Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-22 / 231. szám, hétfő
Bölöni Domokos Macskák a hegedűben Ez a mű a huszadik századi ember komplex életérzését fejezi ki, zárta rövid eszmefuttatását a karmester. Ehnez tartsák magukat, uraim. Kopogott, fölemelte pálcáját. Krach Hümerében már akkor, az első próbán megmozdult valami. Elvétette az ütemet, hirtelen fölnézett a kottáról, és megrázta a fejét. Ügy tetszett, macskanyávogást hall. Elpirult, szeme azonnal visszarebbent a hangjegyekre, buzgón igyekezett pontosan, beleér- zéssel játszani, de tudta: a karmester észrevette. S mindvégig feszélyezte a tudat, hogy őt, csakis őt, az ő játékát figyeli. Otthon a szokásosnál tovább pepecselt a fürdőszobában, fokozatosan jéghidegre állította a csapot, ez nagyon ritkán fordult elő. Feleségének szórakozottan válaszolgatott. „Igen, drágám, a premier tizenhatodikán lesz.“ Az utolsó próbán is hallotta a második tétel közepén a macskanyávogást. Egy pillanatra fölvillant benne, szólni kéne ai: öregnek, nézzék át még egyszer a partitúrát, nincs abban valami hiba? Rögtön elszégyellte magát: újszerű, modern műről van szó, ő meg biztosan megrekedt Mozartnál: kikacagnák. Megint belevetett, most már látta a karmester felvont szemöldökét. Az öreg meg is állította a zenekart. — Valami baj van, Mr. Krach? — érdeklődőt! barátságosan. Ha valaki hibázott, mindig ilyen lélekfagyasztó jóindulattal éreztette rosz- szallását Most kellett volna kirukkolni a macskákkal. Krach Hümér nem moccant, ijedten intett, nem semmi sem történt, pillanatnyi kihagyás, mehetünk tovább. Franc a komplex életérzésébe, volt már dolguk ilyen művekkel, kopogás vonóval a hegedűn háromszor, szünet, kétszer, szünet, egyszer, szünet. DOB! Röhögték a szerzőt. De a koncerten egész jól jött ki. A kritika külön kiemelte a speciális hanghatásoknak ezt az elidegenedést kifejező életességét, s attól kezdve Krach elismerte: ez is zene. Hozzászokott a füle a különféle zörejekhez, ha kell, hát kell, nem az ő biznisze. Ö valami egészen csodálatosat komponált volna, valami ezerszínű szimfóniát, benne van a földkerekség, fantasztikus szintézist, hogy minden ember megismerje magát benne, s érezze: részese a kozmikus boldogságnak. Persze sohasem fogott hozzá, nem érzett elég tehetséget hozzá, ehhez nem is elég^fctlán egy ember géniusza, ehhez a zene összes nagy titánjainak zsenije kellett volna, hatalmas ösz- szegező talentum. Monumentális, az egyetemes zenekincs minden drágakövét egyetlen csodálatos koronába ötvöző műről álmodozott Krach Hürner. Ez a macskanyávogás, ez viszont egészen más volt. A második tétel közepén, mikor az ő hegedűje különválik a zenekartól, és merész nekirugaszkodással fellövi magát a magasba, a házak, a városka fölé, s mint egy Mün- ehausen, áthúz kacagva e földi múlandóságok felett, akkor: belehasít agyába ez a minősíthetetlen, kandúrbravúr s a nőstény elnyújtott, kétségbeesett, ugyanakkor hívogató „szopránja“. Mintha csak valamelyik bérház tetejéről csú- folódnának. Krachról patakzott a veríték, arca lila árnyalatokat öltött, szája kicserepesedett; mégse hagyta magát. Játszott konokul, végig. A próba után az öreg kezet fogott vele. „Rendben van, Mr. Krach.“ Hazafelé megkérdezte Holovitsot, a vadászkürtöst, akivel nagyritkán szót váltott (zenéről sohasem). — Mondja, maga is hallotta? Holovits érdeklődve kapta fel fejét, azt hitte, politikáról van szó. — A .. a macs... — Krach izgatottan nyelt egyet, — ... szóval nekem úgy rémlett, mintha egészen különleges hangokat hallanék ... a második tétel közepén. — És eldúdolta azt a részt a hegedűszólóból. Holovits együttérzően bólintott. Persze hogy hallotta. Hiszen mindenfélét hall az ember. — Ez egy egészen modern poéma — mondta aztán. Szánakozva pislogott Krachra. Otthon újra hideg tussal próbálkozott, vacsora után tévét is nézett, amit pedig határozottan utált; megbeszélték feleségével, hogy a koncert délelőttjén nagyot csavarognak a városban, szándékosan sokat beszélt, hogy belealudjon. Végül is altatót vett be. Megálmodta a bemutatót. Annál a bizonyos résznél hatalmas angoramacskák bújtak elő a hegedűjéből, lágyan libegtek a zenekar fölött,- farkuk vonaglott a zene ütemére, s őrjöngve nyávogtak. Krach felugrott, földhözvágta hangszerét. Akkor hozzálépett a karmester, macskaarca volt, Münchausen-arca; gratulálok, Mr. Krach. Mi van veled? — ült fel ágyában a felesége. — Mit nyávogsz? Megőrültél? Krach mosolygott. — Igen — mondta, és boldog, öntudatlan álomba merült. A koncerten azonban újra úrrá lett rajta a jól ismert idegesség. Kapkodott, remegett a horgas ina. Végig azt a pillanatot várta rettegve, amikor a második tétel közepén ... A karmester előbb mosolygott, aztán egyre gyakrabban vonta össze a szemöldökét. Krach remegett, nem tudott másra koncentrálni. Kissé tétován vált külön a szólam, kezdődött a házak fölötti imbolygás, amely szárnyalásba, diadalmas kacagásba csap át: a második tétel ... Es akkor Krach váratlanul leállt. Elővette zsebkendőjét, és homlokát töröigette. A karmester leintette a zenekart, köhécselt, és kérdő tekintettel meredt rá. Krach megpróbáll valamit mondani, de a torkán nem jött ki hang. Aztán derűsen rávigyorgott a karmesterre, odalépett, kezet szorított vele, és többször is meghajolt a közönség felé. A terem hallgatott. Itt-ott tétován valami tapsféle csattant. Krach elhagyta a színpadot. A hangszóró közölte, hogy az első hegedűs rosszulléte miatt felfüggesztik az előadást. Az emberek elhűlve távoztak; perceken belül elült a moraj. Csak a zenekar maradt mozdulatlan, pedig már a függönyt is leengedlék. A karmester a haját tépte. ÉRDEKES KÍSÉRLET. Nem mindennapi kísérletet végeztek az egyik lélektani kutatócsoport tagjai. Azt vizsgálták, milyen reakciót vált lu az emberből a természetellenes jelenségek hirtelen elmaradása. Egy koncertteremben, ahol egy szimfonikus zenekar éppen modern művel készült föllépni, hangszórót szereltek aZ első hegedűs kottatartójába, természetesen a hegedűs tudta nélkül. A zenekari próbán, mindig ugyanannál a tételnél — macskanyávogást „közvetítettek“ a beépített hangszóróból. Jóllehet a „macskazene“ halk volt, a művész fülét azonnal „sokkolta“: zavarba jött, és amíg a zavaró hatás tartott, képtelen volt normálisan játszani. Ugyanakkor a zenekar közel ülő tagjai tudomást sem vettek a macskahangokról, bár egy képzett zenész az effélére azonnal reagál. Az első hegedűs is kezdte „megszokni" a titokzatos „felhangokat“, a főpróbán már csaknem hibamentesen játszott. Szakemberek ebből azt a következtetést vonták le ... A mű bemutatóján viszont nem kapcsolták be a kis hangszórót. Az első hegedűst ez any- nyira zavarba hozta, hogy a kérdéses résznél abbahagyta a játékot, s a premier botrányba fulladt. A szakemberek ebből azt a következtetésf vonták le ... Az első hegedűst elbocsálotlák. Az INTELL kutatóintézet már említett csoportja most azt ügyeli, az ilyen epizód hogyan befolyásolhatja a kísérleti alany további életútját. A megfigyelés három évig tart. Az INTELL igazgatósága tízezer dollár kártérítést szavazott meg a művész részére. Az összeget természetesen a kísérlet befejezésekor utalják át. A kutatóközösség könyvet szándékszik kiadni a kísérlet eredményéről MACSKÁK A HEGEDŰBEN címmel. Minden bizonnyal bestseller lesz. a? 4-> > £ >* cr> lm. ■O >O (A <D Xa> * >0 _05 Fekete Gyula Tengercsepp Azt az igazságot hallják mag legtöbben, amelyet senki sem mer hangosan kimondani. ☆ Olyan a halál az élet végén, mint az írásjel a monúat végérv lehet, megváltoztál ja minden előző dolgok értelmét. ☆ A nyilvánosságnak dolgozik az író: senki olyan távlatban a nyilvánosságnak, mint az író ■ scripta manent sokan szemére vetik, hu tévedett. üe azt rajta kívül senki sem tartja számon: hányszor nem tévédén olyankor, amikor tévedéssel vádolták. 3 hányszor tévedett olyankor, amikor megdicsérték, megtapsolták, kitüntették? — ezt már ő maga sem tartja számon. ☆ Az a jó útitárs, aki éles kanyarban az ellenkező oldalra dől?. ir Nehéz az olyannal vitatkozni, aki vakon hiszi, amit vall. * Lehetetlen az olyannal — aki maga sem hiszi. ☆ Végiére az győz, aki erősebb utódokat nevel. ☆ Széljegyzet egy házassághoz: Két ember, aki nem bír meglenni egymás nélkül — és nem bír meglenni egymással. \V Türelmét vesztve belenyávogolt a macska az egérlyukba: — Gyáva, lapító, gerinctelen népség! Hát egyikben sincs any- nyi tisztesség, hegy elém álljon, és nyíltan, őszintén, becsületesen a szemembe mondja, ha valami kifogása van ellenem?! • ☆ Felelős beosztású ember, félstátuszban. Minthogy a felelősséget mindenestül másokra lőcsöli, csak a beosztást tartja meg — mindenestül — magának. ☆ A valóság bazaitköveiböl, a tények kemény tégláiból építik a hazugsag legerősebb várait is. lis az ilyen építkezésen is jobban köt a malter, ha valamicske őszinteséget kevernek bele. •ft Minden biológus meg tudja mondani, mi a szerelem. Csak a szerelmes biológus nem tudja megmondani. Tír Akik a házat rágyújtották, most ítélik el esendzavarásénL ú Nincs golyó annyi — ahány gondolat. Soőky László Neked G. S, A különbség tizenöt év. De o Nagyérhát Nagyérhát a Lehen Lehen a Peres Peres maradt. Valójában egy anya szült minket. De a házat ahol megszülettem már te raktad és én romboltam le. A szálat mit hazafelé szőttél én téptem szét és eltévedtem. Hosszú ez az útkeresés ám visszanézve izgalmas rendben az érzések érintések hazugságok építménye. Egyre távolabbról keressük a közelséget és éjszakánként fehér papírra meredünk setét ablak előtt púposodó háttal. A különbség tizenöt év. Majd együtt temetjük apánkat anyánkat s a sírok fölött talán összeér szívünk. Talán igen. Talán nem. Karsay Katalin otthontalan vagyok a tájban átjár a szél nem hagy belesimulni kőarcú város ablakom kőútvesztőre nyit nem pihen a gondolat —* idetévedt madárraj hozzánőnek a fák szelíd arcú platánok lombot bontanak Kövesdi Károly Menekülő üzenete Nem így akartam én elmenni mint egy körözött gyilkos. Fényképeimmel meghintve a város. Furcsa, zavoros hóesés. Nem így akartam . . . Épp nem így. Hisz bennem is fehér hószakadások készülődnek én is lennék gondtalan morzsa a közös terítéken s bűntelenül laknám a sok szobát mely nem lehet enyém. De lendülő karó félelme költözött belém. Látom a hulló fecskefészkeket: hunyt pilláim előtt peregnek lefelé. ÚJ SZ 1977. Vili. 22.
