Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-13 / 7. szám
1 A második évezred utolsó negyedének egyik téli hajnala készül kigyúlni itt, Gömörön, ebben a hajdan híres községben, amelynek egykor gimnáziuma is volt és vásárai, de legfőképpen egy mindmáig szívmelengető mondája igazságos Mátyás királyról, aki az itteni szőlőhegyen kapáltatta meg az urakat. Csikorog a hó talpunk alatt Szőke Istvánék hosszúkás udvarán; a hentes bátor segítői megisznak még egy kupicával, hogy a dermesztő hidegben apró belső tüzekkel melegítsék magukat a nevezetes hajnalon, amikor is elhatároztatott: a disznó befejezi rövid, de annál eredményesebb pályafutását. Nem tudni, maga az áldozat mit szól a készülődéshez? Sejti-e a villogó kést Gyurán Józsi bácsi kezében? Siralomháznak tekintette-e ólját az utolsó éjszakán? A riporteri mesterség mai fogyatékos eszközeivel nem áll módomban kifaggatni élete utolsó perceiben az áldozatot. Emlékeimben azonban játszi könnyedséggel kutathatok, s most sem restellem bevallani, hogy annak idején, amikor Varga Laci bácsi, a hentes, a mi „gyesznónkat“ küldte át a nemlétbe, én fejem párna mélyébe fúrtam. „Fő a katlan, forr as üst.. hogy ne halljam szegény állat fájdalmas visítását. A technika jóvoltából azóta mérföldes léptekkel haladt előre a sertés elpusztításának mestersége is. Voltam egy nagyváros vágó- hídján, ahol villamos fogókkal pillanatokon belül megoldották a kérdést; itt aztán nem fordulhat többé elő az, ami faluhelyen egykor — talán még mostanában is — eseményszámba ment: meglógott az áldozat, s emiatt egy egész kis sereg vette üldözőbe őkéimét, mígnem sikerült fülön csípni és szíven szúrni. 2 Az udvaron mindenesetre lobog már a tűz, és folyik a perzselés. Az áldozat tekintélyes súlyú, szépen fejlett példány, becsülettel szedte magára a kilókat, nem lehet panasz rá. Szinte csaknem úgy nevelték, mint Vietnamban a kacsákat: úgyszólván egész életét az ólban töltötte. (A vietnamiak négyszögletű agyagedénybe helyezik a kis kacsát: lábai ezáltal teljesen elkorcso- sodnak, mivel ezekre amúgy sincsen szükség, csak a testük hízik, s veszi át fokozatosan a téglalap alakot. Mikor megfelelő súlyúra gyarapodott. az agyagformát ügyesen összetörik, s pillanatokon belül készülhet az ízletes kacsapecsenye.) A városi ember dobozházaiban képtelen sertést hizlalni; de a falusiak sem úgy nevelik már a disznót, mint egykor. Nem hajtják ki a legelőre, hiszen a tápszerek jóvoltából szinte mindent a helyszínen, az ólban kap meg a sertés. Idő sem lenne talán a terelgetésre. Emiatt viszont a szemünk láttára enyészik el egy világ, melyet a kondás, a konda, az ostor szavak jellemeztek leginkább. A pörzsölés után — fogyasztható a finom farok és a fül — megkezdődik a disznó felbontása. A riporter megiszik még egy kupicával, hogy tudata úgy-ahogy elviselje a látványt: az Imént még élő, makkegészséges élőlény itt fekszik előtte kettéválva, ereiből csordogál a vér, húsa szinte rózsaszínű, bélrendszere halványzöldes. Előkerülnek a különböző ' fazekak, katlanok, edények; a disznóölés talán legvidámabb szakaszába lépünk, mert íme, itt a kincseket érő nyersanyag, most már csak fel kell dolgozni. 3 A konyhaasztalon halmokba gyűlik a hús, fateknőkbe fektetik a szalonnát. Sürög a Szőke és a Szabőpál család, mindenkinek akad munkája. A hagymát a kis kert termette, most jól jön kolbászízesítőnek. A tűzhelyen rotyog a katla- nos, a disznótor egyik legpompásabb csemegéje, az omlós, puhára főtt fejhús. A hús feldolgozása — főleg, ha nagy volt a disznó — eléggé unalmas munka, hiszen ugyanaz ismétlődik órákon át: ez zsíros, ez kolbásznak való, ez a sonkája, jut hát idő némi tere- ferére is, főleg arra, hogy a jobblétre szenderült szegény jószág emlékét némi alkohollal tegyék még fényesebbé. Ennek a vidéknek két jellegzetes, kitűnő minőségű itala van. Az egyik a vályi szilvó- rium, amely — ha olyan nyel- deklőn csúszik le, mint amilyen az egyszerű, tiszta ízeket kedvelő emberé — egész csillagrendszereket képes felra- gyogtatni bennük, és étvágyunkat a farkaséhoz teszi hasonlatossá. A másik kedvelt ital a sör. Persze, nem a bratisla- va vagy topofőanyl, hanem az, amit Rimaszombatban főznek irigylésreméltó szakértelemmel. A „Gemer“ tavaly az ország legjobb söre címet nyerte el egy prágai szemlén. Egy évtizede készítik csupán, de a jó palócok máris olyan élvezettel Darabolás előtt fogyasztják, mintha az anya- tej helyet is ezen nevelkedtek volna. Asturias és Neruda, a két chilei Nobel-díjas izgalmas könyvet írt „Megkóstoltuk Magyarországot“ címmel. A szép kivitelű munka a magyar konyha dicséretétől hangos, tele van ételeink, italaink ma- gasztalásával. Bevezetője gyönyörű gondolatra épül: „Keressük hát a Földön a boldog asztalt! Keressük meg az asztalt, amelynél megtanul enni a világ! Amelynél megtanul enni, inni, dalolni!“ Roppantul sajnálom, hogy nem hívhattam meg egy jó lakomára Gömörbe a két chilei ínyencet, hogy nem kóstoltathattam meg velük a katlanost, a hurkát, a sült kolbászt. Vajon mit írtak volna könyvükbe erről a disznótoros ebédről, ha csupán a főzelékekről szólva is így áradoznak: „Feledhetetlen padlizsánok, kibomló fejes saláták, üde friss paprikák a salátában Iakár egy magyar menyasszonyé, olyan az öltözéke), és tökök, olyan finomak, hogy szinte már az eredetüket is elfelejtjük, átlényegültek sajttá, pástétommá, aranyízzé, tiszta levü uborkák, frissen kikelve a földi nyoszo- lyából, kovászosak és savanyúnk, illatos erdőkben eső szaporította gombák, 6, tiszta főzelékek, kik az olaj, ecet, só és tűz varázsérintésére pompázatos bőséggel képviselitek a termékeny földet!“ 5 Lehet-e izgalmasabb a munka a kolbász töltésénél? Egymás után készülnek el a szálak, hogy a füst kék védő- burkával bevonva még sokáig emlékeztessenek a napra, melyen katlanos Totyogott a tűz felett, és vinnyogva sült ki a zsír. Itt még van kamra, és van zsírosbödön. Az én dobozházamban nincsen egyik sem, de ha néhanapján megajándékoznak egy kis „hazai“ disznózsírral, azon nyomban megfeledkezem a karcsúsító és „józan“ diétáról, és elmerengő tekintettel fogyasztom egymás után a zsíros kenyereket, gyermekkorom talán legemlékezetesebb étkét. Egy karéj zsíros kenyér visszaröppent abba az egyre távolodó világba, amelybe valóságosan nincs visszatérés. de amely után úgy nyújtózik az ember, mint szilvafáról az elérhetetlen csillagok után. 6 A disznóölés nemcsak azért esemény, mert kamrába kerül a zsír, padlásra a szalonna, a sonka és a kolbász, üvegekbe a sült hús. Még fontosabb talán, hogy ilyenkor összejön a család. A segíteni kész ismerősök. A kíváncsiskodók. És fehér kendőbe kötve éljut egy-egy házba a kóstoló, amely a gazdag hagyományú kapcsolatteremtés egyik jellegzetes és kiváló falusi eszköze ma is. A disznótorokban már rég megtalálta asztalát a világ. Megtanult enni, inni, dalolni is mellette. — Mi van kedvenceinkkel, a kassai sárga-kékekkel, a VSS- szel? — lövik felém a kérdést olyan kíváncsisággal, mint akár a háromszáz esztendővel ezelőtti eleink, amikor a távolról jött utazót valamilyen országos jelentőségű eseményről faggatták. — Gyakrabban is lehetne cikkezni vidékünkrőll — jegyzi meg valaki a sarokból. A beszélgetés szálai a vacsoránál szövődnek. A torban, amely az evés-ívásban éri el csúcsát. A háziasszony afelől érdeklődik, vajon jól sikerült-e a hurka? A hentes le- hörpint egy pohárkával. A házigazda újfent tölt. Odakint csikorog a hó. Az ég tele van csillagokkal. Egy rúdon rengeteg nyers kolbász lóg. Másnap viszik a füstre, hogy néhány nap, néhány hét múlva szelíden robbanjon a bors és a paprika a szánkban, hogy sohase felejtsük el keresni az asztalt, amelynél megtanul enni és dalolni a békés arcát kereső világ. BATTA GYÖRGY
