Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-06 / 95. szám, szerda

H étköznapok: a hajnal pír- kadásával kigyúlnak az első ablakszemek. Hat óra után megjelennek az utcá­kon a gyerekkocsit sietve toló vagy csemetéiket kézen vezető mamák, papák. Fél héttől fo­gadják kicsi lakóikat a bölcső­dék, óvodák. Gondjukat viselik délutánig, amíg munka után „kiváltja“ őket valamelyik szü­lő, nagyszülő vagy idősebb test­vér. Ez általában a megszokott. Vannak azonban olyan gyer­mekintézmények is — bölcső­dék, óvodák —, amelyek egész hétre — hétfőtől péntekig — adnak otthont az apróságok­nak. Nagy kert köze­pén emeletes villa. Megkopott, málla­dozó vakolata mu­tatja, ha beszélni tudna, sok érdeke­set mesélne mos­tani kis gazdáinak. Mesélhetne, szíve­sen hallgatnák, ugyanis a ház mai lakói meseszerető gyerekek. Itt műkö­dik, Bratislava ta­lán legfestőibb vá­rosrészében, a Koli- bán, a város hetes bölcsődéinek egyi­ke. —• Éppen nagy munkában va­gyunk. Tatarozzák, átalakítják a bölcsődénket — tessékelt beljebb bennünket Oľ­ga Kopőová, az igazgatónő. — Amíg a munka folyik, kissé szűkösen vagyunk, de kibírjuk, mert mindez a gyerekek érde­két szolgálja. Negyvenhét férőhelyes a Bra­tislavai Közlekedési Vállalat üzemi bölcsődéje. A vállalat különösen az utóbbi időben so­kat áldoz rá. — Mindent megkapunk, amit csak kérünk, amire szükségünk van — mondja az igazgatónő. —• A múlt évben kicseréltük a berendezést, új ágyakat, függő­Két nap kevés nyöket, paplanokat, a gyere­keknek ruházatot vettünk. Az átalakítást is a vállalat építő- brigádja végzi. A szocialista munkabrigádok sem feledkez­nek meg rólunk. A szakmun­kástanulókkal közösen rendbe tették például a kertünket. Végigjártuk a most még „ha­diállapotban“ levő, de május Ebédre várva ... végére belülről teljesen felúju­ló bölcsődét. Kényelmes, tiszta otthonuk lesz és van a körül­ményekhez képest most is az apróságoknak. Szakértő kezek, lelkiismeretes egészségügyi nő­vérek viselik gondjukat. Leg­többjük hosszú évek óta végzi ezt a sok türelmet, odaadást igénylő munkát. — Nagy feladatot vállalunk, hiszen nemcsak gondozzuk a gyerekeket, hanem tanítjuk, ne­veljük is őket, mivel egész hé­ten a szülőket is helyettesítjük — mondta Daniela Moravková, az egyik fiatal gondozónő. (A Oľga Kopčová a bölcsödé egyik kis lakójával. Gyökeres György felvételei gyerekeknek csak Dán ka néni, mert így, utónéven szólítva meghittebb a kapcsolat köztük.) A hét végén, pénteken dél­után aztán megjelennek a szü­lők, két napra hazaviszik a gyerekeket. Hazaviszik vagy ta­lán inkább elviszik őket. Mert kérdés, a kicsik a szülői házat vagy a bölcsődét érzik-e inkább otthonuknak, s szülőknek tartr- ják-e valóban a csupán röpke két napra megjelenő apukát, anyukát. A két—hároméves, esetleg még kisebb apróságok erre a kérdésre nehezen adnának tár­gyilagos választ. Ezért kérdez­tük meg Slaninová doktornői, a bölcsőde orvosát, aki rend­szeresen figyelemmel kíséri a gyerekek fejlődését, mi a véle- íye a hetes bölcsődékről, gyan hat ez a gyerekek ér­zelmi fejlődésére, a szülők és gyerekek közti kapcsolatra. — Ha rajtam múlna, meg­szüntetném a hetes gyermekin­tézményeket — mondta. — Szü­lőt, gyereket egyaránt soktól megfoszt: a kicsiket a féltő, simogató szülői szeretettől, a szombat—vasárnap ugyanis ke­vés a hétközben mulasztottak pótlására, a szülőket pedig a legszebbtől, a gyermeknevelés apró, de percenként valami újat adó, felejthetetlen örmeitől. Eb­ben a bölcsődében kiválóan gondoskodnak a kicsikről. Tisztaság, rend, kalóriadús éte­lek — mindebből nem szenved­nek hiányt a gyerekek. De ez nem pótolja a szülőket, a be- cézgetést, ami minden kisgye­reknek úgy kell az érzelmi fej­lődésben, mint a táplálék a nö­vekedéshez. Mivel indokolják a szülők, hogy ebben a gyermekintéz­ményben helyezik el gyerme­keiket — tettük fel a kérdést Oľga Kopčovának. — A mi bölcsődénkben a gyerekek hathónapostól három­éves korig vannak. A legkiseb­bek általában egyedül álló vagy elvált szülők gyerekei. Munka mellett nem tudnának megfele­lően gondoskodni a gyerekről. Ők ezzel indokolják kérelmüket. De a többiek esetében is álta­lában munkabeosztás, az elfog­laltság az ok. Halk kopogás az igazgatói iroda ajtaján. Fekete szemű, hároméves, félénken mosolygó kislány nyit be. Kezében kis csokor ibolyát szorongat. A kertben szedte, az igazgató né­ninek hozta. Édesanyja sokat utazik, édesapja műszakra dol­gozik, azért került ide. Jövőre már a szomszédban levő hetes óvoda lesz az otthona. Édes­anyja helyett az igazgató néni kapja majd ismét a szeretettel szedett virágokat. Gabika is hároméves. Ö sze­rencsésebb. A bölcsőde után a legtöbb vele egykorú gyermek­hez hasonlóan naponta fog óvodába járni. — Hathónapos korától van a bölcsődében — mondta az édes­anyja szinte büszkélkedve, ami­kor felkerestük, s megkérdez­tük, miért adták hetes bölcsődé­be a kislányt. — Nem volt la­kásunk, amikor megszületett, aztán pedig, habár kaptunk egy egyszobás lakást, már nem akartuk kivenni, mert láttuk, jó helyen van, nagyon jól gon­doskodnak róla, nem beteges­kedik, szeret ott lenni. Meg az új lakótelepen nehéz lett volna bölcsődei helyet szerezni. Per­sze, amikor három után befeje­zem a munkát, s nem tudok mit csinálni, nagyon hiányzik. Fájó szívvel nézem a játszadozó gyerekeket. ( A kislányát azon­ban hétközben nem megy el megnézni, nehogy felizgassa a kicsit.) De ha még egy gyere­kem lenne, azt is gondolkodás nélkül ilyen bölcsődébe adnám. Az elfoglalt édesanya vagy Gabika anyukájának nyomós okaihoz nem kell kommentárt fűzni. Persze vannak esetek, amikor elkerülhetetlen, vagy a gyerek számára legjobb megol­dás az egész hetes ellátást biz­tosító gyermekintézmény. De semmi esetre sem indokolt, ha csak a szülők kényelmét, anya­giasságát szolgálja. Ma már a vállalatok, üzemek (köztük a közlekedési vállalat is) kedvez­ményeket biztosítanak a nők, különösen a családanyák szá­mára. Ha a családi körülmé­nyek úgy kívánják, módosítják az anyák munkaidejét. Persze ez esetleg anyagi veszteséggel, más beosztásba való áthelyezés­sel jár. A gyerekek boldogsága, kiegyensúlyozottsága, az ott­hont naponta betöltő vidám gyermeklárma nem ennyi, de sokkal nagyob lemondást is megér. FLÖRIÁNNÉ M. MÁRIA ÍGÉRETES JÖVŐ Megkezdődött a város iparosítása ® Minden igényt kielégítő új lakótelep épül Želiezovce (Zselíz) arculatát nagymértékben megváltoztat­ták az utóbbi években felépült modern lakótelepek és más lé­tesítmények. Hisz csak az el­múlt választási időszak folya­mán a tervezett 392 lakásegy­Michal Lipovský, a vnb elnöke (A szerző felvétele) ség helyett 424-et adtak át. A 6 millió korona értékű szolgál­tatóház, valamint a mosoda és a vegytisztító hozzájárult a la­kossági szolgáltatások bővíté­séhez. A borfeldolgozó üzem és Utcán, munkahelyen, odahaza vajon hányszor hangzik el naponta a kérdés: — Hogy vagy? ... A válasz lehet sokféle. Köszönöm, jól! Megelehetősen. Elek, éldegélek ... Vagyok, vagyogatok. Hát?!... Ám legyen a válflsz bármilyen, vállvonogaló, bizonytalan, örömtől sugárzó, a következő alkalommal ismét csak megkérdezzük: — Hogy vagy? Jóllehet a kérdés szokványos, s egyesek akár üres udvariassági formának tarthat­ják, mégis jelez valamit. Embertársaink, barátaink, ismerőseink közérzete, hagyléte nem közömbös számunkra. Persze, néha­napján talán a következőképpen is felte­hető lenne a kérdés: — Hogy vagyunk? Mi, mindannyian. Az egyén, a munka­társi kollektíva, szükebb hazánk, az or­szág. Az ország és társadalma. Elmond­hatjuk-e minden esetben: köszönjük, jól vagyunkI Negyedévet zárunk az elkövetkező na­pokban, hetekben. Célkitűzéseinket igazo­ló, irányt, ritmust módosító adatok álla­nak majd rendelkezésünkre. Termeltünk-e eleget, lépést tarlunk-e a tervvel, megoldot­tuk-e legfontosabb problémáinkat? Megany- nyi közérdeklődésre számot tartó kérdés. Az előrejelzések biztatóak. De tegyük fel ismét a kérdést: — Nos, hogy vagyunk? — Köszönjük, meglehetősen ... Igen, meglehetősen. Minden megy a ma­ga rendjén, de ... Tudjuk, akadnak még tartalékaink. Többet, jobbat szeretnénk! Tulajdonképpen elégedettek is lehetnénk. Nem érheti rossz szó a házunk elejét. Mégis!.., Az időt sürgetjük. Napjaink, gondjaink egymásba olvadnak. A tegnappal nem mérhetjük a mát, még kevésbé a holna­pot. Izzó, alkotó légkört teremtő türelmet­lenség. Vágy: tegyünk túl önmagunkon. S az idő kérlelhetetlen. Rohan, vágtat zabolátlanul. Hát, hogy vagyunk? Rohanunk, vágtatunk az idővel. Estén­ként könyvekbe bújunk, délutánonként is­kola padjaiba ülünk. A tegnapi művezető KÖZÉRZET mérnök szeretne lenni, a mérnök kandi­dátusi munkája fölé görnyed. Rövidek, el- keserítően rövidek a napok. Vajon meg­sokszorozható-e az idő? Gondolkodóba esünk. Figyelünk, vizsgálódunk — visszá­jára fordítjuk a kérdést. Megsokszorozha­tó e az élet? S máris úgy érezzük, jó nyo­mon vagyunk. Igen, nem csupán a gépek fordulatszáma növelhető, a teljesebb élet tartalékait magunkban hordjuk. Rádöbbe­nünk, hogy az iménti kérdés könnyűszer­rel lebontható. Hogy vagyunk? Hogy vagyok én, te, ő... A közérzet láncreakciójának törvényszerűségeit kutat­juk. Egyeditől, egyszeritől az egész felé haladva kapjuk meg a középarányost. Hogy van a kisdiák, a gimnazista, az ipari tanuló? A kismama, a több gyerme­kes családanya, a nagymama? A munkás? A művezető, a mérnök, az igazgató? A tisztségviselő? A nyugdíjas? Köszönjük, jól vagyunk, jól vagyunk, de... Miért ismét a „de“? ... Elégedetlenség és jó közérzet hol, ho­gyan egyeztethető? Nyilván zsákutcába jutna a fejtegetés, ha nem követnénk nyo­mon a fogalom jelentésváltozásait. A va­gyok és vagyunk közötti árnyalatot. Ha nem értenénk meg a paradoxont: én elé­gedett vagyok, mi elégedettek vagyunk! jól érzem magam, mert dolgozok, tanulok, élek. Szeretem a munkámat, az embere­ket, a várost, ahol lakom. De mi többet akarunk! Még többet! Mi új lakásokat, új gyárakat szeretnénk építeni. Mi azt sze­retnénk, ha földjeinken dúsabb kalászt teremne a búza. Mi... mi tulajdonképpen a jövőben szeretnénk élni. Elégedetlensé­günk a jövőt óhajtó, sürgető ember elége­detlensége. A ma néhány évtizede még jövőnek szá­mított. Távoli, szinte elérhetetlen jövőnek. Akkor, a kezdet kezdetén némi nosztal­giával mondogattuk: talán a fiaink, ők megérik talán. Aztán felgyorsítottuk az időt, megsokszoroztuk az életet. S ma, valljuk be őszintén: unokáink szemével te­kintünk a jövőbe. Diákos perspektívát hordunk magunkban, mint tizenéves a fel­nőtté érést, úgy sürgetjük a holnapot. Te­hát, hogy vagyunk? Köszönjük, jól! Bátran mondhatjuk ezt. Nyugodt szív­vel, ha visszapillantunk a múltba. Ha a „mit kell még tenni?“ mellé párhuzamo­san hozzágondoljuk: mit tettünk eddig! BALOGH P. IMRE a bizsuüzem új részlegének fel­építése is a város fejlődését példázza. Tovább sorolhatnánk az elért eredményeket, de min­ket a jövő érdekelt, és ezért Michal Lipovskýval, a városi nemzeti bizottság elnökével az elkövetkező időszak terveiről beszélgettünk. A legfontosabb feladattal kezdte a beszélgetést. A városi vízvezeték- és csatornahálózat mélyítéséről van szó. Az épít­kezés még 1971-ben megkezdő­dött. Azóta a csővezetéket már több utcában lefektették. Ezt a Zselízen áthaladó idegen is hamar észreveheti, s talán né­ha bosszankodik is, ha a fel­túrt, hepehupás utcákon halad át, vagy kerülő úton jut csak el úti céljához. Elgondolkozta­tó viszont, hogy a lakosok is gyakran panaszkodnak a ren­dezetlen, sáros utcák miatt. Hisz a vízvezeték- és a csator­nahálózat az ő érdekükben ké­szül, az ő javukat fogja szol­gálni. A választási program vé­géig azonban ez a probléma is megoldódik. A vízvezeték-háló­zat építése már 1977-ben be­fejeződik, a csatornahálózat és a tisztítóállomás pedig 1980-ra készül el. 1980-ig a város va­lamennyi utcája rendezett lesz. — Jelentős, hogy a felsőbb párt- és állami szervek segít­ségével hozzáláttunk a város iparosításához — mondja Li­povský elvtárs. — Ez egyben a járási pártkonferencia határo­zatainak teljesítését is jelenti. A Tlmacei Szlovák Energetikai Gépgyár zselízi üzemének épí­tése 1977 elején kezdődik el. Ügy is mondhatnám, hogy ez új fejezetet jelent a város tör­ténetében. Az első részleg át­adása után több mint 800 dől* gozója lesz az üzemnek. Ezzel párhuzamosan megkezdjük a bizsu üzem harmadik szakaszá­nak építését. Az üzemben 600 nő dolgozik majd, és a bedol­gozók száma eléri a 300 főt. Az iparosítással és a munkale­hetőség bővítésével szorosan összefügg a lakosság számának növelése: 1980-ig városunk la­kosainak lélekszáma 2500-zal növekszik. Ez egyebek közt szükségessé teszi a lakáskérdés sürgős megoldását is. Lipovský elvtárs elém teszi az új lakótelep tervét, hogy térképen szemléltetve tájékoz­tasson a város jövőbeli fejlesz­téséről. A térkép önmagáért be­szél. A 437 lakásegységből álló korszerű lakótelepen 1570 la­kos kap kényelmes otthont. A szépen elrendezett lakótömbök közül nem hiányzik majd az óvoda, a bölcsőde és az üzlet- hálózat sem. Néhány évvel ez­előtt még bizonyára kevesen gondoltak arra, hogy a fejlődés ilyen ütemben halad majd. A tervek és a térkép ígéretes jö­vőről beszél. BENYÄK JÓZSEF 1977. IV. 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom