Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)

1977-05-27 / 144. szám, péntek

AZ ERŐ, AZ EGYSÉG, A PROLETÁR INTERNACIONALIZMUS JEGYÉBEN (Folytatás az 1. oldalrólJ dagóqusok és Tudományos Dol­gozók Szakszervezetének elnö­ke hangsúlyozta, hogy az ideo­lógiai nevelő munka elmélyíté­se a szocialista ember nevelé­se szempontjából elengedhetet­len követelmény. Ezután W 1 a - d y slaw Kruczek, a len­gyel SZKT elnöke lépett a mik­rofon elé. Országaink és szak- szervezeteink szoros együttmű­ködéséről szólva közös szocia­lista céljaink megvalósításáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a szocialista országokkal együtt, a Szovjetunióval az élen a nem­zetközi feszültség enyhítésére törekedve, a béke megőrzését biztosító erőt képviseljük. A lenqyel szakszervezetek min­den igyekezete a helsinki Zá­ródokumentum megvalósítására irányul — mondotta. Harry T y sch, a Szabad Német Szakszervezetek küldöt­te sikereink feletti örömét és jókívánságait fejezte ki. A szó­nok a Szabad Német Szak'.szer­vezetek néhány nap előtt lezaj­lott IX. kongresszusáról és a szakszervezetek legközelebbi feladatairól beszélt, amelyeket a proletár internacionalizmus jegyében igyekeznek teljesíteni. A további vitafelszólaló Ag üst in DubniCka, a kö­zép-szlovákiai kerület küldötte a tárást szakszervezeti taná­csok tevékenysége színvonalá­nak emelését követelve rámu­tatott a szovjet szakszervezetek XVI. kongresszusának jelentő­ségére és az egész világ szak- szervezeti tisztségviselői számá­ra irányadó határozataira. Ezután Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Munkás­párt KB Politikai Irodájának tagja, az Országos Magyar Szakszervezetek Tanácsának fő­titkára több mint négymillió dolgozó nevében köszöntötte keresetlen szavakkal a kong resszust. — Céljaink azonosak, közös az eszme, amely cselek vésiinket vezérli — mondotta. Roppant nagy összetartó erő a mi közös világnézetünk. Erő­sebb minden uérségi kapcsolat­nál Ez a proletár internacio­nalizmus lényege, ebben van legyőzhetetlensége — hangsú­lyozta. A szocialista országok szakszervezeteinek tevékenysé- aével kapcsolatban kijelentette, hogy nem szűk, elhatárolt ke­retek között végzik tevékeny­ségüket. A párttal, a kormány­nyal együtt megfelelő munka- megosztással, mindent a gaz­da szemével néznek. Nem ren­delésre dolgoznak, hanem osz­tálycélt szolgálnak. A továb­biakban a szónak az imperia­listák ellenünk irányuló uszítá­saival foglalkozva hangsúlyozta, hogy olyan orvostól nem foga­dunk el recepteket, aki nem is- meri a szocializmus anatómiá­ját. A nemzetközi burzsoáziára célozva kijelentette, hogy olyan patikába nem megyünk, ahol — amióta a világ első munkás­hatalma létezik, csak mérget, a háború, a munkanélküliség, a jogfosztás és embertelenség re­ceptjeit készítik. A plzeiíi Lenin Művek dol­gozói nevében Stanislav M a š e k a politikai-gazdasági művelődés egyik legfőbb felté­telét a szocialista munkaisko­lák gyorsabb ütemű terjedésé­ben látja. A nyugat-csehorszá- gi kerületben ma kb. 30 ezer dolgozó látogatja eredményesen ezeket az iskolákat. A következő felszólaló f i n d- f ich Pol ed ník, a CSKP KB Titkárságának tagja, a SZISZ KB elnöke volt. A SZISZ tekin­télyének megnövekedéséről, a munkásifjúság színvonalas és lelkes tevékenységéről beszélt. Mindez a CSKP és az FSZM nagyfokú gondoskodásának kö­szönhető. Minden remény meg­van rá, hogy ez a segítség és együttműködés a tartalékok to­vábbi feltárását eredményezi majd. Ezután a küldötteknek és a vendégeknek örömteli es él­ményben volt részük. A Kong­resszusi Palota udvarán vára­kozó kékinges, piroskendős pio­nírok zászlóikat lengetve, fú­vószenekarukkal az élen ellep­ték a palota folyosóit, majd a jelenlevők éljenzésétől és tap­sától kísérve elvepyültek a küldöttek körében. Az erkély­ről nézve a hatalmas csarnok tarka, virágos réthez volt ha­sonló. Miután a fiúk és lányok a főemelvényen helyet foqlaló vendégeknek átnyújtották szeq- fűcsokraikat, három qyermek SIKERESEN FEJLŐDIK A CSEHSZLOVÁK—MONGOL EGYÜTTMŰKÖDÉS (ČSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök teg­nap Prágában fogadta Csojno­rm Szürent, a Mongol Népköz- társaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét, aki rövid munka látogatáson tartózkodik hazánkban. Mindkét fél nagy­ra értékelte Csehszlovákia és Mongólia sokoldalú kapcsola­tainak sikeres fejlődését. Hangsúlyozták, hogy mindkét ország meg fogja teremteni az előfeltételeket a kölcsönösen előnyös gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés további elmélyítéséhez. A fo­gadáson részt vett fosef Simon szövetségi miniszterelnök-he­lyettes és Zandangin Enebis mongol nagykövet. Csojnorin Szűrén elvtárs ez­után megtekintette a Mladá Boleslav-i Autógyárat. A délutáni órákban Andrej Bartók külkereskedelmi mi­niszter és Dangaszürengin Szaldan miniszter, a Külföld­del Gazdasági Kapcsolatokat Ápoló Mongol Állami Bizottság elnöke jegyzőkönyvet írt alá a két ország gazdasági együtt­működéséről. Előtérben a takarmánytermesztés növelése (Tudósítónktól) — A mező- gazdasági szakemberek Banská Bystricában tegnap országos értekezleten vitatták meg a ta­karmánytermesztés és betaka­rítás időszerű kérdéseit. Az ér­tekezleten részt vett fán Janik, az SZLKP KB titkára, Ján Ja­novia, az SZSZK mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisztere és Németh fenő, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettese. Amint azt beszámolójában Ján Janovic elvtárs elmondta. Szlovákiában a gabonatermesz­tés mellett egyre nagyobb gon­dot fordítanak a takarmánynö­vények termesztésére és a ter­méshozamok növelésére. Szlo vákiában az idén mintegy 80 000 hektáros területen ter­mesztenek gabonaféléket a mezőgazdasági üzemek dolgo­zói. Ezzel szemben a szántó­földi és a réti takarmánynö­vények területe eléri az egy­millió hektárt. Az utóbbi évek­ben »lsősorban az állatállo­mány növekedése követelte meg a takarmánytermő terület kibővítését. A tegnapi országos értekez­let résztvevői elégedetten álla­pították meg, hogy ezúttal Szlovákia minden vidékén jó takarmánytermésre van kilátás. Kedvezőtlen azonban, hogy is­mét késik a betakarítógépek javítása. Jelenleg még 530 ka­szálógép és mintegy 1700 ön­felszedő kocsi váľ javításra a mezőgazdasági üzemekben. Ugyancsak sokat késik a ta­karmányszárító és a granuláló- berendezések építése, szerelé­se. A tavalyi évre tervezett 40 granuláló-berendezésből az épí­tési és a szerelési munkák el­húzódása miatt eddig csak 18- at helyeztek üzembe. Az országos értekezlet részt­vevői a délutáni órákban a po- nikyl Csehszlovák—Szovjet Ba­rátság Egységes Földművesszö­vetkezet határába látogattak, ahol megtekintették az ÚJ ta­karmánybetakarító gépsorok munkáját.-iy~ üdvözölte a megjelenteket. Pél­dát veszünk a kommunistákról, ha majd felnövünk, mi is részt akarunk venni az építőmunká­ban — ígérték. Mária Boboková a bra­tislavai kereskedelmi dolgozók nevében köszöntötte a kong­resszust. — Szocialista verse­nyeink célja munkánk minősé­gének javítása és hatékonyabbá tétele — mondotta. — Azon fáradozunk, hogy eleqendő áru leqyen a piacon, és a kiszol- qálással is elégedettebbek le­gyenek a fogyasztók. A további vitafelszólaló P e n - ka Dodunekov, a bolgár szakszervezetek titkára volt. Bohumila K r ál o v á a Szo­cialista Munka Hőse, a Semilyi Kólóra üzem dolgozója a kelet­csehországi kerületben gyorsan terjedő szocialista munkaverse­nyek eredményeit ismertette. Vladimír Hynek, a Prá- qai Szakszervezetek Tanácsának elnöke a szakszervezetek egy­ségére, az aktivitási terv kö­vetkezetes teljesítésére és a szovjet szakszervezetek tapasz­talatainak átvételére hívta fel a figyelmet. A késő délutáni órákban Hoan-Quoc V ie t a vietna­mi, Roberto V e i g a a ku­bai, Stefan P av el, a román, Jengong in Dasdorzs a mongol és Southichak S a - n an e a laoszi szakszervezetek képviselői köszöntötték a kong­resszust. A kongresszus ma folytatja tanácskozását. —km— Gustáv Husák az Iraki Köztársaságba utazik (ČSTK) — GUSTÁV HUSÁK, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke AHMED HASZ- SZÁN BAKR iraki elnök meg­hívására a közeli napokban hi­vatalos látogatásra az Iraki Köztársaságba utazik. Husák fogadta Sibajevet (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök tegnap Prágában a CSKP KB Székházában fogadta Alekszej Sibajevet, az SZKP KB tagját, a Szovjet Szakszer vezetek Össz-szövetségi Köz­ponti Tanácsának elnökét, a IX. szakszervezeti kongresszu­son részt vevő szovjet küldött­ség vezetőjét. A fogadáson részt vett Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke. A szívélyes, elvtársi légkör­ben lezajlott fogadáson megvi­tatták a csehszlovák—szovjet kapcsolatok további elmélyíté­sének, különösen a szakszer­vezetek sokoldalú együttműkö­dése fejlesztésének kérdéseit. Napirenden a talajvizek védelme (TudósítónktólJ — A Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint ipa­ri és építésügyi bizottsága teg­nap közös ülésen foglalkozott a Csallóköz felszíni és talajvi­zeinek tisztaságával és védel­mével. A Népi Ellenőrző Bizott­ság jelentésben számolt be a képviselőknek arról, hogy az illetékes szervek és vállalatok hogyan teljesítik az SZSZK kor­mányának a szennyvíztisztító berendezések építésével kapcso­latos határozatát. A két bizott­ság közös tanácskozása e fon­tos kérdésekről František Ha- gara mérnök, az SZNT alelnö­ke jelenlétében folyt. A képviselők beszámoltak az említett problémával kapcsola­tos tapasztalataikról s megálla­pították. hogy a szennyvíztisz­tító állomások építése lassú ütemben folyik. A lemaradások oka legtöbb esetben az, hogy az egyes szállítóvállalatok nem tesznek határidőre eleget a rá­juk háruló feladatoknak. A két bizottság az említett problémakör megvitatása és a határozat elfogadása után önál­lóan folytatta tanácskozását, amelyen a hozzájuk tartozó ágazatok feladataival foglalkoz­tak. —p<?— Leonyid Brezsnyev üzenete a bakui nemzetközi konferencia részvevőihez (CSTK) — Leonyid Brezs­nyev, az. SZKP KB főtitkára üzenetet küldött ,,A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom és az ázsiai, afrikai és latin­amerikai népek nemzeti felsza­badító mozgalma“ nemzetközi tudományos értekezlet résztve­vőinek. őszintén üdvözlöm a Bakuba, a dicső forradalmi hagyomá­nyok városába összehívott nemzetközi tudományos érte­kezlet résztvevőit, ahol V. 1. Lenin kezdeményezésére a Ke­let népeinek első kongresszu­sát megtartották — írja Brezs­nyev elvtárs üzenetében. A Nagy Október rendkívüli befolyással volt a nemzeti fel­szabadító mozgalomra. A nem­zetközi munkásosztálynak, a gyarmati és függő országok el­nyomott népeinek harca veze tett az imperialista gyarmati rendszer megszűnéséhez. Több tucat új állam keletkezett, amelyek az önálló fejlődés út­jára léptek. A fiatal államok egyre határozottabban harcol­nak az imperializmus és arra irányuló kísérletei ellen, hogy új gyarmatosító módszerekkel továbbra is kizsákmányolják ezeket az országokat, s ellen­őrzésük alatt tartják ezek gaz­dasági és politikai életét. A forradalmi demokratikus erők vezetésével számos felszabadult országban folyik az elmaradt társadalmi és gazdasági viszo­nyok átalakítása a néptömegek érdekében, a szocialista orien­tációjú bel- és külpolitika alapján. A béke és a bizton­ság, a leszerelés, a nemzeti függetlenség, a demokrácia, a szociális haladás és a szocia­lizmus eszméi egyre szilárdab­ban meggyökereznek Ázsia, Afrika és Latin-Amerika orszá­gaiban. Üzenete végén # Brezsnyev elvtárs termékeny, jó munkát kívánt az értekezlet résztvevői­nek. Luis Corvalán magas kitüntetése (ČSTK) — Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtit­kárát, aki jelenleg baráti lá­togatáson a Román Szocialista Köztársaságban tartózkodik, a forradalmi tevékenység terén szerzett rendkívüli érdemeiért, valamint a román és a chilei nép baráti kapcsolatai fejlesz­téséhez való személyes hozzá­járulásáért a Tudor Vladimi- rescu Érdemrend első fokoza­tával és érmével tüntették ki. A magas kitüntetést Nicolae Ceausescu, a Román Kommu­nista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke adta át Corvalán elvtársnak. Luis Corvalán beszédet mon­dott Ploestiben, az ottani Má­jus 1 Gépgyárban a tiszteletére rendezett szolidaritási nagy­gyűlésen. Az USA hadügyminisztere a NATO erejének növeléséről (C’STK) — A NATO-tagálla- mok hadügyminisztereinek kö­zelmúltban megtartott brüsszeli ülésszaka után az Egyesült Ál­lamok új lépéseket kezdemé­nyezett a NATO megszilárdítá­sára. Az amerikai javaslatot támogatják a katonai tömb tag­államainak kormányai is, jelen­tette ki Harold Brown ameri­kai hadügyminiszter Washing­tonban tartott sajtóértekezle­tén. Brown beszédében megállapí­totta. hogy az Egyesült Államok a brüsszeli találkozó résztvevői­nek a katonai intézkedések rö­vid és hosszú távú programját terjesztette elő. Ez tartalmazza a NATO-haderők harci képessé­ge emelésére, a légelhárító és tankelhárító védelem megerősí­tésére és korszerűsítésére, a fegyver és lőszerkészlet növe­lésére javasolt intézkedéseket. Az Egyesült Államok felszó­lította partnereit, hogy emeljék a NATO tevékenységére fordí­tott összeget és ezzel járulja­nak hozzá a Washington által javasolt „járulékos kiadások“ fedezéséhez. Brown megjegyez­te, hogy a NATO képviselői­nek májusban Londonban és Brüsszelben megtartott ülésein az Egyesült Államok szövetsé­gesei kötelezték magukat, hogy évente emelik katonai kiadásai­kat \l AMERIKAI ÁLLAMOK SZERVEZETÉNEK JELENTÉSE Titkos központokban tartják fogva az eltűnteket? (ČSTK) — A chilei katonai juntg következetesen megsérti a legalapvetőbb emberi jogo­kat, hangsúlyozza az a jelen­tés, amelyet az Amerikai Ál­lamok Szervezetének amerika- közi emberi jogok bizottsága készített. A bizottság a dokumentum­ban megállapítja, hogy az utób­bi időben bebörtönzött szemé­lyek száma a chilei rendszer adatai szerint csökken. Fel­színre került azonban, hogy egyre emelkedik a „nyomtala­nul eltűntek“ száma. A bizott­ság hangsúlyozta: feltételezhe­tő, hogy a chilei junta titkos központokat rendezett be, ahol ezeket a személyeket fogva tartják. A jelentés megállapítja, hogy a tavaly bebörtönzöttek 20 szá­zaléka „nyomtalanul eltűnt“. Az 1973-as fasiszta puccs utáni években a bebörtönzötteknek „csupán“ 12 százaléka „tűnt* el. Nagyon nyugtalanító az a tény, hogy a chilei katonai junta több polgárt kiutasít az országból. A jelentésben foglalt ténye­ket az Amerikai Államok Szer­vezete közelgő közgyűlése ele terjesztik. Clodomiro Almeyda, az Al- lende-kormány volt külügymi­nisztere felszólította a világ közvéleményét, hogy terjessze ki a chilei néppel való szoli­daritási mozgalmat. Mint isme­retes, a chilei nép a chilei fa­siszta junta hatalomra jutása óta harcol a véres terror és megtorló intézkedések ellen. Almeyda New Yorkban ren­dezett sajtóértekezletén hang­súlyozta a világ demokratikus és haladó erői közös erőfeszí­téseinek szükségességét, ami elősegítené a Pinochet-rendszer nemzetközi elszigetelődését. \ BT elítéli a fajüldöző rezsimek ellenséges akcióit (ČSTK) — Az ENSZ Bizton­sági Tanácsa egyhangúlag el­fogadta azt a határozatot, amelyben aggodalmát fejezi ki a fajüldöző dél-afrikai rendszer által kiváltott súlyos helyzet miatt. A határozat megállapítja: ah­hoz, hogy Lesotho hatékonyan visszaverhesse a Dél-afrikai Köztársaság ellenséges akcióit, szükséges a nemzetközi szoli­daritás. Támogatja Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkárnak a világ minden államához Intézett fel­hívását, melyben kéri az álla­mokat. hogy nyújtsanak anyagi és műszaki segítséget Lesotho- nak. A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) az Afrika déli részének problémáival kap­csolatos új nyugati diplomáciai manővereket, törvénytelen és provokatív beavatkozásnak mi­nősíti. A SWAPO nyilatkozata megállapítja, hogy az utóbbi időben a nyugati államok kép­viselői találkozók sorát bonyo­lították le Vorsterrel. Bármilye­nek legyenek is a megbeszélé­seken hozott „döntések“, azok elfogadhatatlanok a namíbiai nép és az ENSZ által egyedüli törvényes képviselőjének elis­mert SWAPO számára — hang­súlyozza a nyilatkozat. 1977. V. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom