Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-27 / 13. szám

ÚJ szú — Olyan menyasszonyi ruhát varrjon, kedves mester, amelyikben legkevesebb háromszor köthetek házasságot. Elek Tibor rajza SZÖVEG NÉLKÜL Josef Prchal rajza Amikor huszonnégy órával hamarabb van igazunk, mint az embe­rek többségének, hu­szonnégy óra hosszat bolondnak néznek ben­nünket. RIVAROL A kikötőparancsnokság rá­dióján egy izgatott hang: — Hallói Kikötőparancsnok­ság? — Igen! — Egy kérdés: a Viktória torpedóromboló, vagy tenger­alattjáró? — Torpedóromboló! — Affene! Akkor süllyedünk! « — Miért nem hozzák már az ebédet? — Bocsánat, nem egy ősz pincér vette fel a rendelést? — Nem tudom, hogy most ősz-e, de amikor megrendel­tem az ebédet, még barna volt... — Nézze, 'uram, én szeretem a bort, de mindig tudom, hol kell megállni. — Hol? — A kocsma előtt. ® — Mit parancsol, asszonyom? — Készítsen rólam egy har­minc évvel ezelőtti felvételt. ® — Hány éves az illető, aki 1907-ben született? — Az a kérdés, hogy férfi, vagy nő-e? ... 1977. III. 27. 0-82 0. ® IBM ____X II I oVo°o □ o oH HHD ® HiMl nnm Dr. Eric Riss szociológus ki­tart amellett, hogy az elektro­nikus számítógépek által létre­hozott házasságok sikerülteb­bek azoknál, amelyek az égben köttetnek. Dr. Riss állítólag 730 párt hozott össze egy 0—82 IBM elektronikus számítógépbe be­táplált személyi adatokkal vég­zett gyors számítás segítségé­vel, és csak kettő végződött válással. Nyolc év óta folytat­ja házasságközvetítö tevékeny­ségét. — Az emberek zöme szerel­mes lesz, és csak azután pró­bálja megállapítani, hogy ösz- szeillenek-e — magyarázza. Az ő módszere sokkal tudományo­sabb. Összeszedi a személyi adatokat, lyukkártyára viszi őket, beletáplálja egy IBM osz­tályozógépbe, az kikeresi a je­lentkezők közül a másik nem­ből egy olyan személy lyukkár­tyáját, akinek hasonló az- ízlé­se, iskolázottsága, temperamen­tuma, becsvágya és életcélja. S ezzel kész a párosítás. Engem kevésbé érdekel a dr. Riss által összehozott 730 sikeres házasság, mint az a bi­zonyos két válás. Hol hibázha­tott a számítógép? Nézzük meg az egyiket a két házaspár kö­zül. Mrs. Jones belép a nappali s obába. — Mi történt velünk, Geor- c ? Ogy látszik, eltávolodtunk t 'ymástól. — Nem tudom — felelte l wrge. — Valami baj lehetett i elemzésünkkel. — Mondd, George, nem egy í ásik nő van a dologban? — Ugyan. Valaki biztosan r ssz lyukat ütött be a kár- t ámba. Mindenkivel előfordul- l d. — De hiszen hasonló a tem- l ‘ramentumunk — jegyzi meg I rs. Jones. — Ez igaz — feleli George. És a becsvágyunk is. Mind­1 ‘tten azt akarjuk, hogy gaz- t ig legyek. — Mindketten szeretünk dol- c tzni és tévét nézni — állapit­_; meg Mrs. Jones. — Én is a bölcsészkarra jár- í m, te is a bölcsészkarra jár- i l, tehát az iskolai végzetísé- < ink különbsége sem lehet az i c — szögezi le George. — Ugyanazokat a könyveket i vassuk, és ugyanazt a zenét i éretjük.- — Amikor utazunk, mindig i lyanazokat a helyeket akar- j k felkeresni, és azt hiszem, • thase veszekedtünk még ami­att, hogy hol töltsük el a sza­badságunkat. — Nem, soha — helyesel Mrs. Jones. — És úgy látom, mindent megeszel, amit főzök. — Sőt, ízlik is. Teljesen egy­forma a gusztusunk. — Még utálni is ugyanazt . utáljuk. Te nem szeretsz tán­colni, és én se szeretek. Gyű­lölöd a coctail-partikat, akár­csak én. Egyikünk se szereti a rokonait. — Ami meg az otthonunkat illeti — folytatja George —, sose kifogásoltam, hogyan ren­dezted be. — Engem pedig mindig érde­kelt a munkád — mondja Mrs. Jones. —- Ügy látszik, tökéleteset összeillünk — állapítja meg George. — Akkor mi lehet a baj? — töpreng Mrs. Jones. — Mindenre gondoltunk — összegezi George. — Nem mindenre. Hadd kér­dezzek valamit, George. Sze­retsz te engem? — Nem — feleli George. — És te szeretsz engem? — Persze hogy nem — fele­li Mrs. Jones. — Hát akkor ez a baj — ál­lapítja meg George. — Hogy is nem gondoltam rá előbb? Mrs. Jones zokogva roskad le. — Nem a te hibád, George. A komputer se gondolhat min­denre. ART BUCHWALD 19 ■■ A BöLQSÉkM BARATfmm — Attól, hogy menyasszonyod, Kunigunda a főnöke ölében ült, még nyugodtan szülhet neked gyereket — vigasztalt tanult barátom, Bélapátfalvi Béla, amikor fel- dúltan elpanaszoltam neki szerelmem hűtlenségét. — Másik dolog: ajánlom, ne járj be hivatalos idő alatt Ku­nigunda munkahelyére! — folytatta szigorú ábrázattal. — Ne feledd, hogy a főnökök nem veszik jó néven, ha kedvenc titkárnőjüket valaki meg akarja kaparintani... Az meg aztán életed legnagyobb baklövése lenne, ha ar­ra vetemednél, hogy megfenyegesd azt az embert; eset­leg ne adj isten, élete vagy testi épsége veszélyezte­tésének durva kilátásba helyezésével arra az álláspont­ra kényszerltsd: hagyja abba ezt a nyilván mindket­tőjük számára kellemes édelgést!... — Szodoma és Szkopje! — szisszentem fel fájdalma­san. — De hiszen ezt nem lehet ép ésszel kibírni! Mondd, mit tegyek?! Epekedem Kunigundáért, nem tu­dok nélküle élni... Rögtön kinyílik a bicsak a zse­bemben, ha arra gondolok ... — Nyughass, cimborám! — emelte fel ujját figyél- meztetőleg Bélapátfalvi Béla. — Inkább arra gondolj, hogy a menyasszonyokból majdan unalmas vagy éppen csípős nyelvű feleségek lesznek! Talán Kunigunda is a fejedre olvashatja majd egyszer: bitangul tönkretetted élete tavaszát — pont azokra az édes pásztorórákra emlékezve, amelyeket mostanában tölt a főnökével... — Gondolod, hogy akkor is emlékezne még rá? — kérdeztem hüledezve. Kesztyűs Ferenc rajza — Amióta az ég a földdel összeér — mondta csen­desen Bélapátfalvi Béla —, egyetlen dolog örök érvé­nyű a világon: a nők emlékezőtehetsége! Fogadj szót nekem, és most menj vissza szépen Kunigundához, a Kotló utca 7-be, vigyél neki egy csokor bazsarózsát, könnyes szemekkel szórd az ölébe, s térdepelj bánatos arccal a lába elé, majd leheld esdeklőn feléje: — Csak egy icipicit figyelj még rám, kis kaktuszgyökerem... Csupán azt akarom mondani, hogy velem többé ne tö­rődj, felmentelek érzelmeid alól. ölelgesd csak tovább díszes főnöködet, a kurafi férjek kopaszodó gyöngyét. Áldásom rátok! És most agyő, kis cukorfalatom, egyet­lenegy volt és többé nincs szerelmem, én megyek. Va­lahol, talán * Rákoskeresztúron, lesz még számomra is hely... Szervusz, kis turbékoló gerlém... — Aztán ugorj talpra, és iramodj kifelé! Lökd félre a nőt, ha netán utadat állná! Legyen végre benned gerinc és velő, a mindenségedet! — Na és ezzel kész? Ettől boldog lesz kettőnk há­zassága? — meredtem Bélapátfalvira. — Azt nem mondtam — felelte csendesen. Szavai úgy kopogtak, mint kemény rögök a frissen ásott sír­ban. — Ettől még nem. De van egy halvány remény, hogy észhez tér, s szakít a főnökével. Tulajdonképpen egyelőre ezt akartad, nem? ZOLTAI Z. ANDRÁS Egy apró termetű, cingár cowboy lép az ivóba. Szemben vele egy másik, hatalmas ter­metű cowboy áll. — Akarsz egy pofont? — kérdi a kicsi, kihúzva magát. — Igen — válaszol a marco­na alak pökhendien. — Akkor menj át a szom­széd ivóba, én is ott kaptam egyet az előbb ... A házasság úgy lá­mád a szerelemből, mint az ecet a borból. BYRON A pszichiáternek mondja a páciens: — Nagyon szeretem a szim­fonikus zenét. — Ez nagyon jó. Én is szere­tem. — Ds én csak akkor tudom igazán élvezni, ha a padlón fekszem és becsukom a sze­mem. — Ez meg miért lenne baj? — Azért, mert valahányszor elhelyezkedem, odajön a jegy­szedőnő, és kidob a hangver­senyteremből. • — Honnan vetted a legújabb regényed ötletét? — Abból a tévéfilmből, ame­lyet a legutóbbi könyvem alap­ján készítettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom