Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-08 / 309. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A KOMMUNISTA PARI ES A SZOVIET ALLAM KÖVETKEZETES OEKEHARCOT VÍV A NEMZETKÖZI ENYHÜLÉSÉRT ES A LESZERELESERT A november 7-i moszkvai ünnepségeken a Lenin-mazóleum mellvédjén foglaltak helyet a Szovjetunió párt- és állami vezetői. Díszszemle és ünnepi felvonulás Moszkvában a Nagy Október 60, évfordulóján Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, valamint további szovjet párt- és állami vezetők a Lenin-mauzóleum mellvédjén £ Több mint száz országból érkezett külföldi vendég, köztük a Gustáv Husák vezette csehszlovák párt- és állami küldöttség tekintette meg a nagyszabású seregszemlét A modern szovjet haditechnika impozáns felvonulása Nagyszabású katonai díszszemlével, színpompás felvonulással köszöntötte a szocializmus első országa, a Szovjetunió fővárosa, Moszkva a nagy ünnepet, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordnulóját. A jubileumra minden eddiginél gazdagabb díszbe öltözött a város: nagyméretű plakátok, hatalmas zászlók, ünnepi feliratok mellett valóságos kis kiállítás volt jónéhány főútvonal. A Béke-sugárút például a lenini Komszomol csaknem hatévtizedes útját jelképezte dekorációival, ünnepi tábláival, fényképeivel. A Lenin- sugárút, ahol a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának épülete áll, a szovjet tudomány fejlődéséről, eredményeiről adott képet. Moszkva egyik legszebb útvonala, a Kalinyin-sugárút az új szovjet alkotmány jegyében kapott ünnepi dekorációt. A fagypont körüli időben, az enyhe havazás ellenére is vidáman gyülekeztek a kora reggeli órákban a felvonulás résztvevői a megjelölt pontokon: zeneszóval, énekkel köszöntötték az évfordulót. A várakozás ideje alatt rögtönzött műsorokkal szórakoztatták a felvonulókat. Közben megteltek a Vörös tér díszemelvényei. A szovjet főváros központját egyszerű, mégis ünnepélyes módon díszítették fel a nagy alka lomra:. fő ékessége Lenin hatalmas arcképe volt, amelyet a forradalom vezérének mauzóleumával szemben helyeztek el — mellette hatalmas év- számok: 1917—1977. A Kreml falát a Szovjetunió és a szövetségi köztársaságok címerei és zászlói díszítették. A Vörös téren felsorakoztak az ünnepi díszszemlén felvonuló alakulatok — a gépesített egységek a tér bejáratánál és az odavezető útvonalakon helyezkedtek el, várva a szemle kezdetét. Röviddel üz óra előtt foglalták el helyüket a Lenin Mauzóleum mellvédjén a Szovjetunió kommunista pártjainak vezetői, élükön Leonyid Brezsnyevvel. Jelen voltak a szocialista országokból érkezett part- és kormányküldöttségek vezetői, köztük a csehszlovák párt- és állatni küldöttség tagjai Gustáv Husák elvtárs vezetésével. A mauzóleumon és a mellette levő tribünökön foglaltak helyet az Októberi Forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplésére érkezett külföldi küdöttek — több mint 100 országból érkezett párt- illetve állami küldöttség, hogy a szovjet emberekkel együtt köszöntse a történelem új korszakát megnyitó esemény évfordulóját. A meghívott vendégek sorában volt számos állam- és kormányfő. Köztük volt Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke is. lami himnusza, közben a közelben elhelyezett ütegek dísz- sorttizet adtak le. Govorov hadseregtábornok parancsára megkezdődött az egységek felvonulása. A szemle parancsnokának gépkocsiját a katonai zenei középiskola dobosai és harsonásai követték, majd a győzelem zászlói jelentek meg a téren: a Szovjetunió fegyveres alakulatainak hatvan, sok győztes csatát látott zászlaját hozta egy díszalakulat. A hagyománynak megfelelően a sort a Frunze Akadémia hallgatói nyitották meg. A parancsnoki akadémiát még Lenin személyes utasítására hozták létre és hallgatói között a Szovjetunió fegyveres erőinek számos kimagasló parancsnoka volt. 674 egykori akademista kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést, közülük 27-en kétszer. Ezután a Lenin Katona* politikai Akadémia hallgatói következtek, a forradalmi harcok legendás komiszárjainak mai utódai. A Dzserzinszkij Akadémia díszegysóge következett, majd a Malinovszkij mar- sallról elnevezett harckocsizó akadémia hallgatói vonultak cl a dísztribün, a mauzóleum előtt. A Kujbisev Hadmérnöki Akadémia a Szovjetunió gyik legrégibb magasabb parancsnokképző intézete, őket a Tyi- mosenko marsai Íról elnevezett akadémia hallgatói követték feszes díszmenetben. A Gagarin Repülőakadémia a szov)et légierő parancsnokait képezi — több mint félezer egykori hai'- gatója kapta meg a Szovjetunió Hősének Aranycsillagát. A Zsu- kovszkijről elnevezett repüiű- mérnöki akadémia hallgatói között volt egykor a világ első lFolytatás a 3. oldalonJ 1977. november 8. KEDD BRATISLAVA • XXX. ÉVFOLYAM 309. szám Ára 50 fillér Felvételek a moszkvai katonai díszszemlénk Felvétel a moszkvai dolgozók'Vörös téri felvopulásáról. (CSTK — TASZSZ felvételek) Pontosan 10 órakor hangzott fel a díszszemle parancsnoka, Govorov hadseregtábornok parancsa: a felsorakozott alakulatok vigyázzban köszöntötték a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, Dmitrij Usztyinov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának érkezését. Usztyinov marsall gépkocsija a Kreml Szpasszkij tornyának kapuján érkezett a térre. A marsall egymás után nö- szöntötte a felsorakozott alakulatokat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából, a Vörös téren és a szomszédos útvonalakon Az üdvözlések után Usztyinov marsall felment a mauzóleum mellvédjére, hogy elmondja ünnepi beszédét. A felsorakozott csapatok dörgő hurrával válaszoltak a Szovjetunió honvédelmi miniszterének szavaira. Felhangzott a Szovjetunió ál-