Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-17 / 348. szám, szombat
1948 Februárja — határkő népünk történetében fiFolytatás a 3. oldalról) mokráciának a fejlesztésén. A proletárdiktatúrának nemcsak osztályelnyomó, és védelmi funkciója van, hanem elsősorban gazdasági-szervező és politikai-nevelő funkciót tölt be. A párt kereste ái demokrácia olyan formáit, amelyek a dolA proletárdiktatúra politikai rendszerének jelentős részei a mi viszonyaink között a politikai pártokon kívül a nagy társadalmi szervezetek — a szak- szervezetek, az ifjúsági szövetség. a szövetkezetek, a testnevelési és más szervezetek. A dolgozók részvétele az állam és a gazdaság irányításában, a társadalmi élet kérdéseinek meg oldásában a szocialista demokrácia fő tartalma volt és jelenleg is az. A széles rétegek a demokratikus intézmények és szervezetek révén aktívan részt vettek és részt vesznek a társadalmi fejlesztés leghatékonyabb módjainak keresésében, és egyúttal a fő erőt képviselik a kitűzött célok megvalósításában. A proletárdiktatúra rendszere a demokrácia új típusa, amely széles osztály- és szociális alapjával felülmúlta a legfejlettebb burzsoá államok formális demokráciáját is. A szocialista demokrácia felszabadítja a népet ,a tőke uralma, a szociális és nemzetiségi elnyomás és a faji megkülönböztetés alól. Szavatolja a szólás- és sajtószabadságot, valamint az alapvető emberi jogokat, így a munkára, a művelődésre, a szociális ellátásra, az ingyenes orvosi ellátásra és a pihenésre való jogot. Nem beszélhetünk a demokráciáról szociális tartí>í* mától elszigetelten, attól elszigetelten, hogy milyen reális jogokat biztosít a néptömegeknek az adott politikai rendszer. A demokrácia kiterjesztése a politikai területről a társadalmi-gazdasági területre feltételezi, hogy olyan társadalmi-politikai rendszert építsünk ki, amely alapjával és egész mechanizmusával 'szavatolná az emberi jogokat a társadalmi élet valamennyi szakaszán. Mivel az ilyen rendszert csakis a szocialista társadalmi rendszer képviseli* a demokráciáért folytatott küzdelem elválaszthatatlanul összefügg a szocializmusért folytatott harccal. Ez jelenti fölényünket a burzsoá demokráciával szemben. Országunk tapasztalatai megmutatták, hogy az állam és a proletárdiktatúra rendszere valamennyi összetevőjének szerepe nagy jelentőségű nemcsak a szocializmus alapjai építésének A fasizmus veresége meggyengítette az imperializmust. A fasiszta Németország, Japán, Olaszország katonai veresége s a forradalmi és demokratikus «rők fellépése világszerte erős csapást mért az imperializmusra. A tőkés rendszer elsősorban Európában nagymértékben meggyengült. Megkezdődött az imperializmus gyarmati rendszerének végleges felbomlása. Véglegesen felszámolták azt, amiért a burzsoá világ több mint negyedszázadon át oly kitartóan küzdött — elszakadt a szovjetek első országa kapitalista bekerítésének lánca. A szovjet hadsereg teljesítette történelmi küldetéséi, és további nemzeteket szabadított fel a fasizmus uralma alól, ami tovább növelte a Szovjetunió tekintélyét a világban. Az elnyomott nemzetek fasisztaellenes küzdelme, amely- Jiek élén elsősorban a kommunisták álltak, a háború után forradalmi hullámmá fejlődött, amely nemcsak a szovjet hadsereg általi felszabadított országokat érte el, hanem azokat is, amelyeknek területére az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannifl csapatai léptek. Elegendő, ha m-egemlítjülí, hogy Franciaországban 1945-ben gozók valóban aktív részvételét jelentenék az irányításban, ugyanakkor aktivizálta és elmélyítette a nemzeti bizottságok, az államhat,alom fontos szerveinek rendszerét, amelyek első ízben vonták be a széles tömegeket az államhatalom és igazgatás gyakorlásába. időszakában, hanem a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszában is. A hatvanas évek fejleményei és elsősorban az .1968-as események számos bizonyítékot hoztak arról, hogy a szocialista állam és funkciói osztályjellegének lebecsülése a szocializmus alapértékeinek veszélyeztetéséhez vezethet. Pártunk az új politikai rendszer építése során abból az ismert lenini tanításból indult ki, miszerint az előrehaladás vagyis a kommunizmus felé való haladás a proletárdiktatúrán keresztül vezet, és nem is vezethet más úton, mivel a kapitalista kizsákmányolok ellenállását csakis a proletariátus törheti meg. Azért emlékeztetünk Lenin szavaira, mert ma is kísérleteket tesznek a proletárdiktatúra lebecsülésére, pedig a proletár- diktatúra a marxista tudományos szocializmus szerves része. Olyan hangok is felmerülnek, hogy le kell mondani a leninizmusról. Meggyőződésünk, hogy ez ártalmas azok számára, akik eszerint járnak el, de az egész nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából is. A termelőeszközök társadalmi tulajdona teret nyitott a termelőeszközök egyedülállóan dinamikus fejlődéséhez. A termelőeszközök szocialista társadalmasítása mindig a párt alapvető programjához tartozott, és a proletárdiktatúra első feladata lett. A tulajdonviszonyok megváltozása azonban még nem jelentette a szocialista gazdaság kialakulását. Az évszázadok folyamán kialakult magántulajdoni viszonyok felszámolása az új gazdasági viszonyok fokozatos kialakítását feltételezte. Országunk dolgozói a kommunista párt vezetésével meggyőzően bebizonyították, hogy jobban tudnak gazdálkodni és uralkodni, mint a tőkések. Többek között ezt ,az utóbbi években is bebizonyították, amikor óriási erőfeszítést kellett kifejteni a válságos időszak és következményei leküzdésére. A XV. pártkongresszuson jogosan megállapíthattuk, hogy ez pártunk történelmének és szocialista társadalmunk fejlődésének rendkívül eredményes és sikeres időszaka volt. és 46-ban a választásokban a kommunisták több mint 5 millió szavazatot kaptak, és az ország legerősebb politikai pártja lettek, az Olasz Kommunista Párt a háború után az olasz munkásmozgalom vezető ereje lett, és a választásokban megszerezte a szavazatok 20 százalékát. jól emlékezünk még arra, amikor Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Norvégiában, Dániában és más országokban kommunisták lettek miniszterek a háború utáni kormányokban, és aktívan hozzájárultak országukban a háború által megbontott gazdasági és társadalmi élet felújításához. Arra törekedtek, hogy az alkotmányos törvények valóban demokratikus elveket rögzítsenek. Az imperializmus természetesen nem akart beletörődni és nem is törődhetett bele az ilyen lej lej né nyék be. Nem volt azonban megfelelő alkalom és nem voltak erői a nyílt frontális támadáshoz. Ezért fokozatosan aljas támadásokat indított. Churchill már 1945-ben egy titkos memorandumban „a szabad világnak a Szovjet Oroszország általi fenyegetettségéről" írt, kétségbe vonta a szövetségi megállapodásokat, amelyeket Jaltán írtak alá. 1946 márciusában fultoni uszító beszédében jelt adott a kommunistaellenes, ■szovjetellenes hisztéria megindításához. amely hidegháborúhoz vezetett. Görögországban a brit és az amerikai imperializmus katonai akciókat indított a demokratikus és fasisztaellenes erők ellen. A burzsoázia és az egyház reakciós csoportjaival, a szociáldemokrácia jobboldali vezetőivel szorosan együttműködve ezek az erők 1947 tavaszán elérték, hogy Nyugat-Eu- rópa valamennyi országában a kormányokból kizárták a kommunistákat, és ez azt eredményezte, hogy ezen országok politikájában gyors reakciós fordulat állt be. Az imperializmus természetesen a szocializmus elleni „megváltó“ missziójában nem elégedett meg az ilyen részleges sikerekkel. A kommunizmus „felEbben a történelmi pillanatban a Szovjetunió, amely maga is a háborús károk okozta gazdasági és ellátási nehézségekkel küzdött, nemcsak gabona és élelmiszer szállításával segített minket, hanem ötéves kereskedelmi szerződést kötött velünk, amely jó távlatokat biztosított népgazdaságunk számára. Ez volt a Szovjetunió „intervenciója“ belügyeinkbe; az ország felszabadítása' a fasizmus alól, állami és nemzeti szuverenitásunk felújítása és az önzetlfen segítség azokban a pillanatokban, amikor a nyugati tőkés nagyhatalmak gyalázatos zsarolásának voltunk kitéve. Ezek a tények nagyban befolyásolták népünk állásfoglalását, a szocializmus és Csehszlovákia Kommunista Pártja iránti viszonyát. Ez fokozta a szocializmus vonzerejét és a CSKP tekintélyét, amely internacionalista osztály politikájának szerves részeként megszilárdította barátságát és együttműködését a Szovjetunióval. Mihelyt az imperialista államok megállapították, bog/ Csehszlovákiában az idő múlása nem az ő érdekeiket szolgálja, és az elfogadott programok következetqs megvalósításával állandóan elmélyül a nemzeti és demokratikus forradalom, megszilárdulnak az ország forradalmi erői, kétségbeesett lépésre szánták el magukat: jelt adtak a belső reakciós erőknek az ellenforradalmi puccs végrehajtására. Elszámították magukat a belpolitkai, sőt a külpolitikai lehetőségek szemponjtából is. Ha összevetjük a csehszlovákiai eseményeket a mai elméletekkel és taktikával, amelyeket új találmányokként tüntetnek fel, látjuk, hogy a szocialista forradalom győzelme csakis az adott ország munkásosztályának és dolgozó népének harcával érhető el. Ez a harc a hazai burzsoázia, valamint a nemzetközi imperializmus ellen folyik, és éppen ezért megköveteli a szilárd, nemzetközi proletár szolidaritást. A proletár internacionalizmus és a Szovjetunióval való szilárd szövetség alapvető feltétele volt Februári Győzelmünknek. Ez a győzelem megpecsételte kapcsolatainkat, amelyek a szocializmus építése során folytatott elvtársi együttműködésünk és segítség révén elmélyültek. A Győzelmes Február 30. évfordulójával kapcsolatban újból felelevenítjük L. I. Brezsnyev elvtársnak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából mondott szavait. A világszocializmus fejlődésének tapasztalatairól beszélve hangsúlyozta, hogy a forradalom és a szocialista építés közös alapvető jellemvonásai közé tartozik az a tapasztalat is, hogy „a szocializmus csakis akkor szilárdulhat meg, ha a dolgozók hatalma meg tudja védeni a forradalmat az osztályellenség bármilyen tátartásának és elnyomásának“ terveihez tartozott az a törekvés is, hogy megmásítsák a népi demokratikus országok fejlődését, és restaurálják ezekben az országokban a kapitalizmust. A tőkés nagyhatalmak 1947- ben megpróbálták kihasználni országunk gazdasági gyengeségét. Országunkat kimerítette a háború és a megszállás, s ezenkívül rendkívül rossz termés is sújtotta. Gazdasági nyomással és zsarolással politikai engedelmességre akartak minket kényszeríteni. Az imperialisták osz- tályvakságukban térdre akarták kényszeríteni a csehszlovák dolgozók forradalmi lelkesedését. Abban bíztak, hogy Csehszlovákiában a különböző szálakkal a Nyugathoz fűződő burzsoáziában, köztük Beneš elnökben, belső szövetségesre találnak. Csehszlovákia számára, amely a második világháború előtt a Nyugat felé orientálódott, ez az új irányzat olvi jelentőségű fordulatot jelentett. Csakis a Szovjetunióval való szövetség és együttműködés szavatolta biztonságunkat és Csehszlovákia egészséges fejlődését. A hazánk felszabadulása óta lejátszódott események ezt teljes mértékben megerősítették. Az imperializmusnak nem segített a gazdasági nyomás, a gazdasági segítség ígérgetése, a különféle diverziós akciók, az uszító propaganda, a katonai erő fitogtatása, sem pedig a népi demokratikus Csehszlovákia belügyeibe való durva beavatkozás. 1948 Februárja ulán is ellenségeink támadásainak és „figyelmének“ központjában maradt Csehszlovákia. Az imperializmus és a csehszlovákiai reakciós elemek maradványainak elképzelése szerint 1968 valamilyen „untifebruár“ lett volna, így természetes, hogy ez az ellenforradalmi összeesküvés a Szovjetunióval való szövetségre irányuló külpolitikai orientációnk megmásítását akarta elérni. Felfigyeltető és a történelem szempontjából nagyon érdekes, hogy milyen hasonlók, sőt egyes esetekben azonosak voltak azok a módszerek és formák, amelyekkel a munkás- osztály vezető szerepe és élcsapata, valamint a külpolitikai irányvonalunk ellen harcoltak 1968-ban. Újból leporolták a csehszlovák külpolitika „sajátos arculatának“, Csehszlovákia „a Kelet és a Nyugat közti híd“ szerepének koncepcióját, a „semlegesség“ jelszavát, amely mögött a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeink elárulása rejlett. Veszélybe sodorták nemzeteink sorsát és országunk biztonságát. A reakció 1948. évi februári puccsa és az 1968. évi „untifebruár“ kudarcot vallott. Mi azonban mindkét történelmi időszakból levonjuk a tanulságot. Szemünk fényeként kell megvédenünk a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával való szilárd internacionalista szövetségünket és elvtársi együttműködésünket. Ez szavatolja elsősorban országunk biztonságát és szuverenitását, szocialista társadalmunk további békés fejlődését és fejlesztését. madásával szemben (és az ilyen támadások ki kerül he leilenek belső és elsősorban külső viszonylatban)“. 1948 februárjában és az 1968. évi válság során szerzett tapasztalataink teljes mértékben minden szempontból megerősítik ennek az általános szabálynak az igazságát. 1948 februárja döntő összecsapást jelentett a dolgozó nép és a burzsoázia között a hatalomért, de egyúttal küzdelmet a demokrácia értelmezéséért is. A burzsoá propaganda szerint harc volt a demokrácia és A dolgozók részvétele az állam és a gazdaság irányításában A szovjet hadsereg teljesítette történelmi küldetését A nemzetközi reakció támadásai A proletárinternacionalizmus győzelmük alapvető feltétele volt a totalitarizmus között. A hivatalos burzsoá források a mai napig kommunista puccsnak nevezik. Tegyük fel a kérdést: ki képviselte a demokráciát és ki állt az útjába? A reakciós miniszterek lemondása és az ellenforradalmi puccskísérlet, ^melynek végső célja a kizsákmányolok kis csoportja uralmának felújítása volt, a valódi demokráciát fejezte ki? Vagy pedig a dolgozók százezreinek tüntetései, az üzemi tanácsok és a földművesbizottságok kongresszusai, az általános sztrájk több millió résztvevője, akik határozottan ellenezték a népi demokrácia felbomlnsztását? A néptömegek forradalmi tette, forradalmi fellépése sokkal meggyőzőbb és valódi kifejezője a nép demokratikus akaratának, mint a legliberálisabli burzsoá választások. 1948 februárja hazánk dolgozóinak széles körű népszavazását jelentette, amelyben kifejezték megmásíthatatlan politikai döntésüket arra vonatkozóan, milyen legyen Csehszlovákia jövője. Azok az urak, akik Nyugaton kisajátítják a jogot, hogy magyarázzák a demokráciát, nem ismerik el a szocialista forradalmat, mint a nép akaratának demokratikus kifejezését. Nemcsak azért, mert ellentétben áll a burzsoá formális jogi normákkal, hanem azért is, mert ellentétben áll a burzsoázia osztályérdekeivel, veszélyezteti és felszámolja a tőkések politikai uralmát és az embernek ember által való kizsákmányolása lehetőségét. Február ebből a szempontból is nagyon tanulságos. Megmutatja, hogyan értelmezi a burzsoázia a demokráciát és »2 emberi jogokat, ha a nép kifejezi azt a szilárd elhatározását, hogy felszámolja a kizsákmányoló rendszert. Az ilyen helyzetben csak a burzsoá vezető politikusok formálnak jogot a demokrá cia megmagy a r ázá sár a, és a dolgozók millióira csak mint névtelen tömegre tekintenek, amelyet kordában kell tartani. A demokrácia, a nép, á népakarat, az emberi szabadságjogok — mindez csak szép szavak a burzsoázia számára, amelyekkel elkendőzi népellenes politikájának lényegét. Így volt ez 1948-ban és így van ez ma is. A nemzetközi reakció har* mine év során nem szüntette meg támadásait Február ellen. Ellenséges magatartása váltó* zatlan, csupán a taktikája és módszere lett más. 1948-ban „a csehszlovák nép kálváriájáról“, „kommunista pokolról“', a Vencel téren február 25-én összegyűlt „csűrhéről“ írtak. Megszakították velünk kereskedelmi kapcsolataikat, és nem vol» tak hajlandók visszaszolgáltatni a nácik által elhurcolt milliós állampénztárt. Elküldték országunkba a kommunista tisztségviselők és a nemzeti bizottságok képviselőinek gyilkosait, szabotázsakciókra hívtak fel. Amikor ez nem hozta meg a várt eredményt, taná* csókát kezdtek adni arra vonatkozóan, hogyan „javítsuk a szocializmust. Elmondták, hogyan helyettesítsük „a szovjet modellt“ „az emberarcú de- mokr.atikus és humanista szocializmussá. Eközben azt ae emberi arculatot ugyanazok az imperialista politikai körök, hírszerző kémszervek és ka te* nai vezérkarok biztosították volna, amelyek megszervezték a görögországi forradalom véres elnyomását, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnam elleni háborút, amelyek üldözték a haladó állampolgárokat .az Egyesült Államokban és számtalan ellenforradalmi fegyveres intervenciót és politikai gyilkosságot szerveztek világszerte. Megdöbbentő, hogy a mai napig milyen nagy érdeklődést tanúsítana^ a csehszlovákiai szocializmus megjavítása iránt azok a körök, amelyek támogatják a Pi- nochet-rendszert Chilében és amelyek az ENSZ-ben megvétózzák n dél-afrikai fajüldöző rendszer elítélését. /Folytatás az 5. oldalon)
