Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)
1977-05-26 / 143. szám, csütörtök
í ■' ' "■íl ňm veszünk a CSKP piilipik teVesKéseben IFolytatás az 1. oldalról) együttműködésének köszönhetőek, erősítik a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egységét. A sikeres gazdasági fejlődés megteremtette annak feltételeit, hogy teljesítsük a párt XIV. kongresszusának nagyvonalú szociális programját és azokat a jelentős intézkedéseket, amelyek emelik a lakosság minden rétege anyagi, szociális és szellemi szükségletei kielégítésének amúgy is magas fokát. Az életszínvonal emelésében fontos szerepe van a munkaképes lakosság teljes foglalkoztatottságának. Ez, valamint a gazdasági aktivitás magas foka hat az életszínvonal emelkedésére, a dolgozók pénzjövedelmének és átlagbéreinek szüntelen növekedésére. Tavaly a népgazdaságban a dolgozók átlagos havi bére 2370 korona volt. A reális jövedelem évente átlagosan 5 százalékkal növekedett. Az életszínvonal emelkedésének jelentős további vonása a lakáskérdés megoldása. A lakosságnak több mint a fele 1948 után épült lakásokban lakik. Csak a VIII. országos szak- szervezeti kongresszus óta 636 280 család költözött új lakásba. A legutóbbi országos szakszervezeti kongresszus óta növekedtek az állam szociális kiadásai, úgyhogy a lakosság szociális és betegbiztosításból származó jövedelme az 1971. évi 39,7 milliárd koronáról 1976-ban 55,2 milliárd koronára növekedett. A szocialista társadalom gondoskodik a dolgozó emberről, minden érték megteremtőjéről. Erről tanúskodik a nyugdíjbiztosítás javítása is, amely a legutóbb a legjelentősebb volt a nemzeti biztosításról szóló törvény kiadása óta. A nyugdíjakat a keresetek alakulásának megfelelően, a dolgozók életszínvonala növekedésével összhangban rendezték. Ez a rendezés jelentősen Javított több mint 3 millió nyugdíjas helyzetén. A dolgozók életét gazdagító vívmányok nemcsak az anyagi és szociális szférában találhatóak meg, hanem meggyőző módon tükröződnek a szellemi élet gazdagságában is. Az elért eredmények arról tanúskodnak, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikája szilárdan megalapozza a létbiztonságot és a gyakorlatban megvalósítja a munkás- osztály, valamint a többi dolgozó érdekeit Büszkék vagyunk a port vezetésével elért eredményekre Elvtársak! Hogyan sikerült Csehszlovákiában ilyen eredményeket elérni a szocializmus építésében? Elsősorban azért, mivel a társadalmi fejlődésnek és sikereinknek megbízható erőforrása Csehszlovákia Knmmu nista Pártjának vezető szerepe és a XIV. kongresszus reális programja, amely szavatolta a szocialista társadalom dinamikus fejlődését. Másodszor azért, mert a párt e politikájára, amely kifejezi a nép alapvető érdekeit és szükségleteit, a dolgozók áldozatkész és kezdeményező munkával, a szocialista gazdák mind öntudatosabb aktivitásával adtak választ és ezt a politikát konkrét tettekkel valóra váltották. Végül azért, mivel tovább erősödött a sikerek döntő fontosságú tényezője — az, hogy tagjai vagyunk a szocialista közösségnek, és főleg megbonthatatlan szövetségünk a Szovjetunióval és dolgozó népével, annak sokoldalú segítsége, a kölcsönös barátság és megértés. Ezeken a szilárd alapokon, amelyek szavatolják a további sikeres előrehaladást, teljesíteni fogjuk Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresz- szusának programját. Mi szakszervezeti tagok is büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket nálunk a dolgozók a párt vezetésével elértek. Amint azt feladatunkul meghagyta a VIII. országos szakszervezeti kongresszus, egész tevékenységünkkel részesei voltunk az emberek milliói aktív munkájának, a pártpolitika megvalósításának. Megszilárdítottuk a szakszervezeti mozgalom politikai és szervezeti egységét Elvtársak! Azáltal, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom egyöntetűen a magáénak tekintette Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának irányvonalát és határozatait és azokat a VIII. országos szak- szervezeti kongresszus az egész szakszervezeti munka alapjaként elfogadta, szervezetünk belsőleg megszilárdult és kibontakoztatta sokoldalú tevékenységét. A szakszervezeti tagok sorait sikerült szilárdan egyesíteni és felzárkóztatni a kommunista párt mellé. Megszilárdítottuk a szakszervezeti mozgalom politikai és szervezeti egységét. A VIII. országos szakszervezeti kongresszus irányelvének megfelelően a szakszervezeti tevékenységet sikerült közelebb hozni az üzemekhez, elmélyíteni a szervezetek befolyását a tagokra, s viszont, a tagok befolyását a forradalmi szakszervezetek tevékenységére. megerősíteni a munkások és a többi dolgozó szakszervezetek iránti bizalmát, amiről a tagság jelentős gyarapodása is tanúskodik. Az eltelt öt esztendőben a tagállo mány több mint 1 millió fővel gyarapodott. Egységes szak- szervezetünk ma egyesíti az állandó dolgozók 97,3 százalékát, úgyhogy túlteljesítettük a korábbi kongresszuson kitűzött feladatot. Tevékenységünk bíráló értékelése mellett is nyilvánvaló, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom jóval erősebb, egységesebb és akcióképesebb szervezet lett, amely rendelkezik annak minden feltételével, hogy sokkal nagyobb mértékben és hatásosabban befolyásolja a dolgozók aktivitását és elkötelezettségét adott hatáskörének döntő fontosságú szféráiban. Minek volt köszönhető az egységes szakszervezetek fejlődése és hatása a VIII. országos szakszervezeti kongresszus után? Elsősorban a kommunista pártnak és politikájának, amely megteremtette és megteremti a szakszervezetek tevékenységének rendkívül kedvező feltételeit. Másodszor a párt és a pártszervek, szakszervezetek, illetve szakszervezeti tevékenység Iránti lenini viszonyának, nagy figyelmességének és állandó segítségének. Harmadszor az önkéntes tisztségviselők százezrei fáradhatatlan munkásságának, akik öntudatosan megvalósítják a kitűzött irányvonalat és erejüknek, szabad idejüknek nagy hányadát szentelik a szakszervezeti tevékenységnek. Végül ez kö szönhető a tagság szüntelenül növekvő részvételének, a forradalmi Szakszervezeti Mozgalom életében és feladatai teljesítésében. 1977. V. 26. Szakszervezeti síkon a CSKP XV. kongresszusa programjának megvalósításáért keli a szakszervezetek jelentős szerepét és elkötelezettségét. Ez maradéktalanul megfelel Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa határozatainak. A szakszervezeti szervezetek tevékenységük sajátos formáiban részt vettek az ország politikai történésében, a dolgozókat politikai és közéleti aktivitásra vezették, növelték részvételüket az össztársadalmi jellegű problémák megoldásában. A szakszervezetek politikai szerepe és felelőssége kidom- borodóan megnyilvánult a képviselő-testületi választások politikai, káder- és szervezeti előkészítésében való részvételükben. Bevált az is, hogy a szakszervezeti szervezetek politikai elkötelezettségüket teljesen konkrét formában juttatták kifejezésre az aktivitás évi terveiben. A történelmi tapasztalatokból okulva, amelyeket igazolt a VIII. országos szakszervezeti kongresszus utáni fejlődés is, most a IX. kongresszuson szintén egyöntetűen kiállunk a kommunista párt politikája mellett, mivel megtestesíti a munkásosztály és az összes dolgozó alapvető érdekeit és kijelentjük, hogy a továbbiakban is erőnk teljéből részt veszünk e politika megvalósításában. A szakszervezeteknek ez a viszonya a pártpolitika iránt megnyilvánul nemcsak a kongresszus és a központi bizottság elvi fontosságú határozatainak megtárgyalásánál és teljesítésénél, ennek a politikának a munkásosztály és a szocializmus érdekeivel szembenálló támadásoktól való védelménél, hanem nap-nap után és minden munkahelyen az egyes feladatok teljesítése során is Megnyilvánul a tömeges kezdeményezés fejlődésében, a tervfeladatok teljesítésében és túlteljesítésében. Ebből követ kezik a szakszervezeti tagok határozott válasza is az ellenséges erők szocializmus és Csehszlovákia ellen irányuló támadásaira. A dolgozók, tagjaink millióinak szilárd állásfoglalása arra kötelez bennünket, hogy a kongresz- szusi szónoki emelvényről is minden ellenségünk címére ismételten kijelentsük: semmilyen pamflettek, charták és az ideológiai aknamunkának ebhez hasonló termékei nem vonják el népünk figyelmet Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusa prog ramjának megvalósításáról, nem járathatják le a szocialista építés cáfolhatatlan sikereit és nem Ingathatják meg a dolgozóknak az egységes szakszervezetek forradalmi irányvonalába vetett bizalmát, mivel ez az irányvonal bizonyíthatóan a javukat szolgálja. Szüntelenül szem előtt tartjuk a pártban és a társadalomban bekövetkezett válság tanulságait és nem feledkezünk meg a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom válságának következtetéseiről sem. Az az időszak, amelyről most a kongresszusnak számot adunk, megerősítette a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a szocialista állam szervei minden szintű és minden területen megvalósított együttműködésének hasznosságát. A szakszervezetek és az állam együttműködése fontos része a szocialista demokrácia fejlődésének és jelentősen kibővíti a szakszervezeti szervek sokoldalú tevékenységének szféráját. Meggyőződésünk, hogy a továbbiakban még elmélyül a szakszervezetek együttműködése és kapcsolata a szocialista állam szerveivel. Nagyon konkrétan nyilvánul meg az üzemi bizottságok együttműködése a nemzeti bizottságokkal a választási programok megvalósításában. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom a Nemzeti Frontnak a szocialista demokrácia széles platformjának egyik legjelentősebb szervezete. Joggal elvárják tőle, hogy ösztönző kezdeményezést fog tanúsítani a társadalmi feladatok konkrét megoldása érdekében. Ezért az Irányítás és az igazgatás iskoláját képező szak- szervezeti szervezetekre nagy felelősség hárul, hogy a dolgozókat megnyerjék a társadalmi ügyek és az állam igazgatásában való cselekvő részvételnek, és hogy minden dolgozó, a politikai és közéletben való részvétele útján, a szó teljes értelmében országa szocialista gazdájává váljon. Az élet és az igényes felada tok mind szükségesebbé teszik a szakszervezetek együttműködésének elmélyítését további társadalmi szervezetekkel is. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom internacionalista jellegéből, a szakszervezeti szervek és szervezetek politikai felelősségéből következő hosz- szú távú fontos feladatok egyike a két egyenjogú nemzet, a csehek és a szlovákok, valamint szövetségi államunk, az egységes Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén élő valamennyi nemzetiség testvéri együttműködésének, baráti szövetségének megszilárdítása. Egész tevékenységünkkel elősegítjük a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség közeledése folyamatának és nemzeteink megbonthatatlan egységének elmélyítését, ami a szocializmus tartós értéke és kútforrása az összes ellenséggel szemben szilárd bástyát jelentő csehszlovák dolgozó nép erkölcsipolitikai egységének. A népgazdaság fejlesztésének feladatai Elvtársak! A VIII. országos szakszervezeti kongresszus óta a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelkedése igazolta annak helyességét, hogy a szakszervezetek figyelmének homlokterében a termelés növelése és az egész népgazdaság fejlesztése áll. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusa elismeréssel nyugtázta, hogy a szakszervezetek Jelentős mértékben részt vettek a dolgozók kezdeményezése fejlesztésében, amelynek célja a terv teljesítése és túlteljesítése. A munkakezdeményezés egyes formáiban a dolgozók száma jelentősen növekedett és elérte a 85 százalékos hányadot. Ma 2,5 millió taggal, 190 000 szocialista munkabrigádunk van. A 17 000 komplex racionalizációs brigádban 165 000 munkás és technikus dolgozik. Tömeg- jellegűvé vált az alkotó, újító és feltalálói tevékenység. A találmányok és az újítási javaslatok által elért társadalmi hozam az 5. ötéves tervidőszakban elérte a 20,8 milliárd koronát, ami csaknem kétszerese az előző ötéves tervidőszakban elért szintnek. Főleg a februári győzelem 25., a Szlovák Nemzeti Felkelés 30., Csehszlovákia felszabadításának 30. évfordulója, továbbá Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresz- szusa, a IX. országos szakszervezeti kongresszus, illetve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére vállaltak az egyes kollektívák példátlanul nagy számban szocialista kötelezettségeket. A dolgozók alkotó tetteikkel, a szocialista kezdeményezés különböző formáiban való részvételükkel nap nap után kifejezésre juttatják a pártpolitika támogatását és a merész célokat reális valósággá érlelik. Sikeresen teljesítették az 5. ötéves terv feladatait és biztosították a 6. ötéves terv jó rajtját. Elvtársak, Husák elvtárs Csehszlovákia kommunista Pártja XV. kongresszusán mondott előadói beszédében hangsúlyozta, hogy a 6. ötéves terv alapvető célja, a szocialista életmód elmélyítésével összhangban szavatolni a lakosság növekvő anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítését, a társadalmi termelés magas fokú hatékonysága és minden munka jó minősége alapján tovább szilárdítani lét- és szociális biztonságát. Ez kulcsfontosságú kérdés, az egyetlen előrevezető út egész társadalmunk, az állami és a gazdasági szervek és Ilyeténképpen a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom számára is. A XV. kongresszus figyelmeztetése, hogy szenteljünk fokozott figyelmet a feladatok következetes teljesítésének azokban az ágazatokban, amelyektől függ az egész gazdaság fellendülése és dinamikus fejlődése, ezekben az ágazatokban a szakszervezeti szövetségeket arra kötelezi, hogy a megállapított feladatokat egész tevékenységük alapvető tartalmának tekintsék. A 6. ötéves tervidőszak igényes feladatokat állít a szakszervezeti szervek és tagok elé minden termelési és nemtermelési ágazatban. Ez megkívánja a szakszervezeti munka ráorientálását a létező tartalékok felhasználására, és azt, hogy egész tevékenységükkel támogassák a kitűzött feladatok teljesítését. A magasabb fokú hatékonyságnak alapvető feltétele a terv rendszeres, folyamatos, ütemes teljesítése. Ezért sem az üzemi szakszervezeti szervezetek, sem a szakszervezeti szövetségek nem törődhetnek bele olyan jelenségekbe, amilyen a terv huzamosabb nem teljesítése, illetve az, hogy a negyedév vagy az év végén rendkívüli intézkedések árán Is igyekeznek behozni a lemaradást. A termelés nagyobb fokú hatékonyságáért vívott harcban a szakszervezetek feladata az, hogy szenteljenek rendkívüli figyelmet az állóalapok, az új üzemrészlegek és üzemek és főleg a nehéz-, valamint az általános gépiparban és az építőiparban a korszerű és nagy teljesítményű gépek és gépi berendezések jobb kihasználásának. Rendkívül fontos a tüzelőanyag, nyersanyag és anyag megtakarítása és jobb értékesítése, viszonylagos fogyasztásuk csökkentése, továbbá a fémek, a vegyszerek, az üzemanyag és más nyersanyagok jobb felhasználása. Ezzel kapcsolatban nagy értelme van a szakszervezeti milliárd mozgalomnak is. A CSKP XV. kongresszusának további fontos követelménye racionalizálni a termelési eljárásokat, és az olyan üzemeket, amelyek még mindig aránytalanul sok dolgozót foglalkoztatnak. Nekünk szakszervezeti tagoknak is intenzívebben ói gyakorlatiasabban kell foglalkoznunk a vállalatok, a termelési-gazdasági egységek és a nem termelési terület gazdaságiirányítási apparátusa dolgozói számának szabályozásával, támogatva az olyan intézkedéseket, amelyek hatékonyabbá teszik az irányító szféra tevékenységét, hozzájárulnak a munkaerők problémájának megoldásához és ezzel egész népgazdaságunk hasznára lesznek. A népgazdaság hatékonysága növelésének egyik döntő tényezője a tudományos kutatásnak, a fejlesztésnek és a tudományos-műszaki ismeretek termelési gyakorlatban történő alkalmazásának egész területe. A szakszervezeti szervek fő feladata, hogy az állami és a gazdasági szervekkel karöltve, együttműködve a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társasággal és a Szocialista Ifjúsági Szövetséggel, jóval nagyobb igyekezetet fejtsenek ki a „kutatás-fejlesztés—termelés— felhasználás“ ciklusának lényeges lerövidítésére. Még határozottabban fogjuk támogatni a komplex racionali- zációs brigádok tevékenységét, amelyek nagy gazdasági hasznot hoznak és a munkások, a technikusok, a szakintézeti és a főiskolai dolgozók együttműködésének szocialista megnyilvánulásai. Az eddiginél nagyobb figyelmet érdemel a munka új módszereinek propagálása is. A hatékonyság növelése szerves kapcsolatban áll minden munka minősége javításának törekvésével. * A gépiparban, a kohókban, a bányákban, az építőiparban, a textil- és az élelmiszeriparban, valamint a mezőgazdaságban a kollektívák, az üzemek és vállalatok százai már választ adnak a párt felhívására, hogy növeljük a termelés hatékonyságát és javítsuk minden mun(Folytatás a 4. oldalonj Elvtársuk! A VIII. országos szakszerve zeti kongresszuson, a szak- szervezetek forradalmi küldetésével szerves egységben, hangsúlyoztuk azt a feladatot, hogy a szocialista társadalom fejlesztésében érvényesíteni