Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-29 / 177. szám, szerda

ÚJSZÓ ,1977 vi: 29. 7 Fontos szok ás z o k apc sol atok megszilárdításában Nicolae Ceausescu tájékoztatója a csehszlovák port­ás kormányküldöttség bukaresti látogatásáról ICSTK) — Az RKP KB Poli­tikai Végrehajtó Bizottságának hétfői ülésén Nicolae Ceauses­cu, a párt főtitkára tájékoztatta a résztvevőket a Gustáv Husák vezette csehszlovák párt* és kormányküldöttség bukaresti hivatalos baráti látogtásáról. A Scinteia, a Román Kommunista Párt sajtószerve megállapítja, hogy a Politikai Végrehajtó Bi­zottság nagyra értékelt Nicolae Ceausescu és Gustáv Husák megbeszéléseit, amelyeken a két ország kommunista pártjui, a két állam együttműködése, barátsága fejlődésének és meg­szilárdításának új fontos sza kaszát határozták meg a két ország népének, a haladás, a szocializmus és a béke érdeké­ben. Az RKP KB Politikai Vég­A moszkvai városi tanács ülése A fővárosiak megelégedéssel fogadták az új alkotmánytervezetet /ČSTK) — A moszkvai dolgo­zók örömmel és megelégedés­sel fogadták a Szovjetunió új alkotmánytervezetét, valamint Leonyid Brezsnyevnek,' az SZKP KB főtitkárának a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnökévé történt megválasztását, jelentette ki Viktor Grisin, az SZKP moszk­vai városi bizottságának első titkára, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a moszk­vai városi tanács tegnapi ülé­sén. A képviselőket június 19-én a helyhatósági választá­sok során választották meg. Az ülésszak megállapította, hogy az 1936-ból származó al­kotmány jóváhagyása óta Moszkva fejlődésében jelentős társadalmi, gazdasági változá­sok történtek. A főváros ipari termelése tízszerese a 40 év előttinek, az évi beruházások 14-szeresére, a lakásépítésre fordított összegek pedig 4,5 sze­resére emelkedtek. A főiskolai és középiskolai végzettséggel rendelkezők száma Moszkvában az elmúlt időszak alatt a 6,7- szeresére emelkedett, a főisko­lások száma pedig meghétsze- reződött. Az ülésszak jóváhagyta a mandátumvlzsgálő bizottság je­lentését, amely megállapította, hogy a tanács 1160 képviselője közül 543 munkás, 517 nő s minden harmadik képviselő 30 éven aluli. Az ülésszak megválasztotta a tanács végrehajtó bizottságát, melynek élére Vlagyimir Pro- miszlov került. Magasabb nyugdijak Lengyelországban lCSTK) — A nyugdíjak és a nyugdíjasok jövedelmének eme­léséről, illetve a nyugdíjasok biztosítására vonatkozó néhány előírás módosításáról szóló tör­vény értelmében, amelyet a lengyel szejm hagyott jóvá, ez év május 1-től 2,6 millió len­gyel polgár nyugdíja emelke­dett. Az emelkedés a törvény szerint fokozatosan történik, néhány évre előirányozva, de már most megkapták a teljes összeget azok a nyugdíjasok, akik életkora meghaladta a 80 évet. 1980-ban a nyugdíjasok összjövedelme több, mint 18 milliárd zlotyt tesz ki. Szakszervezeti küldöttségünk Várnában (ČSTK) — Hazánk szakszer­vezeti küldöttsége, amely Karel Hoffmann-nak, a CSKP KB El­nöksége tagjának, az SZKT el­nökének vezetésével hivatalos baráti látogatáson a Bolgár Népköztársaságban tartózkodik. Várnába látogatott. A bolgár kerületi szakszervezeti tanács képviselői baráti találkozón tá­jékoztatták a csehszlovák ven­dégeket a bolgár szakszerveze­tek tevékenységével, eredmé­nyeivel és feladataival. Várnában csehszlovák—bol­gár barátsági nagygyűlésre ke­rült sor, melyen Karel Hoff­mann beszédet mondott. Hang­súlyozta, hogy egyre mélyül az együttmöködés a Bolgár Nép- köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a két ország szakszervezetei között. A szavak eltérnek a tettektől Az USA külügyminisztériumának ellentmondásos magatartása (ČSTK) — Az amerikai kül­ügyminisztérium nyilatkozatot tett közzé, amely megállapítja, hogy Izraelnek ki kell vonnia csapatait a megszállt arab terü­letekről. Há Izrael nem lenne hajlandó tárgyalni a csapatki­vonásról, ez ellentétben állna az ENSZ Biztonsági Tanácsa 242. számú határozatával, ame­lyet az 1967-es Júniusi háború után hoztak, s ez képezi a bé­kés tárgyalások alapját. Washington hivatalos képvi­selőinek szavai azonban nincse­nek összhangban a kormány tetteivel, mint azt a következők is bizonyítják. Pár nappal ez­előtt hagyta jóvá az USA kor­mánya a 115 millió dollár ér­NÉHÁNY B53 SORBAN KURT WALDHEIM ENSZ-fő- titkár jókívánságait fejezte ki Hassán Gouled Aptidonnak, a Dzsibuti Köztársaság elnökének az országnak a napokban tör­tént függetlenné válása alkal­mából. TODOR ZSIVKOV, a BKP KB első titkára, az Államtanács el­nöke fogadta a Szófiában tar­tózkodó |oshua Nkomot, a Zim­babwei'Hazafias Front egyik ve­zetőjét. tékü fegyverszállítást Izraelbe, s a kormányképviselők az utóbbi időben többször biztosították az új izraeli kormányt, hogy a to­vábbiakban is fenntartja „kil- löleges kapcsolatait“ Izraellel. A szavak és a tettek közötti mély szakadékról tanúskodik az a tény is, hogy Carter elnök a napokban írta alá azt a tör­vényt, amely megtiltja az ame­rikai társaságoknak, hogy részt vegyenek Izrael gazdasági boj­kottjában. A fent elmondottakból világo­san kitűnik, hogy a hangzatos szavak ellenére az USA minden erejével támogatja Izrael ag­resszív politikáját. KHADDAM szíriai külügymi­niszter Rómában Andreotti kormányfővel és Forlani kül­ügyminiszterrel a közel-keleti helyzetről folytatott eszmecse­rét. WILLY BRANDT, a nyugatné­met Szociáldemokrata Párt el­nöke Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának meg­hívására Varsóban tartózkodik. THAIFÖLDI repülőgépek is­mét megsértették a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság légi­terét.' BiIli Jean King mosolyogva gratulál legyőzőjének, Cliris Evertnek, aki eddigi teljesítményével biztosan halad, hogy megvédje tavaly szerzett elsőségét Wimbledonban. (ČSTK-felv.) Ki lesz a Dukla ellenfele? A legtöbb európai országban szünetel a labdarngóbajnok- ság. Az elmúlt bét folyamán Ansztriában, Svájcban és Gö­rögországba» is befejeződött a küzdelem. A Szovjetunióban, Svédországban, Dániában, Finnországban és Norvégiában vi­szont elkezdődött az új idény. Kedden, július 5-én Zürich­ben sorsolnak az európai kupa­küzdelmekre. A csehszlovák csapatok, a Dukla Praha, a Lo­komotíva Kosice, az Inter Bra­tislava és a Slávia Praha meg­ismerik ellenfelüket. Az idei kupaküzdelmek érde­kessége: először fordul elő, hogy nem találjuk a mezőny­ben a Real Madrldot, a BEK hatszoros győztesét. A klub 75 Biztos szovjet győzelem Pelhrimovban folytatódott a Druzsba Kupa junior női kosár­labda-torna. A csehszlovák A- válogatott második ellenfele a Szovjetunió fiatal együttese volt. A hazai csapat játékosai nem tudtak a magassági fö­lényben levő szovjet csapat méltó ellenfelei lenni. A másik mérkőzésen megle­petésre a nyugodtan és célsze­rűen játszó magyar csapat le­győzte a nagyon kemény ku­baiakat. A csehszlovák B-válogatott második mérkőzésén is győ­zött, annak ellenére, ogy tel­jesítménye elmaradt a várako­zástól. A lengyel lányoknak nem ment a játék, sem a kosárra dobás, így kikaptak a bolgá­roktól. Eredmények: Csehszlovákia A —Szovjetunió 64:100 (22:45), Kuba—Magyarország 57:76 (24:36), Csehszlovákia B—Ro­mánia 76:62 (42:31), Bulgária — Lengyelország 67:52 (41:18). Az utolsó forduló... A nyugat-szlovákiai kerület lab­darúgó-bajnoksága I. A és I. B osztályában Bratislavában leját­szották az utolsó rorduló mérkő­zéseit. I. A Senkvice—Vysoká 0:1, Jakubov— Start VD 1:1, Trnávka B—Rapid B 4:2, Gajary—Zohor 1:1, Jablo­ňové—Kablo 1:2, Krasňany—Z. Bystrica 1:2, Dúbravka—ZTS Petr­žalka B 1:0. 1. Dúbravka 26 16 7 3 48:21 39 2. ZTS Petrž. B 26 14 9 3 52:30 37 3. Jakubov 26 15 5 6 55:26 35 4. Vysoká 26 12 8 6 51:33 32 5. Krasňany 26 13 4 9 43:43 30 6. Kablo 26 11 6 9 32:33 28 7. Start VD 26 8 11 7 47:35 27 8. Zohor 26 9 6 11 32:38 24 9. Jabloňové 26 8 7 11 31:38 23 10. Trnávka B 26 8 4 14 32:47 20 II. Rapid B 26 7 4 15 38:49 18 12. Z. Bystrica 26 6 6 14 27:44 18 13. Senkvlce 26 5 7 14 37:54 17 14. Gajary 28 6 4 16 31:65 16 I. B Myslenice—Devín 1:1, Limbách —Ovsište 2:2, VBSP B—Vrakuňa 1:5, Jarovce—Patrónka 2:1, Cas­ta—Lozorno 1:3, Bernolákovo—>• Vištuk 2:1, Dyn. Pezinok—Ivanke 0:3 kont. éves fennállása óta az idén zárta le a leggyengébb évét, a spanyol bajnokság 8. helyén végzett és szereplését nem ki- sérte szerencse a nemzeti ku­pában sem. Az alábbiakban ismertetjük az egyes európai országok baj­nokcsapatait, ezek közül ke­rül ki a Dukla Praha ellenfele. Anglia — FC Liverpool, Hol­landia — Ajax Amsterdam, Franciaország — FC Nantes, Portugália — Benfica Lissabon, NSZK — Borussia Möncheng­ladbach, Lengyelország — Slask Wroclaw, Svédország — Halms­tad BK, Törökország — Trab- zonspor, Ausztria — SSW Innsbruck, Szovjetunió — Tor­pedo Moszkva, Izland — FC Valu Reykjavík, Bulgária — Levszi Szófia, Skócia — Celtic Glasgow, Belgium — FC Brug- ges, Spanyolország — Atletico Madrid, Olaszország — Juven­tus, NDK — Dynamo Dresden, Magyarország — Vasas, Norvé­gia — Lilleström SK, Jugoszlá­via — Crvena Zvezda Beograd, Görö£orsá&g — Panathinaikosz Athén, Finnország — Kuopi Pa- losettra, Dánia — Koppenhága 1903, Románia — Dynamo Bu­karest. A hatszoros győztes kiesett A wimbledoni nemzetközi te­nisztorna női negyeddöntőjé­nek legérdekesebb mérkőzését a tavalyi győztes 22 esztendős Evert vívta tizenegy évvel idő­sebb honfitársnője, King ellen, aki eddig hatszor nyert wimb­ledoni bajnokságot. Evert 50 perc alatt 6:1, 6:2 arányban verte nagynevű ellenfelét. Az elődöntőben az angol Wade-vel mérkőzik. A másik ágon a hol­land Stove az angol Barkerrel küzd a továbbjutásért. További eredmények — férfi páros: Fibak, Stockton (len­gyel, amerikai)—Bohrnsted, Machet te (amerikaiak) 6:2, 8:6, 3:6, 6:4, Riessen, Tanner (ame­rikaiak)—El Shafei, Fairlie (egyiptomi, új-zélandi) 6:3, 6:8, 6:4, 6:3, Ball, Warwick (auszt­rálok)—Dibley, Estep (ameri­kaiak) 6:2, 6:4, 4:6, 6:4. Karpov—Smejkal 1:0 A leningrádi nemzetközi sakktofna 3. fordulójában a csehszlovák )an Smejkal ellen­fele a világbajnok Anatolij Kar­pov volt. Smejkal jól felépített védőjátékkal próbálkozott el­lenállni a világbajnoknak, Kar­pov azonban fokozatosan átvet­te a kezdeményezést; közben Smejkal időzavarba került, fe­leslegesen elveszített néhány bábut, s így a 34. pereljen megállította a sakkórát. Nagyszerű küzdelmet hozott az exvilágbajnok Tál és a ku­bai Garcia nagymester játszmá­ja. Garcia a 34. lépésben fel­adta a küzdelmet. Meglepetés­nek számít, hogy a magyar Ribli Zoltán kikapott a fiatal leningrádi Kocsijevtől. Ribll könnyelműen kezdett, s ez meg­bosszulta magát, a 39. lépésben feladta a küzdelmet. További eredmények: Gheorg- hiu (román)—Mariotti (olasz) 1:0, Döntetlenek: Knyezsevics (jugoszláv)—Tajmanov (szov­jet), Vogt (NDK-beli)—Vagan- jan (szovjet), Radulov (bolgár) —Romanyisin (szovjet), Balasov —Szmlszlov (szovjetek). A Bel- javszkij—Kuzmin játszma füg­gőben maradt. A torna állása hátam forduló után: Vágányán, Tajrr.anov, Tál, Gheorghiu és Vogt 2—2 pont. SPORTHlRADÓ 1. Vrakuňa *■ 26 16 1 3 63:28 39 2. Lozorno 26 17 4 5 47:13 38 3. Ivanka 26 15 2 9 48:45 32 4. Vištuk 26 13 5 8 53:37 31 5. Patronka 26 12 6 8 66:45 30 6. Limbách 26 11 4 11 45:31 26 7. Devin 26 10 6 10 54:45 26 8. Myslenice 26 11 4 11 54:52 26 9. D. Pezinok 26 9 6 11 31:40 24 10. Jarovce 26 11 2 13 41:55 24 11. Ovsište 26 7 8 11 41:49 22 12. Bernolákovo 26 9 3 14 37:60 21 13. VBSP B 26 4 6 16 30:65 14 14. Casta 26 2 7 17 18:53 11 • Wiesbadenben és Ingei- heimben, a két NSZK-beli vá­rosban rendezték meg az idei Euroturnter viadalt. A wiesba- deni csoportban szerepeltek az ismertebb versenyzők, köztük a magyarok két legjobbja, Ma­gyar és Donáth is. Az egyéni összetett versenyt Gienger (nyugatnémet) nyerte 57,00 2. Grecu (román) 56,15, 3. Ma­gyar 55,90, 4. Rohrwick (nyu­gatnémet) 55,80, 5. Donáth 55,80 pont. A csapatverseny végered­ménye: 1. NSZK 168,00, 2. Ro­mánia 167,05, 3. Magyarország 166,10, 4. Svájc 165,20, 5. Olasz­ország 161,50, 6. Franciaország 159,65. • Dorchesterben a trapplövő Európa-bajnokságon a magyar junior együttes 274 korongos teljesítményével aranyérmet nyert, 2. Olaszország 273, 3. Szovjetunió 272. Ötödször is nyert és ve­retlenül fejezte be japáni ven­dégszereplését a kilencszeres Európa- és ötszörös világbaj­nok szovjet női kosárlabda-vá­logatott. A portya utolsó mér­kőzésén: Szovjetunió — Japán 114:54. • Az NDK országúti kerék­páros körversenyének 3. útsza­kaszán — Forstból Görlitzbe vezetett és 123 km hosszú volt — a magyar Nagy Gyula sze­rezte meg a győzelmet 2:53:01 órás Idővel. Az egyéni össze­tettben az NDK-beli Max, a csapatversenyben pedig az NDK vezet. • A Kanada Nagydíjáért megrendezett motocross világ- bajnokság 9. futamát az 500 kem-esek kategóriájában Que- becben a finn Mikkola nyerte az amerikai Lackey előtt. • A junior labdarúgó-világ­bajnokság eredményei: Mexikó —Tunézia 6:0 (0:0), Spanyol- ország—Franciaország 2:1, Bra­zília—Irán 5:1, Olaszország— Elefántcsont-part 1:1. • A csehszlovák női gyep­labda-válogatott visszatért si­keres nyugatnémetországi por­tyájáról. A világbajnok nyugat­német együttestől csupán 1:0 arányban szenvedett vereséget, a hazai B-csapatot pedig 3:2-re legyőzte. • Az F-3 versenyautók Enró- pa-bajnoki 8. futamát Monzá­ban az olasz Angellis nyerte Toyota kocsiján. Az összetett versenyben honfitársa, Ghinza- ni vezet 50 ponttal a svéd Olafsson előtt. irány Görögország A bajnoki fordulók közt jú­nius végén a csehszlcvák vízi­labdázók Budapesten keresztül utaznak Szalonikibe, ahol rész* vesznek a július 3—7-e között megrendezésre kerülő nemzet­közi tornán. A csehszlovák vá­logatott ellenfele Lengyelor­szág, Kanada, az NSZK, Pomá- nia és Görögország lesz. Bottlík edző vezetésével a következők utaznak Görögor­szágba: Kula, Jaška, Šalát, To­mik, Techlovský, Baďura, Tkáč, Dabrovský, Bačo (mind ČH Ko­šice), Prelovský (Nováky), Bo- hát (Topoľčany). — A görögországi torna az Európa-bajnoki B-csoport küz­delmeire történő felkészüléshez tartozik — mondotta Bottlík edző —. de egyúttal alkalmunk lesz megismerkedni a lengyel és görög csapat játékstílusával, hiszen velük az EB küzdelmei során mérkőznünk kell. A játé­kosok jelenlegi formájáról is tiszta képet nyerhetünk és így kijelölhetjük az EB-n résztvevő csapatot .Arra törekszünk maid, hogy a játékosok augusztus második felében, tehát a svéd­országi EB idején érjék el csúcsformáinkat. rehajtó Bizottsága megelége­déssel hangsúlyozta, hogy a tárgyalások során a két állam­fő rendkívül fontos megálla­podást írt alá az RKP és a CSKP együttműködésének fejlő­déséről, a kapcsolatok kibőví­téséről és a szocialista építés­ben szerzett tapasztalatcseré­ről. A román—csehszlovák legma­gasabb szintű párbeszéd ered­ményei kedvezően befolyásol­ják a két párt és állam együtt­működését a nemzetközi politi­kában, korunk égető felada­tainak megoldásánál, a szocia­lista országok, a kommunista és munkáspártok, valamint a haladó, demokratikus és anti- imperialista erők, a világbéke és az együttműködés javára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom