Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-21 / 169. szám, kedd
FÖLLENDÜLT EGY MOZGALOM A szlovákiai magyar bábjátszócsoportok központi seregszemléjéről Idén is, akárcsak tavaly, amikor először rendezték meg a Dunamenti Tavaszt, kilenc bábjátszó csoport — hét az I., kettő pedig a II. kategóriában — vett részt a központi seregszemlén, tehát a mennyiség maradt a régi. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a helyzet kedvezőbb, ugyanis aránylag .rö vid idő alatt több bábjátszó csoport alakult, óvodáink és alapiskoláink pedagógusai fölfedezték elsősorban a pedagógiai bábjátékban rejlő lehetőségeket. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) seregszemlén örömmel tapasztaltuk, hogy a több éve működő csoportok sokat fejlődtek, már országos viszonylatban is jelentős erőt képviselnek. Két példa, állításunkat igazolandó: a dunaszerdahelyi Százszorszép Martinban, a pozsonyeperjesi (lahodná) Nyírj ácska a žilinai országos amatőr bábfesztiválon szerepelt szép sikerrel. Tetszett az is, hogy néhány csoport bátran kísérletezett, nem riadt vissza a kockázattól. Kellemes meglepetésként hatott, hogy a legtöbb esetben szép színpadi beszédet hallottunk, a gyerekek jól dolgoztak a bábukkal, amelyeket — szemben az előző években látottakkal — minden együttes saját maga készített, ugyanúgy, mint a díszleteket és más kellékeket. Néhány előadással kapcsolatban már színvonalas képzőművészeti munkáról is beszélhetünk. Meg kell jegyeznünk azonban azt is, hogy az egyes csoportok tökéletesebb és még jobb előadásokat produkáltak volna, ha tervszerűbben és. átgondoltabban választják meg a bemutatandó darabot, ha önálló összeállításokat vagy korszerűbb hangvételű műsorokat készítenek. A seregszemlét a pozsonyeperjesi Nyírfácska Köcsög- királykisasszony című műsora nyitotta. Vígh Katalin és Tóth Erzsébet alapos munkát végzett, elsősorban ami a kellékek és a díszletek kivitelezését illeti. Munkájukat nehezítette, hogy több szereplővel dolgoztak, akik számára elég nagy feladatot jelentett a bábuk megszemélyesítése. Végül is újabb érdekes és igényes műsort láttunk, kiegyensúlyozott előadásban. A tornai Méhecskék Híves László Két bors ökröcske című népmeséjét adták elő. Az ő műsorválasztásuk is — mint az előbb említett csoporté — példamutató. ízléses bábukat, megfelelően választott díszletet, a leheletfinom érzelmeket is tisztán visszaadó bábjátékot és pontos jellemábrázolást (bár helyenként csak hangban, vagy csak mozgásban megnyilvánu- lót) láttunk. A gondos rendezés Madarász Máriát dicséri. Kár, hogy a különben jól megválasztott aláfestő zenét nem élő előadásban hallottuk. Mindössze második éve működik a nádszegi (Trstice) bábjátszó csoport, amely Pető Sándor Bumfordiját alkalmazta bábszínpadra. Műsoruk legszimpatikusabb vonása — kevés tapasztalatuk ellenére — a jó szándékból fakadó kísérletező szellem és a lelkes játék. Takács Éva rendezése még nem mondható minden tekintetben alaposnak, hiányzik egyelőre a bábszínpadi törvények mélyebb ismerete. A szereplőknek ezért is okozott gondot a bábuk mozgatása, a kellékekkel való munka és néhány jelenet bábszerűbb kialakítása. Az állatbábuk — mint képzőművészeti alkotások, s mint típusok is — „olvashatatlanok“ voltak, s a bátortalan szövegmondás sem fokozta az előadás hatását. Viszont igen tetszett az ízléses, jól elrendezett díszlet. A nád- szegiek — céltudatosabb módszertani segítséggel — bizonyára szereznek még kellemes meglepetéseket a jövőben. A tornaijai (Šafárikovo) bábosok már évek óta dolgoznak fíenkó Pálné és Veres Zoltánné vezetésével. Közép-Szlovákiát most képviselték első ízben a seregszemlén. Eddig nem volt alkalmunk közelebbről megismerni a lelkes csoportot, amely önerejéből, szakmai segítség nélkül tevékenykedik. Ez volt számukra az első bizonyítási lehetőség, munkájukról szerettek volna hű keresztmetszetet adni: öt műsorszámmal jöttek. Kevesebb több lett volna, s talán csiszoltabb. Gyermekjátékok című dalfűzérük nem volt eléggé játékos, ritmusos; a bábuk műszaki megoldásával sem lehettünk elégedettek. Ennél jobban sikerült a Cigánytánc, bár koreográfiáját ismerős és nem mindig látványos táncelemek alkották. Kitűnő ötletből fakadt viszont a köcsögfejekkel végzett kísérletük. Az előadás értékéből azonban levont, hogy az élő kezekkel nem tudtak sokat kifejezni, nem mindig volt funkciójuk. A csoport számára túl kemény diónak bizonyult Vitéz László csodaládája. A rendezés rovására írható, hogy az elfíadás vontatott volt, és Vitéz László figuráját tévesen értelmezték, bohócot formáltak belőle. így lett az amúgy kitűnő vásári bábjátékból (főleg a magyarországi Kemény Henrik híres előadásmódját ismerve) igen olcsó eszközökkel elért közönségsiker. Ügy véljük, hogy a- csoport rendezőinek sikerül kilépni az elszigeteltségből, a közösség lelkes munkáját jó eredmények koronázhatják. A dunaszerdahelyi Gorkij utcai Pipitér bábjátszó csoport — a tavalyi első szárnypróbálgatások óta — igen sokat fejlődött. Ez főleg a rendezők, Simon Izabella és Gáli Ida tervszerű munkájának köszönhető. Az ő érdemük, hogy bábosaik egyénenkénti teljesítA Százszorszép hű maradt a folklórhoz Fogas Ferenc felvétele ménye (bábmozgatásban és részben a színpadi beszédben) átlagon föliilire sikerült. Külön kell szólnunk az érdekes díszletről (sűrűn ragasztott színes pamutfonal), valamint a képzőművészeti szempontból is remek bábukról. Alkotásaikban a jó ízlés, a színösszeállítás és az arányok megtartása párosult a bábuk funkcióképességével. Kár, hogy a Sapkakaland egyszerű, tiszta és érthető eszközökkel létrehozott előadása nem lett még játékosabb, több rendezői ötlettel gazdagabb. Viszont jól választották meg és helyesen alkalmazták a zenét. Nagy érdeklődéssel vártuk a tavalyi győztes, a dunaszerdahelyi Vajanský utcai Százszorszép műsorát. Nem csalódtunk. Marták Katalin és Bulajcsík Rozália rendezésében a Csodaju- rulyás juhász című népmesét adták elő. Kimagasló produkciójuk legtökéletesebb elemét a képzőművészeti szempontból is felfigyeltető, gondosan, ízlésesen kivitelezett bábuk képezték. Sajnáljuk, hogy helyenként kevésbé érzékenyen, hatástalan mozgatással elevenítő fék meg őket. Ez részben vonatkozik a zárótánc — különben tetszetős és eléggé változatos —* előadására, a keménynek tűnő lépéskombinációkat sokkai kifejezőbben is meg lehecstt volna oldani. Ügy éreztük (talán a helyenkénti színtelen szöveg- mondás miatt), hogy nincs az előadásban drámai erő, úgyszólván izgalommentesen zajlott le minden (az ördög seMn volt népiesen eleven). Ezzel szemben volt az előadásnak néhány igen szép, lírai jelenete (például a tökéletesen megoldott, hangulatos furulyázás), hatásos, hibátlan része (például a táncoltatások). Megemlítjük még, hogy a Százszorszép most is (megokoltan és igen mértéktartóan) hű maradt a folklórhoz. Ehhez hasonló, színvonalas és ilyen felelősséggel készített alkotásaikat szívesen és örömmel fogadjuk a jövőben is, a közönséggel együtt. Ugyancsak kellemes meglepetést okozott u virti bábjátszók rendkívül fiatal gárdája, amely Kormos István A nyulacska csengője című meséjét mutatta be, Szabó Lívia rendezésében. Az előadás pozitívu mai elsősorban, a szereplők korának megfelelő darabválasztás és a magabiztos teljesítmény, valamint a kedves és közvetlen szövegmondás. Ez nyilván a rendező jó megérzésének és pedagógiai munkájának is köszönhető. Tetszettek a bábszerű bábuk és a díszlet is. Az elmúlt évben szerepelt kassai (Košice) Pitypangot most a gutái (Kollárovo) Pitypang váltotta föl, amely Kürthy Katalin rendező átírásában Do- nyászi Magda A kiskakas rézkrajcárja című meséjét adta elő. Kürthy Katalin ügyesen alkalmazta bábszínpadra a szöveget, kevésbé sikerültek a bábszínpadi megoldások. Zavart a zsúfolt háttér, nem volt tökéletes a bábuk műszaki megoldása és mozgatása sem. Megnyerő volt viszont a csoport kezdeményező szelleme, igyekezete, alkotókedve, már csak azért is, mert jóformán mélyebb szakmai ismeretek és tapasztalatok nélkül láttak munkához. Ha ezek birtokukban lesznek, szép műsorokat láthat majd tőlük a közönség. A komáromi (Komárno) bábjátszó csoport tulajdonképpen még kezdőnek számít. A* rendező, Szép Lajosné, sok látványosnak ígérkező ötletet igyekezett megvalósítani és egyúttal a műsorba sűríteni. A lakodalmi dalok előadásának jó tempója volt, viszont ezekkel a dalokkal nem sikerült összhangba hozni a táncokat, amelyek lehettek volna színesebbek, változatosabbak. A kanalas bábuk a hatalmas (s megoldásában nem népies) háttér előtt túl kicsiknek tűntek. A komáromiak bemutatkozása azonban így is figyelemre méltó volt, érdeklődéssel várjuk további műsoraikat. Sajnáljuk, hogy — a Glóbus kiválása óta — nincs képviselő csoportja az idősebb korosztálynak, tavaly még szólóbábost is láttunk, az idén nem. Ennek okát megfelelően kellene elemezni, hogy megtehes- sük a szükséges — a szervezéssel és a módszertani segítségnyújtással kapcsolatos — lépéseket. Az írásunk elején említett pozitívumok pedig nem a véletlen szülöttei. Bábmozgalmunk napszámosai tudatosan keresik és ki is használják a lehetőségeket, hogy gyarapítsák tudásukat. Ha másképp nem, hát önképzéssel. Ha a járási népművelési központok vagy akár a CSEMADOK járási és helyi szervezetei mindenütt több gondot fordítanának akár szemináriumok, akár tanfolyamok rendezésére, ez a rendkívül fontos mozgalom erőteljesebben fejlődhetne, és bizonyára alakulna és színvonalasan dolgozna ifjúsági vagy felnőtt csoport is. A dunaszerdahelyi seregszemlén jóleső érzéssel figyeltük a sok lelkes gyermeket, a lelkes pedagógusokat, akiket egybekovácsolt a közös munka és a közös cél: tovább fejleszteni bábmozgalmunkat, nevelni, örömmel, felejthetetlen élménynyel megajánlékozni másokat. SZŐKE ISTVÁN ÚJ FILMEK A ZONGORISTA ÉJSZAKÁJA (cseh) A barrandovi stúdió alkotói A zongorista éjszakája című filmben a lakáskérdést állították érdeklődésük fókuszába. Maga a téma nem lenne túlságosan érdekes, ha nem tudnánk, hogy a lakáshiány az utóbbi években milyen gondokat okoz, s főleg egyes vállalkozó szellemű egyének kihasználva embertársaik kedvezőtlen helyzetét, hogyan élnek visz- sza a pozíciójuk adta lehetőségekkel, s milyen aranybányát látnak abban, ha a rendelkezéseket megkerülve „némi háigen foglalkoztak), hanem azért is, mert volt bátorsága kísérletezni s a társadalmi problémát bűnügyi film formájában a^ nézők elé tárni. Kétségtelen, hogy jól választott, hiszen a bűnügyi filmek nagyobb közönségsikerre tarthatnak számot, mint például a társadalmi drámák. Másrészt a krimi mint műfaj lehetővé tette számára, hogy moralizálás nélkül mai „mesét“ mondjon a felnőtteknek a jó és a rossz párharcáról, olyan izgalmas és időszerű mesét, meivbnl nem Jelenet a cseh filmből lapénzért“ segítenek szerencsétlen társaikon. Jindrich Polák rendező ezt az ún. kényes kérdést veti fel filmjében, méghozzá krimi formájában. Vállalkozása pozitívumnak tekinthető nemcsak azért, mert égető kérdéshez nyúlt (s filmeseink ilyen negatív jelenségekkel eddig nemhiányzík a tanulság sem, az összefüggések érthetők, az okok világosak, a történet pedig hiteles. /A rendező érdeme, hogy a mondanivalót és a műfaji sajátosságokat közös nevezőre tudta hozni, ez pedig nem mindig és nem mindenkinek sikerül. Az olasz filmművészet két élenjáró egyéniségének neve szerepel a film címfeliratán: Pietro Germié és Mario Moni- cellié. A nézők fiilében ismerősen csengenek a nevek, hiszen sokan emlékeznek még Genni gyilkos gúnnyal megalkotott Válás olasz módra című szatírájára, vagy az Elcsábítva és elhagyatva, Illetve a Hölgyek és urak című filmjére. Monicelli munkái sem ismeretlenek a mozi látogatók előtt, hiszen alig néhány évvel ezelőtt szórakozhattunk s köny- nyed humorral készült Tündéri nők, Lány a pisztollyal vagy a Brancaleone ármádiája című filmjein. A két jeles egyéniség találkozását három évvel ezelőtt a sors kényszerítette ki. Germi játék után szinte felüdülést jelent. A tragikomédia „tisztes“ urakkal, középkorú családapákkal ismertet meg bennünket: négy testi-lelki jóbaráttal (körük később ötre bővül), akik cinikusságuk, létbizony talansá • guk, a kisebb-nagyobb sorscsapások ellenére sem vesztették el hitüket, s főleg optimizmusukat és képesek arra, hogy mindent humorral könnyedén, megrázkódtatások nélkül fogadjanak el. Szívük mélyén még mindig ott bujkál a gyermeki pajkosság és játékosság; a humor sohasem hagyja őket cserben, ők mindig minden bolondságra és bohócságra - kaphatók, talán éppen a humor segíti át őket az élet nehézségein, s a csínvlevésRkbfin keAz olasz film egyik jellegzetes kockája; középen Ugo Tognazzi, jobbra Philippe Noiret nek és Monicellinek ugyanis nem volt szándékában közös filmet készíteni. Mivel Germi a Barátaim című tragikomédia forgatókönyvének írása közben váratlanul elhunyt, a munkát Maiio Monicelli volt kénytelen befejezni és a filmet elkészíteni. A két alkotó sajátos stílusa, humorának egyéni íze emiatt aztán keveredik a filmben; hol Germi kesernyés, fanyar humora dominál, hol pedig Monicelli váratlan fordulatai, helyzet- komikuma, meghökkentő jelenetei kapnak nagyobb teret és hangsúlyt. A nem egységes stílus vagy pontosabban a stílusok keveredése azonban nemigen rontja az összhatást, a film így is színvonalas, szórakoztató alkotás, s az utóbbi időben látott annyi olcsó vígresnek menedéket céltalan, kilátástalan életük elől... Az alkotás szereplői rendkívül eredeti egyéniségek, igazi jópofák, árnyalt jellemek. Ez azonban nem csupán a rendező érdeme, hanem elsősorban a színészeké. Ugo Tognazzi és Philippe Noiret, ez a sokoldalú jellemformáló képességekkel megáldott két művész ezúttal is elkápráztat játékával. Nem könnyed komédiázással szórakoztatnak, hanem inkább a megformált figura karakterében és az adott szituációban rejlő lehetőségekre építve, elmélyült művészetükkel. Jóvoltukból dinamikus tempójú, váratlan fordulatokban és gagek- ben szűköldödő, jellegzetes olasz tragikomédiát láthatunk —ym— 1977. vi, n. BARÁTAIM , (olasz)
