Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-02 / 1. szám
esni, meg az egyik szár- . Tetszik legalább? ai főszerkesztőt egyszerre n nagy sajnálat és buzgó észség fogta el. em hagyhatjuk itt a nyo- it megdögleni — döntött BA GYULA PEGAZUS n lenne. Szerkesztőséghez . Itassuk meg! >1 egy deci szürkebarátot magának. eki is! — mondta kurtán szagusnak is rendelt egy árnyas állat szájához tet- poharaC, aztán elmentek esni a fejét. pegazusok nagyon szomo- udnak nézni, arra ügyelj! dotta emez. lton találták meg a mosat- larak között. Nagy fej volt, Italában a lovaké. Búsult en. a hóna alá csapta a pega- ét s indult vissza az asz- . A barátja egy tekercs te- óttal tért meg. főszerkesztő a ló fe- aelte, barátja pedig a dróttal a nyakát, aztán ösz- szeillesztették és szürkebaráttal locsolták. — Összeforrt? — kérdezte amaz. — össze. A pegazus váratlanul megpró bálta felemelni a fejét, de az újra elgurult, be egészen az ajtó mögé. — A nyakát — kiáltotta rekedten Péter s futott a gurolő lőfej után. — A farát kell nyomni... te tartsd a fejét, hogy el ne szökjön, én majd a farkát húzom. Nekigyűrkőzött és minden erejével húzta a pegazus farkát. Ezután Péter létrán felmászott a hátára. — Lovad van, Péter — kiáltotta boldogan a Zsozsvald —, de hol szerzel rá lovast? — Azzal te ne törődj, csak mássz fel ide a hátam mögé! — kurjantott vidáman Péter. Emer. mosolyogva pattant a fő- szerkesztő háta mögé, de előbb még a telefondróttal odakötözte a pegazus megtalált szárnyát is az állat lapockájára. A magához tért paripa méltósággal emelkedett a magasba. Míg Péter a telefondrótból három lasszót csinált, barátja erős.en figyelte a vidéket. Már a Szikince fölött száll tak, alattuk mindenütt vajúdó parasztvilág. — Most! — kiáltotta a Zozs- vald. Péter megrángatta a pegazus fülét, a szárnyas lő hirtelen ereszkedni kezdett, már egy vidéki óvoda fölött libegtek. Az udvaron három rövidnadrágos szerkesztő játszott a porban. —- Ezeket! — súgta Péter fülébe izgatott hangon a Zozsvald. Péter megforgatta feje fölött a telefondrótból készült lasszókat, aztán elkapta hirtelen a Vargát, a Kulcsárt és a Tóthot. — Látod,_ ezek majd hallgatnak rád — mondotta Péter barátja biztató mosollyal az ajka körül. Az Irodalmi Nosztalgia szerkesztőségéhez érve Péter előrefutott és boldogan nyitotta ki a kaput. Díszbevonulás a diadalkapun, gondolta elégedetten. w m íja ukfencei" tböl itöröttbe semmit nem sejt) j gödrében TÖTH LÄSZLÖ Mert talán A „Csöbörből vödörbe" című kötetből Mert tolón a súlyos belekékülés. Mert tolón o nyelv pórusaiba dadogó görcs. Mert tolón a nyúl: nyelőcső és mandulák slomosztikója. Füledben a vatta, az ólom, a talajgyalu. (Ej, ki néha böffen majd beszélni vél hasa mélyéből énekelve aligha mélyed el. (Sőt talán a bölöm. A szőröstül-bőröstül tó-bánatodba fulladó böhöm. A sárkány lelkedbe ajzott fiókáival. (Néha e kedves brancs, ez a garázda csőcselék a cselédem. Márgalécek feszítenek hozzájuk, gonosz pörsenések nyúzták széjjel a szőrnél is széjjelebb a vers közé. (Mert talán a torzók. A se létező koponyák. Mert. talán mert zörökkön-zörögve hörögveflekkre pöndörítve . . . KESZELI FERENC Párologva Beleköltöztem az égbe a kékbe minden porcikám fazékba téve fölök most árván párolgók sárgán a levesbe orrom beeresztve a szemem keresztbe így ölöm magam MRS, CICIIK4 Dr. ZALABAI ZSIGMOND belgyógyász diagnózisa „A vers hátsó felén" című cicuka-gyüjteményből Ahogy idáig jó volt, úgy nem jó. Tudom, ismét magasan kezdtem, de nem kell megijedni, tegnap kijegyzeteltem a Lágyabban, jiacskám, mert megüt a guta című illemtankönyvet. Ügyhogy ezután a hangnemiségemmel nem lesz baj, marad, amilyen volt. És most gyerünk toronyiráni! Amíg iskolába jártam, sok éjszakát töltöttem cicukánkkal, meghitt internátusi szobámban. Megvizsgáltam kívülről, megvizsgáltam belülről, legtöbbször a diíimáját, az expressz-szívét és a bélvilágát. Szomorúan konstatáltam, hogy a fiatal teremtés nagyon lerongyolódott az elmúlt húsz esztendőben. Nem is csoda, ivott, dohányzott, éjjel pillangózott, egy fröccsért odadobta magát minden jöttmentnek. Még ma is látszanak az erővonalak, áttetsző ruháján. Hát ez így nem mehet tovább. Mondtam neki egyik forró éjszakán, ha kijárom az iskolát, nemcsak apja leszek, anyja helyett anyja is. Majd én megmutatom neki, milyen legények teremnek az Ipoly mentén. Ha addig írok is — az Oj Szóba. Nem akarom én bántani cicukánkat. Csak arra oktatom, hogy legyen válogatósabb. Nekünk olyan cicukára van szükségünk, amely nemcsak a pacák erkölcsében turkál, de az esztétikáját is megnézi. Tudományosan kell bekukkantania műközpontjába. Nem éjjel, mert éjjel minden macska szőrös, meg aztán köny- nyebb lefeküdni. Es ha nem tetszik valamir nincs dorombolás, nincs puszicicázás. Meg kell mondani, ha bűzlik valami. Ahogy én megmondom A vers hátsó felén című cicuka-gyűjteményem- ben és másutt, ahol lehet. Itt van például ez a szerelmes költeményrészlet: Kék mocsárban micisapka virágzik, Az én babám minden este elázik. Rékas repül lábomközt át éjszaka, Masinámnak csupa moslék a szaga. Ez a részlet beszűkült, elszürkült, lekókadt hangulatot áraszt. Nincs komplex tartalma, már olvasás közben kipukkan. Ezért felhívom mindenki figyelmét, ha olvassák majd a verset, csukják be a szemüket. Hogy ki ne vigye! Ami pedig a metafor- máját illeti, túl molett, belvilágának anakronisztikus képéről lerí, hogy züllött. Ha pedig kitátom a száját: nyelve zavaros. A többiről döntsön, aki akar. Hát így! Ez a jövő útja, az ilyen szintézis. jól nézd hát meg, cicukám, kivel mégy et hálniI Különben mars! — Kultúra? Színház? Jöjjenek júliusban, akkor nem lesznek nálunk sem gyűlések, sem mulatságok! BÄBI TIBOR i yőzött. Elmon tb az öreg ka- tsz. Egyenest a ijárt elterült, glepődött. Megtoltam, és kiit- A bükkfaeser- •g a csapásokat a padlón. En m a legjobban, olt az esernyó- enki kiment. A ■.ott léptekkel. gig vigyázban után felmosta, ztáua visszament yót még meg nagonnal össze - mondtam, nem lesz mórért az esernyőin, hogy ebből i. lyek hazafelé. — Hogy a mi fejünk se fájduljon meg, s ők se maradjanak ki a buliból, a Békaperspektíva Irodalmi Színpadnak zsűrink a tizenharmadik vigaszdíjat adományozza. Mammut fülében ücsörögve (Öseposz, hősi pózban, tízezer verssorban, szomorú bölcsen) Bizony, bizony mintha meg lennék babonázva. Csuklásom a Szentek zokogása. I. Ki fél, ki imád engem?! . .. Elvonulva a rettenetes fülben szőrök erdőjében, ráncok közt remetesorban. Pedig néha, jaj megálmodom, őssejt koromból visszasírom ordításom, az iszonyút, melyre még az ég is beborult. Ki sejtette volna, hogy egyszer, mint tányérmosót Pesten vér, szennyes lé és korom ellep. Franciakulcs, elektroncső, gén, kemény tányérmosót Pesten vér, szennyes lé és korom ellep, Franciakulcs, elektroncső, gén, kemény mancsomba fogom valamikor, tán még katona is leszek én. Ó, ó, ó, Jónás, mit szólsz te ehhez?- Hallgatlak, füllakó!- Én innen mintha úgy vélném, hogy ez a sovány sárteke nem gömbölyű, hanem spirálhoz hasonlatos, és nappal mintha világosabb lenne éjjel meg sötét, de az is lehet, hogy tévedek.- Az meglehet...- S hogy van az, Jónásom, hogy erős fagyok idején alig fűt a mammutom, s én didergek, vacogok, nyögök és senkinek nem köszönök, megkutyultam nagyon.- Tévedsz, barát, a mammut didereg, s te csak átveszed tőle a frekvenciát.- Ó, hagyd meg bús hitem, neked ott kellemes lenn a cetben, de én ...- Itt a szag nehéz és a nedv keserű, és egy spirál . . .- Jónás, csitt, ebből baj lesz, tartsd a szád! III. Az istennek se megyek ki innen a fülből . .. IV. Lázadás, csata, stb . . . ó jaj . . . V. Gépet hajtok, fejek, köszörülök, de amiért a mammut fülében ülök a mammut még nem én vagyok. Attól én több vagyok. Minden vagyok.
