Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-17 / 318. szám, csütörtök
V I L Ä G PROLETÁRJAI, EGYEŠOl JETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. november 17. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA 9 XXX. ÉVFOLYAM 318. szám Ára 50 fiifér j A CSKP KB iidvöziő levele (CSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üdvözlő levelet küldött Bissau-Guinea és a Zöldfoki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGC) III.* kongresszusának. Őszinte érdeklődéssel figyeljük népük nagy erőfeszítését — állapítja meg a levél —, amely arra irányul, hogy pártjuk vezetésével minél előbb felszámolják a gyarmatosítás káros örökségét, fejlesszék a népgazdaságot és a kultúrát s emeljék a nép életszínvonalát. A CSKP Központi Bizottsága és a csehszlovákiai kommunisták további sikereket kívánnak önöknek országuk építéséhez. Gustáv Husák elvtárs fogadta az iraki és az ausztráliai nagykövetet (ČSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap a prágai várban fogadta Anvar Abdái Kadirt, az Iraki Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagyköveiét, aki átadta meghízólevelét. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a két ország között létrejött valódi barátság és együttműködés állandóan szilárdul és fejlődik. Ezt bizonyítja, hogy mindkét ország közösen harcol az imperializmus, a cionizmus, az elnyomás minden formája ellen, az igazságos békéért és a társadalmi haladásért. Ezek a baráti kapcsolatok és közös célok, amelyeket köztársaságunk elnöke ez idei iraki látogatásának eredményei is alátámasztottak, kedvező feltételül szolgálnak a csehszlovákiraki együttműködés intenzív továbbfejlesztéséhez. * * * Ugyancsak tegnap adta át megbízólevelét Robert Stephen Laurie, az Ausztráliai Állam- szövetség rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A felek megállapították, hogy a társadalmi és a politikai rendszer eltérő volta ellenére is mindkét ország érdeke a kölcsönös kapcsolatok továbbfejlesztése a mindkét felet érintő összes területeken, mégpedig a békés együttműködés és a nemzetközi feszültségenyhü- lés elveinek érvényesítésével összhangban. A fogadáson jelen volt František Krajčír, a külügyminiszter első helyettese és Josef Haman, a köztársasági elnök irodájának vezetője. A Nemzetek Kamarájának 2. önálló ülése A mezőgazdaság tartalékainak mozgósítása időszerű követelmény A képviselők helyzetfelmérő vizsgálatának tanulságai • Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettes és Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter beszéde © Tényeken alapuló gazdag vita # A Nemzetek Kamarájának határozata (Parlamenti tudósítónktól) — Szerdán délelőtt tíz órakor megkezdte tanácskozását a ■ Nemzetek Kamarájának 2. önálló ülése. A tanácskozást Dali- bor Hanes, a Nemzetek Kamarájának elnöke vezette. Bevezetőjében köszöntötte Alois Indrát, a Szövetségi Gyűlés elnökét és a CSKP KB Elnökségének további jelenlevő tagjait — Peter Colotkát és Josef Kempnýt, Josef Haviint, a CSKP KB titkárát és Jindrich Poledníkot, a CSKP KB Titkárságának tagjait, továbbá Ján Janíkot, az SZLKP KB Elnökségének tagját, a KB titkárát, valamint Július Vargát, a CSKP KB osztályvezetőjét. A Nemzetek Kamarájának ülésén részt vettek a szövetségi kormány elnökhelyettesei és több tagja, a CSSZK és az SZSZK népképviseleti testü- leteinek és kormányainak vezető tisztségviselői. Ott voltak a mezőgazdaságban dolgozó, a Szocialista Munka Hősei címet viselő kiváló dolgozók is. A képviselők egyperces néma felállással adóztak nemrég elhunyt képviselőtársuk, Michal Sucha emlékének. Ezt követően a Nemzetek Kamarájának képviselői egyhangúlag jóváhagyták a tanácskozás egyetlen napirendi pontból álló programját — a szocialista mezőgazdaságnak a lakosság élelmezése terén levő feladatainak megvitatását, különös tekintettel a tartalékok sokoldalú Hmsiljók o do’poiók laposMM A vegyi- és könnyűipari üzemek az előirányzott termelési mutatók elérésére törekednek (Tudósítónktól) — Michal Bróska, az SZSZK iparügyi miniszterének első helyettese tegnap Bratislavában újságírók előtt ismertette azokat az eredményeket, melyeket a minisztérium hatáskörébe tartozó újonnan létesített, vagy még az építés stádiumában levő, de már néhány részlegen termelő vegyi- és könnyűipari üzemek dolgozói az előirányzott termelési miľrnAk elérésének meggyorsításában értek el. — Elégedettek vagyunk — mondotta. — Üzemeink október végéig az egész évre tervezett feladatoknak az említett tíz hónapra eső részét 101 százalékra teljesítették. Nem költséges beruházásokkal, hanem főleg a dolgozók tapasztalatainak észszerű felhasználásával, azok önzetlen átadásával érték el — sőt helyenként túl is szárnyalták — az előirányzott termelési mutatókat. A miniszterhelyettes elmondotta, hogy több vegyipari és könnyűipari üzemben saját forrásaik felhasználásával olyan anyagokat is előállítanak, melyeket eddig tőkésországokból hoztunk be. Ezzel jelentős devizát takarítanak meg. Jó eredményeket érnek el a vágsely- iyei (Sala) Dusloban, ahol simozgósítására. A képviselők jóváhagyólag tudomásul vették D. Hanes tájékoztatását a Nemzetek Kamarája elnökségének és állandó bizottságainak tevékenységéről a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája legutóbbi együttes ülése óta eltelt időszakban. Ezután Rudolf Rohlíček, a CSSZSZK kormányának elnök- helyettese emelkedett szólásra. (Beszédét a 2. oldalon ismertetjük). A tanácskozás délelőtti szünetében D. Hanes fogadta a Szocialista Munka Hőse címmel kitüntetett mezőgazdasági dolgozókat. A bensőséges hangulatú találkozón jelen volt Alois Indra, Peter Colotka, Ján Janik, Július Varga, Rudolf Rohlíček, valamint Josef Nágr, Josef Petfik és Ján Janovic, a szövetségi, illetve cseh és szlovák kormány mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterei. D. Hanes elvtárs köszönetét mondott mezőgazdaságunk élenjáró úttörőinek a CSKP XV. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítése során kifejtett példamutató munkájukért. A szünet után Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter lépett a mikrofonhoz. (Beszédét a 2. oldalon ismertetjük). A két beszámoló után René Zahradník, a Nemzetek Kamarája mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságának elnöke Ismertette a kamara állandó bizottságainak állásfoglalását a napirenden szereplő kérdéshez. A Nemzetek Kamarája bizottságai által végzett felmérés tanulságait érintve többi közt elmondta, hogy ezek a tanulságok azt is jelzik, hogy az önellátottság elérése érdekében rendkívüli nagy hangsúlyt kell helyezni a biológiailag értékes vetőmagok felhasználására, a műtrágya és az agrokémiai szerek minőségének javítására, az öntözéses területek kiszélesítésére, a talajjavításra, a gépesí(Folytatás a 2. oldalon) Alekszandrov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke jókívánságait fejezi ki Leonyid Brezsnyevnek a kitüntetés alkalmából. (Telefoto: CSTK — TASZSZJ A marxista—leninista elmélet és gyakorlat fejlesztésében elért kimagasló eredményeiért LeonvM Brezsnyerat Marx Karoly Aranyéremnél tüntettek ki (ČSTK) — Leonyid Brezsnye- vet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét a marxista—leninista elmélet fejlesztésében kifejtett érdemeiért, a fejlett szocializmus időszerű problémáinak tudományos megoldásáért, és a kommunista eszmékért, valamint a világbékéért vívott harcban való részvételért a Kremlben Marx Károly Aranyéremmel tüntették ki. Ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akaáémiája a társadalomtudományokban elért kimagasló eredményekért odaítél. A Marx Károly Aranyérmet Leonyid Brezsnyevnek tegnap a Kremlben Anatolij Alekszandrov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke nyújtotta át. Az ünnepi összejövetelen kijelentette: „A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Elnöksége egyhangú döntéssel önnek ítélte oda az Akadémia legmagasabb kitüntetését, a Marx Károly Aranyérmet. Ezt a kitüntetést önnek a marxista—leninista elmélet és gyakorlat fejlesztésében elért kimagasló eredményekért ítéltük oda. A fejlett szocialista társadalom és a kommunizmus építése, a szocialista demokrácia és a szovjet állam fejlesztése problémáinak az Ön által javasolt megoldása a Szovjetunió -új alkotmányának alapja lett. ön a munkáiban konkretizálta a kommunista építés tudományos általánosított tapasztalatait. Népünk és a haladó emberiség nagyra értékeli az ön szilárd álláspontját, amely mindenekelőtt a lenini békepolitika következetes megvalósításában és fejlesztésében, az enyhülésért és a társadalmi haladásért vívott harcban nyilvánul meg. Az ön őszinte és energikus harca a békéért azon a szilárd meggyőződésen alapszik, hogy a háborút ki kell törölni az emberiség életéből.“ Alekszandrov akadémikus hangsúlyozta, hogy Leonyid Brezsnyev rendszeresen foglalkozik a Szovjetunió és az egész szocialista közösség gazdasági (Folytatás a 2. oldalonJ A szovjet javaslatok a bizalom erősítését szolgálják Julij Voroncov felszólalása Belgrádban (CSTK) — A belgrádi találkozón tegnap megkezdődött a véleménycsere arról a 83 javaslatról, amelyeket a résztvevő küldöttségek a találkozó első szakaszában nyújtottak be. Az öt munkabizottságban egyelőre túlnyomórészt a benyújtott javaslatok megítélésének és elemzésének módjáról és formáiról folyt a vita. A tegnapi plenáris ülésen Julij Voroncov, a szovjet küldöttség vezetője rendkívül fontosnak jelölte meg a belgrádi találkozó második szakaszát és rámutatott, az egész találkozó sikere éppen attól függ, hogyan bontakozik ki a vita ebben a második szakaszban. Mint mondotta, a javaslatok elemzésekor ismét el kell gondolkodni a belgrádi találkozó céljain és azután felelősen megítélni, hogy mely javaslatok felelnek meg e célok szellemének és melyek nem. Hangsúlyozta, hogy a jelenkor legfontosabb problémája és célja a nukleáris háború fenyegető veszélyének kiküszöbölése Európában és az egész világban, a fegyverkezési verseny megszüntetése és áttérés a leszerelésre, a kölcsönös együttműködés, a béke és a feszültség enyhülésének megszilárdítása. A szovjet küldött szavai szerint számos javí\slat tiszteletben tartja ezeket a követelményekét, s ezek megvalósítása jelentősen hozzájárulhatna az európai biztonság és együttműködés megszilárdításához. Konkrétan megemlékezett mindenekelőtt három szovjet javaslatról, amelyeknek célja a bizalom további erősítése a részt vevő államok között, és pozitívan értékelte Csehszlovákia, az NDK, Bulgária és a többi szocialista állam javaslatait. Julij Voroncov beszédének végén kijelentette, hogy a szovjet küldöttség igyekezni fog, hogy a további tanácskozások konstruktív szellemben folyjanak és hogy a zárőközle- mény szellemén és betűjén alapuló hasonló magatartást vár el a többi részt vevő küldöttségtől is. került kiküszöbölni a termelést régebben fékező üzemzavarokat. Az ütemterv szerint folyik a kőolaj feldolgozása, a bútor- gyártásban és a műszálgyártásban is elérik a dolgozók az előirányzott termelési mutatókat. Néhány üzemben — így a partizánskei Augusztus 29 Cipőgyár komáromi (Komárno) részlegén, Stará Ľubovňán és másutt munkaerőhiánnyal küzdenek, azonban a nemzeti bizottságok hatékony hozzájárulásával megoldják a problémákat. A miniszterhelyettes annak a reményének adott kifejezést, hogy a vegyi- és köny- nyűipari üzemek nagy családjának sikerül teljesítenie az 1977. év tervfeladatait. (k. hl