Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-20 / 12. szám
ÚJ szú A s zocialista társadalom sikeres fejlesztése, a lakosság életszínvonalának emelése, szociális biztonságának növelése és a szocialista demokrácia további elmélyítése Csehszlovákiában megköveteli a külföldi osztályellenség és belföldi kiszolgálóival szembeni éberség fokozását. Az osztálymegosztottságú világban, a békés egymás mellett- élés viszonyai között könyörtelen osztályharc folyik. Ezt bizonyítják az utóbbi időben nálunk lejátszódó események. A charta 77 szerzői a csehszlovákiai szocializmus „megmentésére“ irányuló korábbi programoktól eltérően már teljes mértékben szakítottak a szocialista terminológiával, s általános kozmopolita frázisokat hangoztattak arról, hogy az emberi jogok és a polgári szabadságjogok fontos civilizációs értékek, s ezekért kívánnak harcolni. Hogy az objektivitás látszatát keltsék, egyes nemzetközi jogi dokumentumokra hivatkoznak, amelyeket Csehszlovákia is aláírt. Feltételeket alakítottak ki a kapitalizmus restaurálásár; A hatvanas években a burzsoá propaganda támadásai főként azokra a gazdasági problémákra irányultak, amelyekkel a pártnak meg kellett küzdenie. A jobboldali és antiszocia- lista erők akkor rendkívül nagy figyelmet szenteltek a párt vezető szerepének felszámolására gazdasági téren, a gazdaság központi irányítása elvének bomlasztására és a gazdasági reform ürügyén igyekeztek felszámolni a szocialista társadalmi tulajdont, visszaállítani a magánvállalkozásokat, hogy a kispolgári elemek számára gazdasági bázist teremtsenek és visszaállítsák az ösztönös piaci gazdálkodást. A jobboldal elméletileg és a gyakorlatban a szocialista gazdaságot fokozatosan olyan rendszerré kívánta átalakítani, amely megfosztaná a munkásosztályt valameny- nyi szocialista vívmánytól és megteremtené a feltételeket a tőkés termelési viszonyok visszaállításához. A jobboldal és az antiszocialista erők arra számítottak, hogy fe fokozatosan rosszabbodó gazdasági helyzet ösztönösen kiváltja a dolgozók elégedetlenségét, amit aztán felhasználnak a kommunista párt elleni harcban, megbontják a párt és a nép egységét. Most azonban egész más a helyzet. A gazdasági téren, a dolgozók élet- színvonala emelésének és szociális biztonsága növelésének terén a CSKP XIV. és XV. kongresszusa után elért sikerek nyújtják egyikét azoknak a komoly okoknak, hogy miért nem tudtak a jobboldali erők a jelen viszonyok között erre a kártyára tenni. A polgári propaganda és kiszolgálóik ezért összpontosítják a szocialista rendszer elleni támadásaikat olyan területre, amely szorosan ösz- szefügg a békéért, a szabadságért és a demokráciáért folyó harccal. Ezzel a nemzetközt reakció kívánságait és céljait teljesítik, amely szeretné kétségessé tenni, megsemmisíteni a helsinki értekezlet eredményeit s a szocialista országoknak, valamennyi haladó erőnek a világbékéért folyó harcban kifejtett erőfeszítéseit. A demokrácia biztosítéka A szocialista demokrácia fejlesztésének, a politikai jogoknak és a polgári szabadságjogoknak, a nemzetközi szerződések megtartásának és a személyiség sokoldalú fejlesztésének kérdései azonban szüntelenül a párt érdeklődésének középpontjában állnak. A CSKP XV. kongresszusa szemléletesen megmutatta, hogy a valódi, nem formális demokrácia csak a szocializmusban valósulhat meg. A Központi Bizottságnak a XV. kongresszuson beterjesztett jelentése hangsúlyozta: „A Nemzeti Frontba tömörült politikai pártok és más szervezetek közvetítésével gyakorlatilag minden egyes állampolgárnak lehetősége van arra, hogy reálisan élhessen politikai jogaival és szabadság- jogaival. A szocialista demokrácia széles platformja ez, amelyet fejleszteni és tökéletesíteni fogunk.“ Állampolgáraink nemcsak a választások időszakában, hanem a mindennapi életben győződnek meg róla, hogy a párt- és állami vezetésnek legfőbb érdeke, hogy növekedjék a dolgozók részvétele a gazdaság, az államügyek irányításában, és következetesen ügyel a szocialista törvényesség megtartására. A szocialista demokrácia fejlesztése feltétele a fejlett szocialista társadalom építésének és további sikerek elérésének a gazdaság és a kultúra területén. Ugyanakkor azonban a termelőerők fejlődése, a gazdaság és a kultúra, a tudomány és a művelődés területén elért sikerek feltételei a szocialista demokrácia fejlődésének. Soha senki előtt nem titkoltuk azonban, hogy a demokrácia a szocialista államban osztályjellegű, hogy ez a demokrácia a dolgozókért, a nép döntő többségéért van. Ebben van a legnagyobb és leglényegesebb különbség a polgári demokráciával szemben, amely minden tekintetben a burzsoázia uralmának formája. A burzsoá „szabadságjogok” példája Ha éppen azok az emberek, akikről köztudomású, hogy maguk sértették meg a szabadság és a demokrácia elveit, képmutatóan felemelték a polgári és emberi jogoknak, a demokráciának, a törvények és a nemzetközi jog szabályai megtartásának zászlaját, akkor ebben semmi furcsa, sem új nincs. A burzsoázia, amely egyébként még a formális demokrácia ellen is harcol, amennyiben megköti a kezüket és kihasználhatja a dolgozó népet, hajlandó támogatni demokratikus jelszavakat, és síkraszállni értük, amennyiben ezeket a jelszavakat fel lehet használni a szocializmus és a proletariátus diktatúrája ellen. Engels már 1884-ben előre látta, hogy a demokrácia átmenetileg jelentőségre tehet szert a burzsoáziánál, mint mentőöv, mint a forradalom elleni védőpajzs. Engels ezt írta: „Ahol szembe lehet állítani a demokráciát mint alternatívát a szocializmussal, ott minden, ami reakciós, demokratikus képet fog ölteni.“ Gyakorlatilag bebizonyosodott ez a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után, amikor a burzsoázia, a burzsoá demokrácia („tiszta demokrácia“) zászlaja alatt harcolt a munkásmozgalom ellen, amennyiben ez lehetséges volt, és a fasizmus segítségével, ha ez másként nem ment. Ahol győzött a szocialista forradalom, ott a burzsoázia és szövetségesei így értelmezik mindazokat az eszközöket, amelyeknek segítségével lehetséges lenne gyengíteni a forradalmi államhatalmat és megbontani a forradalmi osztályszövetséget. Emellett közömbös nekik, minek a nevében gyengül és rendül meg ez a hatalom, és milyen irányban történnek az első kilengések. E cél eléréséhez használnak fel egyes szocialista jelszavakat, és annál inkább „operálnak“ a formális demokráciával. Mit akarnak azonban ezek az emberek a demokrácia példájaként elénk állítani? Milyen demokráciát védelmeznek? A tőkésállamokban látják a példát s ugyanakkor antiszocialista és ellenforradalmi törekvéseik támogatóját. A különböző pamfletekből, melyeknek célja, hogy mocskolják szocialista ál lamunkat és jogrendjét, főként alkotmányos rendszerét és a polgári jogok funkcióját a szocialista társadalomban, világos, hogy szerzőik számára a polgári szabadságjogok burzsoá felfogása lett a kritérium, melynek szemszögéből folytatnak támadásokat szocialista demokráciánk ellen. Néphatalom — nyugati megoldásban Mi azonban a valóság az élenjáró tőkésállamokban? Elég például megnézni, hogyan működik az oly sokat dicsért parlamenti demokrácia a fejlett tőkésországokban. Hogyan vannak képviselve az egyes társadalmi osztályok és szociális rétegek, nemzeti kisebbségek, férfiak és nők ezen országok parlamentjében. Maguk a szenátus 1947—1973 közötti szociális összetételével foglalkozó amerikai statisztikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a szenátorok 24 százaléka hivatásos, elit politikusok családjából, 35 százaléka vállalkozók családjából, 32 százaléka nagy- és középbirtokosok családjából származik, s mindössze 5 százaléka magas szakképzettségű munkások, és két százaléka szakképzetlen munkások családjából. Irisch és Prothro amerikai polgári politológusok megállapítják, hogy a kongresszusi helyek többségét a magasabb rétegekhez tartozó emberek foglalják el. Több mint 50 százalékuk jogász, akik korábban kereskedelmi nagyvállalatoknál dolgoztak vagy ügyvédi magánpraxist folytattak. Nagyvállalkozók és bankárok (az elmúlt 30 évet felölelő időszakot vizsgáló felmérés eredményei szerint) a kongresszusi helyek egyharmadát foglalják el. A 91. Kongresszusban (vagyis 1971-ben) mindössze 10 nő volt a képviselőházban és egyetlenegy a szenátusban, jóllehet az USA lakosságának 52 százaléka nő! Néger tagja tíz volt a Kongresszusnak, köztük egy nő (az első néger nő az USA történetében). Noha a négerek a lakosság 11 százalékát teszik ki az Egyesült Államokban, a Kongresszusban mindössze a képviselői és szenátori helyek 2 százalékát foglalták el. Az 1973-as választások után újjáalakult francia parlamentben 65 nagy- vállalkozó, 35 képviselő nagy ügyvédi iroda tulajdonosa, 79 magas állami hivatalnok, s mindössze 22 munkás. Hasonló a helyzet a Német Szövetségi Köztársaságban is. A Bundestag (Szövetségi Gyűlés) 518 képviselője közül pl. 1971-ben 149 volt hivatásos politikus, 58 vállalkozó, 28 kereskedő, 21 kisiparos, 33 nagy- és középbirtokos, 20-nak volt ügyvédi irodája, 117 volt tisztviselő, 16 újságíró, 49 egyetemi tanár, docens és tanár, tanító, s csak egy munkás. Tegyük fel továbbá a kérdést, mi a valódi helyzet a vélemény-, a sajtó- szabadság, a szabad gyülekezés és az egyesülési jog biztosítása terén a burzsoá országokban, amelyekben „a demokrácia védelmezői“ támaszukat keresik céljaik megvalósításához? Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pl. nagymértékben alkalmazza az ún. „bad tendency doctrine“-t, vagyis azt az interpretációs szabályt, melynek értelmében az államhatalomnak joga van elfojtani bármiféle olyan véleményt, betiltani olyan sajtóterméket, gyűlést és tüntetést, amelyekben rossz tendenciák nyilvánulnak meg, vagyis olyanok, amelyek „felforgatásra“, vagy a kormány „veszélyeztetésére", illetve az államhatalmi feladatok és kötelezettségek akadályozására vagy meggátlására irányulnak. Ennek a doktrínának nem világos volta, amely mindenekelőtt a „felforgató tevékenységre irányuló cselekedetek“ fogalmazásból adódik, tágra nyitotta az ajtót az előtt a lehetőség előtt, hogy az államhatalom gyakorlatilag önkényesen beavatkozzék a polgári szabadságjogok szférájába. A sajtó- és véleményszabadság s a többi politikai szabadságjog az élenjáró tőkésállamokban mindenekelőtt azáltal korlátozott, hogy nincsenek meg e jogok anyagi biztosítékai és hogy a tömegtájékoztatási eszközök monopolisták kezében összpontosulnak, akik ezeket arra használják fel, hogy megakadályozzák az érdekeiket veszélyeztető bármiféle megnyilvánulások terjedését. Az olasz alkotmány- bíróság például 1960-ban (59/1960. sz. ^ döntésével) a valósággal szöges ellentétben úgy döntött, hogy a rádió- és. televízió-monopólium létesítése nincs ellentétben a véleményszabadsággal. Burzsoá demokrácia — a tőke védőpajzsa Vegyük továbbá azt a nagy fontosságú kérdést, amilyen például a telefonbeszélgetések lehallgatása és automatikus lehallgatókészülékek alkalmazása az Egyesült Államokban. Az USA alkotmányának 4. számú kiegészítése világosan kimondja, hogy „a nép jogát személyes szabadságának, magánlakásának, a levéltitoknak és vagyonának védelmére nem szabad megsérteni jogtalan házkutatásokkal és elkobzásokkal“. A telefonbeszélgetések lehallgatása és automatikus lehallgató-készülékek használata azonban rendkívül elterjedt és természetes dologgá lett az USA polgárainak mindennapos életében. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1963-ban, teljes ellentétben az alkotmánnyal, úgy döntött, hogy lehallgató-berendezések alkalmazása alkotmányosan megengedett, ameny- nyiben „rendkívüli körülmények“ állnak fenn és a lehallgatás az állami szervek hivatalos utasítására történik. Ezt követően az Egyesült Államokban 1968-ban törvényt hoztak, amely — az alkotmány szellemével és betűjével nyilvánvaló ellentétben — legalizálta a telefonbeszélgetések lehallgatását és automatikus lehallgató-berendezések alkalmazását, ameny- nylben ez az Egyesült Államok elnökének utasítására történik, nemzet- biztonsági kérdésekkel összefügg» esetekben, s egyszersmind felhatalmazta az elnököt, tételesen határolja körül, melyek azok az esetek, amikor ezt a rendszabályt alkalmazni kell. Az USA Legfelsőbb Bírósága ezt a törvényt 1969-ben alkotmányosnak minősítette. Ezek a példák szemléltetően dokumentálják, milyen a helyzet a burzsoá demokrácia és a polgári szabadságjogok terén a tőkésországokban. Ezért senki sem csodálkozhat azon, hogy munkásosztályunk, az ország szövetkezeti parasztsága és értelmisége oly spontánul és határozottan elítélték a szocializmus ellen irányuló támadásokat, egyöntetűen hangsúlyozva: „Nem engedjük felforgatni a köztársaságot!“ Jogos felháborodása ez azoknak, akik mindennapos áldozatvállalással és alkotómunkával értékeket hoznak létre, az új társadalmat építik, s ezzel kinyilvánítják magas fokú politikai érettségüket és igazi viszonyukat a szocialista demokráciához, amely a tettek demokráciája, demokrácia a dolgozók számára. BOHUMIL NöMEC A SZOCIALISTA QEMOKRAOA „bírálói,.
