Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)

1977-11-07 / 308. szám, hétfő

»...És nemzetközivé lesz holnapra a világ!«

1—MilW—Iliim 'Hlll 11 ľ i iriflll II i i

Á Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcosai voltak

Tudta, hol a helye

Ä 84 esztendős Bogár Fe- rencre, Lenin egykori katonájára csak hosszas keresgélés után leltein a temető melletti otthonában.

— Pedig Somorján jól ismer nek, már csak én vagyok itt vöröskatona — próbálkozott egy felszeg tréfával. — A társam, Kargel Viktor már nem él...

Hajlott hátú. de még mindig szapora léptű kis öreg. Egyedül csak a fakult fotográfiák mutatják, hogy hajdan keménykötésű, jóvágású legény lehetett — valamikor az első vi lághaború meg a nagy orosz forradalom idején.

akik olyan negyven versztnyire lehettek, egy városon túli erdőben. A századunkból lior- minchatan jelentkeztünk, de olyan csúnya összecsapásban volt részünk, hogy abból a harminchatból csak kilencen maradtunk életben ... Ocsmány munkát végeztek máskülönben is. Amikor 1920 januárjában a Vörös Hadsereg végleg kikergette őket, futamodás közben » bebörtönzött foglyokat ki terelték a sztyeppékre, s ott az öt- ven-hatvaii fokos hidegben meztelenre vetkőztették őket. Idősebb férfiak, asszonyok, gyerekek ott fagytak halomra, ezerszám?

főz, mos, takarít, bevásárol és ápolja élete párját. Kérdezem győzi-e erővel és türelemmel?

— Kell. Hiszen a feleségem. Már majdnem hatvan éve...

A nagy forradalomból hazatérve, 1923-ban ötödmagával megalakította a kommunista párt somorjai szervezetét, az 1927-es választásokon a párt városi képviselőnek jelölte, de mint minden kommunistán, a fiatal csehszlovák burzsuj hatalom rajta tartotta a szemét. Évek hosszú során hiába folyamodott iparengedélyért, csak segédként alkalmazták, csupán rövid ideig lehetett önálló iparos. Többet volt erdei favágó, részes arató, napszámos, min' cipész. Mert kenyér kellett a családnak. A felszabadulás után már nem vállalkozott — nem vállalkozhatott — tanult mestersége folytatására.

— Negyvennégy egyik őszi estéjén nyilasok törtek ránk. A párttagsági könyvemet a tűzbe dobták, engem pisztollyal fejbe vertek, a feleségemet pedig a földre taposták és összerugdosták. Utána, szegény, kórházba került, s igazán nem is állt talpra azóta. Annak a betege ma is — két év óta meg szél ütéssel már az ágyat nyomja...

Az idős emberpár négy gyermeket nevelt fel, akik után immár 17 unokájuk és 18 déduno kájuk jelenti az élet folytatását — diadalát minden pusztulás felett.

1917 októberében magasra csaplak a népharag, a szocialista forradalom hullámai Pé- tervőrcrtt. A kivénhedt cári rendszer merült el a hullámsí rokban, de millió meg millió életet lendített magával magasba és sodort biztos partok felé. E hallámok azóta is tova gyűrűznek az időben — mosi már más égtájak felé . ..

Bogár Ferenc bácsi is tisz tességgel őrzi a Nagy Október emlékét és hagyatékát, azokkal a kitüntetésekkel, emlékérmekkel egyetemben, amelyeket a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága s a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa adományozott érdemei elismeréséül.

MJKL'S SÁNDOR

szereztem arról, hogy sztrájkot szerveznek a gyárban. Nekünk, katonáknak, persze parancsba adták a munkát. Amikor azonban megkezdődött a munkások sztrájkja, mi is szándékosan lassítottuk, fékeztük a termelést. A gránátokból és aknákból, amelyeket azokban a napokban gyártottunk, aligha robbant fel egy kettő.

A sztrájk a munkások győzelmével végződött. Szabotázsakciónkról azonban a besúgók révén tudomást szereztek a tisztek. Sokunkat börtönbe zártak, többször kilhallgattak, aztán büntetésképpen a frontra küldtek. Menetszázadunk hamarosan meg is érkezett a Kárpátokon túlra, s néhány nap múlva már túl is voltunk a tűzkeresztségen.

Az egyik ütközetben a balszárnyunkon áttörték a frontot. Parancsot kaptunk a visszavonulásra. A rossz ellátás és a különösen durva bánásmód miatt elhatároztam, hogy át- állok az „ellenséghez“.

Az első orosz katonák, akikkel szemtől szembe kerültem, minden híresztelés ellenére nagyon barátságosak voltak. Nem bántottak, még mahorkával is megkínáltak. Onnan a közeli Luck városkába kerültem, ahol osztályozták a foglyokat. A fogságban elég időm jutott arLakóhelyén, Feisöpelen (Horný Piai I kerestem Varga Józsi bácsit. A szomszédok azt mondták, hogy tavasz óta Felsögyö- rödön (Veľký DurJ az unokájánál tartózkodik. A község szélén Lipták Lászlóéknál meg is találtam. Hajlott háttal, botra támaszkodva igyekezett elém. Nyolc évtized terhei nehezednek váilaira. Részt vett a Nagy Októberi Szociálisul Forradalomban, dolgozott Franciaországban és Dél Amer*kában.

— A besei Kulantó pusztán, cselédcsaládban születtem — kezdi el élete útjának felelevenítését. — A nyolc gyermek közül én voltam a sorrendben az ötödik. Keserves életünk volt.

Tizenkét éves korában Leódra (Levice) szegődött »szabóinasnak. Amikor néhány hónap múlva látta, hogy itt szakismeretre nem tehet szert, Zse- lízen (Želiezovce) folytatta öt éven keresztül a tanoncko- dást. Mire felszabadult, kitör* az első világháború. 1915 októberében ő is sor alá kerüli. Két hét kiképzés után már a front felé vitte a katonavonat.

A tűzkeresztségen Lengyelországban estem át — folytatja. — Az első napokban. Hetekben nem tudtam megértem, miért kell a másik oldalon harcoló orosz muzsikra lőnöm, akit sohasem láttam, aki éppen olyan szegény sorsban nóu lel, mint én. Nem egész egyévi frontszolgálat után elhatároztam, hogy átmegyek hozzájuk.

Nyolc hétig gyalogolt, amíg Kijevbe ért. Mint fogoly egy telepre került, ahol viaszosvászonból, gyolccsal bélelt »jenien teszsákokból ruhát, inget varrtuk. A forradalom kitörése után a tábor lakóit szélnek eresztették, úgy határozott, hogy beáll a Vörös Hadseregbe.-- Ha jól emlékszem Kusvá- nak hívták azt a várost, ahol fegyvert kaptunk — eleveníti fel az akkori időket. — A rend- fenntartó egységhez kerültem. Később matróz lettem. A Kárna folyón cirkáló öt páncélos őrhajó egyikén teljesítettem szolgálatot. Fejsebet kaptam, Via- gyivisztokba irányítottak. Miután meggyógyultam, elindulra, hogy megtanuljam az orosz nyelvet. Később Zsitomírbe, onnan pedig Ovrucsba vittek. De sajnos, nem sokáig maradhattam ott sem. Néhány hónap múltán előbb Caricinbe (Vol _gográdJ, majd a mai Kraszno- darba jutottam. Fogolytáborunkban, ahol törökök is voltak, éppen akkor kezdett pusztítani a tífuszjárvány. Társaimmal együtt én is megbetegedtem. Végül bevittek a kórhazba.

Már lábadoztam, amikor eljutott hozzánk az Októberi Forradalom kitörésének híre. Krasznodarban a bolsevisták elfoglalták a hivatalokat, a középületeket és kezükben tartották a hatalmat. Mire kikerültem a kórházból, a fogolytábor már az egykori kozák kaszárnyákban volt. A bolsevisták beszélgetéseink alkalmával mindig mondogatták, hogy álljunk közéjük, harcoljunk velük. Elhatároztam, hogy közéjük állok. A tábori konyhák parancs noki tisztségét bízták rám. A városban minden irányból naponta jöttek, aztán megpihenve továbbmentek a forradalom katonái. Élelmezésükről, ellátá* sukról nekünk kellett gondoskodnunk.

Sajnos, nem sokkal később rosszabbra fordult a helyzet. A város környékén egyre nagyobb számban tűntek fel a fehérek

tam az ezredem keresésére, amelyet Permben találtam meg.

Hatvan év távolságából nehéz visszaemlékezni az eseményekre a 80 éves Józsi bácsinak. Arra azonban még jól emlékszik, hogy harcolt V(atkánál, az izseuszki vasgyárnál, Lumpurad közelében. Hogy mindenütt helytállt, azt az is bizonyítja, hogy 1919 elején felvetették a pártba. Amikor hírül vette a Magyar Tanács- köztársaság megalakulását, néhány társával elindult haza. Hazaérve fegyvert fogott, részt vett a Párkány (Štúrovo) környéki harcokban.- A Tanácsköztársaság bukása után Felsőpélen szabómű* helyt nyitottam — mondja Józsi bácsi. — Ha rendelteti is nálam valamit, csak hiteiben. Múltam miatt nem vettek fel más szabómühelyekbe, így aztán az iparengedélyt visszaadva, mezőgazdasági munkára szegődtem el. Később elmentem Franciaországba szerencsét próbálni. Először egy vasgyar- ban, majd kilenc hónapig szénbányában dolgoztam.

Hazajött, újra részesarató lett, majd ismét elindult a nagyvilágba, ezúttal a tengerentúlra, Dél-Amerikába. Egy cementgyárban dolgozott, ahol még nem ismerték a szűrőberendezéseket, talán ma azért is szedi nehezen a levegőt. Rendszeresen küldte haza a pénzt, lassan épült a családi ház. Amikor hét óv múltán, 1929-ben hazatért, 11 éves fia nem ismerte meg.

— Idehaza két tehenet vettem, és haszonbéres földön dolgozgattam — folytatja. — Amikor 1945-ben a községben megjelent az első szovjet katona, talán én voltam a legboldogabb ember.

Lipták Lászlóné, előhozza a kitüntetéseket. Ott van közöttük a Vörös Csillag Érdemrend, a Tanácsköztársaság Emlék érem, az Antifasiszta Harcosok Szövetségének kitünteiése és A harci érdemekért szovjet Kitüntetés. A napokban valamennyit feltűzi kabátjára (ózsi bácsi, ugyanis meghívták Prá- gaba, a Nagy Októberi Szocin- iista Forradalom egykori vöröskatonáinak országos találkozójára.

NÉMETH fANOS

csapatai. Akkor már nekünk, fiatalabbaknak a város védelme volt az első számú feladatunk. Már szinte állandó hurc~ bari voltunk a fehérekkel, amikor megsebesültem, sőt rövidesen maláriát is kaptam. Állapotom egyre rosszabbodott. Parancsnokunk ezért úgy döntött, hogy minél előbb haza kell jutnom, ahol nagyobb remény lesz a felgyógyulásomra.

Előbb Novorosszijszkba, majd a Fekete-tengeren át Ogyesz- szába, Szevasztopolba, onnan Romániába, aztán Bulgárián és Magyarországon keresztül Uzs- gorodba jutottam, ahol már csehszlovák hatóságok voltak. Sokáig a ruzomberoki katonakórházban kezeltek. Még kato- nakőteles voltam, amikor újra egészségesen léphettem ki az utcára.

Miközben ezt mondja, újságkivágást tesz az asztalra. A feketekeretes fényképen régi harcostársát mutatja.

— Sajnos, már egyre kevesebben vagyunk azok közül, akik szemtanúi és egy kissé részesei is voltunk a hatvan évvel ezelőtti világrengető forradalmi eseményeknek. Banská Bystricában már csak egyedül vagyok. Minden napra van egykét meghívásom valamelyik iskolába. ifjúsági szervezeti gyűlésre, vagy kaszárnyába Szívesen teszek eleget minden meghívásnak.

LALI) KAROLJ?

Hullámverésben

Nemzedéktársai ű- lioz hasonlóan, fiatal éveibe, induló életébe gázolt bele az 1914-es világháború. Az akkori társadalmi értékrend szerint emelkedőben volt, megszabadulva a napszámosélet nyűgétől, amely sokgyermekes apját, egész családjukat nyomasztotta a kísgú- tori bárói uradalomban.

— Amikor kitölt a világháború, én~ már vándorló csizmadialegény voltam Pozsonyban.

Tizennégy október elsején soroztak, tizedikén meg már vittek Is a várlaktanyába ...

A hetvenkettes gyalogezred tisztjel a szerbek és a musz- kák ellen tüzelték a legénységet szüntelen, s lélekszakasztó iramban készítették elő őket a véres mesterségre — kellett a íestileg-lelkileg megdolgozott anyag a nagy húsdarálóba. Karácsonykor már az első vonalban, Galíciában voltak.

Az arcvonalbeli szolgálat minden keservét elszenvedte, ami golyófogónak szánt magyar bakára kijuthatott, ám a másfél esztendei harctéri élet ráébresztette őket: a valódi ellenség nem a szemközti lövész- árkokban van.

— Tizenhatban már barátkoztunk az oroszokkal. Esténként átszökdöstek a mi bunke- reinkbe kártyázni meg iddogal- ni, s ilyen beszédek jártak köztünk: „Miért bántsalak, amikor te sem bántottál engem?“... A legcsúnyább ütközetet Manajovnál éltem át, tizenhat szeptember huszonhar- madikán. Akkor estem fogságba.

Hadifogolyként előbb Kijevbe kísérték, majd egy transzporttal a murmanszki vasútépítésre került, mígnem 1917 őszelőjén az omszki fogolytáborban állapodott meg, ahol a Centraszi- bir Szajuz Kooperatyiv kincstári munkása lett. Bőrfeldolgozó, cipész — „specialista“, ahogy az oroszok a hadifogoly szakmunkásokat nevezték.

— A pétervári forradalom győzelme után már itt is forrongott a munkásság. A gyárban rögvest megalakult a Vörös Gárda, én mihamar a tagja lettem. Eleinte csak a rend fenntartása volt a dolgunk, de aztán később, a tizenhétről tizennyolcra forduló télen a Forradalmi Katonai Bizottság komisszárjai jöttek hozzánk a befagyott Irtisz jegén át, s megalakítottak belőlünk egy nemzetközi vörös gyalogezredet — magyarokból, szlovákokból, osztrákokból . ..

Nagyot sóhajtott:

— Viszontagságos idők voltak! Omszk többször cserélt gazdát: hol a Vörös Hadsereg kezében volt, hol pedig Kilósak admirális rémuralma nehezedett ránk. Mi Omszkon kívül többnyire Cseljabinszkba jártunk tisztogató akciókra. Egyszer a komisszárunk, Zsi- mvlov nevezetű, önként jelentkezőket kért Kolcsukék ellen,

Bogár bácsi töltött csirkével kedveskedik beteg feleségének

(Gyökeres György felvétele)

Persze volt számára szív dobogtató romantikája is azoknak a vériszamos időknek. Tizennyolcban, egy színházi előadáson megismerkedett Lukrécia Maronyena Ny ikitov nával, az ugyancsak sókgyermeké« kozák kisgazda lányával, aki a to- bolszki kormányzóság egy kis falujából, Patanyinából került a nagyvárosba — szobalánynak egy orvoshoz. Az ismerkedésből szerelem és házasság lett. 1921 májusában hazahozta magával, s azóta is megható hűségben élnek egymással.

Két éve már, liogy magatehetetlen, fekvő beteg a hajdan makkegészséges, viruló szépségű lány. Annak azonban története van. Azóta Bogár bácsi

Egyenes tartású, fiatalos tekintetű férfi nyitott ajtót a csengetésre. Azt hittem, rossz helyen járok. Már-már elnézest kérek a tévedésért, amikor megszólal a házigazda:

— Július Tartanský vagyok — nyújt kezet.

Ismét meglepődöm, hiszen amikor hozzá készültem, úgy mondták, hogy már nyolcvan éves is elmúlt a Nagy (Októberi Szocialista Forradalom egyik csehszlovák részvevője.

— Valóban így van — bizonygatja később. — 1897-ben születtem az egykori Havai járásiján, Gébéi községben. Hegyek, jó levegős erdők között, egészséges környezetben nőttem fel. Bizonyára ennek köszönhetem, hogy még ma is jól tartom magam.

A tágas nagyszobában kínál helyet. A berendezés azonnal elárulja, hogy inkább dolgozó, mint lakószobának használják.

— Tizenhat éves voltam, amikor kitört az első világháború — folytatja kissé elmerengve —, de a mind nagyobb harctéri veszteségek miatt az én korombelieket már 1915-ben besorozták katonának. A néhány hetes kiképzés után engem azonban nagy örömömre nem a frontra, hanem Budapestre vezényeltek. A csepeli hadianyaggyárba kerültem dolgozni. A szocialista eszmékkel is ott kezdtem megismerkedni. A csepeli munkások között kitűnő barátokra, elvtársakra találtam. Később, 1916 ban, jó előre tudomást

A máért harcoltak