Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-10 / 15. szám
ÚJ szó Dé nes Ferenc: 1977. IV. 10. Nehéz harcok emléke Nem kerek évforduló, hanem kommunista harcostársaimmal való örvendetes és váratlan viszontlátás ad alkalmat, hogy felelevenítsem a forradalmi munkásmozgalmunkban negyvenkét évvel ezelőtt lejátszódott szomorú eseményeket. Amilyen megrázó volt találkozásunk negyvenkét évvel ezelőtt a koSicei törvényszék börtönében, annál meghatőbb és örvendetesebb volt a bardejovi fürdőben mostani váratlan viszontlátásunk, ahol mindketten gyógykezelésen voltunk. Túrok Hetes Michal elvtárssal, az 1935 márciusában kirobbant őertiZné— haburai lázadás egyik kommunista vezetőjével hozott össze akkor a sors abban a börtöncellában, ahol már jó ideje vizsgálati fogságban tartottak. A legnagyobb bizonytalanságban éltem, hiszen súlyos váddal, a köztársaság elleni kémkedés vádjával tartottak fogva hónapok óta, mégpedig minden bővebb magyarázat nélkül. Nem tudtam kiokoskodni, mire építheti a rendőrség és ügyészség alaptalan vádját ellenem. Azt tudtam, hogy a hatóságok bosszút forralnak ellenem az 1934 októberében, Kosicében rendezett proletár sportünnepség sikere miatt. Az ünnepségen, melynek egyik szervezője én voltam, szovjet sportolók is részt vettek. De leginkább azért, mert a sportünnepség valójában a város és a környék dolgozói ezreinek hatalmas tüntetése volt a Szovjetunió mellett. A kassai rendőrség elvakult szovjetellenességben olyasmire vetemedett, ami az ország minden becsületes emberében a legnagyobb felháborodást váltotta ki. A városnézésnél, a proletárnegyedben tett látogatás után a szállásukra térő szovjet sportolókat és az őket kísérő kassai elvtársakat (s közöttük engem is), az egyik kevésbé kivilágított utcában egy gumibotokkal felszerelt rendőrosztag támadta meg, a rendőrigazgatóságra kísértek, és ott mindannyiunkat a fogdába zártak. Szovjet vendégeinket a prágai szovjet követség tiltakozására, háromnapi fogva tartás után szabadlábra helyezték, majd kiutasították Csehszlovákiából. A velük együtt letartóztatott kassai elvtársakat 14 napi börtönbüntetés letöltése után kiengedték. Engem a rendőrség kémkedés vádjával átadott az ügyészségnek. Vizsgálati fogságba kerültem. Elképzelhető, milyen hatással volt rám, amikor magánzárkában töltött néhány hónap után egy késő délután, szegényes, falusi öltözetű, véraláfutásos, puffadt arcú férfit dobtak be a cellámba. Az első benyomásom az volt, hogy provokálás céljából egy notórius falusi verekedőt löktek be hozzám. Gyanúm nem volt alaptalan, ugyanis első bebörtönzésem alkalmával, 1923- ban, amikor több komszomolista társammal együtt börtönbe vetettek, engem egy emberöléssel vádolt cigány cellájába löktek. Félelmetes alak volt, még kést is rejtegetett magánál. A kassai börtönben szerzett ilyen tapasztalatom után érthető volt, hogy eleinte ridegen fogadtam ismeretlen, leendő cellatársamat, aki alig állt a lábán. Ennek ellenére mint „házigazda“ kötelességemnek tartottam, hogy leültessem a székre, és megkérdezzem, amint ez a börtönben szokás, miért került ide és méghozzá ilyen állapotban. A válasz rideg volt, s azonkívül alig érthető, mivel többé-kevésbé ukránul, helyesebben ukrán szavakkal kevert szlováksággal beszélt. Egyúttal éreztette velem szemben a bizalmatlanságát — mint később bevallotta, „úri ficsúrnak“ tartott, aki bizonyára csalásért került a börtönbe. Annyit mindenesetre megtudtam, hogy a medzi- laborcei csendőrség kísérte őt be töb- bedmagával a kassai ügyészség börtönébe. Kezdtem ráeszmélni, hogy cellatársamnak összetűzése volt a csendőrökkel. Érdekelt a sorsa, megkértem, mondja el, mi is történt vele és társaival. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy Medzilaborce közelében két község, Certi2né és Habura lakosai szembeszegültek a végrehajtókkal, akik azután a csendőrök segítségével akarták a őertiZnéiek vagyonkáját adótartozás miatt elárverezni. A szomszédos Habura lakosai a öerti2néiek segítségére siettek, s közösen követelték a végrehajtások beszüntetését. A csendőrök által kiprovokált összetűzés az egész környék népének lázadása lett, de a lázadást csendőrtűzzel, a tüntetők letartóztatásával verték le. Ezek közé a „lázadók" közé tartozott cellatársam is. A hallottak annyira felizgattak, hogy félig áléit cellatársam meglepődött; de különösen meglepte a hozzá intézett kérdésem: maga kommunista? Erre határozott igennel válaszolt. De még jobban elámult, amikor én, a „városi úr- fi“ egész közel léptem hozzá, és azt mondtam neki: „Én is kommunista vagyok, azért ülök itt.“ Felemelkedett a székről, megöleltük egymást. Azután lesegítettem róla a vérfoltos ruhát és a fehérneműt. Mindent előkészítettem a mosakodáshoz és a sebei kimosásához. A tartalék tiszta fehérneműmbe öltöztettem és a vetett ágyba fektettem, hogy kissé magához jöjjön. Mialatt pihent, megterítettem az asztalt bőséges élelmiszerkészletemből, amit az elvtársak útján a Vörössegélytől kaptam. Szalonnával, kolbásszal, vajjal, lekvárral, kenyérrel és csokoládéval vendégeltem meg, tudatában annak, hogy míg a csendőrség foglya volt, alaposan kiéheztették. Pokrócba bugyolálva az asztalhoz ültettem és „megparancsoltam“ neki, hogy annyit egyen, amennyi csak jólesik. Öröm volt nézni, milyen jó étvággyal eszik. Újra ágyba fektettem, és ekkor magához vont és arcon csókolt, majd kézfogással pecsételtük meg barátságunkat. Az ágya mellé ültem, borogatást raktam a fejére. Az éjszaka többször felnyögött, sebei fájdalmasak voltak. Másnap reggel valamivel jobban érezte magát, de mind a ketten felírattuk magunkat az őrnél orvosi vizsgálatra. Én csak azért, hogy elkísérjem az orvoshoz, aki idősebb kassai polgárember volt, s én ismertem őt. Cellatársamról kiderült, hogy Habura község kommunista pártszervezetének az elnöke, alkalmi munkából tartja fenn a családját, mint általában az egész falu lakossága. Tizenkét gyermekes családból származik, azonban a testvérei közül csak hatan maradtak életben. A nagy nyomor, amely különösen Kelet-Szlovákia ukránok lakta vidékén éreztette erősen hatását, 1927- ben őt is kiűzte Amerikába, hogy ott keressen megélhetést; először Pennsyl- vániában, majd Kanadában próbálkozott — sikertelenül. 1930-ban hazatért. A tengerentúlon ismerkedett meg a munkásmozgalommal, ott lett szakszervezeti tag. Hazajövet az ott szerzett tapasztalatok alapján, néhány társával együtt elhatározták, hogy községükben megalakítják a kommunista párt helyi szervezetét. Agrárpárt már volt a faluban, miután akadtak a szegényparasztok között olyanok, akik felültek a kormánypárti agrárok demagóg ígéreteinek. A kommunista pártnak még nem volt náluk szervezete, annak ellenére, hogy a lakossgg többsége szimpatizált a kommunista párttal. A közismert humennéi kommunista Szabó Laci segítségével — aki részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban —, 1933-ban megalakították a kommunista párt falusi szervezetét, amelynek elnöke ő, Túrok Hetes Michal lett és azóta is a pártszervezet élén állt. A legutóbbi községi választásokon nálunk a kommunista párt győzött, ennek köszönhette, hogy a községi tanács egyik vezető tagja lett. Elbeszéléséből tudtam meg, hogy a certiZné—haburai lázadás komoly méreteket öltött, miután a lakosság nemcsak puszta kézzel, hanem az első világháború idejéből rejtegetett fegyverekkel szállt szembe a csendőrökkel, hogy megakadályozza a végrehajtást. Ki is kergették a csendőröket a végrehajtókkal együtt a faluból. A csendőrök csak akkor mertek visszatérni, miután meggyőződtek, hogy a lázadók töltények hiányában kénytelenek voltak feladni a harcot. A környék egész csendőrségét mozgósították, körülzárták a két községet, hogy letörjék a nép ellenállását. Túrok elvtársnak sikerült a csendőrség gyűrűjéből a közeli erdőbe menekülnie, de lelkiismerete nem engedte meg, hogy ő, a párt- szervezet elnöke és a fegyveres ellenállás egyik vezetője, cserbenhagyja társait s elmeneküljön, amikor a többieket letartóztatják és felelősségre vonják. Visszatért a faluba és önként jelentkezett az őrsön. Bátor magatartásáért drága árat kellett fizetnie. A csendőrök borzasztóan megkínozták, már csak azért is, mivel az első ütések után ő sem maradt adós. Megismerték az ő kérges tenyerét s a nehéz munkában szerzett erejét. Mindezt az ágyon fekve mondta el nekem. A reggeli elfogyasztása után ugyanis rábírtam, hogy ruhástul pihenjen az ágyon mindaddig, míg az orvoshoz nem hívnak. Az orvosi rendelő előtti folyosón látta viszont megkínzott társait. Szerencsére engem soron kívül, elsőnek engedtek be az orvoshoz, akitől fej- és torokfájásra panaszkodva kértem orvosságot. Mikor az orvos megvizsgált, suttogva kértem őt, hogy Túrok nevű cellatársamat vegye a gondjaiba. Természetesen elcsodálkozott. A jelenlevő őr tiltakozása ellenére hangosan megjegyeztem, hogy „doktor úr, ma sok munkája lesz, mert a csendőrök által kihallgatott és alaposan helybenhagyott jő néhány foglyot kell kivizsgálnia“. Mogorván rám nézett, de abból, hogy a nekem kiadott orvosságok között olyan is akadt, amelyre nem nekem volt szükségem, hanem megkínzott társamnak, értésemre adta, hogy megértett. Túrok elvtársam körülbelül egy óra múlva került vissza a cellába, és elégedetten mesélte, hogy az orvos milyen lelkiismeretesen megvizsgálta őt is, társait Is, s még fájdalomcsillapítót is adott. Csalódottan mondta, hogy társainak egy szót sem mondhatott, annyira vigyáztak rájuk, de tekintetet válthatott velük. Megnyugtattam, hogy majd a börtöni „egyórás sétánál“, délután alkalmat találunk Tá, hogy néhány szót válthasson a társaival. A délutáni sétánál Túrok elvtársat — amikor megingott — karonfogtam, úgy vezettem, s eközben lehetőség adódott a szomszédnak odasúgni: én is kommunista vagyok, s hogy ezt adja tovább. Így a többieknek is tudomására jutott, hogy nincsenek egyedül, velük van egy városi kommunista is. Az első sétaidőt le kellett rövidíteni, mert a megkínzott foglyok alig vonszolták magukat. Visszatérve a cellába, elvtársamat mindjárt ágyba fektettem, és vizes borogatással enyhítettem fájdalmait. Melléje ültem. Megfogta a kezemet. Kértem, feküdjön nyugodtan, s ha bármire szüksége van, szóljon, azért vagyok itt, hogy segítsek rajta. Csendesen, mintegy szégyenkezve kért, hogy most már magamról meséljek, mindenekelőtt arról, ki vagyok, milyen munkát végzek a pártban. Megígértem neki, egy kikötéssel, hogy ezután mint kommunistákhoz illik, tegezni fogjuk egymást. Ezután még szilárdabb meggyőződéssel tekintünk a jövőbe, annak tudatában, hogy igaz ügyünkért a tövises utat is nieg kell járnunk. (Folytatjuk) líIMTTTÍMÍI ranins Gyökeres György felvétele
