Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)

1977-08-22 / 231. szám, hétfő

szó 1977. Vili. 22. 3 Egy internacionalista forradalmár emlékére Antonín Janoušek születésének 100. évfordulójára Košice régi városházának fa­lán emléktábla örökíti meg az 1919-ben itt lezajlott forradal­mi eseményeket. Ennek az épü­letnek az erkélyén egy ma már emlékezetes napon egymást váltották a szónokok. S ami­kor 20 000 szempár egy közép­korú, kis szakállt viselő elv­társra figyelt, újabb tapsvihar tört ki. — Nagy feladatot tűztünk magunk elé — kezdte beszédét a szónok —, a kapitalizmus megdöntését, a kapitalista ál- lamapparásut szétzúzását és annak romjain a dolgozók szo­cialista államának felépítését. Magyarok, szlovákok, csehek és németek, dolgozók, proletá­rok, egy az érdekünk: meg­tartani Szlovákiát a dolgozó nép számára ... Addig fogunk harcolni, míg Prágában is majd vörös zászló lengedez ... A város népe nagy érdek­lődéssel hallgatta 1919. június 22-én Antonín Janoušeknek, a Szlovák Tanácsköztársaság nép­biztosi tanácsa elnökének sza­vait. Antonín Janoušek kerek száz évvel ezelőtt, 1877. augusztus 22-én született a csehországi Nyniburkban. Apja kovácsmes­ter volt. Már ifjú korában ak­tív tagja volt a Szociáldemok­rata Párt ifjúsági szekciójának, szabad idejét olvasással töltöt­te. Géplakatos mesterséget ta­nult. Segédkorában, az akkori­ban szokásos vándorlás folya­mán bejárta az egész monar­chia területét, s megismerke­dett annak forradalmi munkás- mozgalmával. Vándorútjának utolsó állomása Győr volt, ahol az ottani vagongyárban szak­munkásként dolgozott. Győrött szoros barátságba ke­rült egy Gašper nevű szerve­zett munkással, akit politikai tevékenysége miatt kitiltottak Prágából, menekülnie kellett. Janousek gyakran eljárt Gašpe- réklioz, sokszor a késő esti órá­kig beszélgettek, vitatkoztak. Itt ismerkedett meg Gašper lá­nyával. Máriával, későbbi fele­ségével, aki már magyar isko­lát végzett, s akitől megtanult magyarul. Amikor a múlt szá­zad végén szülővárosába soro­zásra hívták, már nem egyedül, hanem feleségével tért haza. 1905-től 1915-ig különböző munkásújságok szerkesztője­ként működött, megjárta a ha­ladó szocialista újságírás isko­láját. Tolla nem ismert megal­kuvást, a proletariátus és a szocializmus ügyét szolgálta. — Az új, szocialista világné­zetre való nevelés — hangoz­tatta Janousek — az első he­lyet kell, hogy elfoglalja a munkássájtóban. Nem elég a néptömegeket csupán tájékoz­tatni, hanem a munkásságot saját erejének tudatára kell éb­reszteni ... Az első világháború éveit a kladnói Poldi-üzemben töltötte. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hírére szeizmográf érzékenységével reagált. Az Ok­tóberi Forradalom lelkes agitá­tora lett a kladnói munkások körében. Tevékenyen részt vett az 1918. évi januári sztrájkban, amikor közel hatvanezer klad­nói munkás leállt. Janoušek in­dítványára a munkások tömeg- gyűléséről üdvözlő táviratot küldtek Leninnek. A sztrájk be­fejezésével az üzem igazgató­ja kijelentette: nem tűr meg bolsevik lázítót munkásai kö­zött. így jutott A. Janousek a fiatal köztársaságban az első munkanélküliek közé. Az idő tájt Kun Béla azzal a kéréssel fordult a Csehszlovák Antonín Janousek Szocialista Párt vezetőségéhez, hogy küldjenek Budapestre egy elvtársat, aki a magyarországi cseh és szlovák munkások kö­rében a forradalmi propaganda irányítását vállalná. Erre annál is inkább szükség volt, mivel a magyar fővárosban 35—40 000 szlovák és cseh dolgozott. A választás Janoušek re esett, aki győri tartózkodása alatt megta­nult magyarul. 1919 egyik fagyos januári reggelén Janousek elbúcsúzott feleségétől és gyermekeitől. Bu­dapestre utazott és haladékta­lanul hozzálátott a cseh és a szlovák munkások szervezésé­hez, valamint egv szlovák nyel­vű napilap kiadásához. (1919. március 21-én kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot.! Egy héttel a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltása után megjelent a Červené noviny el­ső száma. A vezércikket Janou- šek írta, aki a Budapesten élő szlovák és cseh dolgozók kor­látlan bizalmát élvezte. Sokol­dalú tudásával, gazdag szerve­zési tapasztalataival a szlovák és a cseh szekciókban komoly tekintélynek örvendett. Június 14-én részt vett a ta­nácsok első országos kongresz- szusán Budapesten, ahol beszá­molt a magyarországi szlovák munkások mozgalmáról. A kongresszus befejeztévél Janou­šek különvonaton Kassára uta­zott, amelyet a Szlovák Tanács- köztársaság székhelyéül válasz­tottak. 1919. Június >6 a beíró­dott a történelembe. Ekkor kiáltották ki Eperjesen (Pre­šov) a Szlovák Tanácsköztár­saságot. 1919. június 20-án tar­totta első ülését a forradalmi végrehajtó bizottság. Itt válasz­tották meg Antonín Janoušeket a Szlovák Tanácsköztársaság népbiztosi tanácsának — kor­Prešovban 1919. június 16-án kikiáltották a Szlovák Tanácsköz­társaságot. Hiányának elnökévé. Az új kor­mány üdvözlő táviratot küldött Leninnek, amelyre a Szovjet­unió külügyi népbiztosa, Csicse- rin válaszolt. Június vége felé egyre ag- gasztóbbá vált a helyzet, a Ma­gyar Vörös Hadsereg a nyugati imperialista államok nyomására kénytelen volt visszavonulni Szlovákia területéről. A cseh­szlovák területen létrejött első proletárállam mindössze három liétig létezett, ám e rövid idő alatt is számos forradalmi in­tézkedést hajtott végre. Röviddel ezután bekövetke­zett a Magyar Tanácsköztárság bukása is. Az összeomlás után féktelenül tombolt Horthy fe- hérlerror ja. A letartóztatott népbiztosok között volt Antonín Janousek is. Közel egy évet töl­tött a váci fegyház magánzár­kájában. 1920. június 30-án tár­saival együtt megbilincselve Budapestre szállították a főtár­gyalásra. A tárgyalás folyamán a bíró kérdésére, mit hozhat fel védelmére, Janoušek emelt hangon így válaszolt: — Kommunista, bolsevik va­gyok, ezt nyíltan vallom. Egész életemet a munkásosztály fel­szabadítására áldoztam, felet­tem csak elvtársaim ítélkezhet­nek Janoušeket háromévi börtönre ítélték, de a Horthy-kormány 1920 végén tárgyalásokat kez­dett a szovjet kormánnyal a Magyarországon letartóztatott kommunisták és a Szovjetunió­ban internált magyar katona­tisztek kicseréléséről, Janoušek is rákerült a kicserélendők névsorára. 1921.- október 21-én a cseh forradalmár hatvantagú cso­portjával kiszabadult Horthy pribékjeinek kezéből, s új ha­zájába, az első szocialista or­szágba indult. A határon hatal­mas vörös transzparens fogadta az érkezőket. „A kommunizmus nem ismer határokat“. A kisza­badult kommunisták e csoport­ját Moszkvában határtalan lel­kesedéssel fogadták. Egyidejű­leg azonban feltűnt, hogy a lét­szám nem teljes. Hatvan he­lyett csak ötvenkilencen érkez­tek. A csereszállítmány Cseh­szlovákián keresztül haladt. Déčlnben csehszlovák csend­őrök hatoltak be a vagonba és letartóztatták Janoušeket, akit újból börtönbe vetettek. Azzal vádolták, hogy Kun Bélával szövetkezve elszakították a Csehszlovák Köztársaság egy részét és Magyarországhoz csa­tolták. Janoušek szabadon bocsátá­sáért országos akció indult. Le­tartóztatása ellen Kreibich kom­munista képviselő élesen tilta­kozott a csehszlovák parla­mentben. Csicserin szovjet kül­ügyi népbiztos jegyzékben til­takozott Janoušek törvénytelen elfogatása ellen. A közvéle­mény nyomására a bíróság vé­gül is kénytelen volt e körmön­font vádat elejteni. 1922. már­cius 22-én a prágai rendőrség öthónapi fogság után a.határra kísérte a foglyot. 1922. április 12-én örömkönnyektől csillogó szemmel lé|>ett a cseh forradal­már Moszkva földjére. A ta­pasztalt kommunista, a tehet­séges szervező tüstént alkal­mazkodott az új helyzethez. Két évtizeden ál a szocialista építés legnehezebb időszakaiban vállalt feladatokat, melyeket kellő hozzáértéssel, kommunis­ta önzetlenséggel teljesített, különösen a Volga menti szov­jet területen végzett fontos po­litikai- és szervező-munkát. Ugyancsak főtitkára volt a Nemzetközi Munkássegélynek. 1941. márciusában Antonín Janoušek. a hivatásos forradal­már, a Szlovák Tanácsköztár­saság népbiztosainak volt el­nöke, a Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának tagja Moszkvában elhunyt. Születésének kerek századik évfordulója egybeesik a NOSZF és az első szocialista ország alapításának hatvana­dik évfordulójával, melynek gyűzelméhez Antonín Janoušek minden erejével hozzájárult. Emlékét hazánk dolgozói ke­gyelettel őrzik. RÓJÁK DEZSŐ Milyen hangulatbon tölti Leonyid Brezsnye* és James Carter a szabadságát? A realitás alapján Leonyid Brezsnyev és James Carter mint államelnök tölti a szabadságát. De biztosan más más hangulatban. Mindegyi­küknek megvan rá az oka, ha tekintetbe vesszük, hogy mint politikai vezetők figyelemmel kísérik, milyen visszhangot vált ki nemzetközi téren a tevékenységük. Azonkívül úgy vélem, hogy magára maradva mindegyik oda hallgat lelki­ismeretének szavára is: sokéves tapasztalataik és politikai érzékük biztosítja, hogy elfogulatlanul értékeljék saját ma­gukat. Carter ,,keresztes lovagként“ kezdte meg elnöki tevékeny­ségét. Nyilvánosan kijelentette, hogy szándékában van Ameri­kának visszaadni a nyugati vi­lágban betöltött erkölcsi veze­tő szerepét és szövetségesei­nek a hitet országának csök­kenő tekintélyében. Tudta, hogy változásokat várnak tőle s eze­ket maga is megígérte a vá­lasztási kampányban. Keresz­teshadjáratát annak a jelszó­nak jegyében kezdte: Éljen az erkölcs a politikában! Ez a jelszó sokakat lelkese­désre ragadott Nyugaton, míg csak ki nem derült, hogy az új elnök erkölcsi elveit más or­szágok politikájában kívánja alkalmazni, és egyáltalán nem érzi belső szükségét, hogy kri­tikailag átértékelje az erkölcs­telen tevékenységet a saját or­szágában. Most már nincs hiány az új elnök tevékenységének kriti­kai értékelésében. Carter, aki azt ígérte, hogy megvizsgálja elődeinek kudarcait, figyelmen kívül hagyta szomorú tapasz­talataikat. Szó szerint megfe­ledkezett a két világ nukleáris potenciáljáról és minden elő­készítés nélkül, ultimativ mó­don rakta ki kettős csomag­ját. Az új kormány kapkodó dip­lomáciája ignorálta a koráb­bi megállapodásokat és fékez­te a stratégiai fegyver korlá­tozására vonatkozó tárgyaláso­kat. És noha Moszkva nyitva hagyta az ajtót a további tár­gyalások előtt, Washingtonban igyekeznek azt becsapni. így értékelte a világ Car­ter döntését, hogy további pénz­összegeket szabadít fel a szár­nyas rakéták és a neutronbom­ba gyártására. Nyugati politikai megfigyelők arról beszélnek, hogy Carter megfon tolatlansága zsákutcá­ba kényszeríti Moszkvát. Ez az állítás azonban sokkal indokol­tabb Washington saját szövet­ségeseinek viszonylatában. Az atlanti kötelékek szorításában együtt lépkednek az ismeretlen új politika felé. A vezér előre nem látott lépései elkerülhe­tetlenül kiszolgáltatják mind­azokat az ütéseknek, akik szö­vetségesek vele. Sehol sem nyilvánul meg ez olyan szem­beötlően, mint az emberi jo­gok kérdésében. Azzal, hogy Carter ezt az enyhülés feltéte­leként jelölte meg, tulajdon­képpen átvette a helsinki meg­állapodások átértékelöjének szerepét. Ha lelke mélyén fel­tételezi, hogy saját aláírásá­nak hiánya a Záróokmány alatt szabaddá teszi a kezét, ezzel partnereit képtelen választás- elé állítja: vagy ót tagadják meg, vagy saját magukat. A Nyugat felelős politikai té­nyezői már tudtára adták Car- ternek, hogy nem értenek egyet moralizálásával a poli­tikában és a fegyverkezési ver­seny taktikájával. Az ilyen módszerek semmissé tehetnék az enyhülés útján elérteket és számos nyugati államot meg­foszthatnának a Kelettel való igen előnyös együttműködés­től. Carter reagálásából megítél­hető, hogy ha nem is változtat­ta meg, de kissé lehűtötte buz­galmát. Charlestonl beszéde megmutatta, hogy Carter sa­ját politikája korrektúrájának lehetőségén gondolkodik. Ám ennek ellenére nem jutott a jószándéknál előbbre. A nyá­ri szabadság éppen megfelelő időszak az előző elhamarko­dott döntésekből származó láz lecsillapodására, és annak a régi bölcs közmondásnak a tu­datosítására — háromszor mérj és egyszer vágj. Carter előtt semmiképpen sem áll felhőtlen szabadság. Van min gondolkodnia, ha nem akarja elmélyíteni nézeteltéré­seit szövetségeseivel és ha köl­csönös megértésre számít köz­te és Moszkva között. Moszkvában szintén nyugta­lanságot kelt az, hogy az utób­bi hónapokban komplikálódott a nemzetközi helyzet. Minden­esetre Cartertől eltérően Brezs- nyevnek nincs oka kételkedni» saját tevékenységében. Az ő krédója a politikai realiz­mus és az enyhülésre való tö­rekvés. Ez a krédó bevált u legsúlyosabb nemzetközi hely­zetekben is. Az emberek ma rendkívül fi­gyelmesen hallgatják a világ jelentős metropolisaiban el­hangzó szavakat. De a végső következtetést a konkrét tet­tek értékelése után vonják le. A szovjet külpolitika akciói minden józanul gondolkodó embert elvezetnek néhány fon­tos következtetéshez. Nincs olyan ország és nép, amellyel a Szovjetunió ne akarna jó kapcsolatokat fenntartani: Nincs olyan nemzetközi prob­léma, amelynek megoldásá­hoz a Szovjetunió ne akarna hozzájárulni. Nincs olyan há­borús feszültséggóc, melynek békés eszközökkel való felszá- molására a Szovjetunió ne tö* rekednék. Nincs a fegyverek* nek, mindenekelőtt a tömeg- pusztító fegyvereknek olyan, fajtája, amelyet a Szovjetunió ne lenne hajlandó korlátozni, általános alapon betiltani más államokkal való megállapodás után és kivonni őket a katonai arzenálokból. Mindenki, aki figyelemmel kíséri a nemzetközi események alakulását, bizonyára figyelmet szentelt az arról szóló hírek* nek, hogy Brezsnyev a Krím­ben találkozik a szocialista országok vezetőivel. Nem két-» séges, hogy a már említett prol>- lémák a megbeszélések alap­vető témáját képezik. Számos állami vezető nem­csak Keleten, de Nyugaton is nagyra becsüli Brezsnyev szí­vósságát és kezdeményező hoz­záállását a jelenkor vitás és bonyolult problémáinak megol­dásához. Leonyid Brezsnyevet az enyhülés építőmesterének nevezik, aki figyelembe tudja venni a realitást. Elég meggyőződni arról, mi­lyen nagy visszhangot keltenek Brezsnyev megnyilatkozásai a világban, hogy megértsük, mi* lyen nagy a nemzetközi tekin­télye. Párizsi látogatását álta­lánosságban úgy értékelték, mint új lépést a Franciaország­gal való kapcsolatok megjaví­tásának és az európai enyhü­lés elmélyítésének útján. A kö­zeljövőben megvalósuló látoga­tása a Német Szövetségi Köz­társaságban tájékozott körök szerint újabb ösztönzést ad a Szovjetunió és az NSZK közöt­ti sikeres együttműködésnek. Nehéz méltóan értékelni Brezsnyev befolyását a nem­zetközi eseményekre. Számos politikai megfigyelő Carter utalásait egy Brezsnyevvel való találkozó lehetőségeire a Moszkvával való kapcsolatok egyengetésére irányuló kísér­letnek tartja. Wasghintonban ugyanis megérezték, hogy „túl­lőttek a célon“. Moszkva nyu­godt méltóságos válaszában hangsúlyozta, hogy nem siet­nek egy fnegfelelően elő nem készített találkozóra. Brezsnyev nagy nemzetközi tekintélyét még jobban megnö­velte a sikeres belpolitika. Az SZLKP KB főtitkárának a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökévé való megvá­lasztását világszerte egyértel­műen az egész nemzet bizalma bizonyítékaként kommentálták, A bel- és a külpolitika ilyen támogatása megerősíti a köve­tett irányvonal helyességét. VLAGYIMIR LOMEJKO, az APN politikai megfigyelőjfli

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom