Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-10 / 68. szám, csütörtök
AZ ENSZ EMBERI JOGOK BIZOTTSÁGÁNAK NAPIRENDJÉN Ar emberi jogok megsértése Chilében Genf — Genfben az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának 33. ülésszakán megkezdték „az emberi jogok megsértése Chilében“ kérdés megvitatását. Az ülésszak résztvevői elé terjesztették azt a jelentést, amelyet egy speciális munkabizottság készített a chilei junta gaztetteiről. Több ország felszólalói elítélték az emberi jogok súlyos és tömeges megsértését Chilében. Valerian Zorin, a szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a katonai puccsot követően Chilében a terror és tömeges üldöztetés rendszere uralkodik. A szovjet küldöttség felszólította a bizottságot: a leghatározottabb intézkedésekkel kényszerítse a juntát, hogy az „eltűnt:“ személyek sorsáról és tartózkodási hegyéről adjon pontos információt. Kategorikusan követelje a chilei hatóságoktól, hogy haladéktalanul tegyék meg a megfelelő intézkedéseket az alapvető emberi és szabadságjogok visszaállítására Chilében — mondotta a szovjet küldött. Berlin — A chilei Népi Egység Berlinben működő külföldi Végrehajtó Bizottsága nyilvánosságra hozta azt a felhívást, amelyet a Pinochet-junta titkos rendőrsége által 1976. március és szeptembere között elhurcolt 79 chilei hazafi családtagjai intéztek nemzetközi szervezetekhez és a világ közvéleményéhez. A felhívás rámutat, hogy a rendőrség az őrizetbevetteket mindmáig ítélet nélkül tartja fogva, és még annak közlését is megtagadja, hogy hol vannak a letartóztatottak. A 79 elhurcolt között 8 nő — köztük több terhes asszony — is van. befejeződött a CDU-kongresszus AZ ELLENZÉK CÉLJA A HATALOMÁTVÉTEL Bonn — Helmut Kohl elnök záróbeszédével Düsseldorfban befejeződött a CDU, az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió 25. kongresszusa. Kohl ismét hangsúlyozta, hogy az ellenzéki blokk célja a hatalomátvétel. Támadásokat intézett az ural- riion lé/ő koalíció ellen, amelynek bírálta bel- és külpolitikáját. A kongresszus küldöttei jóváhagyták a párt munkaprogramját, amelyet tömören a CDU választás előtti jelszava fejez ki: „Szabadságot a szocializmus helyett*. ritfANDT BÍRÁLJA A CDU T Willy Brandt, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták düsseldorfi kongresszusukon nem vállalták a vitát alapvető kérdésekről, mivel a pártvezetőség nem mert szembenézni ennek kockázatával. Brandt szerint nem véletlen, hogv éppen a két német állam viszonyát' állították a kongresszus középpontjába. Abban a reményben tették ezt, hogy a CDU-nak sikerül bizonyos érzelmeket felkorbácsolnia és ezzel valamelyest növelnie a hatalomra kerülés esélyeit. A Szabad Demokrata Párt szóvivője szerint a CDU-kongresszus nem kínál alternatívát a bonni koalíció kormánypolitikájához. Az ellenzék igyekezete mindössze arra irányul, hogy ne engedje felszínre törni a párton belüli mély ellentmondásokat. FELBOMLOTT A BELGA KORMÁNYKOALÍCIÓ Brüsszel — Leo Tindemans belga miniszterelnök tegnap délelőtt rövid nyilatkozatban közöUe, hogy királyi rendelettel feloszlatták az ország törvényhozásának két házát. Az új választásokat április 17-re tűzték ki. Az idő előtti választások kiírásának oka a kormánykoalíció felbomlása. A koalíciót alkotó három párt közül az egyik kilépett, a megmaradt két párt pedig elvesztette parlamenti többségét. NÉHÁNY ____ .S ORBAN Ä NOSZF 60. évfordulója méltó megünneplésére a szovjet ifjúság szocialista munkaversennyel készül, hangsúlyozta a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában Jevgenyij Tyazselnyikov, a Komszomol KB első titkára. SPANYOLORSZÁG BAN eddig 80 politikai pártot legalizáltak — jelentette be a spanyol belügyminisztérium. Mindeddig megoldatlan a Spanyol Kommunista Párt legalizálásának kérdése, melyről a legfelsőbb bíróság hoz végleges döntést. MÁRCIUS 8-a, a nemzetközi nőnap alkalmából Jevgenyija Rudnveváról, a második világháború egyik hős szovjet pilótanőjéről nevezett el egy kis bolygót a Nemzetközi Bolygókutatási Központ. Az 1907. számú aszteorída pályája a Merkur és a Jupiter között van. LISSZABONBAN szélsőjobboldali tüntetés volt a parlament épülete előtt, amikor a törvény- hozásban a reakciós demokratikus szociális • centrumpárt képviselője, de Meló tábornok újabb támadást intézett a kormány dekolonizációs politikája és a forradalmi tanács ellen. LUKUDA TAKEO japán miniszterelnök, a hatalmon lévő liberális demokrata párt elnöke bejelentette saját pártfrakciójának feloszlatását JOZEF TAUST választották ismét az Osztrák Néppárt elnökévé a párt 19. kongresszusának küldöttei. FINNORSZÁGBAN mintegy negyedmillió munkás és diák sztrájkolt. A munkabeszüntetéssel és az oktatásbojkottjával a dolgozók és a diákok a közszükségleti cikkek árának emelkedése és a munkanélküliség miatt tiltakoztak. AZ USA szenátusának külügyi bizottsága 34,5 millió dolláros katonai segítséget szavazott meg Portugáliának. Az összeget a portugál hadsereg felszerelésének korszesűsítésé- re fordítják. A BRAZIL központi bank ez évben már harmadízben értékelte le a eruzeirot. A brazil pénzegység értéke ezzel 6 százalékkal csökkent. 1977. III. 10. rú anyagi lehetőségeinek csökkentésére irányuló törekvéseinket. Ez a szocialista országok stratégiai irányvonala, amelynek el kell jutnia a nemzetközi közvéleményhez. Nagy figyelmet kell szentelni a különféle katonai militarista érvelések megcáfolásának, mert ezekkel az érvekkel polgári propagandát terjesztenek a Varsói Szerződés állítólagos agresszivitásáról, az állítólagos szovjet katonai veszélyről. Ezzel meg akarják téveszteni országaik dolgozó tömegeit és lakosságát, hogy tovább folytathassák a lázas fegyverkezést. A nemzetközi helyzet legutóbbi alakulása azt mutatja, hogy éppen a belgrádi találkozó előkészületeivel összefüggésben a polgári propaganda azt igyekszik bizonyítani, hogy a szocialista országok nem teljesítik a Helsinkiben vállalt kötelezettségeiket. Sokkal szélesebb körben kell népszerűsíteni ezért azokat a konkrét lépéseket, amelyeket a szocialista országok tesznek a Záróokmány teljes egészében való teljesítéséért. Félelem nélkül rá kell mutatni azoknak az igazi arcára, akik meg akarták zavarni a nemzetközi feszültségenyhülés egész folyamatát. Sokkal offenzívabban és konkrétabban kell propagálnunk azokat a jogokat és szabadságjogokat, amelyeket a szocialista országok dolgozói élveznek, összehasonlításképpen pedig rá kell mutatni arra, miért harcolnak a dolgozók a tőkésországokban. Propagandamunkánk egyik fő feladata, hogy az egész világon sokoldalúan terjesszük a szocializmus igazát, rámutassunk arra, milyen hatalmas változások mentek végbe a Szovjetunióban és a többi szocialista országban a társadalom és az egyén életének minden területén a mély politikai, gazdasági és szociális átalakulások következtében. Éppen ezért fontos megismernünk kommunista és munkáspártjaink legutóbbi kongresz- szusainak mély elemzéseivel s azok határozataival. Éppen ezek a kongresszusok hatottak ösztönző erővel a marxizmus— leninizmus alkotó továbbfejlesztésére, a társadalmi termelés hatékonysága növelésének, a dolgozók anyagi és kulturális színvonala emelésének, valamint az új szocialista társadalom alakításának irányában. Sokkal nagyobb mértékben kell rámutatnunk a szocialista gazdaság dinamikus és válságmentes fejlődésére, a szocialista gazdasági integráció növekedésére, az egyenjogúságon, a kollektivizmuson, az internacionalizmuson, a teljes demokrácián és a mély humanizmuson alapuló újfajta, szocialista életmódra. Az ideológiai és a propagandamunka jelentőségének növekedése megköveteli, hogy intenzívebben keressék az új munkaformákat minden egyes párton belül, de egyszersmind e formák kölcsönös koordinálása is elmélyüljön. Ez szükségessé teszi a kölcsönös tájékoztatás bővítését, az információ ügyes alkalmazását az imperializmus és az antikommu- nizmus elleni harcban, és szorosan összefügg a propaganda- munka koordinálásával, egész mechanizmusának további tökéletesítésével. Nagy és felelős feladat vár a társadalomtudományban dolgozókra. Már a múltban is jelentős eredmények születtek ezen a téren a szocializmus társadalmi folyamatainak egybehangolt kidolgozása terén. Ahogy a testvérpártok kongresszusai megmutatták — és ezt a KB-titkárok szófiai tanácskozása is hangsúlyozta — a jelenlegi időszakban a figyelmet a fejlett szocialista és a kommunista társadalom problémáinak kidolgozására, a szocialista országok közti kölcsönös seintbeli kiegyenlítődés és a közeledés folyamatára kell összpontosítani. Ezekkel a feladatokkal együtt előtérbe kerül annak a szükségszerűsége is, hogy fejlődjék az együttműködés a kultúra területén. A szocialista kultúra ma a szocialista társadalom életének gazdag képét adja. Kötelességünk, hogy ezt a képet megmutassuk az egész világnak, hogy a lehető legjobban eljuttassuk sikereinket a hazánkban és a világ más részein élő dolgozókhoz. A szocialista országok kommunista és munkáspártjai KB- titkárainak szófiai tanácskozása ismét szemléltette a szocialista országok szilárd egységét. Bebizonyította, hogy a szocializmus az, amely a legszebb távlatokat tűzi a mai világ elé. A szocializmus az, amely pozitívan befolyásolja a jelenlegi nemzetközi helyzetet. A szófiai tanácskozás új ösztönző erővel hat propaganda- munkánk fejlődésére a szocializmus megszilárdítása érdekében és azért, hogy terjesszük az igazságot a szocializmus eredményeiről. Ez az új ösztönzés az egész haladó és forradalmi mozgalom javát szolgálja a békéért, a kapitalista kizsákmányolás és az elnyomás Igájából felszabadult emberiség igazságos jövőjéért vívott tántoríthatatlan harcban. MICHAL ŠTEFAŇÄK A VÁLASZTÁSOK KÖZELEDTÉVEL? INDIÁBAN FOKOZÓDIK A POLITIKAI HARC A kommunisták a demokratikus erők összefogására szólítanak Delhi — Indiában befejező szakaszába lép a választási harc. Március 16-tól 20-ig 318 millió állampolgár járulhat az urnákhoz, hogy leadja szavazatát parlamenti képviselő-jelöltjére. A választások közeledtével éleződik a politikai harc, amelynek kimenetele meghatározza majd India jövendő politikáját. Az Indiai Nemzeti Kongresz- srussal — a kormány párttal — szemben áll a különböző színezetű jobboldali csoportosulások alkotta Dzsanata párt. Indira Gandhi miniszterelnök Bangaloreban egy választási gyűlésen kijelentette, hogy a jobboldali ellenzék biztosan megfélemlíti a népet, rágalmaz, sérteget és hamis vádakat emel a nemzeti kongresszus politikusaival szemben. A New Age, az Indiai Kommunista Párt hetilapja a helyzetet kommentálva hangsúlyozni: most, tmikor hatalomra törnek a jobboldali erők, égető «tikség van arra, hogy pártállásától függetlenül, minden demokratikus erő, minden hazafi összefogjon, égető szükség van az akcióegységre, a szolidaritásra és összefogásra. Példát szolgáltat erre Kerala állam politikai pártjai egyesült frontjának programja. Mint ismeretes Kerala dél-indiai állam kormányát több mint hat éve a kommunista Menőn vezeti. Az Egyesült Fronthoz tartozik az Indiai Nemzeti Kongresszus párt, a kommunista párt és néhány más párt. Választási kiáltványukban előirányozták az ipari termelés további növelését az állami szektor elsődleges fejlesztését, a munkások érdekeinek és jogainak védelmét. Éles ellentétek a közös piaci külügyminiszterek tanácskozásán A NAGY HAL MEGETTE A KIS HALAT Brüsszel — Eles ellentétek robbantak ki a közös piaci külügyminiszterek brüsszeli csúcs- találkozóján a vezető tőkés országok májusra tervezett londoni csúcstalálkozójával kapcsolatban. Bár az EGK kisebb tagállamai, mindenekelőtt a három Benelux-állam, azt akarták, hogy az EGK önálló képviseletet kapjon a csúcson — és így ne történhessék meg, hogy a nagyobb tőkés államok a kisebbek érdekeit sértő döntéseket hozzanak — a nagyobb országok külügyminiszterei azonban megakadályozták ezt. Félhivatalos közlések szerint mindenekelőtt Guiringaud francia külügyminiszter ellenezte az egységes képviseletre vonatkozó elképzelést és Franciaország nemmel szavazott a javaslat feletti vitában. Van Elslan- de belga külügyminiszter újságíróknak adott nyilatkozatában sajnálatosnak minősítette a döntést és közölte: a három Benelux-állam — Írországgal együtt — fenntartja magának a jogot, hogy a közös piaci kormányfők római csúcstalálkozóján újból felvesse az EGK- képviselet kérdését. AZ NSZK TÁMOGATJA PORTUGÁLIA BELÉPÉSÉT Bonn — Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár további gazdasági és politikai támogatást ígért Mario Soares portugál miniszterelnöknek, Schmidt támogatta Portugália közös piaci tagságát is. Soares nyugat-európai kőrútjának legfőbb célja a közös piaci tagság tagfelvételi kérelme támogatásának megszerzése. Ezt a támogatást általában megkapja, mivel a nyugat-európai országok igyekeznek Portugáliát szilárdan a Közös Piachoz kötni. 17 év CIA-statisztikája HÁROMMILLIÓ DOLLÁR BIOLÓGIAI FEGYVEREK GYÁRTÁSÁRA Washington — A Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA második világháborút követő 17 év alatt több mint 3 millió dollárt fordított a biológiai fegyverek gyártására, állapítja meg az a jelentés, amelyet Eduard Kennedy szenátor az amerikai szenátus egészségügyi és tudományos albizottságában terjesztett elő. A CIA a hadsereggel együttműködve 1949 óta 239 biológiai fegyverkísérletet hajtott végre. E fegyverek fejlesztésének és gyártásának központja a Maryland állambeli Fort Dietrick támaszpont volt. Kommentárunk Viharos választások Miközben a világsajtó öles kommentárokban latolgatja a küszöbönálló indiai választások esélyeit, a szomszédos Pakisztánban már a hét elején urnák elé járult a lakosság. A végleges eredmény ugyan még nem volt ismeretes, de a hírügynökségek már akkor biztosra vették, hogy a Zulfikar Ali Bhutto által vezetett Néppárt megtartja vezető pozícióit a rendkívül viharos választásokban. Bhutto már a térség általában nehéz viszonyaihoz képest is igen súlyos körülmények között lett az ország vezetője: 1971 utolsó napjaiban. Mint emlékezetes, Pakisztán ekkor vesztette el Indiával szemben a háborút, amelynek eredményeképpen a korábbi Kelet-Pakisztán megszűnt létezni és helyébe megszületett a független Banglades. 1971. decemberéig Pakisztán volt a földkerekség egyetlen országa, amelynek két részét kétezer kilométer (!) választotta el egymástól. Ez a természetellenes helyzet torz gazdasági és politikai struktúrát szült. Kelet-Pakisztán elvesztése természetesen újabb hatalmas megrázkódtatást jelentett az amúgy is elemi gondokkal küszködő pakisztáni gazdaság számára. Bhutto ilyen örökséget vett át, csodára tehát senki sem számíthatott. A kormányfő megpróbálta enyhíteni mind a kül-, mind a belpolitikai terhek súlyát. Csökkentette a korábbi kabinetek egyoldalú amerikai—kínai orientációját, Indira Gandhival aláírt a szimlai megállapodást és moszkvai utazásával igyekezett „nyitni“ a szocialistái országok felé is. A gazdasági életben — mérsékelt sikerrel — igyekezett munkaalkalmakat teremteni. Belpolitikai gondjait különböző szeparatista törekvések Is súlyosbították. Választási sikerének titka nem elsősorban kormánya eredményeiben rejlik, hanem abban a próza! tényben, hogy a Pakisztáni Nemzeti Szövetségbe tömörült kilencpárti ellenzéki koalíció semmiféle reális programot nem dolgozott ki a választási kampányra. A miniszterelnök személyével kapcsolatos vádaskodásokban és a felelőtlen vallási — nemzetiségi uszításban merült ki az ellenzék egész kampány-tevékenysége. A negyvenöt napos feszült választási hadjárat alatt a kormánypárt nagy példányszámban terjesztett egy képet, amely Bhuttőt fehér lovon ülve ábrázolja. A súlyos örökség, a nehéz körülmények ellenére a lovasnak a választási eredmé- ayek szerint sikerült paripája hátán maradnia.