Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-09 / 2. szám
♦ Milyen lesz a folytatás? Mások számára talán meglepő, de Vojnice (Bátorkeszi) községben köztudott, hogy társadalmi munkában a legtevékenyebb tömegszervezetek egyike a Rokkantak Szövetségének 190 tagot számláló helyi szervezete. A múlt évben túlteljesítette vállalását. A tagok Z-akcióban 1000, a mező- gazdasági csúcsmunkák idején pedig 1200 órát dolgoztak le a helyi efsz-ben. Mind a szövetség járási bizottsága, mind a község vezetői nagyra értékelik a tagok tevékenységét. Gergő István, Bitter János, Do- mián Ferenc, Pintér Ilona, Tóth Erzsébet, Kalocsányi Petronella, id. Broskovics Gyula, Dosztál Ferenc még külön dicséretet is kapott. Más téren is szép sikert ért el a szervezet, hiszen tagjai összegyűjtöttek 5700 kg papírt, és bekapcsolódtak a gyógynövény- gyűjtésbe is. Magas színvonalú volt a szervezeti élet: befejezték a tagkönyvcserét, közös kirándulásokat szerveztek, a politikai iskolázás feladatainak is eleget tettek. Szurovecz János elvtárstól, a szervezet elnökétől megkérdeztem: Milyen lesz a folytatás? Elmond ta, hogy az évzáró taggyűlésen elfogadott határozat értelmében az idén társadalmi munkában sokkal több órát dolgoznak le, mint tavaly, ösz- szegyüjtenek 3 tonna papírt, valamint 10 000 korona értékű gyógynövényt, folytatják a politikai nevelőmunkát, majd így fejezte be nyilatkozatát: „A magunk módján mi is szeretnénk hozzájárulni a község építéséhez. Arra törekszünk, hogy közben mi magunk is részesei legyünk a fejlődésnek.“ Úgy gondolom: a folytatás útjának iránya helyes. MIRIÁK FERENC Példás népművelő Húsz éve tanít Martovce (Martos) községben Zsittnyan István igazgatótanító. Mindig szívén viselte a falu sorsát, ma is tevékeny szervezője a község kulturális életének. Ott volt a falumúzeum berendezésénél, s ugyancsak az ő nevéhez fűződik annak a kiállításnak a megszervezése, amely bemutatja falunk népművészeti hagyományait, kincseit. Ű vezeti a „Hajnal“ néven ismert népi táncegyüttest, amely 1975 elején az ő útmutatása nyomán alakult, és azóta sok sikert aratott számos rangos rendezvényen. Az ő gondjára bízták a művészeti házat, s megalakulása óta a könyvtár vezetője. Már számtalan színművet, vetélkedőt rendezett, sok-sok ismeretterjesztő előadást tartott mind az idősebbek, mind a fiatalok számára. TALLÚSI BÉLA Bébiételekből 200 tonna A SLOVLIK nemzeti vállalat Nővé Zámky-i (érsekújvári) konzervgyárának építését még nem fejezték be, de már üzemel a gyár. Juhász Béla közgazdász a múlt év eredményét összegezve örömmel állapította meg az év végén: a feladatot teljesítettük. Ezt egyébként a következő adatok bizonyítják: a gyár bruttó termelésének értéke 145 millió korona volt, 2200 tonna fűszerpaprikát, 2700 tonna kompótot, 1870 tonna sterilizált zöldséget, 1'300 tonna uborkát, 1370 tonna sűrített paradicsomlét, 2500 tonna savanyú káposztát készítettek. Még arra is futotta erejükből, hogy a lehetőségeket jól kihasználva már a karácsonyi ünnepek előtt bébiételekből 200 tonnányit küldjenek a piacra. A kismamákat bizonyára érdekli és érinti a közgazdász bejelentése: ez a kezdet. A továbbiak során ugyanis elmondta, hogy ebben az évben már 1500 tonna bébiételt készítenek, osztályon felüli fehér húsokat használnak fel a húst tartalmazó ételek elkészítéséhez, s arra is ügyelnek, hogy- ízük megfeleljen a hazánk különféle tájain kialakult ízlésnek. Nem kö zömbös az sem, hogy eseten ként önköltségi áron alul ke rülnek piacra. Nem feledkeztek el arról sem, hogy bölcsődékben, óvodákban, kis- es középüzemekben is használni fogják ezeket a konzerveket, ezért a szokásos egyedi és családi adagokon kívül nagyobb adagokat is készítenek. A gyárlátogatás során meg kérdeztem, hogy az érsekújvári konzervgyárban készített paradicsomlé színe miért pirosabb, mint a máshol készített paradicsomlé színe. Megmagya rázták: a paradicsomot kom bájnokkal gyűjtik és a leve már tartályokban szűrve érkezik a gyárba, feldolgozásakor nem adnak hozzá sem répacukrot, sem másféle édesítőt. mely barnára színezné, megmarad a természetes piros színe. A fogyasztókat érdeklő probléma is szóba került: Mi kor kezdik meg félkész ételek gyártását? Pontos választ nem adtak erre a kédésre, de elmondták, hogy a kivitelező vállalat, a PRIEMSTAV nemzeti vállalat és további 10 szál lítóüzem részvételével még folyik az építkezés, a már kész munkacsarnokokban a gépsorok beszerelése. A hűtőberendezéseket nemrégiben szerelték fel. Egyben megígérték: Arra törekszünk, hogy minél előbb jó minőségű és bő választékú termékekkel elégítsük ki a dolgozók, a fogyasztók igényét. GÁBRIS JÓZSEF A BRIGÄDVEZETÖ KÉPVISELŐ KÍVÁNSÁGA: Legyen szebb a városunk! A Komáromi Állami Gazdaság baromfitelepén dolgozik Hrabovsky Mátyás, a 35-tagú villanyszerelő-karbantartó szocialista munkabrigád vezetője. Nem akármilyen baromfitelep a munkahelye, arról bizonykodik az állományra vonatkozó néhány adat: a hízó baromfik száma 80 000 a tojóké 10 000. Nos, az ilyen nagyméretű baromfitelepen sok a munka. A brigádvezető és a brigád tagjai azonban értik a dolgukat, s jó munkájukért mér eddig is több üzemi, járási kitüntetést kaptak. Néhány héttel ezelőtt azonban újabb feladatot kapott a brigádvezető. A 78-as számú körzet képviselőnek választotta meg, a választások után pedig tagja lett a városi bizottság tanácsának. Felkerestem a munkahelyén, s megkérdeztem: — Hogyan kezdte meg a képviselői feladatok teljesítését? — Szabadkozva válaszolt: — Sokat kell tanulnom, hiszen a vezetést is tanulni kell, ez most az első számú feladat. — Az után megkérdeztem: — Mi* szeretne elérni? Mi a kívánsága?— Erre a kérdésre sokkal-magabiztosabban válaszolt: — Legyen szebb a városunk! Még több parkot kell létesíteni! Még több játszóteret kell építeni! — majd hozzátette: — Szerencsére nem vagyok egyedül, segítenek képviselőtársaim, s remélem, segíteni fognak a választóim is. Kívánsága másoké is, hiszen vele együtt sokan kívánják: Legyen szebb a városunk! És persze az is fontos, hogy ez a kívánság nem egyszerű óhaj, hanem ma már program, feladat. Teljesítése rajta, rajtunk múlik. ? BENDE ISTVÁN Sikeres kiállítás Új év, új öröm Szülőfalum, Nova Vieska (Kisújfalu) kulturális életének már évtizedek óta élénk tényezője a CSEMADOK helyi szervezete. Csanda László, elnök hozzáértéssel, akadályt nem ismerő határozottsággal szervezi és irányítja a tagság tevékenységét. Lelkesen dolgozó és ügyesen szervező vezetőségi tagok támogatják törekvését. Kovács János vezetésével az asszonykórus és a népi tánccsoport nemcsak a község lakosainak szerzett eddig jó néhány szívet-lelket-sze- met gyönyörködtető' órát, de a környező falvakban is jó hírnevet szerzett. A különféle versenyekről mindig értékes diáikkal, jó helyezésekkel térnek haza. Említésre méltó az is, hogy a vezetőség a tagság számára több ízben szervezett színházlátogatással egybekötött társasutazást. Szóval: színes, érdekes és tartalmas szervezeti életet teremtett a ve zetőség, pedig nem volt köny nyű dolga, mert a szervezetnek nem volt önálló helyisége. Az új év azonban új örö met hozott: a hnb jóvoltából saját helyiséget kapott a CSEMADOK helyi szervezete. Serényen folyik a berendezése, otthonossá tétele. Ezzel párhuzamosan a vezetőség és a tagság lelkesen tervezi munkáját. Nem kétséges: a jövő még gazdagabb lesz. BOCSI JOLÁN Galántán modern, 40-lakásos háztömböket építenek mostanában. A felvételen városunk legszebb utcája, az Új idők utca látható Horváth Erzsébet felvétele A levicei (lévai) Borsi Múzeum gazdag tevékenységének fontos részét képezi a néprajzi munka. Fiatal, lelkes szakemberekből álló néprajzi osztálya a kutató- és gyűjtőmunka mellett nagy súlyt helyez a tudományos munka eredményeinek népszerűsítésére: kiállítások, előadások szervezésére, a feldolgozott anyag szaklapokban, múzeumi kiadványokban, vagy a napisajtóban való közlésére. Legutóbb a városi művelődési házban „Népi architektúra és lakás a lévai járásban“ címmel megnyitott kiállítás nemcsak a látogatók, hanem a múzeumi szakértők körében is visszhangot keltett. A kiállítás, habár helyszűke miatt nem meríti ki a népi építőművészet s külö nősen a régi falusi házak be rendezésének gazdag témakörét, felfigyeltető szakszerűséggel oldotta meg az igényes fel adatot. Viera Steváková és Katarina Rényiová, a múzeum etnográfusai, ügyesen sorolták önálló tárgykörökbe a sokrétű anyagot. A csoportosítás — községtípusok, települések, gazdasági épületek, építőanyag, architektonikái elemek, belső berendezés — nagyban előse gíti a kiállítás áyekinthetősé gét és a járás sokrétű néprajzi értékeinek megismerését, ötle tes megoldásnak számít a kiállítást záró néprajzi szoba, amely berendezésével, a népszokásokra, hiedelmekre utaló tárgyakkal s az ünnepi terítékkel karácsonyi hangulatot áraszt. A kiállítást követő film és képvetítés nagymértékben hozzájárult a rendezvény sikeréhez. S ebben a két fiatal néprajzkutatón kívül Elena Ko- súthovának, a múzeum fényképészének van érdeme, aki művészi érzékkel készítette el a kiállítás képanyagát. OR. SÁNDOR KÁROLY (Elena Koáúthová felvétele) Szombaton megint találkozunk! Nitrany (NyitracsehiJ községben harmincán köszöntik egymást hét közben így: Szombaton megint találkozunk! Ui. ebben a községben nagy gondot fordítanak a néphagyományok és szokások ápolására, fenntartására. Charizopulosz Mária és Tamás tanítók húsztagú csoportot szerveztek ebből a célból. A csoport tagjai minden szombat délután találkoznak a művelődési házban, felidézik a régi népszokásokat, és azokból műsort állítanak össze. Külön férfikórust szerveztek. Ennek tíz tagja van. Mindkét csoport szívügye a szombati találkozó. Érthető, hogy két közben a tagok lelkesen figyelmeztetik egymást: szombaton megint találkozunk! Egyébként ezek a találkozások kellemes és hasznos időtöltést jelentenek. Arról nem is szólva, hogy mindkét csoport gyakran vendégszerepei más községekben is, így öregbíti Nyitracsehi község jó hírnevét s tanúsítja: őrizzük népünk hagyományait. SZÁRAZ MÁRIA 1977. I. 9. ÚJ SZÚ