Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-27 / 13. szám
Könyvtári helyzetkép Hárman, három nyelven, de jól értik egymást Felvételünk a salai (vágsellyei) DUSLO nemzeti vállalat vegyi üzemében készült. Hárman láthatók rajta: (balról jobbra) Szatmári Lajos, Krásny Alexander karbantartók és a kompresszorok német specialistája, aki a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett. Hárman, három nyelven beszélnek, de jól értik egymást. A közös munka barátságuk alapja. Négy évvel ezelőtt a vágsellyei vegyikombinát és a piesteritzi Stickstoffwerke vegyi üzem barátsági és együttműködési szerződést kötött. Azóta már több közös akciót szervezett a két üzem. Többek között ilyeneket: közös üdülés, tapasztalatcsere, közös kísérletek, kölcsönös segítségnyújtás. Az utóbbi keretében került sor arra, hogy a felvételen látható dolgozók közös munkájukkal segítsék a nagy teljesítményű régi üzem gépeinek zavartalan működését. ALAK$A MILÁN A városépítés az ő munkájukkal kezdődik Üj lakótelepek • Élen járnak a munkaversenyben • Határidő előtt fél hónappal Szatmári Lajos, Krásny Alexander és német munkatársuk A felvételt PAPP ZOLTÁN készítette. Kora délelőtt látogattam be a Moldava nad Bodvou-i (szép si) városi könyvtárba, gondolva, hogy ilyen időtájbnn csak kevesen lesznek ott. Tévedtem. Diákok, fiatalok és idősek böngésztek a könyvek között. A fiatalok ismeretterjesztő, tudományos könyveket, az idősebbek regényeket, szépirodalmi alkotásokat kerestek. Zsolner Katalin, a legfiatalabb könyvtáros készségesen igazította útba a könyveket kereső, váló gató olvasókat. A másik könyvtáros, Gladisová Valéria pedig feljegyezte a kölcsönkéneket. Tőle mindjárt megkérdeztem, hogy milyen a könyvtár forgalma, Elmondta, hogy könyvtáruk 22 300 kötettel rendelkezik, az olvasók száma 1360, és a múlt évben 34 950 kölcsönzést jegyeztek fel. Bodnár Katalin, a könyvtár vezetője még érdekesebb adatokra hívta fel figyelmemet: 25 évvel ezelőtt, amikor kaput nyitott a könyvtár 500 kötettel rendelkezett és az olvasók száma 20 volt. Ma már más a helyzet: szűk a hely. Persze, már nem sokáig szűkösködnek. még ebben az évben új otthont kap a könyvtár. FIRTKO ISTVÁNNÉ Csupa új Legfőbb érték az ember A részleg dolgozóira bátran rábízhatnak ilyen nagy feladatokat, hiszen a szocialista munkaversenyben mindig példásan helytállnak. Hat részleg közül elsőként végeztek a legutóbbi értékeléskor és a dicséretek, kitüntetések több mint felét a komáromi részleg dolgozói kapták. A nyolctagú, Tóth József vezette szocialista munkabrigád a bronzérem várományosa. Az ugyancsak nyolctagú. Varga Pál vezette munkabrigád pedig A víztároló építése Komárno (Komárom) városában, az úgynevezett gútai soron, egy szerény fabarakkban található a Vízgazdálkodási Építővállalat 45. számú részlegének irodája. Innen szervezik, irányítják a vízvezeték- és csatornahálózat építési munkálatait. Tudjuk, hogy a 64 dolgozót foglalkoztató részleg 16,5 millió korona értékű munkát végzett, már december 15-re teljesítette munkatervét, de Csukás László részlegvezetőtől azt szeretnénk megtudni, hogy mi lesz. milyen tervek megvalósítására készülnek. Pontos tájékoztatást kaptam. A várost összekötik a tőle mintegy 5 km-re fekvő Nová Strá2 (Örsújfalu) községgel. Mégpedig úgy, hogy a Duna partján egy új lakótelepet építenek. Már az idén megkezdik itt a vízvezeték- és a csatorna- hálózat építését. A Vág mellett épül majd fel az Északi lakótelep, amelynek méreteire már most következtethetünk a vízvezeték- és csatornahálózat megépítésére előirányzott ösz- szegből. Bizony, az nem kevesebb, mint 60 millió koronás tétel. Ugyancsak az ő feladatuk lesz a víztorony megépítése. Űjabb 60 millió koronás tétel. És persze ezek csak a főbb tennivalók, melyek a város épí tésével kapcsolatosak, de a környéken több helyen öntözőberendezéseket is építenek. Alighogy felépítették Nővé Zámkyban (Érsekújvárott) a TESLA nemzeti vállalat üzemét, már meg is kezdték a termelést. Csupa új itt minden. Bren- kovics Gyula termelési vezető elégedetten állapítja meg: „Már tizennyolc gépsoron gyártjuk a különféle speciális égőket, és hamarosan új gépsort kapunk a miniatűr égők gyártására.“ lóformán hagyományok nélkül, fiatal és szakmai szempontból eléggé hiányosan felkészített dolgozókkal kezdték a termelést, hiszen a dolgozók 70 százalékának átlagos életkora 21 év. A kezdés azonban jól sikerült, a múlt évben már 60 millió égőt gyártottak. Milyen lesz a folytatás? A dolgozók létszámát 1400-ra növelik. A szaratovi mozgalom nyomán egyre inkább javul a minőség. Arra törekednek, hogy a gépsorokat saját technikusaik tartsák rendben. Külön kutató- csoportot szerveznek, melynek feladata nemcsak az ésszerűsítés, hanem a dolgozók szakmai továbbképzése is. Igyekeznek jó munka- és életkörülményeket teremteni a dolgozók számára: bővítik az üzemi étkezdét, a szakszervezettel karöltve üdülőt építenek, az üzemben fogorvosi rendelőt létesítenek, 60 férőhelyes óvodát építenek. G. J. Ezen a gépsoron díszégőket gyártanak (A felvételt B i S é o Emil készítette) A Magnezit Művek Kunová Teplica i (kúntapolcai) üzemének szakszervezeti Bizottsága tevékenységében nyilvánvalóan bizonyítja: legfőbb érték az ember. KOVÁCS GÉZA elvtárs, a szak- szervezeti bizottság titkára ilyen tényekre hivatkozhat: átadtak 12 új lakást, az üzemi klub részére 13 000 korona értékben színes tv-készüléket vásároltak, 27 külföldi és 10 belföldi jutalomüdülésre szóló utalványt adtak ki, 15 dolgozót gyógyfürdőbe küldtek, IS dolgozó gyermekét pionfrtáborba, 123 dolgozó és azok családtagjainak részvételével a diakovcei (deáki) fürdőben sátortáborozást szerveztek. Említésre méltó, hogy sikerrel szervezték meg a dolgozók politikai továbbképzését is, a tanfolyamon 21 dolgozó vett részt. Az idén legfontosabb feladatuknak az egészségügyi gondoskodás tökéletesítését tartják, mert üzemi orvost a stitníki (csetneki) egészségügyi központ küldött ugyan, de egymást váltják az orvosok és a rendelés rendszertelen. Ebben az évben 12 dolgozó családtagjaikkal együtt külföldi üdülésen, 10 dolgozó belföldi üdülésen vesz részt. Gyógyfürdőbe 12 dolgozót küldenek, pionírtáborba 15 dolgozó gyermekét. Gon doskodnak a dolgozók szakmai és politikai továbbképzéséről is. Erre a célra 75 000 koronát fordítanak. £s természetes feladatnak tekintik a balesetek megelőzését, a dolgozók munkakörülményeinek szüntelen javításával. POZSONYI TIBOR az ezüstéremé. Említésre méltó az újításokkal és ésszerűsítési javaslatokkal foglalkozó kollektíva, melynek vezetője Csukás László. Tagjai: TuruglaS Ernest, Lukács fenő építésvezetők, Szoboszlai Zsuzsanna, raktári dolgozó, Dolnik Imre, Bánfalvy Ferenc és Pusztai Lajos mesterek, Molnár Kálmán, munkás, ÖurőiC Stefan, Tóth József és Varga Pál csoportvezetők. Eddig jól dolgoztak, a kitűzött feladatokat becsülettel teljesítették. Ami pedig a jövő szempontjából biztató: a részleg dolgozói örömmel vállalták, hogy idei munkatervüket határidő előtt fél hónappal korábban teljesítik. HOLCZER LÁSZLÓ Napirenden az óvodák problémája Nővé Zámkyban /Érsekújváron I az utóbbi három évben két új üzemet építettek és azok mintegy ezer nőt foglalkoztatnak. Érthető, hogy napirenden szerepel az óvodák problémája. A jnb iskolaügyi szakosztályának tanfelügyelőségén ismert tény: félezer 3—5 éves gyermek számára nincs óvodai férőhely. A városban legutoljára 1969-ben adtak át rendeltetésének állami óvodát. Egyik új lakótelepen építeni fognak egy 120 férőhelyes új óvodát, de ismeretes, hogy a járulékos beruházások sorában utolsó helyen szerepel az óvoda építése. Egyébként Érsekújváron is arra törekszenek, hogy teljesítsék a XV. pártkongresszus határozatát: akár dolgozik az anya, akár nem, minden ötéves gyermek óvodába kerüljön. Az ELEKTROSVIT nemzeti vállalat vezetősége felismerte a megoldás módját: segíts magadon! Az eddigi 110 férőhelyes üzemi óvoda mellé további, 60 férőhelyes óvodát létesített egy felújított épületben. A városi nemzeti bizottság a példa nyomán szorgalmazza: a nagyobb üzemek társadalmi munkával, közös akcióban építsenek óvodákat. Eddig csak egyetlen kezdeményezés hozott sikert: négy középnagyságú üzem közös erővel felépített egy 40 férőhelyes óvodát. Eszményi megoldás lenne: egy gyár — egy óvoda. Elvileg nincs is ennek akadálya sem a SLOVLIK, sem a TESLA vállalat üzeme esetében. Csakhogy: a megvalósításra csak a termelő üzemegységek teljes felépítése, üzembe helyezése után lehet gondolni. Addig enyhíti a problémát, hogy ezek az üzemek véd- nökségi szerződést kötöttek az óvodákkal: társadalmi munkával és más módon segítenek az óvodáknak, melyek a dolgozó édesanyák munkaidejének beosztásához igazítják a gyermekek foglalkoztatásának napirendjét. GÁBRIS JÓZSEF 1977. III. 27