Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)
1977-05-28 / 145. szám, szombat
KOMMENTÁRUNK Óvatos derűlátás A szovjet—amerikai megbeszélések után Genfben Vance amerikai külügyminiszter balsikerű moszkvai látogatását követő baljós előjelek dacára létrejött a szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó- A háromnapos tárgyalássorozat végeztével kiadott közös közlemény nyomatékosan igazolta azt az óvatos optimizmust, amellyel első sorban Moszkva készült a megbeszélésekre. Washington ugyanis — az eddigiekhez híven — ezúttal is megpróbált indokolatlan reményeket kelteni, hogy aztán, azok kudarca, illetve teljesülésük elmaradása után — a másik félre háríthassa a felelősséget. Az amerikai propagandaszervek jó előre „frontáttörést“ ígértek, látványos előrehaladást, méghozzá azon az ösvényen, amelyet a nemzetközi diplomácia színpadán még a siheder tapasztalatlanságával botladozó új amerikai vertes próbált kijelölni. A márciusi moszkvai tárgyalásokra az úgynevezett „emberi Jogok“ körüli nyugati propagandahadjárat addigi tetőfokán került sor, a régi hidegháborús időkre emlékeztető feszült légkörben. Washington a propa- gandisztikus nyomás változatos eszközeinek végigpróbálgatásá- val egyidőben fokozta a diplomáciai-politikai nyomást és olyan követeléslistát illesztett új külügyminiszterének diplomáciai poggyászába, amely lényegében alkalmatlannak bizonyult az ügyek előmozdítására, a megbeszélésekhez feltétlenül szükséges konstruktív légkör kialakítására. A megfigyelőkben akkor egyöntetűen csalódást keltettek a sovány eredmények, amelyek közt csupán egyetlen biztató akadt: annak elhatározása, hogy májusban Genfben folytatják a külügyminiszteri megbeszéléseket. A mostani genfi tárgyalásokról kiadott közlemény hivatkozik is erre a moszkvai előzményre, amikor leszögezi, hogy a genfi találkozó éppen az akkori tanácskozások folyományaképpen jött létre. Igaz ugyan, hogy Moszkvában az események, fejlemények, viszonylag széles körét tekintették át, ... a folytatáson, a tízórás genfi tárgyalássorozaton csak két problémára irányult a figyelem. Mint Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a tárgyalások után, a Coínt- reaux-i repülőtéren tett nyilatkozatában kijelentette: „Két kérdést vitattunk meg tanácskozásunkon, a hadászi fegyver- rendszerek korlátozására vonatkozó új megállapodás megkötésének lehetőségét és a közel-keleti rendezés kérdését.“ A Carter-kormányzat megalapozatlan, egyoldalú előnyök megszerzését célzó követelései már az első fordulóban felborulással fenyegették a bár nem zökkenőmentesnek, de biztosítottnak látszó SALT-menetren- det. Vance moszkvai látogatását kővetően az amerikai közvélemény jelentős része is szembefordult Washington visz- szatetsző taktikájával, s a kongresszus mindkét házában bírálták a hajlékonyságra nem hajló amerikai diplomáciát. Car- terék akkor elutasították a vlagyivosztoki megállapodást, mint kiindulási alapot. Ez az egyoldalú lépés erősen megkérdőjelezte az amerikai szándékok őszinteségét. Most — mint a közleményből kiderül — részletesen megvizsgálták a hadászati támadófegyverrendszerek korlátozására vonatkozó és a vlagyivosztoki megállapodáson alapuló új egyezmény előkészítésének helyzetét, tekintetbe véve az azóta lezajlott megbeszélések eredményeit. Vagyis: Genfben helyreállították a „vlagyivosztoki alapot“, — úgy döntöttek, hogy nem kezdenek mindent élőiről. A Szovjetunió már korábban értésre adta, hogy a kölcsönösen indokolt biztonsági szempontok figyelembevételének jegyében kész némileg eltérni a távol-keleti nagyvárosban aláírt dokumentum konkrét keretszámaitól. Egyértelmű a következtetés: ugyanakkor indokolt elvárni az amerikai tárgyalóféltől is hasonló gesztusokat. Nyilvánvaló ugyanis: kizárólag az egyik fél jóakarata nem mentheti meg a tárgyalások jövőjét.» A közlemény tárgyszerűen fogalmazott szerény kitétele e tekintetben is okot ad némi bizakodásra. „A véleménycsere eredményeképpen néhány korábban megoldatlan kérdésben a két fél álláspontja közeledett egymáshoz.“ A közeledés kiindulópontja a további eszmecseréknek. Erre gondolva érthettek egyet a külügyminiszterek abban, hogy „folytatni fogják az összes megoldatlan kérdések megvitatását, mégpedig azzal a céllal, hogy mielőbb megkötésre kerüljön egy új megegyezés, amely felváltja a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozását célzó néhány intézkedésre vonatkozó ideiglenes egyezményt.“ A szovjet külügyminiszter ugyanakkor óva int a megalapozatlan optimizmustól. Mint mondotta: „nem szabad azt a következtetést levonni, hogy kialakult a fő kérdések megoldása és a megállapodás végleges elkészítésének útján vagyunk“. Moszkva szemmellát- hatóan számol azokkal a veszélyekkel, amelyet a hurrá- optimizmusra olyannyira hajla- mos amerikai propaganda és esetleg a propagandafogásoktól nem irtózó diplomácia támaszthat majd a jövőben. A nyilatkozat mindamellett nem nélkülözi az óvatosan reménykedő kicsengéseket. Andrej Gromiko így hasonlította össze a moszkvai és a genfi tárgyalások eredményét: egyes problémák vonatkozásában bizonyos előrehaladás tapasztalható." A genfi témák második csoportját a közel-keleti helyzet szolgáltatta. Rövid diplomáciai szópárbaj előzte meg az érdemi tárgyalásokat. Az izraeli választások eredményeit kommentáló moszkvai hangok felhívták a figyelmet arra, hogy fokozódott a háborús veszély, a szélsőséges erők liatalomra- kerülése megnehezíti majd a békeerőfeszítéseket. Cyrus Vance tanítóbácsis modorban próbált helyesbíteni, hangsúlyozva, hogy a közel-keleti helyzet amúgy is elég veszélyes volt, már az izraeli választások előtt, attól függetlenül — és most ne kanyarodjunk arra a mellékvágányra, hogy azt kezdjük vizsgálni: mennyiben terheli ezért a felelősség éppen az Egyesült Államokat? Sokkal fontosabb az a közösen kidolgozott szovjet—amerikai álláspont, hogy „közös erőfeszítéseiket a genfi békekonferencia munkájának 1977 őszén való újrafelvételére irányítják, elismerve a gondos előkészítés fontosságát.“ A konferencia ügyét jelenleg is veszélyben érezzük, mert ez idő szerint is túl sok olyan részérdek érvényesül, amely valamiképpen a konferencia ellenében hat. Az eddigi amerikai politika — a kis lépések politikája, a Szovjetunió és a Szovjetunióval baráti viszonyban álló arab erők megkerülésének és lehetőleg kizárásának taktikája — súlyosan veszélyezteti ezt az ügyet. Tel Aviv ehhez felzárkózó, a meghódított területek nagy részének megtartására törekvő politikáSajtópalota épül Moszkvában ja ugyancsak nem alkalmas arra, hogy elősegítse a barátságos genfi tárgyalóklíma kialakítását. Némely arab állam újkeletű külpolitikai orientációja pedig szintén a genfi fórum megkerülésére irányul. Éppen ezért bír megkülönböztetett jelentőséggel a két külügyminiszternek a genfi konferencia felújításával kapcsolatos állásfoglalása s az a megegyezés, amelynek értelmében az „Egyesült Államok és a Szovjetunió e célból havonta konzultációkat tart washingtoni, illetve moszkvai nagykövetei szintjén. Megállapodtak továbbá abban, hogy a közel-keleti konfliktusban közvetlenül érintett felekkel való kontaktusaikban is ilyen irányban fognak munkálkodni.“ A közösen megítélt résztémák azonban nem feledtethetik a még fennálló komoly nehézségeket. Hiszen a Szovjetunió mindkét megvitatott fő kérdésben megegyezésre törekedett, Washington azonban nem adta fel az egyoldalú előnyök megszerzéséhez fűzött várakozásait. A közel-keleti problémakör emellett nem csupán a két nagyhatalom jóakaratát igényli: fontos a konfliktusban közvetlenül részt vevő érdekeltek aktivizálódása is. Korai lenne még a genfi találkozó véglegesnek ható mérlegét megvonni. Nem is lehetséges ez, hiszen ez a konzultáció beleilleszkedik a szovjet —amerikai eszmecserék hosszú sorába. Ügy tűnik, most eggyel több kérdésben, a közel-keleti válság ügyében sikerült intézményesíteni, rendszeresíteni a megbeszéléseket. Ez pedig — a SALT ügyében tapasztalható némi haladással együtt — okot ad a szerényebb reménykedésre* KRAJCZÄR IMRE Ezen ház, vagy ez a ház? A címben feltett kérdés ä főnévi mutató névmás alakjával kapcsolatban szokott jelentkezni, ha e névmást kijelölő jelzőként használjuk. E mutató névmásnak ma már általában ezek a használt alakjai: ez, az, emez, amaz, ugyanez, ugyanaz. Az ez, az helyett még ma is elég gyakori az ezen, azon régies alak; nyilván régiességük miatt érzik egyesek őket választékosnak. Ilyen kifejezéseket olvashatunk és hallhatunk: ezen dolgozókat, azon tulajdonságokat stb. Névelőben névszók előtt az e, ez mutató névmás! alakok is használhatók kijelölő jelzőként, mégpedig ragtalanul: e házban, ez évben; az a nem fordul elő ilyen szerepben, az az is általában csak az eset főnév előtt, és főleg a szóbeli közlésben, amikor a hangsúllyal meg tudjuk különböztetni a határozott névelőtől; például: Az esetben megyek el, ha lesz rá időm; de egyértelműbb így: Abban az esetben megyek el, vagy: Akkor megyek el... Többen a névutó megismétlésének elkerülése végett használják az ezen, azon névmásokat Nem akarják ezt leírni: e körül a ház körül, a mellett a fa mellett, hát inkább előveszik a régies névmási alakot: ezen ház körül, azon fa mellett. Ezeknek azt ajánljuk, hogy inkább ismételjék meg a névutót, mint hogy stílusuk régiesnek hasson (hiszen a ragokkal is azt tesszük: eb ben a kertben, abban a házban/; vagy pedig használják közeire mutatásra az e. ez alakokat: e ház körül, ez asztal melletti Persze előfordul az is — például többszörös birtokviszony kifejezésekor, amikor a birtokos jelző -nak, -nek ragját ki kell tennünk (a szabály szerint az utolsó helyen álló birtokos jelzőhöz kell illesztenünk], és az első birtokos jelzőnek kijelölő jelzője van —, hogy az ezen, azon alakokat vagyunk kénytelenek elővenni a raghalmozás elkerülése végett. Például ebben a mondatban: Azon dolgozók teljesítményének az értékét határoztuk meg, akik részt vettek a munkaversenyben — nem használhatjuk az az mutató névmás! kijelölő jelző és a dolgozók birtokos jelző -nak rágós alakját, mivel a teljesítmény birtokos jelzőhöz hozzá kell illesztenünk a -nek ragot. Ezekben a helyzetekben tehát kár lenne az ezen, azon ellen hadakozni. Sőt az azon bizonyos, már állandósult szókapcsolatokban is nélkülözhetetlen, mint például ezekben: azon nyomban, azon melegében, mert egyik esetben sem helyettesíthető az az mutató névmás -ban ragos alakjával. Tűrjük meg tehát az ezen, azon névmási alakokat ott, ahol szükség van rájuk, illetve nem helyettesíthetők a mai alakokkal, de ahol lehet — a címben példaként felhozott esetben is —, használjuk a maibb (ez a ház stb.) formákat! Dr. JAKAB ISTVÁN Prágai Tavasz—szép hangversenyekkel Moszkvában a Zubovszkij körúton megkezdték a Novosz- tyi Sajtóügynökség és az Újságíró Szövetség új székházának építését. Az épületben kitűnő munka- lehetőséget kapnak majd az újságírók, s a külföldi tudósítók is. Szinkronfordításra berendezett tanácskozótermek, tv-stúdió és nagy könyvtár segíti a munkájukat. Lesz benne 350 személyes konferencia- helyiség és egy 790 személyes koncertterem. Ezekben a napokban Prága kicsit más, a szokottnál ünnepibb légkörben él. A koncerttermek estéről estére megtelnek, a jegyek már elővételben rég elkeltek. Tulajdonképpen semmi sem változott tavaly óta, csak a naptár mutat újabb jelentős évfordulókat és a tatarozás alatt álló Dvoŕák-terem helyett a Zofínon tartják a kamara koncertek zömét. Az évfordulók évről évre rendszeresen meghatározzák a fesztivál koncepcióját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére számos szovjet művész vendége a fesztiválnak és gyakran hangzanak fel az orosz zene két nagy alkotójának, Prokofjevnek és Soszta- kovicsnak művei, melyekben visszatükröződik koruk forradalmi atmoszférája. Az ő alkotásaik csendülnek majd fel azon a május 28-i díszelőadáson is, melyet a Smetana Színházban a Nemzeti Színház művészei adnak elő. A másik jubileum — melynek jegyében összeállították a Prágai Tavasz műsorát — Beethoven halálának 150. évfordu lója. Az 1977-es fesztivált Beet- hoven-i Prágai Tavasznak is lehetne nevezni. Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, akinek ez a jelző jut eszébe, ugyanis szinte nincs olyan szólista vagy zenekar, aki, illetve amely ne tűzött volna műsorára legalább egyet e nagy zeneszerző művei közül. Érthető, hisz Beethovent nem lehet mcgúnni, csak újra felfedezni, újfajta nyugalmat, boldogságot, izgalmat és megannyi katarzist kiváltó érzést kapni tőle. Helyén való a sok Beethoven-mű — nyilatkozta interjújában Václav Holck- necht, a fesztiválbizottság tagja — akár a londoni, a zágrábi, a cseh, a brnói vagy a moszkvai filharmonikusok játsszák Csak színvonal-, fel fogás-, stíluskülönbségek lesznek, melyek vagy közelebb, vagy távolabb állnak a prágai közönség értő, kicsit sznob, kicsit akadémikus ízléséhez. A felsorolt zenekarokat nem véletlenül említettem, hiszen mind fellépnek az idei fesztiválon. Nem egyet már hallottunk is az elmúlt napokban. A Cseh Filharmonikusok a fesztivál nyitó hangversenyén — Václav Neumann nemzeti művész vezényletével — igazolták, hogy Smetana Hazám című szimfonikus költeménye mindig tud új élményt nyújtani. Neumann vezénylete alatt a szimfonikus költemény törés- mentesen ívelt s a záró tétel, a Blaník — melyben újra fölhangzik a husziták harci énekének korálvariációja — és az első tétel, a Vyšehrad — mely a múlt dicsőségét és a mondabeli kobzos Lumír dalait idézi a zeneköltő emlékezetébe — valóban a jövőbe vetett hit himnusza volt. Várakozás előzte meg a Prágában most először szereplő Dmitrij Kitajenko szovjet dirigens bemutatkozását. Tudtuk róla, hogy 1969-ben megnyerte a Karajan-karmesterversenyt s jelenleg a Moszkvai Filharmonikusok vezető karnagya. A fesztiválon a Cseh Rádiózenekart vezényelte nagyszerűen, minden fölösleges gesztus nélkül. Sosztakovics 1. szimfóniáján;! k előadása során lehelet- szerű pianisszimóknák és monumentális fortéknak lehettünk tanúi. Beethoven D-dúr hegedűversenyének szólistája Igor OjsztrQh volt. Ez az apjára, David Ojsztrahra egyre inkább emlékeztető művész nemcsak e hegedűversenyt játszotta bravúrosan, hanem elkápráztatta a közönséget szólóestjével is. Műsorán Mozart, Sosztako- vics, Brahms, Ysaye és Liszt egy-egy műve szerepelt. Ez a művész el tudja feledtetni a hallgatóval önmagát, csak hegedűjének lírai hangja létezik, mely minden rezdülésével a művet szolgálja. Hosszan tartó taps és számos ráadás fejezte be ezt a nagyon szép hangversenyt. Peter Schreiernek, korunk egyik legnagyobb énekesének fellépése a fesztivál egyik további nagybetűs eseménye volt. A Smetana Színház Mozart Varázsfuvola előadásának Pamino szerepét énekelte, majd szólóestjén Brahms és Beetho ven dalainak előadásával ajándékozta meg a közönséget. Ez a világhírű művész tökéletes hangszerként kezeli hangját, előadásmódja, drámai művészete nagyszerű. A Szlovák Filharmonikusok két koncertet adtak a feszti* válón. Az elsőn, a kurmesteri emelvényen Ladislav Slovák nemzeti művész, a zenekar vezető karnagya állt. A hangverseny emlékezetes élménye Cikker Hommage á Beethoven című, n Coriolanus motívumaira írt müvének előadása volt. A második estén ugyanezt a zenekart Kobajasi Kenicsiro japán karmester vezényelte. Ez ez alkatilag lírai dirigens —» az első budapesti nemzetközi karmesterverseny győztese — Csajkovszkij V. szimfóniájának előadásával véste magát a prágai közönség emlékezetébe. CS. GY. kultisráijs hírek Q Cassius Clay a nehézsúlyú professzionista ökölvívó világbajnok a filmvászonra kerül. Az amerikai produkciójú film rendezője Tom Gries. Richard Druhma írt korábban regényt a mindig nagyhangú bokszbajnokra jellemző címmel — A legnagyobb —, amely állítólag a bokszoló életének hiteles története. Az igazi szenzáció az, hogy Clay vállalkozott arra, önmagát alakítja a róla szóló játékfilmben. Q Az 1940-ben megjelent Dina Buzzati-regény, A Tatárpuszta nagy feltűnést keltett s nemsokára felmerült megfilmesítésének gondolata, ez azonban a háború miatt elmaradt. Az idén megvalósult filmet Valerio Zurlini rendezte, aki a Bastian! erőd tisztikarába csupa élvonalbeli színészt szerződtetett: Vittorio Gassman, Philippe Noiret, Jean-Louis Trin- tignant, Laurent Terzíeff, Giu- liano Gemma, Helmut Griem s Fernando Rey élnek Buzzati különös világában. 1977. V. 28.
