Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-04 / 213. szám, csütörtök
AZ ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE Politikai-oktatási célokat szolgáló színes térképet készít a bratislavai Szlovák Kartográfiai Intézet a NOSZF 60. évfordulója alkalmából. Az évforduló tiszteletére tett vállalásokat 650 000 korona értékben inár teljesítették. A vállalás teljesítéséhez döntő mérték- bán hozzájárult a 17 szocialista munkabrigád. Felvételünkön |án Hedera művezető és Ľubor Pulc nyomdász a nyomtatott íveket ellenőrzi. (Felvétel: M. Borodáčová — ČSTK) AKTÍV NEMZEDÉKET NEVELNI Segítséget nyújtanak az ifjúsággal foglalkozó bizottságok A párt, a Nemzeti Front és az állami szervek rendkívüli figyelmet szentelnek az ifjú nemzedék nevelésének. Erről naponta meggyőződhetünk. Ifjúságunknak a művelődésre, önképzésre és érvényesülésre sohasem voltak olyan feltételei, mint ma. A fiatalokról való gondoskodást bizonyítja az a tény is, hogy a pártszervek mellett ifjúsággal foglalkozó bizottságok létesültek. VÁCLAV BLRIAN elvtárssal, a chebi járási pártbizottság vezető titkárával beszélgettünk erről a ké*- désről. — Hogyan jellemezhetnénk az ifjúsággal foglalkozó bizottságok, tevékenységét a chebi járásban? — Kétségtelenül jelentős segítőtársai a járási pártbizottságnak. Elsősorban a járási, majd a városi és üzemi pártbizottságok mellett működőkről van szó. Bizonyára nem mindegyik teljesíti hiánytalanul kötelességeit, de túlnyomórészt aktívan segítenek a pártszervek határozatainak lebontásakor e határozatok megvalósításakor, ellenőrzésekor, az ifjúság nevelésével foglalkozó valamennyi társadalmi szerv oktatási és szervezési munkájának koordinálásakor. Ma már rendszeressé vált a járási , pártbizottság mellett működő bizottság munkája. Az elmúlt időszakban természetesen a legnagyobb figyelmet a SZISZ évzáró taggyűlésiéinek és konferenciáinak Szentelték, tartalmi és káderszempontból egyaránt. — A fiatalság sajátosságaira Való tekintettel sikerül-e a bizottságnak felvenni a kapcsolatokat a SZISZ-tagokkal? — Elsősorban arra törekszünk — és véleményem szerint ez helyes is —, hogy a fiatalság ne csupán gondoskodásunk tárgyaként szerepeljen, hanem a világon és a társadalomban lezajló harc aktív részeseként. Szeretnénk elkerülni azt, hogy a bizottság elsősorban a SZISZ által előkészített alapokról tárgyaljon. Saját tapasztalatainkból, az üzemekben, tanintézetekben és falvakban végzett helyzetkutatás- bóI, ellenőrzésből indulunk ki. Az ifjúsági mozgalommal közvetlenül összeforrott bizottsági tagok konkrét ismereteit vesz- »äük alapul. A jelentések egész sorát szóban mondják el. Attól lelünk ugyanis, hogy a jó gondolatok elveszhetnének a papihalmazokban, ami a formalizmus néhány más elemével együtt veszélyes lehetne az ifjúsági mozgalomra. A SZISZ-évzáró taggyűlésein nem csak a bizottság tagjai, hanem például a járási pártbizottság tagjai is részt vesznek és nem csupán azok, akiket meghívtak, hanem azok is, akik bejelentés nélkül érkeztek. Arra törekszünk, hogy a bizottságok a járási pártbizottságnak megadják az összes fontos, az ifjúság gondjaira vonatkozó információt és javaslatot. A járási bizottság tagjai ezért havonta rendszeresen összeülnek, ezenkívül ellátogatnak például a pionírtáborokba, az üzemekbe és ott tartanak helyszíni tanácskozásokat. Érdeklődnek a SZISZ keretén belül megszervezett politikai oktatás és az iránt, miként teljesítik a SZISZ pionírszervezetei és az üzemek közötti védnökségi szerződéseket, hogyan dolgoznak a járási szakszervezeti tanács és egyéb társadalmi szervezet mellett működő ifjúsági bizottságok. E tanácskozások tárgya többek között a kato- naköteles fiatalok oktatása, vagy az ifjúság bűnözésének kérdései. — Kicserélik-e tapasztalatui- kat a bizottságok? — Igen. Fel sem sorolható a kérdések és a problémák sokasága, amelyeket az élet naponta felvet. Nem hanyagolható el a fiatalok szakképzettségének nö- veléséről való gondoskodás, sem a szakképzett fiataloknak a munkafolyamatba és a szocialista brigádmozgalomba való bekapcsolása tapasztalt munkások, mesterek védnökségével, sem azok a módszerek, ameFovárosunkat szépítik (A prágai Vencel tér három és fél hektárnyi területén, 75 építke- ttésben 13 prágai építőipari vállalat dolgozói vesznek részt. Javít- fák a házak homlokzatát, a neonfényeket, az épületek tetőzetét, díszítését stb. Felvételünkön az Üstí nad Labem-i járási ipari vállalat dolgozói Jaromír Holík vezetésével a Ferromet vállalat új fék Iá mién y ét szerelik, [Felvétel: ČTK — l Egert) lyekkel a jutalmazás kérdéseit és az érvényesülés távlatait oldják meg. Az itt felsorolt és egyél) kérdéseket az üzemi pártbizottságok tisztség viselőinek és az egyes üzemek, vagy intézmények vezetőségi tagjainak részvételével vitatják meg. Kijelenthetem, hogy szükségessé vált az ifjúsággal foglalkozó bizottságok létesítése. Még a járások tapasztalatainak ki- c ser lés éne lenne szükség, jó volna összehívni az ezen a szakaszon dolgozók országos a ktí vaé r teke zle té t. — Mire irányítják most a figyelmet, hol vannak még gyenge pontok? — Egyes pártszervek és szervezetek az ifjú nemzedék gondjaival rendszertelenül, csak felületesen foglalkoznak. A bizottság munkájából is kiderült néha, hogy elsősorban a SZ1SZ- ben vagy a Pionírszervezetben, valamint a társadalmi szervezetekben való szervezettségről tárgyalnak és csekély figyelmet szentelnek azoknak a fiataloknak, akik hatáskörükön kívül állnak. Feltétlenül többet kell törődni azzal, hogy a Nemzeti Front egész rendszerében miként nevelik az ifjúságot. A bizottságok munkájában bizonyos gyenge pontot jelentenek véleményem-szerint a bizottságok elégtelen ismeretei, társadalmi, eszmei és politikai állásfoglalásuk hiányosságai. Noha, az ifjúság nevelésével foglalkozó személyek kiválasztásakor hatásosan igyekszünk segíteni, ezen a területen sem lehetünk teljes mértékben elé gedettek. A legutóbbi évzáró taggyűléseken ugyan sikerült megerősítenünk a párt hatását a SZISZ-alapszervezetekre, a jövőben azonban feltétlenül hatékonyabbá kell tenni az ifjúsággal foglalkozó párttagok és tagjelöltek munkáját. Fogyatékosságok találhatók még az államigazgatási szervek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek tevékenységének összehangolásában. Ennek következtében gyakran vagyunk tanúi annak, hogy igen sok az egyszeri akció, melyek hatékonysága és minősége nem olyan, amilyennek lennie kéne. Itt is érvényes az elv, hogy néha a kevesebb de jobb többet jelent. Ha időmből telik, magam is gyakrabban látogatok a fiatalok közé, rendszeresen beszélgetek azokkal, akiket a jö vőben felveszünk a párttagok soraiba. igen sokat tettek már eddig is azért, hogv felbecsüljék az ifjúsággal foglalkozó kommunisták munkáját. Ennek ellené re nem egy kommunista, például pionír tábor vezetője, edző, vagy szakkör vezetője panaszkodik, hogv ezt nem tartják felelősségteljes politikai munkának, hanem csak kedvtelésnek. — Mit mondana befejezésül? — Az ifjúsággal foglalkozó pártbizottságok teljesítik küldetésüket. Jelenleg, amikor a SZISZ közelgő II. kongresszusa előtt fokozódott az ifjúsági mozgalom aktivitása, lesz elég dolguk, hogy megtalálják az utat a párt részéről nyújtott segítség hatékonyságának emeléséhez. ANNA SKOŔEPOVÁ K *t ti mr H ozos erővel Brigádunk becsületes munkát végzett Jubileumot ünnepelt a napokban komplex racionalizációs brigádunk, amely hazánkban elsőként alakult meg. Öt évvel ezelőtt az orlovi Antonín Zápotocký Bánya munkásai és technikusai összefogtak annak érdekében, hogy megoldják a szénfejtéssel, a teljesítménynövelésével, a minőség javításával, a munka biztonságának és gazda sá gossá gá nak fo k ozá sá va 1 összefüggő kérdéseket. Kollektívánk célja az volt, hogy együttműködjünk Milan Žabôíknak, a Szocialista Munka Hősének ifjúsági brigádjával, hogy biztosítani tudjuk a gépek és a munkaidő optimális kihasználását. Szóval elhatároztuk: minden feltételt megteremtünk ahhoz, hogy a Zabčík brigád sikeresen teljesíthesse felajánlásait és megdönthesse korábbi rekordjait. Most. amikor visszatekinthetünk az ötéves tevékenységére, örömmel állapíthatjuk meg, hogy brigádunk hozzájárult a bányászmunka színvonalának emeléséhez. A legjobban azonban annak örülünk, hogy példánk nyomán a népgazdaság minden ágazatában ésszerűsítő brigádok alakultak még az egészségügy és az oktatásügy területén is. Mindenütt, ahol a dolgozók elgondolkodnak feladataikról és 'előbbre akarnak jutni. Persze, az örömérzeten kívül, hogy elsőkként mutattunk utat, ezt nagy kötelezettségnek is érezzük. Fel kell használni eddigi sikereink tapasztalatait, fokozni kell erőfeszítéseinket. hogy ne maradjunk adósak eredeti ígéreteinkkel szemben. A Zabčík brigád tagjai az idén 320 000 tonna szenét akarnak fejtnn<. 3900 tonnával többet a* fervben előirányzott mennyiségnél. Az anyagi költségeket ogy százalékkal csökkentik, s arra törekszenek, hogy a szenet tonnánként maximálisan 15 koronáért termeljék ki. Ami a Zabčík brigádra már hosszú idő óta jellemző: tervükből most sem hiányoznak a munka kezdeményezés fejlesztésének távlati elgondolásai. Ebből komoly feladatok hárulnak komplex racionalizációs brigádunkra is: például a mozgat ha tó dúcolás áthelyezésével — teljes üzemelés mellett történt — 260 000 koronát takarítottunk meg. De ennél még nagyobb sikert is elértünk. A brigád javaslatot dolgozott ki az O széntelep egv részének kibányászására, mégpedig tektonikai zavarok és nagyon nehéz geológiai körülmények közepette. Eredetileg elveszettnek hitték az itt levő szénréteget. A kezdeményezés, a munkához való pozitív viszony azonban ebben az esetben is győzött. A népgazdaságnak 21 000 tonna jó minőségű kőszenet szállíthattunk, s valameny- nyien, akik e nagy érték megmentéséljen részt vettünk, örültünk annak, hogy megálltuk a helyünket. Az élet azonban tovább folyik és újabb feladatokat hoz magával. Ez teljes mértékben vonatkozik racionalizációs brigádunkra is, amely a jelenlegi munkával összefüggő kérdések megoldásán kívül már a jövőre is gondol. A Žabčík brigád tagjai elhatározták, hogy a mostani ötéves tervidőszakban 1 750 000 tonna szenet fejtenek, ami egy nagyobb akna egész évi termelése. Az ilyen felajánlás lényegében a társadalom „megrendelése“ ésszerűsítő brigádunk tevékenységével szemben. Éppen a mostani időszakban dolgozzuk ki a kollektíva számára az új fejtési helyekre való folyamatos áttérés tervét. Az egyik fejtési helyről a másik helyre, az új szénkészletekhez való átmenet megszokott dolog, néha többször is megismétlődik egy évben. Csakhogy az ilyen „költözködések“ során rendszerint jelentős kiesés következik be a termelésben. Most azt tartjuk feladatunknak, hogy megszüntessük. vagy csökkentsük a kieséseket. Nem feledkezünk meg a termelés biztonságáról és gazdaságosságáról sem, mert ez is munkánk átfogó jellegéhez tartozik. Már most foglalkozunk a bánya jövőbeli megszüntetésével. Arra törekszünk, hogy a gépeket és a berendezéseket minél kevesebb fizikai munkával el lehessen szállítani —, ezzel további értékeket mentünk meg. Egyszerűen szólva úgy iparkodtunk, hogy elmondhassák rólunk: brigádunk valóban becsületes munkát végzett. , ANTON KOPÚN, az oiiovái Antonín Zápotocký Bánya komplex racionalizációs brigádjának vezetője Teljesítményüket megduplázzák FIATALOK AZ ARATÁSBAN A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda] járás az országban elsőnek fejezte be az aratást, és elsőnek teljesítette gabonafel vásárlási tervét. Ehhez a szép sikerhez nagymértékben hozzájárultak a fiatalok is, akik 1 Kikapcsolódtak az ,,Egy szem se vesszen kárba“ elnevezésű versenybe. Érről beszélgettünk Varga Zoltánnal, a SZISZ járási bi zo 11 sá gá n a k titkárával. • Mili/en visszhangra talált a SZISZ versenyfelhívása a iá rásban? A felhívás nagy visszhangra talált. Százhuszonhárom kombájnon 259 fiatal kombájnos kapcsolódott be a versenybe, összesen 10 895 hektárt aratlak le, ami a gabona vetésterületének közel a fele. • Kik voltak a legjobbak? — A verseny teljes értékelésére egyelőre várni kell, mert nálunk az aratás a szalma begyűjtésével ér véget. Viszont ismertethetem a kombájnosok versenyének végeredményét. Eszerint az E 512-es kombájnokon a Csallós István —Fridrich Vladimír kettős bizonyult a legjobbnak, akik 191 hektárról 704 tonna termést takarítottak be. A második helyen végzett a Hegedűs Lajos —Horváth Gyula páros, akiknek a teljesítménye 182 hektár és 728 tonna, Szeif Dezső és Szeif fózsef a harmadik helyen 172 hektárt aratott le 688 tomia teljesítménnyel. Valamennyien a Gellei (HoliceJ Gép- és Traktorállomás dolgozói. Az SZK—4-eseken a Mocso- noki—Gálfy kettős bizonyult a legjobbnak Dióspatonyról (Orechová Potôň): 86 hektárról 438 tonna termést takarítottak l>e, megelőzve Földes Józsefet és Berzsenyi Árpádot Vásárútról (Trhová Hradská], akiknek a teljesítménye 75 hektár és 426 tonna. Egri István Trhaj Istvánnal a dunaszerdahelyi Dukla szövetkezetből 74 hektárt aratott le és 362 tonna termést csépelt ki. A Niva kombájnok kategóriájában is a Dukla szövetkezet knmbájnosai végeztek az első két helyen. Czuc Sándor Hodossy Lászlóval 133 hektárról 653 tonnát takarított be. Szelte Miklós Rácz Sándorral 121 hektárról 592 tonna termést gyűjtött be. A harmadik helyen a gellei szövetkezet kettőse végzett. Csóka Pál Mészáros Ferenccel 100 hektárról 569 Ionná termést takarított be. járásunkban ezenkívül van néhány Fahr típusú nyugatnémet gabonakombájn. Ezeken Boti Tibor és Vízváry József a Nagymegyeri (Calovo] Nagyhizlaldából 129,5 hektáron 777 tonna teljesítményt ért el, Ármay Ferenc és Méry Imre a somorjai (Šamorín j Kék Duna szövetkezetből pedig 104 hektáron 625 tonna termést takarított be. Okét valószínűleg a Kolosz kombájnok kategóriájában fogjuk értékelni. • Milyen jutalom vár a Ing jobbakra? — A legjobbak között a tavalyi 4000 korona helyett 19 ezer korona értékű jutalomtár- gyakat osztunk ki. • A versenybe bekapcsolódott kombájnosok folytatják az aratást? — Egy-két kivétellel valamennyien az északi országrészeken. Várható tehát, hogy teljesítményüket még megdup lázzák. ipalágyL) 1877. VIII. 4.