Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-20 / 8. szám
TÖRTÉNELMI OPTIMIZMUS Válságban van a jelenkori polgári társadalomtudomány. E válság jellege és ismérvei tipikusak az egész polgári ideológiára. A polgári társadalomtudomány fogyatékosságának gyökereit annak idején már leleplezte V. I. Lenin. Diagnózisd" ma is érvényes. Lenin egy, a polgári szociológusokkal folytatott vitában rámutatott a polgári társadalomtudomány két alapvető fogyatékosságára. Az egyik abban keresendő, hogy a polgári szociológia lényegében az emberek történelmi tevékenységének csak eszmei ösztönzőit vizsgálja, nem kutatja azt, mi hívja elő ezeket az ösztönzéseket, nem vizsgálja az objektív törvényességeket a társadalmi viszonyok fejlődésében, nem keresi ezeknek a viszonyoknak gyökereit az anyagi termelés okában. A jelenkori polgári szociológiai elméletek akárcsak valamikor, ma is a többnyire szubjektív jellegű filozófiai idealizmuson alapulnak, ezért a társadalom fejlődésének tudományos elméletét, bármennyire igyekeznek is, a társadalom jövendő fejlődésének tudományos prognózisát nem tudják meghatározni. A kapitalizmus fejlődését illető optimizmus, a posztindusztriális társadalom ideológiája, az általános jólétet élvező társadalomról szőtt utópisztikus álmok tudományosan indokolatlanok. A tőkés társadalom jelenlegi fejlődésének gyakorlata megcáfolja ezeket, ugyanúgy, mint a társadalom fejlődését illető sötét pesszimista nézetek, amelyek a tőkés társadalmat szándékosan úgy kezelik, mint magát a mai társadalmat. Amennyiben a tőkés társadalom olyan társadalom, amelynek nincs jövője, akkor a szocializmus jelenti az emberiség jövőjét. Ezt a tényt ma már nem csu pán a tudományos elmélet támasztja alá, hanem azok az eredmények is, amelyeket a társadalomnak az a része ért el, amely a marxista—leninista tanításhoz tartja magát. KORUNK JELLEMZŐ VONÁSA A társadalomtudományok legfontosabb kérdése az emberi társadalom fejlődési szakaszainak kérdése. A marxiz mus—leninizmus megalapítói a történelmi fejlődés objektív törvényszerűsé geinek feltárása mellett megmutatták az utat és eszközöket a munkásosztály pák és valamennyi dolgozónak a kapi talista rabszolgaságból való felszabadulásához, megindokolták a szocializmus és a kommunizmus felépítésének szükségességét. Hatvan évvel ezelőtt a polgári ideológusok még azzal vigasztalhatták magukat, hogy olyan elmélet ez, amely a gyakorlatban megvalósíthatatlan. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, a szocializmus építésében elért sikerek láttán, és hogy a szocializmus valósággá vált a világ számos országában, más érveket keresnek. Tagadják a szocialista országok történelmi sikereit, tagadják, hogy szükség van a forradalmi átmenetre a kapitalizmusból a szocializmusba, ami a jelen korszak fő jellemvonása. Tagadják a társadalom fejlődése objektív törvényszerűségeinek meglétét, elvetik a társadalmi haladást. Az^ európai kommunista és munkáspártoknak az idén nyáron Berlinben megtartott értekezletén kiadott közös nyilatkozat megmutatta, hogy nemcsak a polgári teoretikusok és ideológusok szándékai, hanem a törvényszerű fejlődés feltartóztatására irányuló minden törekvés ellenére is, amely fegyverrel és erőszakkal próbálja megállítani a társadalmi haladást, ez lépésről lépésre megvalósul, éppen azért, mert objektív folyamatról van szó. Ezt számos tény bizonyítja. Portugáliában megdöntötték a fasiszta rendszert, megdőlt a fasiszta diktatúra Görögországban és Spanyolországban, amely országok a fasizmus utolsó támaszai voltak Európában, erősödik és nő az antifasiszta, demokratikus mozgalom. A reakció erős ellenállása ellenére, nemcsak Európában, hanem az egész világon, terjed a dolgozók és a haladó erők azon mozgalma, amely célul tűzte ki a demokratikus átalakulások végrehajtását minden területen. Az imperializmus pozíciói, melyek lényege nem változott — mondja a Berlinben elfogadott közös nyilatkozat —- meggyengültek az erőviszonyokban beállott változások következtében. Az imperializmus ma már nem képes megsemmisíteni a szocializmus történelmi vívmányait, feltartóztatni a felszabadulásért és a nemzeti függetlenségért harcoló haladó erők mozgalmának terjedését, sikereit. A nehézségek, amelyekkel az imperializmus küzd, eredményei és kifejezői a tőkésrendszer általános válsága további elmélyülésének. A válság, amely kiterjed a tőkés társadalom életének valamennyi — gazdasági, szociális, erkölcsi és politikai — szférájára, különböző országokban, különböző formában, különböző mértékben nyilvánul meg. Ezek tények, amelyet nem képesek tagadni, ha csak valamelyest is reálisan gondolkodó politikusok és ideológusok. V. 1. Lenin leleplezve, mi az osztályértelme a polgári társadalomtudomány támadásainak az objektiven ható történelmi törvényszerűségek ellen, ezt írta: „Ha a természettudományok területén adódnék olyan ember, aki kije lentené, hogy a természetes világ jelenségeinek törvényei fantomok, azt a bolondok hálába küldenék vagy egyszerűen kinevetnék. Ha a gazdaságtudományok területén akad egy ember, aki oly bátran büszkélkedik ... meztelenségének szégyenével, készségesen kinevezik professzorrá.“ Ma sem más a helyzet a tőkés társadalomban. A polgári ideológusok csak azért forgatják ki a tényeket, hogy védelmezzék kenyéradóik osztályérdekeit. Azóta, hogy V. I. Lenin leírta az említett sorokat, nem gyengültek a polgári ideológusok támadásai, éppen ellenkezőleg, minél inkább közeledik a tőkés társadalom végléges összeomlása, annál veszettebbek, annál erőteljesebbek, annál rafináltabbak próbálkozásaik, hogy bebizonyítsák a bebizonyít- hatntlant. A történelmi törvény fogalma anakronizmus — ezzel a tudomány talán még a múltban operálhatott volna. A polgári tudomány a kauzalitás fogalmát is kiküszöböli, s ezt a „funkcioná- ris függőség“, „modernebb“ és „pontosabb“ fogalmával helyettesíti. Ezt a fogalmat a polgári tudósok a szociális jelenségek összefüggéseként magyarázzák, amelyek közül bármelyik meghatározó szemponttá lehet ennek vagy annak a tudósnak kénye-kedve szerint. A polgári ideológusok nézetei szerint így nem létezhet a társadalom életében semmi, ami meghatározott és objektíve feltételezett. A válság, amely az egész tőkés világot megrendítette — úgymond — nem törvényszerű jelenség, ahogy azt szerintük a marxisták vélik, hanem számos tényező hat itt, amelyek összességükben hatnak a világra és amelyeket helyes politikával le lehet küzdeni. Milyen azonban ez az ő „helyes politikájuk“? A reakciós nagytőkés körök, amelyek végeredményben a tőkésországokban követendő politikáról döntenek, a válságból kivezető utat a dolgozók demokratikus szabadságjogainak további korlátozásával próbálják megtalálni, s azzal, hogy a válság terheit mindenekelőtt a dolgozókra hárítják. Akadályokat gördítenek a béke és az együttműködés politikájának útjába, próbálnak visszatérni az erőpolitikához. A reakciós ideológusokra hárul a feladat, hogy megadják ennek a politikának szükséges eszmei megokolását. Ezzel kapcsolatban nem egészen véletlen, hogy az utóbbi időben a különböző náci elméletek feltámasztására is történnek kísérletek. A polgári társadalomtudomány másik fő fogyatékossága, mint arra V. I. Lenin rámutatott, abban van, hogy mellőzi a néptömegek hatását. Ezzel szemben a történelmi materializmus a történelem folyamán először tette lehetővé a néptömegek társadalmi viszonyainak tudományos vizsgálatát. V. I. Lenin ezt írta: „A marxizmus abban különbözik minden más szocialista elmélettől, hogy az objektiv helyzet és az objektiv fejlődés elemzésekor kiválóan köti össze a teljes tudományos józanságot a forradalmi energia, a forradalmi alkotóerő, a tömegek forradalmi kezdeményezése jelentőségének határozott elismerésével, de ugyanígy egyes személyiségek, csoportok, szervezetek és pártok jelentőségének határozott elismerésével is, amelyek ki tudják tapogatni és meg tudják valósítani a kapcsolatot ezekkel vagy azokkal az osztályokkal." A jelenkori polgári társadalomtudomány ezt a régi fogyatékosságát sem küzdötte le. Az utóbbi hatvan évben, amit a leg-- szélesebb néptömegek viharos történelmi aktivitása jellemez, már a polgári ideológusok sem ignorálhatták egészen — mint azelőtt — a nép szerepét a társadalom fejlődésében. De nem a népről, a néptömegekről írnak, hanem mindenekelőtt a tömegről, szembeállítva vele a szellemi kiválóságokat, az elitet. A tömegszociológia a tömegpszichológiával együtt a tömegek sajátosságait a kollektív akciók időszakában vizsgálja, sztrájkok, tüntetések, tiltakozó mozgalmak stb. alkalmával. Számos ilyen jellegű munka gazdag tényanyagot tartalmaz, amely az objektív tudományos kutatás látszatát kelti, de a „tömeg“, vagy a „tömegakció“ fogalmának általános magyarázata a jelenkori polgári társadalomtudományt elmarasztalja abban, hogy letér a, tudományosság útjáról. Ezekben a tömeg elsősorban a dolgozók tömegeit jelenti, amelyek szerintük nem képesek — amennyiben benn foglaltatnak a „tömegben“ — értelmesen cselekedni, az emóciók, az érzelmek rabjai és könnyű zsákmányai bármiféle demagógnak. E megfontolásokból kétségkívül kiérezhető a polgári ideológusok félelme a tömegek forradalmi aktivitásától. A „tömeg“ fogalma igen gazdag, ellentmondásos a polgári szociológiában. Az e fogalom meghatározása körül kialakult vita, mely meghatározás nélkül nem tud meglenni, a tömegtársadalom szociológiája, a süketek párbeszédére emlékeztet. A „tömeget“ mint névtelen emberek tömegét fogja fel, mely ellentmondásban van az osztállyal és az aránylag azonos csoportokkal. A tömeg fogalmának meghatározására irányuló valamennyi kísérletben, minden eltérésük ellenére is, találkozunk a tömeg fogalma osztálytartalmának ignorálásá- val. A „tömegtársadalomról“ szóló doktrína első fejlődési szakaszában G. Le Bon, vagy Ortega y Gasseto munkáikban a tömeget mindenekelőtt mint nagy csoportot, hordát határozzák meg, később a második szakaszban (pl. K. Mannheimnál) megmarad ugyan a tömeg fogalmának elsődleges jelentése, de ezenfelül úgy jellemzik mint konzervatív erőt, amelyet az elit toboroz és amely a teljes politikai apparátus segítségével manipulál. Ezzel a felfogással találkoztunk nálunk 1968-ban, amikor a munkásosztályt, a dolgozó tömegeket a „demokratikus szocializmus“ ideológusai olyan tömegként jellemezték, amely nem képes saját maga megítélni a dolgokat, amelyet befolyásolni kell. Csakhamar meggyőződtek azonban arról, hogy elméletük nem áll helyt sem a tudományban, sem a gyakorlatban. Az utóbbi időben a polgári szociológia a tömeget mindenekelőtt mint a személyiség elidegenedését határozza meg, hangsúlyozva, hogy a jelenkori tömeg „magányos tömeg“, atomizált egyedek gyülekezete. A tömeg „integrált többségként“ való felfogása, amely- lyel pl. az amerikai propagandában találkozunk, hangsúlyozza a „desztra- tifikációt“, a „deproletarizálást“ és a „középréteg“ növekedését. E felfogás értelme nyilvánvaló: a polgári ideológusok szerint az „indusztrializált“, vagyis az „ipari társadalomban“ eltűnnek az osztályok, kialakul az egyöntetű társadalom, a tömeg. Nincs szó tehát már deklasszált elemekről, hanem az egész társadalomról. Ugyanígy M. Marcuse ultrabaloldali ideológus is úgy véli, hogy a munkás- osztály már nem forradalmi osztály, mivel szerinte „integrálódott“ a társadalomba, forradalmiak a diákok és az értelmiségiek, akik nem hagyták integrálni magukat és megtartották saját „forradalmi gondolkodásukat“. Ez a tömegekről szóló elmélet — legyen akármilyen tudománytalan, a hatalmon 'levő imperialista elit képviselőinek szemében, — teljesíti küldetését. Célja, hogy hozzájáruljon a néptömegek ideológiai megdolgozásához, azt várják tőle, hogy megfelelő mederbe terelje aktivitásukat és kezdeményezésüket. A HANYATLÁS FELÉ HALADÓ TÁRSADALOM JELEI Vége azoknak az időknek, amikor a burzsoázia mint társadalmi osztály felfelé ívelt, amikor ideológiája a haladásba vetett hitet és a történelmi optimizmust hirdette. A kapitalizmus ma általános válságot él át, kibékíthetetlen ellentmondások bomlasztják, s egymás után veszíti el pozícióit. És éppen ebben a tényben kell keresni a mély szociális pesszimizmus, a félelem és a kétségbeesés fő okait. Innen ered azonban a legreakciósabb polgári ideológia hazardírozó szerepe is, mely ideológia ismét riadót fúj és támadásra ösztökél a demokrácia ellen, még a termonukleáris háború védelmének árán is. A kapitalizmus elhalása a burzsoázia és ideológusai számára szakadék, valóságos világvége, a civilizáció vége. Ugyanúgy, mint valamennyi osztály, amelyet a történelem elhalásra ítélt, a burzsoázia is katasztrófának és mindenfajta civilizáció megszűnésének állítja be távozását a történelem színpadáról. Az elhalás elvárása terminus, amely Nyugaton a filozófiai lexikonok ba is bekerült. így pl. a nyugatnémet filozófiai lexikonokban azt olvashatjuk, hogy „az apokaliptikus vég gondolata vezető motívuma a jelenkori filozófia történetnek“. Az eddigi eszmények bukása, az értékek görcsös és kétségbeesett átértékelése félreérthetetlen jele annak, hogy az a társadalom, amely ezeket az eszményeket és értékeket megalkotta, a hanyatlás felé halad. Olyan ideálokról, olyan értékekről van szó, amelyeket a burzsoázia a feudalizmussal állított szembe, a szabadságról és az egyenlőségről alkotott polgári demokratikus elképzelésekről a haladásra és a társadalmi fejlődésre vonatkozó humanista nézetekről, eszmékről. Az olyan dolgokról, mint a történelmi haladás, a megismerés igazsága, a szépség a művészetben, a humanizmus az emberi kapcsolatokban, az imperializmus ideo lógusai már lemondtak. Szálka a szemükben a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének és aktív együttműködésének politikája. Szálka a szemükben a nemzetközi feszültség enyhülésének politikája. Nagyon is jól tudják ugyanis, hogy az a politika, amelyet a szocialista országok folytatnak, megfelel az egész emberiség legbensőbb érdekeinek. Ezért követnek el mindent annak érdekében, hogy csökkentsék a Helsinkiben aláírt megállapodások hatékonyságát. Az eredmények mellett, amelyeket a szocialista országok a békepolitika megvalósításában elértek, a haladás mellett, amelyet sikerült elérni a feszültség csökkentése terén, nem lehet nem észrevenni, hogy még távolról sem biztosított a világbéke. Az imperializmus, az újgyarmatosítás politikája, az elnyomás és a kizsákmányolás valameny- nyi formája továbbra is legfőbb veszélyeztetője a békének, a népek függetlenségének és egyenjogúságának. Az egyenlőtlen gazdasági fejlődés, az egyenlőtlen gazdasági és politikai kapcsolatok teremtik a feszültség és a konfliktusok forrását és komoly akadályt jelentenek a függetlenséghez és a szociális haladáshoz vezető úton. „A béke az európaiak számára — mondotta az európai kommunista és munkáspártok képviselőinek értekezletén L. I. Brezsnyev — valóban létszükségletté lett. Ezért mi, kommunisták — a leghumánusabb és legoptimistább világnézet vallói — úgy ítéljük meg, hogy ma, sokkal inkább, mint bármikor azelőtt, ki kell harcolni az enyhülést a katonai téren és véget kell vetni a lá- zcs fegyverkezési versenynek.“ Ehhez nemcsak a kormányok és a jelentős politikusok igyekezetére, hanem mindenekelőtt a néptömegek aktív erőfeszítéseire is szükség van. Marx és Engels valamikor azt írta: „A filozófusok csak különbözőképpen magyarázzák a világot, a lényeg azonban a világ meyváltoztatása.“ Ók voltak azok, akik elméleti munkáikban és gyakorlati tevékenységükben megtalálták azt az erőt, amely képes volt és képes megváltoztatni a világot. Ez az erő a munkásosztály. Kialakítottak egy tudományos elméletet, amelynek lényege nem csupán a haladásba vetett hit, nem az utópisztikus vagy naiv kívánság, hanem a tudományos megismerésből eredő optimizmus, amelyet a gyakorlat igazolt. A fejlődést és a haladást azonban ne úgy fogjuk fel, hogy az szüntelen előrehaladás a társadalom fejlődésének alacsonyabb fokozatától a magasabbhoz. Az emberiség kommunista lövőjéhez vezető minden egyes megtett lépés harc a körülöttünk, a bennünk levő régi és letűnő irányzattal. Nem könnyű ez az út és már sok áldozatot követelt. Az eredmények, amelyeket eddig elértünk, teljes mértékben igazolják derűlátásunkat. Ma már nemcsak számunkra, hanem a tőkésországok dolgozóinak zöme számára is nyilvánvaló, hogy a szocializmus az a társadalom, amelyben a haladás a tömegek munkájának eredménye, mely mindenkit szolgál. A szocializmus a béke, a személyiség és az egész társadalom sokoldalú fejlődése. A szocializmus a valóban emberi társadalom jövője. LAD1SLAV HRZAL FÉLELEM A TÖMEGEK FORRADALMI Aktivitásától
