Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-02 / 91. szám, szombat
Új szervezési formát próbálnak ki A ish ■■ ■ I r m I g gomori kiser let Értékes kötelezettségvállalás a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére Alapos előkészítés után módosították a szervezési formát a gömöri Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója Efsz párt- alapszervezetében. A Rimavská Sobota-i (rimaszombati] járási pártbizottság elnökségének döntése értelmében a pártalapszervezet részlegszervezeteit nem az egyesített szövetkezet gazdasági udvarai, hanem a három fő termelési ágazat — a növénytermesztés, az állattenyésztés és a gépesítés — szerint szervezték meg. Az efsz területéhez tartozó községekben falusi pártszervezetek alakultak. Az új szervezési forma céljairól Csernok István elvtárs, a pártalapszervezet elnöke, az egységes földművesszövetkezet elnöke tájékoztatott. A fiatal elnök, aki egyszersmind a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság póttagja és mezőgazdasági bizottságának is tagja, azzal kezdte tájékoztatását, hogy a szövetkezetek egyesülése után úgy érezték: az új feltételekhez kell módosítani a pártalapszervezet megszervezését is. Hogy miért? Az 1975-ben megvalósított legutóbbi egyesülés után hat részlegszervezet: a gömöri, a gömörpanyiti, a be- retkei, a királyi, a bejei és a szárnyai tartozott a pártalap- szervezethez. Az utóbbi három községet közigazgatásilag Ša- fárikovóhoz (Tornaijához) csatolták. Ebből következett, hogy a pártmunkát egyrészt a tornaijai városi pártbizottság, másrészt a szövetkezet pártalap- szervezete irányította. A hat részlegszervezetben minden taggyűlésen hat, esetleg még több problémával foglalkoztak. A tapasztalatok szerint azonban éppen azoknak a kéréseknek a megtárgyalására maradt a legkevesebb idő, amelyek a legfontosabbak lettek volna: az egyesített szövetkezet gazdasági feladataira. Csaknem mindig a választási program teljesítése, a községek közigazgatási kérdései és személyi problémák kerültek előtérbe, s amikor a termelési kérdések megvitatása következett volna, a jelentést meghallgatták, de a vita rendszerint már nagyon vérszegény volt, egyrészt az idő előrehaladottsága miatt, másrészt a jelenlevők egy részét nem érintették közvetlenül a termelési kérdések és nem is ismerték őket. — Tapasztalatainkból kiindulva pártszervezetünk azzal a javaslattal fordult a járási párt- bizottsághoz, hogy mivel a szövetkezetben ágazatok szerint irányítják a termelést, tegye lehetővé számunkra a részleg- pártalapszervezetek termelési ágazatok szerinti megszervezé- zését. Alapos mérlegelés után a járási pártbizottság elnöksége engedélyezte, hogy elsőként és kísérletképpen kipróbáljuk ezt a szervezési formát. A pártalapszervezet alakuló gyűlését 1977. március 17-én tartották. A szövetkezetben dolgozó hatvan kommunistát a termelési ágazatok szerint osztották be a részlegszervezetekbe. Az alapszervezetet tizenegy tagú, a részlegszervezeteket öttagú pártbizottság irányítja. A részlegszervezetek az egyes termelési ágazatok feltételeinek megfelelően dolgozták ki munkatervüket és kitűzték fő feladataikat. — Milyen célt követnek az új szervezési formával? Egyetlen mondatban, tömören hangzik a pártelnök válasza. — Legfőképpen azt, hogy a CSKP XV. kongresszusa határozatának értelmében biztosítsuk a gazdasági feladatok teljesítéséti — Hogyan segíti ezt elő az új szervezési forma? — Mint már említettem, fő feladatainkat mindegyik részlegszervezetben a termelési feltételeknek megfelelően pontosan és részletesen kidolgoztuk. Ez lehetővé teszi a taggyűlések alapos előkészítését, a tárgyalások idejének lerövidítését és a gyűlések hatékonyságának növeléséi. A kommunisták kötelessége, hogy haladéktalanul törekedjenek a termelésben, a gazdálkodásban előforduló hibák, fogyatékosságok orvoslására. Mivel a részlegszervezetek konkrétan az egyes szakágazatok problémáival foglalkoznak, erre az eddigieknél jobb feltételek alakulnak ki. — A szövetkezet pártszervezete nem kerül-e ilyen módon távol a falusi szervezetektől? — Erre nem kerülhet snr. Ügyelünk arra, hogy a részlegszervezetek tagjai, a szövetkezetben dolgozó kommunisták mint a lakóhelyükön regisztrált párttagok, részt vegyenek a községek pártéletében is, hozzájáruljanak az ottani feladatok teljesítéséhez. Tudjuk, hogy a szövetkezeti és a falusi párt- szervezetben is csak közös igyekezet vezethet sikerre. A szövetkezetben dolgozó kommunisták megígérték, hogy részt vesznek a falusi szervezetek taggyűlésein is és bekapcsolódnak a pártmunkába. Az elkövetkező időszakra kidolgozott tervekben gondoltak a pártalapszervezet új tagokkal való megerősítésére is. Az év végéig mindegyik részlegszervezetben három új párttag- jelöltet vesznek fel. Kiváltképpen nagy gondot fordítanak a nők felvételére. A nődolgozók közül munkájukkal és magatartásukkal többen kiérdemelték, hogy a párt tagjaivá váljanak. A kommunisták foglalkoznak velük, tájékoztatják őket a CSKP politikájáról, céljairól, küldetéséről. Az idén az új tagjelöltek felét a nők közül akarják felvenni. Csernok elvtárs arról is tájékoztatott, hogyan készülnek a szövetkezet dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megün neplésére. — Az évzáró taggyűlésen a kollektív és egyéni felajánlások összegezése alapján több mint egymillió-ötvenezer koroila értékű kötelezettségvállalást jelenthettünk be. Mindenekelőtt azokon a munkaszakaszokon törekszünk az eredmények megjavítására, amelyeken eddig bizonyos fogyatékosságok mutatkoztak. Ezt többek között új szocialista munkabrigádok megalakításával igyekszünk elérni. Az említett kötelezettségvállaláson felül a Bálkai Állami Gazdaság dolgozóinak versenyfelhívására szövetkezetünk minden tagja nyolc óra ledolgozását vállalta a rétek és legelők gondozására, hogy ezekről a területekről minél több szálas takarmányt nyerjünk. Beszélgetésünk végén az elnök hangsúlyozta: — Pártalapszervezetünknek minden feltétele megvan ahhoz, hogy munkánk eredményes legyen. GÁL LÁSZLÓ Meg keii teremteni a dolgozók elégedettségének feltételeit A CKD Mozdonygyára pártbizottságának tapasztalatai 1977. IV. 2. František Rezníček, a prágai városi pártbizottság tagja, a CKD Mozdonygyár pártbizottságának elnöke legutóbbi beszélgetésünk alkalmával üzeme termelési problémáin kívül a dolgozókról való szociális gondoskodásra is kitért. Véleménye szerint ugyanis a kettő szorosan összefügg egymással. A kedvező gazdasági eredmények legfőbb feltételét a dolgozók elégedettségében, elsősorban lakásproblémáik megoldásában látja. — Ha ugyanis a dolgozóknak — mindenekelőtt a család- alapításra készülő fiataloknak — lakást biztosítanánk, megszűnne a gépiparban mutatkozó nyomasztó munkaerőhiány — utal a gyár kötelékéből kiváló dolgozókra, akik vidéken a városihoz hasonló munkafeltételek mellett korszerű lakást is kapnak. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a megfelelő jövedelem ma már nem elsődleges kérdés. A becsületes dolgozók munkáját mindenütt értékelik, s ezért ha a vállalat meg akarja tartani őket —, igyekeznie kell magához láncolni a dolgozókat, valamivel többet- nyújtani nekik. Vendéglátóm véleménye szerint ez a követelmény a lakás- építkezés valamennyi formájának az érvényesítésével teljesíthető. Bevált módszer a stabilizációs lakások kiutalása is azok részére, akik arra kötelezik magukat, hogy bizonyos ideig az üzemben dolgoznak. Ebből a szempontból 1976 a Mozdonygyárban valamivel eredményesebb volt az előző időszaknál. A fiatalok egyelőre nem éppen örvendetes lakás- viszonyaiban azonba a kedvező fordulat — a felelős gazdasági vezetők és a pártbizottság minden igyekezete ellenére — csak néhány év múlva követker zik be. t Ezzel szemben lényegesen javultak a munkafeltételek, különösen a kovács- és edzőműhelyekben, amelyek gépesítésével jóformán megszűnt a nehéz fizikai munka. A mozdonygyárban 63 kollektíva versenyez a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Számos csoport már viseli e megtisztelő címet. A kötelezettségvállalások a munkatermelékenység emelésére, a termelés hatékonyságának növelésére, a tervfeladatok túlteljesítésére irányulnak. A társüzemi kötelezettségvállalások is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A komplex racionallzációs brigádok tevékenysége ugyancsak elismerést érdemel. Ha még többen tömörülnének ezekbe a brigádokba, még szebb eredményeket érhetnének el. A párt- bizottság a szakszervezettel karöltve azon fáradozik, hogy minél többen mondjanak véleményt a problémákról és megoldásukból is aktívan vegyék ki a részüket. — Nehézségeinket az értékelő párttaggyűléseken is megvitattuk. Sokat várunk a IX. szak- szervezeti kongresszustól, amely üzemünkben is lényegesen hozzájárulhat a helyzet javulásához, a szervező munka színvonalasabbá tételéhez — mondja a pártelnök. A közös tanácskozások lehetővé J.eszik majd a tartalékok további feltárását, ami azonban nem jelenti azt, hogy az üzem dolgozóinak lelkiismeretes munkájával az objektív nehézségek is egyszeriben megszűnnek. A pártelnök az országszerte ismert panaszokra, többek közt a megkésett anyagszállításokra hivatkozik. Az üzem és a kivitelező vállalatok szorosabb együttműködése, az igények kölcsönös tiszteletben tartása elengedhetetlen követelmény, közérdek. Ennek az elvnek a megszegése ugyanis hátráltatja a munkát, veszélyezteti a folyamatos termelést és felesleges idegességre, kapkodásra ad okot. A tapasztalatok szerint a munkások többsége szívesen dolgozik, feltéve, hogy a kellemes környezetben rendelkezésükre áll mindaz, amire zavartalan munkájukhoz szükségük van. Kétségtelenül jogos követelmény ez, teljesítéséhez azonban meg kell teremteni a feltételeket. KARDOS MÁRTA Minden munkaszakaszon helytállnak A nők népgazdaságunk valamennyi ágazatában derekasan helytállnak, több esetben a férfiak munkateljesítményét is túlszárnyalva munkálkodnak a számukra kijelölt posztokon. Mint mindenütt, soraik között is a kommunista pártállású, elvileg elkötelezett nők járnak elöl a példamutatásban, s magukkal ragadják asszonytársaikat. Ezt az erényüket domborítják ki tudósításaink is. A PIEŠŤANYI TESLA ÜZEM 423-as sz. műhelyében dolgozik a Gíderová Márta vezette 33 tagú szocialista inunkabrigád. Azonkívül, hogy terven felül havonta legalább 12 000 korona értékű áru kerül ki a kezük alól, mintegy 7500 koronát írnak jóvá az anyagtakarékosság számláján. A két évvel ezelőtt alakult szocialista munkabrigád teljesítménye állandóan növekszik, s ami a legfontosabb, gyártmányaik minősége ellen sem lehet kifogás. Pártunk gazdaságpolitikájának megfelelően a Teslában is a korszerű, gazdaságos, minden piacon értékesíthető termékek arányának növelése, az ütemesebb termelés, a bővülő export, az anyaggal, energiával, munkaerővel való ésszerű takarékosság, a szervezettség kapja a hangsúlyt. Nem kétséges, ebben jelentős feladatot vállaltak magukra a gyár lelkes asszonyai NEMCSAK A FAKANÁL MELLETT. ündriásková Katarína elvtársnő boldog családanya, a Zlaté Moravce-i Calex Hűtőszekrénygyár kiváló ésszerűsí- tője. A nőnapi ünnepségen „Az üzem kiváló dolgozója“ kitüntetéssel jutalmazták a termelés korszerűsítése terén kifejtett munkásságát. — Legfőbb érdemei közé tartozik — méltatta tevékenységét František Géci, az üzemi pártbizottság elnöke —, hogy kezdeményezően megoldotta és korszerűsítette a szekrénylemezek összeillesztését. Ez évente a gyártásfejlesztésben félmillió korona megtakarítást jelent. De napi feladatán túlmenően aktívan kiveszi részét a párt és az üzem társadalmi szervezeteinek munkájából is. Nagy tekintélynek örvend az egész üzem dolgozóinak körében. A Calex alkalmazottainak 60 százalékát a nők teszik ki, s az üzem vezetői messzemenően gondoskodnak számukra a jó munkaf élté telek megteremtéséről. Hogyan is nyilvánul meg ez a gyakorlatban? — Azt hiszem — válaszolta Ondriášková elvtársnő — ez természetes. Mert ahhoz, hogy a nők egybehangolhassák anyai küldetésüket a munkahelyükön betöltött kötelességükkel, és egyre nagyobb mértékben vegyenek részt a közéletben, rendszeresen létre kell hozni a feltételeket, noha így is nagyobb gond hárul rájuk, mint a férfiakra. ÖTVENNYOLC TAGOT SZÁMLÁL a CSSZBSZ pastovcei (ipolypásztói) helyi szervezete. A szövetség példás nevelőmunkát fejt ki a lakosság körében. Szemléltető módon ismertették meg a falu polgáraival a baráti Szovjetunió politikai, gazdasági, kulturális és a testnevelés terén elért sikereit. Cse- lekvően kivették részüket a tavalyi képviselőtestületi választások előkészületeiből is. Mindez a szövetség helyi szervezetének élén álló Borbély Anna elnököt is dicséri, aki példásan végzi feladatait a CSSZBSZ Szövetségi Központi Bizottságában, valamint a Levicei JB választmányában is. Falvain- kon sok-sok ilyen elkötelezett társadalmi dolgozó nőre lenne szükség. NEMCSAK SZAVAKKAL, tettekkel is. Ezt a fontos elvet tartotta szem előtt pártmegbízatása teljesítésénél Bodoríkoyá Anna, a Šaštínske Stráže-i Állami Gazdaság fejőnője, aki dolgozó nőtársai segítségével szocialista ifjúsági munkabrigádot szervezett. A fejőnők brigádja tavalyi termelési tervét 140,8 százalékra teljesítette. A gondjaikra bízott 114 tehéntől tehenenként 3800 liter tejet fejtek, 600 literrel többet a gazdaság előirányzatánál. — De ez nem csupán a mi sikerünk —• jegyezte meg Bodo- ríková elvtársnő. — Ebben jelentős részük van a növénytermelés dolgozóinak, név szerint Jozef Vrtalík agronómusnak, aki az egész év folyamán gondoskodott a jó minőségű takarmány biztosításáról. A szocialista munkabrigád tagjai a tavaly elért tejtermelés szintjét ez idén tehenenként 150 literrel emelték. A Nagy Október 60. évfordulója tiszteletére tett bátor kötelezettségvállalásukban. A GYÁR BECSÜLETÉÉRT jelszót tűzték zászlajukra a pú- chovi Május 1. Gumigyár ra- diálabroncsokat készítő üzem- részlegének dolgozó női, akik zömmel fiatalok, s a gyár szaktanintézetében szereztek képesítést felelősségteljes munkájuk végzéséhez. — Üzemrészlegünk kollektíváinak tevékenysége azonban kölcsönösen összefügg valamennyiünk munkájával — jelentette ki Brojová Alenka szabásznő. — Ezért is fontos, hogy mindahányan kifogástalan minőségű munkát végezzünk, hibátlan darabokat adjunk ki a kezünkből. A fiatal szakmunkásnő az üzemrészleg kommunistáinak segítségével cselekvő aktivitásra serkentette társait, ami a gyártmányok jó minőségében is lemérhető. — A minőség nagyon fontos követelménye a radiálguinik gyártásának — szólt elismerőleg munkájukról Štefan Holák mérnök, a gyár termelési igazgatója. — Hiszen 40 000-ről 90 000 kilométerre hosszabbítottuk meg az effajta gumiabroncsok élettartamát. S mivel több mint 80 000 darabot exportálunk, az üzem minden posztján kommunista becsülettel naponta meg kell küzdeni gyártmányaink jó hírnevének öregbítéséért. Ezt a szemléletet tovább erősítik a Május 1. Gumigyár törzsgárdájának munkásnői, akik értően eddig is beleszóltak a termelési folyamatok szervezésébe, a gyártásfejlesztés bonyolult kérdéseibe. A NŐK ÜNFELÁLDOZÓAN TELJESÍTIK az igényes gazdasági feladatokat a termelés minden szférájában. A legnagyobb munkaerő-tartalékot is a nők jelentik. Ok elégítik ki az emelkedő munkaerő-szükségletet, amelyet a népgazdaság fejlesztésének programja követel. Foglalkoztatottságuk 1948-tól félmillióval növekedett,’s arányuk 1975-ben országos viszonylatban elérte a népgazdaságban foglalkoztatottak 48 százalékát. Az ötödik ötéves tervidőszak eredményei bizonyítják legkifejezőbben cselekvő részvételüket. Amikor pártalapszervezeteink a fejlett szocialista társadalom építésére mozgósítanak, most is számíthatnak a nők alkotó kezdeményezésére. Ez a bizalom jele, és nagy felelősséggel jár. SZOMBATH AMBRUS