Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-17 / 348. szám, szombat

1948 F^bruária - határkő népünk történetében arai 1977 XII. 17. 3 Vasil Biľak elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának előadói beszéde a Februári Győzelem 30. évfordulója alkalmából megtartott országos szemináriumon 1948 Februárja — határkő népünk történelmében, a forra­dalmi világfolyamat elválaszt­hatatlan része. Nemzeteink történelmében sok olvan jelentős esemény zaj­lott le, amelyek tartósan befo­lyásolták a társadalmi fejlődést és helyet kaptak az európai és a világtörténelemben is. Egyik sem jelentett azonban olyan változást és egyik sem volt olyan történelmi jelentőségű, mint a dolgozó népnek 1948 februárjában a reakció fölött aratott győzelme. Minél több idő telik el a dicső napok óta, an­nál jobban előtérbe kerül Feb­ruár jelentősége. Határkő, amely történelmünk új korsza­kának, a szocializmus építése korszakának kezdetét jelentet­te. Amikor ma visszatérünk a februári eseményekhez, annak tudatában tesszük ezt, hogy számunkra élő történelmet je­lent, amely a mának is sokat mond. Ösztönzőleg hat az újért, a haladásért és a szocializmu­sért folytatott mindennapi har­cunkban. Egyúttal lehetővé te­szi, hogy gyakorlati tapaszta­latainkat összevessük az egyes mai „elméletekkel“ és a törté­nelem által igazolt út alapján szembesítsük ezeket azokkal a nézetekkel amelyek idegenek, ellenségesek a marxizmus—le­ninizmus számára. A szocialista forradalom győ­zelmének jelentősége abban rejlik, hogy hazánk történelmé­ben először került a munkás­osztály hatalomra olyan ország­ban, amelyben fejlett kapitalis­ta termelési viszonyok uralkod­tak, olyan országban, amely­nek fejlett munkásosztálya és nagyszámú kispolgársága volt és a burzsoá demokrácia gaz­dag hagyományokkal rendelke­zett. Csehszlovákiát a második világháború előtt általában úgy­nevezett nyugati típusú fejlett burzsoá államnak tartották, számos politikai és gazdasági kapocs fűzte a tőkés Nyugat­hoz. A dolgozó népnek 1948 feb­ruárjában aratott győzelme tel­jes mértékben megcáfolta a nyugati propagandának azt a több évtizedes állítását, hogy a szocializmus, elsősorban pedig a szocialista forradalom lenini elvei legfeljebb a demokratikus hagyományokkal nem rendel­kező, a gazdaságilag elmara­dott túlnyomó részt agrárjelle­gű, alacsony szintű kultúrával rendelkező országokban érvé­nyesülhetnek. Manapság is különböző „el­méletek“ születnek a szocialis­ta forradalom lenini elveinek elévüléséről. Azt állítják, hogy a burzsoázia legyőzése és a munkásosztály hatalomra jutása után már nem szükséges a pro­letárdiktatúra, a marxista—le- ninisla párt vezető szerepe, a proletár internacionalizmus el­vei. Osztályellenségünk rágalma­kat terjeszt a szocialista rend­szer demokrataellenes jellegé­ről, s a nemzeti és szociális felszabadulásért küzdő erőkre rá akarja kényszeríteni a bur­zsoá demokrácia erre vonatko­zó saját értelmezését. Erre akarják felhasználni az 1948 Februárjára vonatkozó rágalma­kat és különféle koholmányo­kat, Februárt úgy jellemzik, mint demokrataellenes, kommu­nista puccsot. A fasisztaellenes nemzeti front kialakulása Mi kommunisták nagyon jól tudjuk, hogy az eddigi győzel­mes szocialista forradalmak nem véletlenül, nem külső be­avatkozás eredményeképpen győztek, ahogyan ezt a burzsoá ideológusok hirdetik. Amint Le­nin mondta, a forradalmak az objektíve megérett válságokból és történelmi változásokból nő­nek ki. Ilyen forradalmi hely­zet alakult ki országunkban a második világháború végén a német fasizmus vereségének és Csehszlovákiának a szovjet had­sereg által történő felszabadí­tásának közeledtével. Ez lénye­gesen meggyorsította a forra­dalmi fejlődést. Fokozódott a cseh és a szlovák nép nemzeti felszabadító harca, amely a Szlovák Nemzeti Felkelésben és a cseh nép májusi felkelésében nemzeti és demokratikus forra­dalommá nőtt át. A CSKP nem egyedül harcolt. Kialakította a széles ellenállási frontot. Már a nemzeti felsza­badító harc és a nemzeti de­mokratikus forradalom során kialakult a fasisztaellenes nem­zeti front. A nagyburzsoázia ki­vételével. amely kompromittál­ta magát a nemzet elárulásával és a német fasizmussal való együttműködésével, s ez a szé­les politikai szövetség egybe­kapcsolta a nemzet összes réte­gét, és alapját képezte az új népi hatalomnak vVCsehszlová- kia Kommunista Pártja által ve­zetett munkásosztálynak vezető szerepe volt ebben a szövetség­ben. Ez volt az alapvető felté­tele a forradalom további fej­lődésének. A forradalom szempontjából rendkívül jelentős volt, hogy a cseh és a szlovák nép a Mün­chennel, a német és a hazai fa­sizmus uralmával kapcsolatos keserű tapasztalataiból tanulva, a kommunista párt érdemeként megértette, hogy a köztársaság önállóságának felújítása, a de­mokrácia felújítása és fejlesz­tése a lövőben nem kapcsol­ható össze a tőkés társadalmi renddel. Ezért, amikor a máso­dik világháború utolsó éveiben döntenie kellett, milyen legyen a felszabadított köztársaság, visszautasította a München előt­ti viszonyokhoz való visszaté­rést, amit viszont a Beneš el­nök által vezetett csehszlovák burzsoá emigráció szorgalma­zott. A CSKP nem kopírozta, ha­nem alkotóan érvényesítette a marxizmus—leninizmust, konk­rét történelmi feltételek között. A Košicei Kormányprogram, amelynek javaslatát a CSKP Klement Gottwald által veze­tett moszkvai vezetősége dol­gozta ki, a demokratikus forra­dalomnak szocialista forrada­lommá való fejlődésére vonat­kozó lenini elmélet alkotó al­kalmazását jelentette. Az új köztársaság két alap­elvre épült: Államunk igazi és következe­tes demokratizmusára, valamint a Szovjetunióval való barátság­ra és szoros együttműködésre a külpolitika terén. A CSKP politikai irányvonalát a csehszlovákiai forradalom adott szakaszában Klement Gottwald ezekkel a szavakkal határozta meg: „A mi progra­munk nemzeti. A nemzeti prog­ram teljesítése felételezi a szo­cialista célok teljesítését“. Pár­tunk vezetősége tehát nem nemzetiszínű szocializmust hir­detett hanem a széles körű nemzeti egység révén a sajá­tos csehszlovák feltételek kö­zött kidolgozta és a gyakorlat­ban következetesen irányította az országnak a szocializmus fe­lé vezető fejlődését. A kommunisták nem töreked­tek a szocializmusba való köz­vetlen átmenetre, ez azonban nem jelenti azt, hogy mint meg- győződéses marxisták—leninis- ták és következetes forradalmá­rok lemondtak végső célúkról. Ezért minden alkalommal, első­sorban pedig a Február előtti időszakban, a politikai válság elmélyülése idején állandóan hangsúlyozták, hogy a CSKP po­litikájának az az értelme, hogy elkerüljék a fölösleges összetű­zéseket, elkerüljék a fölösleges áldozatokat és bonyodalmakat, de ugyanakkor következetesen szavatolják a szocialista fejlő­dést. A mi viszonyaink között a szocialista fejlődés elsőrendű feltétele volt a forradalmi párt élcsapatszerepének kibontakoz­tatása. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja ennek tudatában mind|árt a felszabadulás után Intenzív tevékenységet fejtett ki. Tömegpárttá vált. Bár a há­Pártunk kezében tartatta a politikai kezdeményezést Pártunk állandóan kezében tartotta a politikai kezdemé­nyezést, az egyedüli olyan po­litikai párt volt, amely rend­szeresen értékelte és elemezte a forradalmi erőviszonyokat, időben reagált az új jelensé­gekre és irányzatokra, ennek alapján konkretizálta politikai irányvonalát, meghatározta a forradalmi folyamat ütemét és formáit. A forradalom fejlesz­tésének fontos eszköze lett a Gottwald-kormány építőprog­ramja, amely a forradalom el­ért eredményeiből indult ki, ki­tűzte az új követelményeket, el­sősorban az új népi demokra­tikus alkotmány kidolgozását és a kétéves terv törvényerőre emelését. Mindkét esetben a kommunisták voltak a kezde­ményezők. A burzsoázia kép­viselői, akiknek különböző el­lenvetéseik voltak, kénytelenek voltak politikái arculatuk meg­őrzése érdekében figyelembe venni a kommunisták kezdemé­nyezését. Előnybe helyezték a hatalomban való részvételt és úgy döntöttek, kedvezőbb bél­és külpolitikai helyzetre vár­nak, amely lehetővé tenné szá­mukra a politikai erőviszonyok megváltoztatását. Az éles osztályharc, amely 1947 folyamán a politikai, gaz­dasági és kulturális élet összes területén lejátszódott, tükrözte a burzsoázia törekvését, hogy megállítsa a forradalmat. A CSKP úgy döntött, hogy közvet­len harcot vív a burzsoáziával a földművesek, a kisiparosok, az állami és közalkalmazottak, az értelmiség jogos követelmé­nyeinek érvényesítéséért. Az volt a meggyőződése, hogy amint a dolgozók saját tapasz­talataik alapján ismerik meg az egyes pártok politikai ambí­cióit és céljait, bizonyára támo­gatni fogják a CSKP politiká­ját, amely legsajátabb érdekeit és vágyaikat fejezte ki. A CSKP arra törekedett, hogy a követ­kező választásokon megszerezze az abszolút többséget. 1947 őszén elvi harc bonta­kozott ki Szlovákiában, ahol már hosszabb ideje a politikai válság jelei mutatkoztak. A De­mokrata Párt, amelynek sorai­ba több volt ľudák hatolt be a szlovák nemzeti szervekben 1946-ban szerzett többségét a kormányprogram szabotálásá- ra, valamint a szlovák burzsoá­zia és a katolikus egyház ha­talmi helyzetének megmenté­sére használta ki. Szlovákia Kommunista Pártja a CSKP-vel egységben határozottan fellé­pett a szlovák reakció ellen. A szlovák kommunisták maximá­lisan kihasználták hatalmi po­zícióikat az üzemi tanácsok kongresszusán, a földművesbi­zottságok szlovákiai kongresz- szusán, a szlovákiai szakszer­vezeti szövetségek konferenciá­ján, kifejezték azt az eltökélt­ségüket, hogy végső csapást mérnek a fudákokra, és tar­tósan biztosítják a népi de­mokratikus utat. A szlovák po­litikai válság még nem oldotta meg végérvényesen a politikai hatalom kérdését, de a bur­zsoázia fontos vereségét jelen­tette országos viszonylatban. Hazánkban a szocializmus­ba való átmenetért folytatott küzdelem még nem oldódott meg. A három párt, — a Nem­zeti Szocialista, a Néppárt és a Szlovák Demokrata Párt—reak­ciós vezetősége megegyezett, hogy minden áron meg kell akadályozniok a kormányprog­ram feladatainak teljes megva­lósítását. Már a kommunistael­lenes blokk megalakulása is je­lezte, hogy ezek a pártok nép­ellenes ellenzéket alkottak, és ezáltal szembeszegültek a népi demokratikus állam egyik alap­elvével. Az egyre jobban kiéle­ződő politikai válság a reak­ciós miniszterek lemondása ré­vén állami válsággá fejlődött. A párt arra törekedett, hogy a lehető leggyorsabban meg­oldja a válságot úgy, hogy ne hasson zavarólag az ország éle­tére, a gazdaság fejlődésére és ne vezessen külpolitikai bonyo­dalmakhoz. Ezért fordított oly sok időt a szociáldemokraták­kal, a demokrata képviselők­kel, a hadsereg parancsnoksá­gával és a Beneš elnökkel foly­tatott tárgyalásokra. A hatalmi konfliktus megoldásának fő ereje a népakarat lett, amely a népgyűléseken, elsősorban pedig az üzemi tanácsok és a földművesbizottságok konferen­ciáján nyilvánult meg. A kom­munista párt kezdettől fogva elhatározta, hogy a tömegek nyomását egészen az általános sztrájkig fokozza; a sztrájk lett volna a végső, azonban még békés, fegyvertelen eszköz a kormányválság megoldására. Ez a taktika lehetővé tette a kommunisták számára, hogy a februári napokban a munkás- osztály köré egyesítsék a dol­gozók többi rétegeit. A töme­gek egyesítésének és mozgósí­tásának fő eszközei az akcióbi­zottságok — a megújhodott Nemzeti Front alapja volt. For­radalmi úton keletkeztek és olyan széles jogkört vívtak ki, hogy a legfőbb hatalmi szerv lettek. Az akcióbizottságok ru­galmas kialakítása volt a CSKP egyik legfontosabb, vagy talán döntő intézkedése a februári állami válság békés megoldásá­ban. A CSKP hangsúlyozta, hogy a válságos helyzet alkotmányos, parlamentáris megoldására tö­rekszik. Ezt kifejtette Klement Gottwald 1948. február 21-én az Óváros téren mondott beszédé­ben: „Ezt a válságot alkotmá­nyos, demokratikus és parla­mentáris úton akarjuk megol­dani, a városi és a vidéki dol­gozók valamennyi rétegét kép­viselő széles Nemzeti Front alapján“. Ezért a kormányvál­ság megoldása során respektál­ták a parlament és az elnök alkotmányos jogait. A CSKP győzelemre vitte a munkásosztályt Csehszlovákia •- Kommunista Pártja győzelemre vitte a mun­kásosztályt és a többi dolgozót, mert következetesen a marxiz­mus—leninizmus forradalmi el­méletéből indult ki, amelyet al­kotó módon applikált a konk­rét csehszlovákiai viszonyok­ra. Az 1944—1948. évi eljárása a szocializmusba való békés át­menet győzelmes és lelentős ta­pasztalatát lelenti. Magába fog­lal számos konkrét, nyilván már megismételhetetlen tapasz­talatot, de elsősorban újból meggyőzően bebizonyította a kapitalizmusból a szocializmus­ba való átmenet általános tör­vényszerűségének érvényét. Ez a CSKP jelentős hozzájárulását jelenti a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom el­méletének és gyakorlatának fejlesztéséhez a békés úton va­ló hatalomra jutásért folyta­tott küzdelemben. 1945 májusá­ban döntő változás történt Csehszlovákia történelmében, Csehszlovákia a szocializmusba való fokozatos átmenet népi demokratikus útjára lépett. 1948 Februárja végleg megerő­sítette és lényegsen meggyor­sította ezt az utat. A népi de­mokratikus rendszer betöltötte a proletárdiktatúra funkcióját. A nemzeti demokratikus for­radalomnak szocialista forra­dalomba való átmenete, a mun­kásosztály hatalmának kivívá­sa megnyitotta a szocialista épí­tés, a társadalmi élet egyes szakaszai egyedülálló fejleszté­sének útját. A februári napok­tól új fejezetet írunk nemze­teink történelmében — Cseh­szlovákia szocialista fejleszté­sének fejezetét. Ebben az új szakaszban, akár­csak a február előtti politikai harcok során, a kommunista párt vezető szerepe volt a dön­tő feltétele a kitűzött feladatok sikeres megvalósításának. A február óta eltelt harminc év meggyőzően bizonyítja, hogy a marxista—leninista párt vezető szerepének megszilárdulása a szocialista építés általánosan érvényes törvényszerűsége. Amint a Februári Győzelem a marxizmus—leninizmus alko­tó érvényesítésében gyökered­zett a konkrét csehszlovákiai viszonyok között, a szocializ­mus építése, a fejlett szocialis­ta társadalom építése is a ki­tűzött célok leghatékonyabb és leghatásosabb megvalósítás módja megtalálásának eredmé­nye. A párt a nemzeti sajá­tosságok elismerésével párhu­zamosan a szocialista építés általános törvényszerűségeiből indult ki: a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezető szerepéből, a marxista —leninista ideológiából és a tömeghatás eszközei általi ér­vényesítéséből, a termelőeszkö­zök szocialista társadalmi tu­lajdonából, a gazdaság tervsze­rű irányításának elveiből, a proletár internacionalizmus alapelveiből és következetes ér­vényesítésükből elsősorban a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország viszonylatában. A burzsoáziával való küzde­lemben a munkásosztály képvi­selte a fő erőt, és ugyanígy döntő módon vett és vesz részt a csehszlovák társadalom szo­cialista fejlesztéséért folytatott küzdelemben. A kommunista párt szoros kapcsolata a mun­kásosztállyal, vezetőképessége, amint az a februári napokban is megnyilvánult, a szocialista fejlődés éveiben is a politikai és gazdasági sikerek forrása volt. Amikor a munkásosztály s a kis- és középparasztok politi­kai szövetségének politikáját értékeljük — amely Február egyik döntő feltétele volt —, hangsúlyoznunk kell, hogy a munkások és a dolgozó föld­művesek szövetségének meg­szilárdítása nélkül nem épül­hetett volna a szocializmus. Ez a szövetség a forradalom adott szakaszában csakis a falvak szocialista szövetkezetesítése alapján szilárdulhatott meg. A falu szövetkezetesítése, a szo­cialista mezőgazdasági nagy­üzemi termelés kiépítésének ob­jektív folyamata kifejezi a pa­rasztság, a munkásosztály és az egész társadalom érdekeit. A nehézségek ellenére a mun­kásosztály politikai és jelen­tős anyagi segítségével sike­resen befejeződött és kiinduló­pontul szolgált a munkásosz­tály és az új osztály — a szö­vetkezeti parasztság szövetsé­gének megszilárdításához. A párt február előtti politi­kájának további, a Februári Győzelem során bevált alapel­vei a forradalom további sza­kaszában új, magasabb szinten érvényesültek. Számunkra, csehszlovák kom­munisták számára mindig dön­tő fontosságú volt, hogy keres­sük és megtaláljuk a munkás- osztály és a dolgozók politikai hatalma kivívásának és megszi­lárdításának lehetőségeit. A CSKP ezért kezdettől rendkívü­li figyelmet szentelt azon ha­talmi politikai szervek kiépíté­sének, amelyekkel az állam védelmezi a szocialista forra­dalom vívmányait a belső el­lenséggel és a külső veszélyek­kel szemben. Ugyanilyen erő­feszítéssel dolgozott a szocia­lista állam új alkotó funkciói­nak, valamint a szocialista d»­(Folytatás a 4. oldaloa/ ború alatt sok tapasztalt párt­funkcionárius pusztult el, de ennek ellenére gyors előrehala­dást értek el a szervezeti fej­lesztésben is. A felszabadulás utáni első napoktól a kommu­nisták egyesítették soraikban a munkásosztály túlnyomó több­ségét, amely a párt szilárd magvát alkotta. Sok földműves és értelmiségi. is belépett so­raikba. 1946 márciusában a CSKP-nak már egymillió tag'ja volt. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom