Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-27 / 13. szám
•S / Pályázat VÁRAK ALATT * DEBRECEN, 1977 V. NEMZETKÖZI GYERMEKR A JZPÄLYÄZAT ÉS -KIÁLLÍTÁS A pályázaton részt vehetnek a szocialista országok gyermekei 6—14 éves korig (azok, akik 1962. december 31. után születtek.) Pályázni csak 1976/77-ben készült, önálló, kiállításon még nem szerepelt művel lehet. A pályaművek tárgya, tematikája tetszés szerinti. (A szervezők a gyermek élményvilágát közvetlenül, hűen tükröző műveket várnak.) Egy pályázó legfeljebb 5 művet küldhet be, amelyeknél a méret 30X40 cm-nél kisebb nem lehet. A képeket paszpartúroz- ni vagy keretezni nem kell. A szervezők festményeket, különböző grafikai eljárással készített lapokat várnak, batik, kollázs és egyéb technikájú műveket nem fogadnak el. Minden pályamű hátlapjára ragasztott papíron gépírással magyar, orosz vagy német nyelven ezeket az adatokat kérik: a pályázó neve, születésének idő pontja (év, hónap, nap,) nemzetisége, neme, pontos címe (lakáscím és az iskola címe), a beküldött kép címe, a tanár vagy a közvetítő neve, címe. A pályamű első oldalán semmiféle jelzés, feliíat nem szerepelhet. A pályaműveknek 1977. május 15-ig kell megérkezniük a következő címre: DEBRECENI ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, V. NEMZETKÖZI GYERMEKRAJZ- PÁLYÁZAT ÉS -KIÁLLÍTÁS 4024 Debrecen, Kossuth u. 1. Magyarország, öt fődíjat, három különdíjat, korosztályonként 3—3 díjat osztanak ki. A legjobb szakmai-pedagógiai munkát végző szakkörvezetőket kü- löndíjban részesítik. Két évvel ezelőtt rendezték meg az előző pályázatot és kiállítást. A csehszlovák pályázók közül különdíjat kapott LeoS Ovesny (9 éves. Radomysl). A 10 évesek korosztályában első díjat kapott Kresnicková Vera (Strakonice), második díjat Kramarová Zuzanna (KoSice), a 7 évesek korosztályában harmadik díjat kapott Lohay Ro mán (Koäice). A kiállítást augusztusban rendezik meg. Az ünnepélyes megnyitásról és díjkiosztásról a díjazott művek alkotóit a rendező szervek tájékoztatják. A díjkiosztáson jelen nem levő jutalmazottak díjait címükre megküldik. A pályázatról megjelentetnek majd egy katalógust, amelyben közllk a díjazottak névsorát és a díjazott műveket. haj. ■■■ Nahát, ezek a fiúk! Az egész dolog úgy kezdő dött, hogy babaöltöztető versenyt hirdetett a étúrovói (párkányi) alapiskola VII/B osztályában a rajtanács. Mégpedig az egyenjogúság szellemében, hiszen az osztály 14 tanulója leány, 14 tanulója pedig fiú. Arra persze kevesen gondoltak, hogy a fiúk is beneveznek ebbe a versenybe. Hamarosan tavasz lesz, ásni fogtok a kertben, és ha majd megláttok egy-egy vakondtúrást, gondoljátok meg, mit cselekedtek. A legtöbben irtják a vakondot, mondván: kiforgatja a palántákat, elrágja a növények gyökereit. Az utóbbi, persze, teljesen alaptalan állítás, hiszen a vakond növényekkel semmilyen esetben sem táplálkozik. A vakond csak olyan helyen marad sokáig, ahol bőven talál csigát, gilisztát, különféle rovarokat, bogarakat. Megeszi a gyíkot, a kígyót. A vakond — mint általában a cickányfélék — nagyon falánk. Fogságban egy nap alatt elfogyasztott 1 liter cserebogárHopka Imre, Surányi József, Molnár Ferenc azonban beneveztek. Mondogatták is a leányok: Nahát, ezek a fiúk! Azután az egyik klubdélutánon megrendezték a versenyt. Vavrovics Györgyi nyerte meg az első díjat: pionír egyenruhába öltöztette babáját. Molnár Melinda ké- méndi népviseletbe öltöztetett babájáért második díjat kapott. És ekkor következett az első meglepetés: Molnár Ferenc szálkái népviseletbe öltöztetett babát mutatott be. Eredmény: harmadik díj. A meglepetések sorozata folytatódott, amikor a közönség szavazatait összeszámlálták. A közönségdíjat Surányi József (felvételünkön látható) kapja meg. Persze, a meglepetések sorozata még ezzel sem ért véget, de azokról majd legközelebb írunk. Most csak a versenyről számoltunk be. És persze a lányokkal együtt hangoztatjuk: Nahát, ezek a fiúk milyen ügyesek! álcát vagy földigilisztát, 20 mezei egeret. Átlagosan saját testsúlyának megfelelő meny- nyiségű rovart pusztít. Ez évenként 36—37 kg. Ha egy területet már felélt, azonnal újabb járatok készítéséhez kezd. Ekkor jelennek meg a túrások. Gondoljátok meg, mit cselekedtek, ha vakondtúrásra találtok. Ha a vakond jelenléte semmiképfien nem kívánatos, akkor se pusztítsátok el, hiszen könnyen elriasztható. Helyezzetek a járatába kátrányba, petróleumba mártott rongyot, szagától megriad, majd messzire menekül. Máshol nagyon hasznos lehet. Iff. SIDÖ SZILVESZTER Mária Topol'ská: Bundi Bundi kutyánk még téli bundájában heverész. Morog. Túlzottnak véli a tavaszi nap hevét. Az csak süt s szól: „Bocsánat, el kell űznöm a telet. Dobd le gyorsan bundádat, akkor nem lesz meleged! FÜGEDI ELEK fordítása híreink ötvenkét pionír nevezett be a szavalok és prózamondók versenyébe, melyet a tvrdoéov- cei (tardoSkeddi alapiskola igazgatósága rendezett. Legjobb szavaiénak Csányi Tímea, Szabó Éva, Csányi Erika, legjobb prózamondónak Geró Judit, Birkus Judit, Kollár György bizonyult a három kategóriában megrendezett versenyen. Csomó Éva Az énekkarok járási verse nyén, Levicében (Léván) a Sa- hyi (ipolysági) alapiskola mindkét énekkara részt vett. A Kiss Ferenc tanító elvtárs vezette énekkar (1—5. évf.) első helye zést ért el, a Kovács Magda tanítónő vezette énekkar (6—9. évf. pedig másodikat. Pompos Éva Ügyességi versennyel egybekötött vetélkedőt rendezett hat témakörben a óiCovi (csicsói) alapiskola pionírcsapata a művelődési házban. A vetélkedő győztese a IX/B osztály négytagú csoportja volt. Demecs Ágnes Táléban rendezett az idén sí- tanfolyamot és síversenyt a gabéikovói (bősi) alapiskola pionírcsapata. A fiúk közül Kovács Péter, Jandura Tibor, Dar- nay Árpád, a lányok közül Csi- csay Lívia, Gróf Éva, Birsalmai Katalin és Koczkás Gabriella bizonyultak a legsikereseb versenyzőknek. Brezovszkv Éva Földrajzi vetélkedőt rendeztek Komáromban, a Munka utcai alapiskolában Tarics lmré- né tanítónő vezetésével a nyol cadikos pionírok számára, jó szereplésükért könyvjutalmat kaptak Répás Mónika, Pataky Lívia, Szalay Erika, Sebő Imre. Mindannyian a VIII/D osztály tanulói. Labancz Ágnes Kép és szöveg: haj. GONDOLJÁTOK MEG! Néhány mondat egy furcsa állatról 8.00: Zvolen. Gyülekezés. A vár megtekintése. Zólyom már 1242-ben városjogot kapott. Az 1370—82 között épített vár négyszárnyú, gótikus stílusú. Javították és átépítették 1491-ben, 1510-ben, 1548-ban. Belső átépítés a XVII. és XVIII. században. Legutóbb 1966-ban. A vár olasz, „castella“ típusú épület. 9.00: Indulás Zvolenská Slatina (Zólyomszalat- nya) felé. 10.00: Zólyomszalatnyán tízórai. Érdekes népvise letérői, varrottasairól volt valamikor neves a község. 11.00: Érkezés Vígfas (Végles) vára alá. A várat mint királyi vadászlakot a XIII. században építették. Későbbi urai romantikus stílusban építették át, a második világháborúban jelentősen megsérült. Egyébként két szénsavas forrás is található a községben. 12.30: Podkriván. Ebéd. Kerékpárosok számára különösen jelentős a Kriván felé vezető, ál landóan emelkedő út. Egyébként Zólyom tengerszint feletti magassága 293 méter, • Kriváné pedig 402 méter. 13.00: Indulás Divín (DivényJ. felé. Divényben megtekinthetjük annak a várnak a romjait, melyet a tatárjárás után építettek Nógrád urai. A várat 1679-ben Wesselényi országbíró parancsára a császári katonák felgyújtották és lerombolták. A vár alatti kastélyt 1670-ben építették. 14.00: Pihenő Lovinobaüa mellett. Itt a tengerszint feletti magasság már csak 229 méter. A helység neves üzeme a Magnezitművek nemzeti vállalat téglagyára. 14.30: Megálló. Opatová. Természeti szépsége említésre méltó. Egyébként a helység már a XIII. században Losonchoz tartozó apátsági település volt. 15.00: Érkezés: Losonc. Mit nézzünk meg? A gótikus stílusú, többször átépített kálvinista templomot, a barokk stílusú katolikus templomot, a volt zsinagógát, mely keleti stílusjegyeket visel. A Vajansk? utca 5. számú ház falát emléktábla díszíti: 1845-ben itt lakott Petőfi Sándor. Megtekinthetők az emlékházban Szabó Gyula egykori műtermének képei. A Fuőík utca 17. számú ház falát is emléktábla díszíti: itt élt dr. Herz Sándor, pártunk egyik alapító tagja. A Zólyom — Losonc közötti útszakasz hosz sza: 55 km. PÁZMÁNY GYÖRGY NYELVI REJTVÉNY Az alant közölt szöveg hiányos. Egy-egy hiányzik a kérdőjellel megjelölt helyről. Találjátok ki, hogy melyik szó azl Gondosan írjátok le, a nyelvi és helyesírási szabályoknak megfelelően, és ezeket a szavakat küldjétek be megfejtésként. Kérjük beküldéskor megírni, hogy a beküldő melyik évfolyam tanulója. fH.f A március 13-án közölt NYELVI REJTVÉNY helyes megfejtése: „olvass, játssz, vedd, válassz, tanítsd“. — 164 megfejtés érkezett. A rejtvényt helyesen megfejtők közül könyvjutalomban részesülnek: Demeter Lúcia, 5. évf., Kunová Teplica (Kúntapolca), Pirigyi Pál, 5. évf., Koáice, Szalai Gabriella, 6. évf., Fifakovo (Fülek), Kondé Beáta, 5. évf., Komárno (Komárom), Soós Béla, 6. évf., Patuchy-Milenovice. 1977. III. 27. 18