Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-20 / 12. szám
ÚJ szú VA LLOM, HOGY ÉLTEM* Költészet ...Mennyi művészi alkotás... Lassan már nem férnek el a föld felszínén... Ki kell őket rekesz- tenünk a szobákból... Mennyi könyv ... Mennyi könyvecske ... Ki képes arra, hogy mindezt elolvassa? ... Talán, ha ehetők lennének ... Talán ha egy farkaséhes pillanatban darabokra szeletelnénk, megfűszereznénk őket és salátát készítenénk belőlük ... Ez így tovább nem mehet... Torkig vagyunk ... Ellepi a világot a betűözön ... Re- verdy azt szokta mondogatni: „Üzentem a postának, hogy ne kézbesítsenek több könyvet. KI sem nyitottam őket. Nem találtam a számukra helyet. Megmászták a falakat, attól tartottam, hogy egyszer mint valami lavinaomlás maguk alá temetnek ...“ Mindenki ismeri Eliotot... Mielőtt festésre, színházvezetésre és nagyszerű kritikák írására adta volna a fejét, az én verseimet olvasta ... Jóleső érzés volt ezt tudomásul venni... Senki sem értette őket jobban, mint éppen ő... Aztán egy szép napon elkezdte nekem olvasni a saját verseit... Mire én önzőén menekülni próbáltam előle ... „Ne olvassa őket, hagyja abba,“ tiltakoztam ... Bezárkóztam a fürdőbe, ám Eliot az ajtón keresztül olvasott fel nekem ... Akkor nagyon elszomorodtam ... Frazer, a skót költő, aki jelen volt, neheztelve kérdezte: „Miért csinálod ezt Eliottal?“... Azt feleltem: „Nem akarom elveszteni az olvasómat. Öt én neveltem. Ügy ismeri a költészetemet, mint a tenyerét... Van tehetsége a festészetihez, írhatna esszéket is... Nem akarok megválni az olvasómtól, törődni akarok vele, locsolni mint egy egzotikus növényt... Te biztos megértesz engem, Frazer“ ... Mert az igazság az, ha ez így mehet tovább, hogy a költők maholnap már csak más költők számára fognak publikálni... Mindegyikünk előveszi saját palavesszőjét és a másik zsebébe nyomja ... a versét... otthagyja a másik tányérján ... Quve- do egyszer egy szonettet hagyott a király asztalkendője alatt... ez igen, ennek volt értelme ... Vagy kitenni a delelő napra ... Költészet a téren ... Vagy zúzzák össze a könyveket, szakadjanak darabokra a tömegek ujjai között... De ez a költő-küldi-költőnek-szívesen költészet nem rímel az én alkatommal, nem ösztönöz semmire, nem vált ki belőlem mást, mint azt, hogy bevegyem magamat a természetbe, szembe egy sziklával és a hullámokkal, messze a kiadó- vállalatoktól, messze a nyomtatott papírtól... A költő elveszítette kapcsolatát a távoli olvasóval... Meg kéne újra szereznie... A költészetnek a sötétben kell lépdelnie és találkoznia kell az ember szívével, az asszony szemével, az utcák ismeretlenjeivel, azokkal, akiknek olykor hajnali órán vagy csillagos éjszakán szükségük van legalább egy versre. Ez a váratlan találkozás kárpótol az út fáradalmaiért, felér mindennel, amit elolvastunk, megtanultunk... El kell vegyülnünk azok között, akiket nem ismerünk, hogy váratlanul megleljenek bennünket az utcán, a homokban, az ezer éve lehullott falevélen ... és gyöngéden kezükbe vegyék ezt a terméket, melyet mi alkottunk ... Csak aztán leszünk valóban költők ... Csak így él tovább a költészet... ► 1977. III. 20. Rövid és hosszú versek Az esküdt ellenségek számos kicsinyes érvvel szeretnék lejáratni a költőt. Engem kezdő koromban éhenkórásznak tituláltak. Most avval piszkálődnak, hogy megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy én egy hatalmas mágnás vagyok, ura valami mesés vagyonnak, amelyet, ha nem is rendelkezek vele, szeretnék magaménak tudni, már csak azért is, hogy borsot törjek az orruk alá. Mások megszámolják verseimben a sorokat és vagy azt vetik a szememre, hogy csöppnyi részletekben írok, vagy azt, hogy túlságosan széthúzom a mondanivalót. Pedig ez egyáltalán nem döntő kérdés. Ki szabja meg, hogy a versek rövidebbek vagy hosszabbak, Az eredetiség Én nem hiszek az eredetiségben. Szédületesen hanyatló korunk egyik újabb bálványának tartom. Az egyéniségben hiszek, amely átüt bármely formán, nyelven, érzéken vagy művészi alkotáson. A hóbortos eredetiség modern találmány és a választási szélhámosságokra emlékeztet leginkább. Vannak, akik hazájuk, nyelvük vagy a világ Első Költőjének szeretnék magukat megválasztani. Kortesek, választók után koslatnak és becsmérlik azokat, akik illetékesek lennének elvitatni tőlük a jogart, míg végül is a költészetből jelmezbált teremtenek. Mindenesetre, lényegesen fontos a belső irányítás, a költőnek életben kell tartania egy bizonyos fejlődési folyamatot, amely a természet, a kultúra és a társadalmi élet érlelő hatására a költő tökéletesedéséhez vezet. A régi idők legnagyszerűbb poétái, mint például Quevedo, ilyen megjegyzésekkel látták el a költeményeiket: „Horácius mintájára“, „Ovidius utánzása“, Lucrétius példájára“. Ami engem illet, megtartottam saját hangomat, amely önmaga természetétől ösztökélve erősödött meg, úgy mint minden élő dolog. Az érzelmek, kétségkívül, nagy szerepet játszottak első köteteimvékonyabbak vagy vastagabbak, sárgábbak vagy vörösebbek legyenek? A költő, aki írja őket, ő az egyetlen, aki ezt meghatározhatja. Egyszerűen azért, mert így parancsolja a lélegzete, a vére lüktetése, tudása és tudatlansága, mivel mindez szükséges a költészet cipójának megsütéséhez. Az a költő, aki nem realista, ha iáira van ítélve. Az a költő, aki csak realista, szintén. Az irracio- nalista költőt, saját magán kívül, csak kedvese érti meg és ez eléggé szomorú. A csak racionalista költőt pedig megértik még a szamarak is, és ez ugyanúgy fölöttébb szomorú dolog. A vers egyenletéhez nem találunk értékjegyeket a számrendszerben, nincsenek sem Isten, sem ördög által megszabott alapanyagok, hanem e két rendkívül fontos személyiség harcáról van szó, csata ez, melyben győzhet az egyik, győzhet a másik is, ám a költészet nem maradhat vesztes. ben és jaj annak a költőnek, aki nem válaszol dalával szíve féktelen vagy nyájas hangjaira! Mégis negyven év tapasztalata után azon a véleményen vagyok, hogy a költő elérheti az emóciók elvi fé- kentartását. Hiszek a spontán megnyilvánulások irányításában. E cél elérése érdekében szükségünk van egy bizonyos készlettárra, amelynek állandóan a költő rendelkezéséi« kell állnia, legyen mondjuk a zsebében, bármi adódna is elő. Először is valódi és lehetséges megfigyelések készletére, szavakra, formákra, hangokra gondolok amelyek az ember körül rajzanak, mint a méhek. Hirtelen kell rájuk lecsapni és el kell őket rejteni a belső zsebben. Én ebből a szempontból eléggé lusta vagyok, de biztosíthatom, hogy a tanács jó. Majakovszkijnak volt egy jegyzetfüzete, amit állandóan használt. Ezenkívül tudnunk kell az érzelmek készletéről is. Hogyan raktározzuk ezeket? Vegyünk róKözismert tény, hogy manapság a költői mesterséggel olykor visz- szaélnek. Annyi a fiatal fűzfapoéta és kezdő költőnő, hogy hirtelen mindannyian versfaragónak képzelik magukat és eltűnnek az olvasók. Lassan expedíciókat kell szerveznünk, amelyek teveháton átutazzák a homoksivatagokat, vagy az űrben száguldanak majd olvasók után kutatva. vonzalomból született később a szertartás, a zsoltárok és a vallások lényegét is ez adja. Az emberiség kezdeti korszakaiban a költő vallási vezetővé vedlett át, hogy megőrizze eredeti hajlamát. Ezért ölt a modern kor költője lírája védelmében olyan köntöst, amelyet az utca és a tömegek adnak rája. A ma költője a legrégebbi hitközösség vezetőjének utódja. Valamikor a sötétséggel szövetkezett, ma a fényt kell megmagyaráznia. Egy mélyről jövő vonzalom köti az embert a költészethez. Ebből a luk tudomást, amikor a felszínre kerülnek. Később, a papír fölött majd jobban visszaemlékezünk erre a tudatra, mint magára az érzelemre. Munkáim nagy részében be akartam bizonyítani, hogy a költő írhat arról, amit kijelölnek a számára, arról, ami fontos egy adott emberi közösségnek. Az antik kor majdnem minden jelentős alkotása szigorú megrendelés . alapján született. Vergilius Georgicá-i a római vidéken dolgozó földművesek életének propagandája. A költő írhat egy szervezetnek, egyetemnek, szövetkezetnek vagy irodának. Ezzel még nem veszíti el az alkotó szabadságát. A bűvös inso'rác'ó, a költőnek Istennel való kommunikációja mind agyafúrt kitalácíó. Az alkotóihlet legforróbb pillanataiban létrejött termék is lehet részben idegen, nyomot hagyhat rajta az olvasmányél- ménv, vagv más külső hatás ... ZSOLDOS PÉTER fordítása * E három részletet a Nobel-díjas chilei költő két éve megjelent önéletrajzi müvéből választottuk. A könuv Argentínában látott napvilágot „Vallom, hogy éltem“ címmel. Rövid léleazétü, frappáns, lírai és mindig mélyen emberi karcolatokat fn^toimaz, melyek Neruda magánéletébe, ars poeticájába engednek bepillantást. A versek életműve utolsó köteteiből származnak. —zs— Pablo Neruda versei (EWktcSWÁLLAT-.) Egy kicsiny állatot hallgattam egész éjjel, malac, madár vagy tehetetlen kutyakölyök lehetett, borzas tollak, szőr közül jött a lázálmos nyöszörgés. Súlyos éjszaka volt Isla Negra szigetén és a tenger minden mennydörgését, lánccsörgetését tonnányi sóját, törött üvegdarabjait a mozdulatlan sziklapartra rázta. A csönd nyitva tátongott, vészjóslón minden egyes hullámcsapás utón: Álmom szőtte a félbeszakadt éjszaka fonalát és akkor a kicsiny bolyhos lényt, medvebocs vagy beteg gyermek, fulladás gyötörte, talán láz, tenyérnyi fájdalomparázs, panaszos nesz az éjszaka hatalmas óceánjával szemben, a szurokfekete csönd bástyája ellen, egy sebzett állat, csöppecske, alig mocorgó az éjszaka ürege alatt. egyedül. n E&yszEw Néma az erő / mondják nekem a fák / és a mélység / szólnak a gyökerek / és a tisztaság / suttogja a liszt /. Még egy fa sem mondta nekem: „En vagyok a legmagasabb". Még egy gyökér sem szólalt: „A legmélyebbről én jövök". Soha nem kérkedett még a kenyér: „Nincs énnálam jobb eledel". WÁSZ Azóta egy folyó választ el bennünket: vérhabos viz, posványos iszap. Nincs e földön ember, ki feledné. Azóta nem ugyanaz a Haza. ZS. P. fordítása
