Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-16 / 225. szám, kedd
Fekete-fehér vallomások Századunk szlovákiai grafikájának tárlata Fekete és Fehér erőteljes kontrasztja dominál a Szlovák Nemzeti Galéria kiállításán. A visszapillantó tárlat a száza- dunkbeli szlovák grafika fejlődési vonalait tárja a néző elé. A szlovákiai fekete-fehér művészet húsz beérett alkotója termésének legjavával jelzi a haladó hagyományok továbbélését, újjászületését és művészeink egyéniségén átszűrt gazdag változatosságát. A polgári köztársaság idején Szlovákiában elsősorban Kassa (Košice) volt a legélénkebb művészi gócpont. A Tanácsköztársaság összeomlása után ide menekült, s itt munkálkodott, a szocialista szemléletű Krón Jenő is. Grafikai magániskolát nyit, és növendékeit megismerteti az európai haladó szellemű művészet vívmányaival, elsősorban a német expresszio- nizmussal, melynek erőteljes vonzása a mába ér. A liptói származású Koloman Sokol is innen indult el. A szellemi és történelmi égbolt el- sötéteüése után elhagyta az országot és Mexikóban telepedett le. Sanyarú ifjúkora szükségszerűen a munkásosztályhoz köti őt is. Mindvégig hűséges és elkötelezett alkotó marad. Kimeríthetetlen képzelettel, a benne feszülő erők dialektikus egységében fejezi ki a szenve- délyfűtötte mondanivalóját. /Tűzben, Éhezők, Forradalmárok, Két mexikói, Mosónők). A modern szlovák grafika megalapítói Kolomun Sokol, L'u- dovit Fulla és Mikulás Galanda. Az ember, a társadalom kérdései foglalkoztatják mindhármukat. A szlovák grafika ezt n jellegzetességét máig is megtartotta. A csupa érzés Sokol- lal szemben Ľudovit Fulla racionalistább. Közvetlen kapcsolatban áll a szlovák nép életével, művészetével és hagyományaival (Koldusok, Revúcai madonna). Az európai törekvéseket a hazai problémákhoz igazítja. A harmincas években alkotja nagyvonalú, összefoglaló, expresszív, színezett litográfiáit és fametszeteit (A hold, Tuta- josok). Városképein nem a látványt, hanem annak gondolatilag átfogalmazott emlékét láttatja (Bar dejovi tér, Vazov utca). Összetett és áttételes nyelven szólnak az ötvenes és hatvanas évek bői származó színes rajzai (Álom, a Szeles Bratislava). Nagyszerű alkotásával utat mutat az utána következőknek. Mikulás Galandu intellektuális és lírikus, a stilizált formák és a leegyszerűsített konstrukciók modern mestere. A népi témákon kívül a városi tematikával gazdagítja a szlovák grafikát (Szerelem a városban) sorozat. Finom vonalú, expresszív rajzát a társadalmi bírálat szolgálatába állítja. Palugyay Zoltán a Felső-Ga- ram, Árva és Liptó szépségét festői hatású színes és expresz- szív monotípiákon jeleníti meg. Miloš Alexander Bazovský „dallamos“ vonalakból, mély fekete foktokból épített balla- dás linómetszetei a szlovák táj belső ritmusa lüktetésének és a falusi motívumoknak mesteri rögzítései. Weiner-Král Imre fametszetei hangsúlyozott társadalmi kritikák; finom érzékenység, költői képzelet, valóság feletti elemek alkalmazása jellemzik sokszínű alkotásait. (Utcai énekesek, A vásáron). A következő nemzedék magasan kiemelkedő egyéni hangú Szabó Gyula: Kévehordó nők Pályázati felhívás A Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége pályázatot hirdet jelenetekre, anekdotákra, amelyeket az idei szilveszteri rádiókabaréban akar felhasználni. A föltételek a következők: A pályamű nem haladhatja meg a három gépelt oldalt. Kézírásos pályaműveket nem olvasunk el, értük felelősséget nem vállalunk. Előnyben részesít)iik a közéletünk fonákságait bíráló írásokat. A pályaműveket üt tagú bírálóbizottság értékeli. A legjobb művek elhangzanak a rádió szilveszteri kabaréjában, a megfelelőket pedig beilleszti különböző vidám műsoraiba. A legkiemelkedőbb három művet díjazzuk, s a szokásos módon honoráljuk. A pályaműveket nem küldjük vissza. Az eredményt december 15-ig közöljük a rádióban és az Új Szóban. A műveket 1977. november 1-ig kell beküldeni a szerkesztőség címére (A Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége, Zochová 1. 897 11 Bratislava) „Szilveszteri pályázat“ jeligével. A Csehszlovák Rádió Magyar Föszerkesztösége ellen. Mesteri rajzú, már-már szob'rászían kezelt figurái általános érvényűvé nemesülnek. (1944, Kivégzés, Háború és béke, Atomkor madonnája, Az em bér gondja). Eugen Nevan lágyabb, lírai hangvételű, tiszta vonalú rajzzal, díszítmény ező modorban gyöngéd nőalakokat és a szlovák falu népviseletbe öltözött asszonyait tünteti fel. Szenvedélyesen vádolja az emberirtó háborút, s a gyűjtőtáborok gépesített kegyetlenségét. Cyprian Majerník jelképekben gazdag litográfiáin drámai fűtöttséggel, résztvevő szenvedéllyel áll az Üldözöttek, a Menekülők és az Örök Don Quijo- ték oldalára. Nagy hatással volt a fiatal szlovák grafikusgárdára. A fiatalabb művészek közül terjedelmi okok miatt csupán a következőket említhetem meg: Orest Dubay dekoratív fogalmazási! linó és fametszeteken érzelemmel telítve dicséri a megnyugodott, békés életet, a mindennapok apró szépségeit és örömeit. Ritmikus lüktetésű fekete-fehér vonalai a gondolati tartalmak tolmácso- lói (Tánc, Nap, Pilalngő). Vincent Hlozník Sokol szellemében száll síkra az emberiségért. Művészi felelőségtudattal azonosul a kor emberét izgató eszmékkel. Ernest Zmeták kitűnő fametszetei konstruktív térépítésűék. Fullai ihletéssel nézi és látja a szlovák falut, dolgozó, éneklő és mesélő népét. Robert Dúbravec is merített Fulla művészetéből. Díszítmé- nyező elemekben bővelkedő linó- és fametszetein formáinak kikezdhetetlen a tömörsége, mértanias rajzai és a fekete felületek szép egységei alkotnak. BÁRKÄNY jenoné SZAVAK, SZAVAK, SZAVAK... A világ nyersanyagtartaléka jelentékenyen megcsappant. A tudósok kiszámították, hány évre elegendő még a szenünk, a kőolajunk, a földgázunk; sőt amint kiderült, már régóta ivóvíz- és levegöfölöslege sincs Földünknek. Az ember, aki sokáig pazarlóan bánt a természet ajándékaival, ma mind magasabb árat kénytelen fizetni értük és mind nagyobb takarékosságra kényszerül . . Csak egy nyersanyaq nem fogy egyáltalán, és nincs az a tudós, aki előre megmondhatná, hogi/ akár egy darabka is elf ogy-e belőle valaha. Fölöttébb paradox tartalmú nyersanyag ez: mennél többet merít és mennél többet felhasznál belőle az emberiség, annál intenzívebben növekszik reális mennyisége. Miután egy bizonyos dán herceg kimondta e nyersanyag értéke fölötti szkeptikus ítéletét, a szó sohasem látott bőségben árasztotta el az emberi életet. Az embernek, meggyőződvén a szó történelmi-társadalmi szükségességéről, valahogy nincs bátorsága ahhoz, hogy kerülje; és csak ritkán képes felismerni, mikor lesz a szükséges beszéd fecsegéssé, az írás ver- balizmussá. Á szótöbblet-termelésnek sajnos rendkívül kedvezőek az előfeltételei: a százszor felhasznált szó a legcsekélyebb fizikai elhasználódás nélkül százegyedszer is igénybe vehető. A szénnel vagy a kőolajjal szemben senki sem emeli az árát és senki sem inti az embereket, hogy takarékoskodjanak vele. llyképpen a verbalizmus és az üres fecsegés, civilizációs rémként veti ránk magát, akárcsak a környezet- szennyezés és a nyersanyagpazarlás. Az emberi szöhipertróf iának módfelett nehéz a gyógyítása, amit a következő példa is jól tanúsít: egy irodalomkritikus megpróbálta bebizonyítani, hogy a szerző verbalizmusban szenved, azaz — minimális mennyiségű élményt maximális mennyiségű szóval fejez ki. Az alapos elemzésre és a meggyőző érvelésre azonban oly rengeteg szót használt fel, hogy állítása egészen nevetségessé vált. Hasonló helyzetek végképp nem mennének ritkaságszámba, ám a legtöbb esetben nincs mersztínk hozzá, hogy valakit megillessünk a fecsegés vádjával, minthogy az efféle vád elég komoly dolog és nem biztos, hogy mindig kifizetődő. De képzeljék el, hogy valaki azl a megoldást javasolná: kapjon minden író az irodalomba való belépésekor bizonyos meny- nyiségű szót, melyet felhasználhat — ennyit, egy szóval se többet! Ez takarékosságra és megfontoltságra kényszerítené. Ha fabatkát se érne, mihamar kimerülne, és mindenki fellélegezhetne, hogy elhallgatott, ha viszont érne valamit, kevés szóval is el tudná mondani, amit akar, így nem kellene rettegnie, hogy elfogy a szókészlete. Ám ami azt illeti, minden embernek meg lehetne a maga személyes szóadagja, s a fölösleget (minden alkalommal) könyörtelenül „elmérné “tőle személyes szómérlege. Mennyire vigyázna az ember a nyelvére! Csak egy pillantást vetnénk a szó mérő műszerre — és beszélopartne- rünk nyomban — abbahagyná a szócséplést: „Ej- ha, mennyi sokat fecsegtem! Inkább már megyek ..." így megtanulná az ember igazi érdeme szerint becsülni a szót. E javaslat persze utópia, ám egy tény reálisabbnak látszik: a hallgatás még senkit sem tett ostobává, nz ellenkezője — HJPn' TÜCSÖK TÓBIÁS ÚJ FILMEK BOTRÁNY A CÍMOLDALRÓL (olasz) Leleplező ez a film, alkotói a nyugati sajtó egész hatalmi gépezetéről rántják le a leplet Kemény, kíméletlen ítéletet mondanak az apparátus kor- ruptságáról, a „független“ sajtó mesterkedéseiről. Jellegzetes politikai film a Botrány a címoldalról; a müvet méltán sorolhatjuk a hetvenes évek elején készült és világszerte nagy visszhangot keltő legjobb olasz politikai filmek vonulatába, melyek közül nálunk is ismert a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Elio Petri) vagy Á rendörfelügyelő vallomása az államügyésznek, A vizsgálat lezárult, felejtse el (Damiano Damiani). Míg ezek az alkotások az olasz rendőrség korruptságáról festettek képet, s kendőzetlenül bemutatták a hatalmi gépezet módszereit, addig ez a mostani film egy milánói napilap főszerkesztőjét állítja a cselekmény középpontjába, a burzsoá társadalom jellegzetes eszköz-emberét, olyan egyént, aki mögött a korrumpált társadalmi rend gépezete áll. Az említett filmek alkotói — ki-ki a maga módján — egy célt követlek: súlyos vádat mondanak a kapitalista világ hanyatlásra ítélt rendszeréről. Látszólag jól induló, izgalmas krimi tanúi lehetünk a filmben. Ha nem Marco Bel- locchio neve szerepelne az alkotógárda tagjainak névsorában, talán nem is várnánk többet a filmtől, ám a rendezőről, rejtélyes gyilkosságot a baloldaliak nyakába varrhassák, s a közvéleményt a haladó erők ellen hangolhassák. S a közvélemény tájékoztatásában döntő szerepe van a sajtónak; a „független“ milánói napilap főszerkesztője pedig a „magasabb“ érdekeket szem előtt tartva hidegvérrel és cinikusan meghamisítja a tényeket, az igazságot, az olvasókat olyan értelemben tájékoztatja és befolyásolja, hogy a brutális gyilkosság a baloldaliak lelkiisme- retét terhelje ... Marco Bellocchio tárgyilagosan, felesleges effektusok nélkül, mértéktartóan, szinte do- kumentumszerűen pergeti a cselekményt, úgy, hogy közben lehetővé teszi: a néző önmaga alkothasson véleményt az eseményekről, a történet szereplőiről. Emlékezetes marad számunkra az a jelenet, amikor a főszerkesztő kioktatja a lelkes kezdő újságírót arról, hogyan kell tájékoztatni az olvasókat — a jelenet nemcsak színészi remeklés, hanem meggyőző példa a nyugati sajtó „abszolút szabadságáról“ is. A Botrány a címoldalról hiteles képekben tárja elénk a nyugati sajtó és a politikai hatalom gépezetének működését. A film minden részletében igaz, a rendező nem kerülte meg a valódi politikai harc ábrázolását, hanem őszintén kimondja, mivé fajulhat a legbecstelenebb módszerektől sem visszarettenő újságírók munkája, ha a sajtó mögött a korGian Maria Volonté az olasz film főszerepében tudván, hogy harcos alkotó, a legújabb olasz nemzedék markáns képviselője — sejthetjük, hogy a történet mögött komoly mondanivaló húzódik meg. A cselekmény közvetlenül az olasz választások előtt játszódik le, s bizonyos köröknek elsőrendű érdekük, hogy lejárassák a haladó erőket. Semmilyen aljasságtól nem riadnak vissza, kapóra jön nekik egy szexuális bűntény is, hogy a rumpált társadalmi rend gépezete áll. A film sikerét nem csekély mértékben biztosítja Gian Maria Volonté (a főszerkesztő szerepében) játéka. A művész színészi eszközeinek széles skáláját bemutatva remekbe szabott alakítást nyújt. Legnagyobb erénye, hogy teljes mértékben azonosulni tudott a figurával, játéka a legapróbb részletekig kidolgozott. A FEJEDELEM SZOLGÁLATÁBAN (román) Dmitrij Kantemir alakját nem most látjuk első ízben a vásznon. Moldova fejedelmét (1674—1723) már évekkel ezelőtt megismerhettük a Dmitrij Kantemir című filmből. A mostani alkotás azonban nem kimondottan róla szól; a filmben a fejedelem Az oltománbi- rodalom létrejöttének és bukásának története című művéért folyik a küzdelem; a kéziratot ugyanis az uralkodó ellenlábasai ellopják. A kosztümös kalandfilm a becses mű visszaszerzéséért folytatott harcot mutatja be. Gheorghe Vitanidis rendező a műfaj szabályai szerint pergeli a cselekményt; kaland, romantika, párbaj, látvány, izgalom — minden kellék megvan a filmben, mely az ilyen jellegű alkotások nélkülözhetetlen eleme. S bár a történet nem kiagyalt, hanem autentikus tényeken alapszik, a téma feldolgozása nem hozott semmi újat, a film túlságosan is a bevált s jól ismert klisé szerint készült. — ym — 1977. Vili. 16. személyisége Szabó Gyula. Átütő hatású, bölcseleti töltésű fametszetein a forradalmi indulatból leszűrt humánum hangján emel szót a háború és a fasizmus ostoba embertelensége jelenet a román iil inból
