Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-24 / 355. szám, szombat
Aho! a karácsony félelmet jelent A béke es a családi öröm ünnepe Végrehajtó az ünnepek előtt (CSTK) — A karácsonyi ünnepek előtt három nappal végrehajtó köszöntött be Colette asszonyhoz, az arcueili posta alkalmazottjához. A végrehajtó látogatása után csak a karácsonyfa és gyermekeinek fényképe maradt meg. Colette asszony nem fizette le a bútorok vásárlására felvett kölcsön novemberi részletét. Korábban 600 frankot fizetett ki a feltétlenül fontos dolgok beszerzésére és a lakbérre, s az egész hónapra csak 1700 frankja maradt. A szomszédok gyűjtést rendeztek, hogy Colette asszonynak legalább a karácsonyi vacsorára legyen pénze. A Vogézekben a Montefibre textilgyár egyik elbocsátott alkalmazottija kénytelen volt pénzt kölcsönkérni, hogy gyermekeinek legalább tejet vásárolhasson. Gyermekének arra a kérdésére, vajon hozzájuk is eljön-e a Jézuska, nem tudott választ adni. Ezer frankkal csökkentették a Sacilor-Sollac gyár kohászainak a bérét, ahol az utolsó héten leállt az üzemelés. Míg egész Franciaországban karácsony előtt is folytatták a végrehajtásokat, a villanyáram és a gáz kikapcsolását, a Le Figaro napilap a következőket írta: A válságról ugyan eleget beszélnek, ám ezt Cartier, a Vendőme téri ismert ékszerész nem érezte A karácsonyi piacon nagy sikert aratott a 7000 frankos aranyóra, a 217 frankos kölnivíz és egyéb luxuscikk. Újkori boszorkányüldözés az NSZK-ban (ČSTK) — Az NSZK-ban a haladó politikai, forradalmi vagy álforradalmi baloldali lapok és folyóiratok terjesztése könnyen okot adhat a bebörtönzésre, sőt politikai perek indítására. Erről meggyőződött Thomas Kram bochumi könyvkereskedő is. Azzal a váddal állították bíróság elé, hogy terjeszti az erőszakot, a bűnszervezeteket támogató folyóiratokat. A Vorwärts című hetilap a következőképpen írja le a könyvkereskedő esetét „Tavaly augusztusban a rendőrség egy ködös éjszaka leple alatt országos razziát indított egy bűnszervezet és sokszorosított folyóirata szervezőinek felgöngyölítésére. A vidéki és a szövetségi bűnügyi hivatal dolgozói lövésre tartott géppisztolyokkal reggel hat órakor behatoltak Thomas Kram lakásába és a könyv- kereskedésbe. A keresett folyóirat hat példányát találták meg, amelyet még más könyvekkel együtt elkoboztak. A könyvekreskedőt magukkal vitték. A razziát követő nyolc nap elteltével engedték ki a vizsgálati fogságból.“ A bíróság Kramot felmentette, mivel az állítólag részéről támogatott bűnszervezet a rendőrség fantáziájában él csupán. A dortmundi bíróság előtt a rendőrség gyanúsnak nyilvánította a Rowohlt-Verlag kiadóvállalatot is, mivel baloldali és anarchista szerzők könyveit adja ki, valamint a müncheni Szocialista Tájékoztató Központot is. Kramnak a bíróság előtt „hitelesen bizonyítania“ kellett, hogy ilyen folyóiratot nem olvasott, sőt kezébe sem vett Ha a könyvkereskedő a folyóiratot elolvasta vagy átlapozta volna, minden valószínűség szerint elítélik. Nem világos eléggé, hogy mi megengedett és mi titkos egy könyvkereskedő számára — írja a Vorwärts. Befejezőben megjegyzi, hogy Kram a vizsgálati fogságért nem kapott kártérítést, mivel mindent felelőtlensége okozott. Mert olvasás nélkül is tudnia kellett volna, hogy mi áll a folyóiratban ... A FRANCIA KOMMUNISTÁK SÜRGETIK A GAZDASÁGI BAJOK ORVOSLÁSÁT (Cbi'K) — A karácsonyt ma már nem ünnepük világszerte. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i székháza előtt ugyan áll egy feldíszített karácsonyfa, de jelenleg az emberiségnek csak egynegyede ünnepli a karácsonyt. Száz és százmilliók számára azonban nem létező ünnep. Még ötven évvel ezelőtt másként volt. Akkor sokkal nagyobb volt a befolyása, mint napjainkban, hiszen annak idején a gyarmatosító államok Párizs — Rendkívül szembeötlő szociális ellentétek mutatkoznak a karácsony alkalmából Franciaországban Is, ahol a felsőbb rétegek képviselői a 2000 frank értékű kaviártól a legdrágább pezsgőkig mindent megvásárolhatnak, míg az üzletek előtt rengeteg koldus könyörög, hogy legalább a mindennapi szükségletre össze- gyűjtsön egy kis pénzt. A legnagyobb példányszámú burzsoá lapban, a Le Mondban egy hétgyermekes anya levele olvasható, aki kis ágyra kéreget, mert nem tudja gyermekeit hoNew York — A manhattani Bloomingdale luxusáruház előtt egy vak szaxofonista „A csendes éj“-t játssza, miközben alig-alig hull egy-egy cent a kalapjába. Az emberek többsége figyelmen kívül hagyja a kéregetőt, éppen úgy, mint a többemeletes áruház kirakatait, hiszen nincs, amiből ajándékra telne. A legtöbb new yorkinak jelenleg gondot okoz a karácsonyi bevásárlás, mivel az állandóan emelkedő árakat csakis fokozott takarékossággal tudja ellensúlyozni. Főleg a mintegy 7 millió munkanélküli nagy hadseregére vonatkozik Lisszabon — A súlyos gazdasági realitás terhe mind jobban ránehezedik a mai Portugália dolgozóinak vállaira. Tavalytól 25 százalékos az áremelkedés, főleg az élelmiszerek és a leggyakoribb közszükségleti cikkek ára emelke(ČSTK) — Mao Cetung halála után Kína külpolitikáját az egyre erősödő felforgató akciók jellemzik, melyek célja meggyengíteni a szocialista közösség egységét — hangsúlyozták a kínai ügyekkel foglalkozó szakértők, akik részt vettek a Dalnij Vosztok című szovjet folyóirat által szervezett szemináriumon, ahol a mai kínai vezetőség bel- és külpolitikájáról volt szó. A Szovjetunió és más szocialista országok sinológusal rámutatnak arra, hogy a kínai vezetőség továbbra is folytatja az úgynevezett „differenciált jeljárás" bomlasztó politikáját, ám ezen a területen a korábbinál sokkal fondorlatosabban jár el. Peking a testvéri szocialista országok egységének meggyengítésében, koordinált külpolitikájának megbontásában látja küldetését. 1977 elején a kínai vezetőség az imperializmussal egyeztetett propagandatámadást indított számos szocialista állam ellen, melynek célja az ellenforradalmi és antiszocialista elemek aktivizálása volt. Peking a nyugati antikommunistákkal együtt nyíltan a különféle sza- kadárok oldalára állt. Megerősödtek Pekingnek a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szervezetei elleni támadásai. A szocialista államok gazdasági fejlődésében bekövetkezett néhány sok országra rákényszerítették „keresztény erkölcsüket“. Napjainkban a karápsony számos országban ugyan elveszítette egyházi jellegét, de továbbra is mint a béke és a családi öröm ünnepét köszöntik. Az alábbiakban hírügynökségi jelentések alapján számolunk be arról, hogy egyes nyugati tőkésországokban a karácsony a széles néptömegek számára inkább gondot, félelmet és megterhelést, mintsem örömet és boldogságot jelent. vá lefektetni. Az Eiffel-torony ugyan fényárban úszik, de a kormány szigorú energiatakarékosságot hirdetett meg és csökkenti az üzemanyag-ellátást Is. Mindezt a több mint másfél millió francia munkanélküli súlyos válsággal fenyegető ténye tarkítja. Az idén például 17 munkanélküli kllátástalan- ságában az öngyilkosságot választotta. Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt a francia vasutasok és más üzemek, illetve vállalatok dolgozói általános sztrájkba léptek. ez, akik a munkanélküli-segélyből alig tudják napi élelmiszer-szükségletüket fedezni. Soknak azonban még ez a segély sem jár ki. Az idősek és betegek New York nyomornegyedeiben tengődnek, kilátástalanul, akiknek a karácsony főleg hideg lakást, a haláltól való félelmet jelenti. Ezek szinte félnek kilépni az utcára, ahol már az alkonyat beállta előtt bizonytalan minden lépés. Brooklynban a héten lelőttek egy 30 éves rendőrt, amikor egy megtámadott nő védelmére kelt. dett. A legsúlyosabb helyzetben a több mint 320 000 munkanélküli van, akik csak segélyből tengetik életüket. Portugáliában most kormány sincs, s ezért a gazdasági válság elhúzódása szinte a teljes kilátás- talanságot jelenti. nehézséget Peking arra használja fel, hogy megbontani igyekezzék az említett országoknak a Szovjetunióval való barátságát. A kínai vezető személyiségek propagandagépezetük segítségével ezért igyekeznek feleleveníteni nacionalista csökevényeiktet, az államok közti problémákat, amelyek már feledésbe merültek. Pekingnek a szocialista közösség ellen indított támadásai egyben minden szocialista ország nemzeti érdekei ellen irányulnak. A kínai vezetőség minden áron ártani akar a szocialista államoknak; Peking rágalmazza kül és belpolitiká jukat, bonyolítani igyekszik nemzetközi helyzetüket, beavatkozik belügyeikbe, gazdasági, ugyanakkor közvetlen katonai és politikai nyomást gyakorol rájuk. Az utóbbi időben lényegesen bonyolulttá vált Kína és Albánia kapcsolata — említik meg a kínai problematikával foglalkozó tudósok. A kínai fél aggódva a helyzet romlásán, minden áron kerülni igyekszik a további súrlódásokat, amelyek számos probléma eltérő megoldásával kapcsolatban keletVilágméretű tiltakozás a neutronbomba ellen (ČSTK) — A neutronfegyver, melynek gyártását az Egyesült Államok kitűzte, az emberiség számára óriási veszedelmet jelent, és fokozza az atomháború veszélyét — hangsúlyozta Josef Weber élvonalbeli nyugatnémet közéleti személyiség, a Német Békeszövetség vezetőségi tagja. Elutasította azokat a terveket, amelyek a neutron- bombának a Német Szövetségi Köztársaság területén való elhelyezését szorgalmazzák. Véleménye szerint az enyhülési politikának nincsen más alternatívája. Európában jelenleg az a legfontosabb, hogy elérjék a politikai feszültség enyhülését, az együttműködés javítását, és a leszerelésre törekedjenek. Pierre Verrneylen, a Selga Szocialista Párt flamand szekciójának kiemelkedő egyénisége, belga miniszter a Le Soir brüsszeli napilapban tegnap élesen tiltakozott a neutron- bomba ellen. „A fegyvertáraknak ezzel a fegyvernemmel való bővítése aláássa a népeknek a leszerelésre irányuló törekvéseit, és súlyos csapást mér a feszültség enyhülése érdekében kifejtett erőfeszítésekre“ — hangsúlyozza Vermeylen. „A neutronfegyver gyártásának engedélyezése az öngyilkosságra való felkészülés“ — mondotta. Joe Norgman, a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének főtitkára hangsúlyozta, hogy a neutronfegyver további fejlesztésére irányuló tervek komolyan veszélyeztetik az egész emberiség létét. Az egész világnak és főleg Nyugat-Európa azon nemzeteinek, amelyek országában el akarják helyezni a neutronfegyvereket, tudomást kell szerezniük arról, hogy ez a pusztító fegyver az egész emberiség kiirtását jelentené. Csakis az egész világ valamennyi nemzetének tiltakozása válhat a neutronbomba gyártása elleni harc hatékony eszközévé — mondotta foe Norgman. A neutronmbomba a legbar- bárabb tömegpusztító fegyver — írja Írország Kommunista Pártjának sajtószerve, az UNI- TA. A napilap szakemberek véleményére hivatkozva felhívja a figyelmet arra, hogy a robbanás epicentrumában elpusztuló emberek ezrein kívül lassú halál vár azokra, akik életben maradtak. A neutronbomba minden élőt elpusztít. Leginkább azonban a lakosságot sújtja pusztító hatása — írja az UNITA. keztek. Az Albán Munkapárt 7. kongresszusán elsiklottak Kína Kommunista Pártjának szerepe, a Jelenlegi kínai helyzet felett, egyben közvetetten bírálták Peking külpolitikájának néhány szempontját és egyes külpolitikai doktrínáit. Hangsúlyozták, hogy „Albánia a szél irányváltozására való tekintet nélkül ragaszkodni fog korábbi állás- foglalásához“. Tiranát és Pe- klnget az amerikai imperializmussal, a NATO-val, a Közös Piaccal és néhány további nemzetközi problémával szemben elfoglalt különböző macatartás választja el. A Kína és Albánia közötti viszályok elmélyítették a külföldi maoista szervezetekben bekövetkezett bomlási folyamatot, mely szervezetek közül néhá- nyan szorosabb kapcsolatot akarnak teremteni Albániával — Kína ellen. A maoizmus híveinek körében egyre nyilvánvalóbbá válik az az irányzat, hogy elismerjék Tirana vezető szerepét, ami természetesen semmiképpen sem változtat e csoportok szovjetellenes és szó cialistaellenes politikáján. A maoisták erősödő antikom munlzmusa elsősorban Peking(ČSTK) — A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága újra rámutatott a francia kormánykörök gazdaságpolitikájának egyre veszélyesebb jellegére. A tegnap közölt nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy a nagyvállalkozók és a hatóságok az év végén népellenes intézkedéseket vezettek be, amelyek a francia dolgozók élet- színvonalának további romlását jelentik. A nyilatkozatban leszögezik, hogy a kohóiparban növekedik a munkanélküliek száma, a texnek a szocialista világközösség növekvő befolyására való reagálását jelenti. Az új kínai vezetőség fél a Szovjetunió és a többi szocialista ország tekintélyének Kínára gyakorolt hatásától. A kínai vezetők antikommu nista magatartására jellemző, hogy támadásaikban a fejlett szocialista társadalom építésének alapvető feladatait, a kom munizmus anyagi-műszaki bázisának kialakítása és a további szocialista országok anyagi- műszaki alapjainak kialakítása ellen összpontosulnak. A maoisták rágalmai az állítólagos „társadalmi visszafejlődésről“ a szocialista országokban közvetlen érveket szolgáltatnak a reakciós ideológia és az imperialista politika számára annak abban! törekvésében, hogy gyalázza a létező szocializmus demokratikus emberi lellegét, hogy kétségbe vonja azt a tényt, miszerint a szocialista országokban a testvérpártok figyelmének központiában az ember anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodás áll. Tudvalevő hogy Mao Cetung halála nem okozta automatikusan a maoizmus halálát, annak az Ideológiának és gyakorlatnak a halálát amely a marxizmus és a szocia'izmus ellensége — hangsúlyozzák a szocialista országok sinológusal a moszk vai szemináriumon. tiliparban további 6000 munkás maradt állás nélkül. Francia- ország Ipari potenciálja stagnál, komoly veszély fenyegeti az ország valamennyi fontos szakágazatát. Egyben fokozódik a munkanélküliség. A Francia Kommunista Párt felszólítja a kommunistákat és pártszervezeteket, hogy támogassák a dolgozókat az életfeltételek és munkafeltételek védelmezésé- ért vívott küzdelemben Az USA visszaszolgáltatja a magyar koronát és koronázási ékszereket A hidegháború hívei tiltakoznak (ČSTK) — Werren Burger, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának elnöke elutasította a kongresszus 15 tagjának interpellációját, akik azt követelték, hogy az USA kormánya halassza el az I. István király koronája visszaadását a Magyar Népköztársaságnak. James Carter elnöknek e történelmi ereklye visszaadásáról az elmúlt héten hozott döntése semmiképpen sem tetszik a kongresz- szus legreakciósabb taglalnak. Interpellációjukat azzal indokolják, hogy a korona visszaadása „megerősíti annak az államnak a törvényességét, amelyben a hatalom a kommunistáké“. A kongresszus egyes tagjainak képtelen Indoklásai, akik még mindig „a hidegháború“ szellemében gondolkodnak, nem találtak semmllven vlssrhang- ra. Az I. István-i korona — annak a királynak a koronáia, aki Időszámításunk második évezredének kezdetén volt Magyarország királya — az egységes magyar állam megalakulásának a jelképe. A Magyar Népköztársaság képviselői nemegyszer hangsúlyozták, hogy csakis Magyarország e történelmi ereklye egyetlen törvényes tulajdonosa. KARÁCSONYI „AJÁNDÉK": ÁREMELKEDÉSEK Bécs — A karácsony előtti vásárlási láz teljes mértékben magával ragadta a szomszédos Ausztria lakosait is, akik, főleg a fővárosban, a fényárban úszó, gazdag árukészletet kínáló üzletek csábításának bűvkörébe kerültek. Látszatra minden rendben lenne és mégsem ... A karácsonyi hangulatot Ausztriában alaposan megkeseríti az a tény, hogy január 1- étől számos szolgáltatás, Illetve Ipar- és élelmiszercikk árát lényegesen felemelik. Életbe lép az úgynevezett luxusadó is, amely — 30 százalékos áremelkedéssel — nemcsak a drága szőnr'’'re és ékszerekre vonatkozik, nanem a jóval olcsóbb és így a szélesebb tömegeket érintő cikkek — villany- felszerelések, személygépkocsik, de még a motorkerékpárok ára Is emelkedik. FÉNYŰZÉS ÉS NYOMOR MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS TERROR SE MUNKA, SE KORMÁNY Szovjet szakértők Kína jelenlegi politikájáról Peking a hawdtis kerékMe EMBERI JOGOKKMÜ