák Tudományos Akadé mia Dendrobiológiai Intézete tudományos dolgozóinak egyik büszkesége. Hiszen az Aucuba Japonicát a sokkal Ambrózy-Migazzy István mellszobra az arborétumban kedvezőbb éghajlati feltételekkel rendelkező krími arborétumban sem honosították meg egészen addig, amíg itt Malonyán meg nem győződtek sikeres akklimatizálásáról. Persze, azért itt is akadtak vele gondok, de másfélék. Az Aucubának igen magas a cukortartalma, s az egyik télen két és fél ezer példányát „legelték le“ az arborétumba valahogy behatoló őzek. Minden évszakban üde és felejthetetlenül szép látvány fogadja a látogatókat. Télen például a sok más érdekesség mellett az örökzöld tölgyek. S még hó fedi a földet, amikor virágozni kezdenek az első cserjék. Májustól késő őszig szinorgiával csalogat a pátriájára, Japánra és Kínára, a Himalájára és Észak-Amerikára már aligha emlékező hangarózsa vagy havasszépe — közismertebb nevén a rododendron törpe cserjéinek és fáinak virágözöne. — Igen, ez. a gyűjtemény a leggazdagabb Csehszlovákiában, az örökzöld fajták választékát tekintve pedig Európában is — tájékoztat Frantisek Ben- cai docens, kandidátus, az SZTA kihelyezett Dendrobiológiai Intézetének igazgatója. — De amíg eljutottunk idáig... Bizonyára nem volt könnyű dolog. Erről ő mondhat a legtöbbet, hiszen 1954 óta dolgozik e helyűit egyhuzamban — „régi leltári tárgy vagyok itt“ — mondja mosolyogva. Először is meg kellett menteni a még megmenthetőt. Az arborétum ugyanis 1914 óta, amikor a különben 1933-ban elhunyt alapítója távozott innen, egészen a felszabadulásig fokozatosan hanyatlott — elhanyagolták. Kö- zép-Európa viszonyai között az egyes fafajták bevezetését és akklimatizálá- sát, meghonosítását célzó e jelentős elméleti és gyakorlati kísérlet eredményének, a mlyiíanyi arborétumnak megmentésére a szervezett munka tulajdonképpen csak 1953-ban kezdődött. A Szlovák Tudományos Akadémia határo- zatilag ekkor vette át az arborétumot, amelyben akkoriban összesen mintegy 600 fa- és cserjefajta volt, s ebből mindössze 80 az örökzöld. Rengeteg volt a teendő az ún. mentési munkálatok befejezéséig, vagyis 1960-ig. A többi között vízvezetékrendszert és faiskolát hoztak létre, évente kiültettek ötezer örökzöld fát és cserjét, s kapcsolatot teremtettek a világ hasonló munkahelyeivel, eddig csaknem 650 botanikus kerttel. Sikerrel járt tehát a csehszlovák bo tanikusok és dendrológusok harca ennek az értékes hagyatéknak a megmentéséért, rekonstrukciójáért és gyarapításáért. A fejlődés további mezsgyeköve volt, hogy az arborétum 1967- ben elnyerte a tudományos intézet státuszát. Lényegében ekkor kulminált először tudományos munkatársainak sokrétű kutató és publikációs munkássága. Ha kezünkbe vesszük az intézet dolgozóinak 1973-ban készült bibliográfiáját, akkor meggyőződhetünk róla, hogy Gejza Steinhübel kandidátus mellett legtöbbet éppen FrantiSek Benőaf igazgató publikált. (Előszeretettel foglalkozik a szelídgesztenye termesztésének tudományos kérdéseivel. Komoly gyakorlati eredményként könyveli el, hogy a nagykürtösi járásban nagy sze- lídgesztenye-ültetvényeket telepítenek.! A Dendrobiológiai Intézet létrejöttéig elért eredményeket ismertette átfogó módon A • mlyhgnyi arborétum dendro- flórája című tanulmánya. Ezzel kapcsolatban tudom meg tőle, hogy Ambrózy M. István annak idején 1200 oldalas művet írt az arborétum alapításáról, de a könyvtárban megtalált nyolcvan oldaltól eltekintve, az értékes kézirat elkallódott. Az igazgató számos tény, adat, teljesített és megvalósításra váró feladat ismertetésével érzékelteti a fafajták rendszertanának, fiziológiájának és ökológiájának országos kutatását immár egy évtizede országosan koordináló intézet munkásságát. Elméleti eredményeik a gyakorlatot szolgálják. Csak két példa a sok közül ennek bizonyítására. Kiadásra vár egy 1200 oldalas, 330 térképpel ellátott kollektív tudományos mű, amely egész Szlovákia területén feltérképezi az idegen országbeli, egzotikus fafajták telepítésének mai helyzetét (sajnos — az ilyen felmérés hiányában is — jelentős hányaduk kipusztult) és rajonizálja az SZSZK-t, vagyis lényegében minden község és terület számára ajánlja a megfelelő fafajtákat. A ma és a közeljövő nagy feladata pedig az egész Csallóköz feltérképezése 1978-ig dendrológiai szempontból és annak megállapítása, hogy milyen fafajták találhatók ott és milyen hatással lesz rájuk a gaböíkovo (bős) — nagymarosi vízierőmű-rendszer építése. A tudományos kutatási eredmények mellett igen megbecsülik ismeretterjesztő küldetésüket is. Azt, hogy erre a Nyitrától alig húsz kilométernyire keletre, Vieska nad Zitavou községnél fekvő, de a Banská Bystrica felé vezető főúttól mégiscsak kissé eleső ponton évente 35—50 ezer ember találkozik a természeti szépségeknek ilyen, kevés helyen látható koncentrációjával.
