Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-09 / 2. szám
12 kérdés dr. FONOD ZOLTÁNHOZ, a Madách Könyv- és Lapkiadóvállalat igazgatójához ' • Hadd kérdezzem meg mindjárt az elején: jó-e a Madách igazgatójának lenni? — Ha a munka örömet jelent, s az ember értelmét is látja, szívesen teszi azt, amit tesz. A/könyvszakma éppúgy, mint az újságírás — szolgálat. A mi esetünkben az irodalom, a szellemiség, a társadalom szolgálata. A nagy egész mellett — mert hisszük, hogy azt is szolgáljuk — egy kisebb közösség, a csehszlovákiai magyarság szolgálatát, sőt, irodalomközvetítő tevékenységünkben szocialista nemzeteink kultúrája megismertetésének a szolgálatát is jelenti. Ilyen értelemben jó még Madách- igazgatónak is lenni, s itt a hangsúly nem a funkción van, hanem a „műfajon“. A mi szakmánk ugyanis — ha az újságírás két évtizede után szakmámnak mondhatom — társadalmilag hasznos, izgalmas tevékenység szempontjából jó szakma, és nem anyagi Vonatkozásai miatt. Nemigen találkoztam ugyanis olyan esettel, hogy valaki irigye lett volna egy könyvszerkesztőnek, a szakma „jövedelmezősége“ miatt. És ezt a szerkesztők hivatástudatának dicséreteként mondom. • Ön, mim igazgató, njit szeretne elérni a Madáchban, mikor lenne iga zán elégedett a kiadó munkájával? ■ — Mindenekelőtt jó volna őrülni a munkának. Az örökös és megújuló, a rendre visszatérő gondok mellett jó volna, ha arra is jutna idő, hogy őszintén örüljünk annak, amit jól csináltunk, és erőnket, energiánkat még jobb eredmények elérésére összpontosítsuk. Minden szándék, terv ugyanis any- nyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Elhelyezési és nyomdai gondjaink, sajnos, kezdettől fogva nehezí tik helyzetünket, s gyakorlatilag évekbe telik, amíg egy-egy elképzelésünk megvalósul. Őszintén szólva, igazán elégedett nem is szeretnék lenni. Az élet új és új feladatok elé állítja az embert, s ezeket nemcsak jól, hanem jobban is el lehet végezni. Elégedetté a jó munka tehet, s ehhez az kellene, hogy munka- és gyár tási feltételeink alapvetően megváltozzanak. Ilyen értelemben elégedetté aztán csak a több jó könyv tenne. Az a tudat, hogy a csehszlovákiai magyar írók művei éppúgy, mint a szlovák és cseh irodalom jeles képviselőinek alkotásai, késedelem nélkül eljutnak az olvasók asztalára. • Hu író vagy költő lenne, mit várna a kiadótól?- ]ó és csakis jó műveket! Az olvasó ugyanis nem érveinkre vagy » mentségeinkre kíváncsi, hanem arra, milyen irodalmat közvetítünk. , Sőt, ha író, költő lennék, képessé tenném magam arra is, hogy gyenge művek érdekében ne házaljak, ne tegyem kockára esetleg az olvasó türelmét, ha már a szerkesztő nem bírta a cérnával. • • * • Sok olvasóval, könyvtár és kong vesbolt vezetőjével beszélgettem az elmúlt esztendőben, és örömmel tapasztaltam, népszerűek a Madách könyvek, szeretik az olvasók. Vonat kozik ez természetesen csehszlovákiai magyar szerzők müveire is, amelyeket viszont sokszor sok helyütt hiába keresünk. Az ön véleménye szerint elég-e egy-egy kiadványból 600—1000 példány? — Jólesik tudni és hallani, hogy az olvasók keresik könyveinket, sőt, ma már odáig jutottunk, hogy néha az igény kielégítése okoz gondot. Azt hiszem, kötete válogatja, hogy mikor elég és mikor kevés a 600—1000 pélMolnár Edit felvétele dány. Egyébként az utóbbi időben, a Madách-kiadványöknál, 800 példány a minimum, s néha — hazai piacra — a 3—4 ezer sem elegendő. A piaci igények pontatlan felmérése hoz bennünket néha zavarba, amikor egykét hónapon belül elfogy egy-egy könyvünk. Szűkös nyomdai lehetőségeink miatt aztán sokszor évekig tart, míg a második kiadás ismét a könyvpiacra kerül. • Könyvterjesztésünkkel, szdmtn lan vidéki könyvtárunk munkájával nem lehetünk elégedettek. — Vannak jó példák, azokat kellene általánossá tenni. A könyvterjesztésnek nagy tartalékai vannak, elsősorban falun. Egy-egy népkönyvtár könyvállománya bizony szegényes. Nemcsak a könyveket kellene itt leporolni, hanem a nemtörődömséget is száműzni, hogy mindennapjaink forradalmi átalakulását jobban segítse a könyv, amely egy kissé tanítója is a nemzetnek. Mert a kultúra forradalma nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki a gondolat tőkése vagy milliomosa lehessen ... • Az elmúlt években több „hézag- töltő", „úttörő" — mondjam így is — „adósságtörlesztő“ munka látott napvilágot. Az adósságból azért még van bőven. Milyen figyelemreméltó müvekre számíthatunk a közeljövőben? Iródik-e irodalomtörténetünk, lesz-e végre igazi, valóságunkat irodalmi igénnyel megközelítő és föl táró riportkönyvünk, tájegységeinket bemutató fotóalbumunk, képzőművészeti antológiánk? — Mindenképpen folytatni akarjuk a „hézagtöltő“ művek kiadását. Sajnos, irodalomtörténetünk még nem íródik, hagyományaink (irodalmi) felmérése és a csehszlovákiai magyar irodalmi lexikon azonban egy-két éven belül elkészül. Képzőművészeink bemutatása már ebben az esztendőben esedékes, riportkönyvről és tájegység-albumról eddig nincs szó. Riportkönyv foglalkoztat ugyan bennünket, igazi jó riportnak azonban, sajnos, híjával vagyunk. Tisztelet a ki vételnek, riportereink jó része inkább beszámolót ír, minthogy a nehezebbjét választaná, azt, hogy nyomon kövesse, mi és hogyan épül az emberben, a társadalomban ... Pedig páratlan dolgokkal, a szocialista építés hőstettei mellett az állhatatos emberi munka mindennapi példáival találkozhatunk, és bizony jó volna egy kicsit felfedezni. felmutatni és rögzíteni ezeket a változásokat. Érdemes vállalkozásnak tartjuk Eábry Zoltán életműve kiadásának megkezdését (1978), továbbá a cseh és szlovák írók müveinek sorozatban történő megjelentetését. A Csehszlovákiai Magyar Írók sorozata 1977-ben indul. Igyekszünk odafigyelni a népművészet maradandó értékeire is. Gyermekjátékok és mondókák, gyermekdalok és népballadák, sőt, egy reprezentatív folklór-kötet is szerepel tervünkben. • Sok szó esett már arról, hogy egy — évenként, félévenként megjelenő — almanachszerű gyűjtemény, amely a legújabb és legjobb irodalmi alkoiásokat fogná egybe, jó szolgálatot tenne írónak, olvasónak, egyáltalán irodalmi köztudatunknak. Vajon a Madách vállalkozhatna-e egy ilyen gyűjtemény kiadására? — Ilyen jellegű kiadvány kérdésével már foglalkozik a kiadó. Űj Mindenes Gyűjtemény címmel a jövő évben szeretnénk ezt a kiadványt megjelentetni, mely módot adna arra, hogy az igényesebb és terjedelmesebb művek, tanulmányok stb. időről időre megjelenjenek. Szeretnénk népszerű ismeretterjesztő sorozatot is indítani, mely a korszerű műveltség Igényei szerint a valóság sokrétű problémáival ismertethetne meg. A vállalkozó szellemmel tehát nincs különösebb baj... • Milyenek a Madách kapcsolatai a hazai, a magyarországi vagy más külföldi kiadókkal? — Könyveink többsége a csehszlovák-magyar közös könyvkiadás keretében jelenik meg. így közvetlen és példás kapcsolataink vannak a magyarországi kiadókkal, beleértve a konkrét kéziratszerkesztést is. Ugyancsak jók a kapcsolataink a szlovák és cseh kiadókkal, melyek egyrészt előre jelzik, milyen kiadványokkal számolnak, szükség esetén javaslatot tesznek egy-egy műre. Mi ugyancsak javaslatot teszünk azon művek lefordítására, melyek csehszlovákiai magyar szerzőktől jelennek meg. E téren az első eredmények már mutatkoznak. (A közelmúltban Duba Gyula regénye jelent meg a Slovensk^ spi- sovatelnél.) Kapcsolatot tartunk a szovjetunióbeli Kárpáti Kiadóval, a romániai Kriterionnal és a jugoszláviai Fórummal. • Kritikánk mennyiben segíti a kiadó munkáját? — Ami a kritika segítségét illeti, meggyőződésem, hogy a kritikátlanság a gőg, az önteltség, a kisszerű emberi hiúság stb. velejárója, s ez különösen veszélyes a mi szakmánkban. Mint minden művészet, az irodalom is a kifejezés teljességét keresi, a nemeset, a megrendítőt, a szépet, az emberit... A legjobb szándék mellett is lehetnek melléfogások, fél- rehallások stb. A kritika dolga, hogy helyére rakja a művet, és ha kell, leszedje róla a keresztvizet. Néha az az érzésem, hogy mi egy kissé — kritika dolgában — a keresztvíznél maradtunk. Kritikánknak inkább nekilendülései, sőt, nekirohaná- sai vannak. Tisztelet a kevés kivételnek — az Új Szó kulturális rovata e téren dicséretesen kezdeményez —, általában hiányzik a rendszeres, higgadt, tárgyilagos, műértő bírálat. Olyan, amelyik nemcsak ’a küllemre ügyel, hanem a mondanivalóra is, hisz a korszerű elsősorban a tartalom korszerűségét jelenti. Ez találja meg aztán a korszerű formát! A kísértő „esztétizmus“ egyoldalú szempontjai helyett a marxista esztétika és kritika szempontjait kellene erősíteni, az igazi segítséget az ilyen kritika jelentheti. Aligha mondható egyébként egészséges jelenségnek, hogy vannak olyan eredeti müvek, amelyekről lapjaink hasábjain még csak említés sem történik. • hóink, költőink — sajnos, számos példával állhatnék elő — még manapság sincsenek valami nagyon jelen a köztudatban, jóllehet tettek már néhány jelentős művet a közös asztalra. Nem ludas ebben — többek között — a kiadó is? — Hogy ki miben ludas?! Néha bizonyára a szerző is, hogy a „köztudat“ nem jegyezte meg. Az esetek többségében — eltekintve a sajtó mulasztásaitól — ludas a kiadó is. Nyomdai okok miatt lényegében csak a minimumot tesszük, amikor egy- egy év kiadói programját néhány ezer példányban eljuttatjuk az olvasókhoz. Alig valamit, vagy jóformán semmit sem teszünk egy-egy jó mű vagy egy- egy alkotó népszerűsítésének érdekében. Ezzel a helyzettel távolról sem lehetünk elégedettek. S bár tudjuk, csodát egyszerre nem művelhetünk, az adósságtörlesztéshez azonban sürgősen hozzá kell látnunk. Azaz, a saját portánk előtt kell söpörnünk ... • A kiadó nemzetiségünk fontos szellemi műhelye. Hogyan csapódik le ebben a műhelyben mindaz, amit — hány rosszízű, ironikus, de sokszor jogosan bíráló jelzővel illettek — irodalmi életünknek, irodalmi köztudatunknak mondunk? — Érdekes, izgalmas munka hárul a szellemi műhelyekre: a szellemi arcvonalak, őrhelyek erősítése, kiigazítása. A kiadó azonban csak az alkotókkal való közvetlen kapcsolat révén válhat műhellyé. A kiadó ugyanis közvetlenül nem „termel" szellemi 'termékeket (talán rossz szó erre a termel), még ha egy-egy antológiavagy almanachvállalkozás stb. a maga nemében kiadói tett is lehet. Gazdálkodni csak azzal lehet, ami rendelkezésre áll. Persze, ösztönözni, szervezni, sőt a fiatalok esetében bátorítani — ez is a kiadó feladata. A riiűvek azonban az alkotóműhelyek ben születnek, s nekünk — az esetek egy részében — a világra segítés, vagy a megalkotott mű végleges megformálása körüli teendők jutnak. Egyébként minden évnek megvan a maga könyvsikere. Bármennyire is felfelé ívelő azonban a tendencia, irodalmi életünk különösebben nem mozgalmas. Mintha belefáradtunk volna a vitákba (viták gyakorlatilag nincsenek is), vagy szerkesztőségek, kávéházi asztalok mellett ellövöldöztük volna a patronjainkat. Néha egyfajta „kizárólagossági“ szempont akadá lyozza, hogy nemzedéki hovatartozástól függetlenül jónak ismerjük el, ami valóban az. Az izzás, az ember- és jövőformálás izgalmai, szenvedélye hiányzik sokszor. Legalábbis az az érzésem — szívesen tévednék —, hogy hiányzik. Nem mellékes az sem, hogy az igényeket inkább kinyilatkoztatni szoktuk, mint a mindennapi gyakorlatban az igényességnek érvényt is szerezni. • A „kicsi, de a miénk" szemlélet fölött eljárt az idő, önmagunkat csapnánk bev ha ez a szemlélet uralkod na továbbra is. — Igen, ez pontosan így van. A selejtes vagy fércműnek ma már nem adhat menlevelet, hogy kisebbségi vagy nemzetiségi irodalom szülötte. Bizonyítani csak jó művekkel lehet, s itt távolról sincs az az illúziónk, hogy nálunk ezután csupa kiváló alkotások jelennek meg. örülni tudunk a jó átlagnak is, csak legyen, hisz kiugró művek nem születnek tömegével. íróink, költőink maguk is érzik e szemlélet tarthatatlanságát, s megvan az erejük, tehetségük, hogy bizonyítsanak. Akik pedig tehetség híján szívesen kapaszkodnának ebbe a szemléletbe, elöbb-utóbb belátják, hogy más módon is lehet nálunk érvényesülni, mint a jó művekre váró olvasó ízlésének próbára tevésével. Tennivaló van bőven. Ha a múlt században a helyét kereső embernek Rodin Gondolkodója volt a szimbóluma, az elmúlt évtizedek az olvasó ember alakját emelték szimbólummá. A könyv lett a közös gondolkodású és elszánású emberiség fogódzója és kapcsa, s igazat kell adni Simon Istvánnak, hogy műveltség nélkül senki sem tud a közéletben mozogni, s csak a művelt emberek közössége képes élni jogaival...“ „Étien is fogd a könyvet, hogy fegyvered legyen“ — halljuk a múltból Brecht szavait, s most nálunk a jólétben élők számára korparancs, hogy a könyv a több tudás nélkülözhetetlen forrása, napi igény lehessen. Hogy egy-egy könyv lépcsőfok lehessen az előrehaladáshoz ... BODNÁR gyula X és LEHETŐSÉGEK
