Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-08 / 66. szám, kedd

A LEGJOBBAK KÖZÖTT

SZERETI AZ EMBEREKET

Már hagyomány, hogy pártunk és kormányunk vezetői a nemzetközi nőnap alkalmából találkoznak az egyes munkahelyeken és a társadalmi munkában kiváló eredményeket elért- lányokkal, asszonyokkal. Ez a prágai, illetve "bratislavai fogadás is tanúsítja, milyen elismerésben részesíti társadalmunk a családban, a termelésben, a művészetben egyaránt helytálló nőket, akik nélkül ma már el sem tudjuk képzelni előrehaladásunkat, hiszen egyenrangúan kapcsolódnak be az anyagi javak előteremtésébe éppenúgy, mint az irányításba és igazgatásba is. Az alábbiakban bemutatunk négyet azok köziil, akik jó munkájukkal kiérdemelték, hogy ott legyenek a mai fogadáson.

SZÍNÉSZNŐ - SMINK NÉLKÜL

Még a vasárnapi esti elő adás lázában ég. A függöny még nem gördült le a Hviezdoslav Színház színpadán, még tart a varázs de Gorin Bo- hóckomédiájá- nak Katlcnje már kény telen

színésznőből „civilbe“ átlényegülni.

Néhány perc csupán, míg m. smink arcáról eltűnik, a jelmez helyett magára ölti kitűnő szabású, lazacszínű ruháját, amely nagyszerűen összecsendül szőke hajával és szürkéskék szeme csillogásával, s máris párolgó feketekávé mellett ülünk a kávéház szűnni nem akaró késő esti zsivajában.

Váratlanul kellett beugrania a sze- repbe, mert alakítója hirtelen megbetegedett. Most talán ennek a véletlennek köszönhetem, hogy — többszöri telefonhívás, férjével folytatott beszélgetés után [„sajnos, ma a 75 éves Ľudovít Fullát köszönti fel ... Mikulásban szavalóestje van ... holnap természetesen próba“) végre „tollhegyre“ került.

Mária Krátoviöová érdemes művészt, a Klement Gottwald Államdíj laureátu- sát, a kiváló színészt és egyben a líra avatott tolmácsolóját — tavaly tüntették ki az ország legjobb szavaiéinak odaítélt Kristály rózsával — talán nem is kell külön bemutatnom. Rengetegen ismerik, idehaza, de Moszkvában és Budapesten, Berlinben, Rrüsz- szelben, Leningrádban, Zágrábban és számos további városban is, ahol tehetségével öregbítette a szlovák kultúra és művészet hírét.

Élénken pereg ajkáról a szó, mozdulatai, arckifejezése, kacagása és hirtelen elnémulásai természetesek, hitelesek, meggyőzőek. Mint ahogy a színház nézőterén mindig éreztem, és érzem, hogy egybeforrt a szereppel és játék helyeit az életet adja, úgy most is tudom, nem játszik, hanem él, átéli mindazt, amit mond.

A senicei járás egy eldugott kis fal- vából, Čáryból indult el. Gyerekfejjel itt játszotta az első szerepeket, s közben titkon felruccant Bratislavába, hogy Marina néni, a jóságos jegyszedő jóvoltából pótszékről áhitatosan megtekintse a Nemzeti egy-egy előadását.

A színház bűvköréből később sem tudott szabadulni. Már hivatalnoknő volt, amikor hallgatott a sugallatra, s jelentkezett egy színészpályázatra. S megtörtént a csoda — százhatvan

jelentkező közül néhányadmagáv.il felvették. Andrej Bagar, a kitűnő szlovák színházigazgató, rendező és színész volt a felvételi bizottság éles szemű elnöke, és ráesett a választása.

Először a Martini Színházban, Bagar neves színházában ismerkedett meg a világot jelentő deszkákkal, s azóta — úgy mondja, szerencsés csillagzat alatt született, pedig ebben tehetsége és szorgalma játszotta a főszerepet — a hazai drámairodalomtól egészen a világklasszikusokig szinte minden n;igy szerepet eljátszhatott.

„Mi volt a legnagyobb sikerem? Talán az, amikor Moszkva tapsolt nekünk, s a szakemberek Jean Vi tar és Bertold Brecht színházai csillagainak mércéjével mérték előadásunkat..

Színhész, de a költészetnek, a verstolmácsolásnak is meghitt jóbarátja. Meghatődottan beszél féltve őrzött, felejthetetlen élményéről, amelyben annak idején Budapesten kétórás szava- lóestjén volt része. „A közönség csak a versek tartalmát ismerte. A nyelv számára ismeretlen volt, s mégis, megértette a szavak sodra alatti dallamot. Nincs csodálatosabb dolog annál, mint amikor a költő, a színész és a közönség egy akkordban harmonizál.“

Janko Kráľ és Petőfi Sándor, József Attila és a mai szlovák költők közül Miroslav Válek költeményeiről szenvedélyes szeretettel vall. S nagy elismeréssel a mi oly korán elhunyt Tóth Tiborunk műfordítói képességeiről.

Nézem szép arcának vibráló élénkségét, figyelem belső feszültségtől, csaknem idegesnek tűnő mozdulatait, s néha alig bírom követni gondolatai szertelen és mégis egységgé kikerekedő csapongását.

Pedig nem könnyű a dolga. Igaz, két gyereke nemsokára már a saját lábára áll. Lánya most fejezi be főiskolai tanulmányai utolsó évfolyamát francia ■—angol szakon a párizsi Sorbonne-on, a fia pedig művészettörténészi diplomamunkáját írja. De Kráfovičová asz- szony a színház, a szavalás, a dolgozókkal folytatott számtalan beszélge- tés, és természetesen a „jogait“ követelő film, tévé és rádió mellett u társadalmi munka alól sem vonja ki magát. A színházban a Nőszövetség szervezetének ötletekből ki nem fogyó elnöke, s egyben a Szlovákiai Nőszövetség Közpjmti Bizottságának és más társadalmi szervezeteknek a tagja.

„Ügy hiszem, művészi tevékenységem ennek nem látja kárát. Ez életem része és nem valamiféle áldozat. Mert ez nekem is segítségemre van. Az emberekkel az együttműködés szintúgy szükség, mint a nap, a víz, a levegő. Ez az én ifjúságom, ezért élek“. * GÄLY IVÁN

A mai napon nem választóit tizenkét csilizközi község lakosságát —, hanem a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járás asszonyait képviseli a prágai várbeli fogadáson Mazár Erzsébet.

— Őszintén meglepődtem, amikor megtudtam, ismét részem lehet egy nagy élményben — mosolyog, amikor elmondom miért keresem. — Azért ismét, mert járásunk ifjúsági küldöttsé gének tagjaként a Szocialista Ifjúsági Szövetség I. kongresszusa alkalmából már voltam egy fogadáson a prágai várban. Ma is sokszor és szívesen gondolok arra a napra. Nem is tudom minek köszönhetem, hogy most megint rám esett a választás.

Mi azonban tudjuk: a közösség érdekében végzett lelkes munkájával érdemelte ki ezt a nem mindennapi elismerést.

Erzsébet már a második választási időszakban tevékenykedik képviselőként. Az előzőben lakhelye, Čalovo (Nagymegyer) Városi Nemzeti Bizottságának volt a képviselője. A legutóbbi választások óta pedig tizenkét csilizközi község választóinak bizalmát bírja, s képviseli ügyes-bajos dolgait a Nyugatszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság képviselőtestületében.

— Szívesen végzem ezt a munkát, mert szeretem az embereket — magyarázza. — Nehéz ugyan velük bánni, mert ahány ember, annyiféle. De jó érzéssel tölt el, hogy bíznak bennem, s megelégedéssel, ha segíteni is tudok nekik bármiben. Ezt a munkát csak teljes odaadással lehet végezni, hisz emberek sorsáról, érdekeiről van szó.

Megígérni valamit és nem teljesíteni, ez elentmondana elveimnek.

Nemcsak képviselőként, munkahelyén, a Nagymegyeri Egységes Földművesszövetkezet kertészetében ötven ember csoportvezetőjeként is becsülettel teljesíti feladatát.

— Az, hogy képviselő vagyok nem mehet a munkám rovására. Igaz, sokat utazom, de ami a feladatom, azt nekem kell elvégeznem. Ha a munka úgy kívánja, felkelek az íróasztal mellől, beállók segíteni a csoportom tagjai közé is.

Saját maga számára nem sok idej«* marad. A képviselőség mellett ugyanis a szövetkezet SZISZ-szervezetének pénztárosa, s a nőszövetség vámosi szervezetének is aktív tagja.

— A maradék szabad időmet utazgatással töltöm. Szeretek új tájakat, embereket megismerni. Azt tartom, ahány ember, annyi tapasztalatforrás — mondja —, én pedig szívesen hallgatom meg a jó tanácsokat, tanulok mások tapasztalataiból.

Mazár Erzsébettől is sok fiatal tanulhatna. Elsősorban szemléletet: ki tegyen legtöbbet a közösségért, ha nem a fiatalok.

FLÓRIÁNNÉ M. MÁRTA

TÉLI PIHENŐN

Takaros ház előtt állt meg a gépkocsink. A tágas előszobában idős néni fogadott. Amikor megtudta, hogy Rráz Pálnét, azaz a menyét keressük, beszólt a fürdőszobába, ahonnét kiszűrődött a mosó gép halk, egyenletes zúgása.

— Jolánka, keresnek ...

A fiatalasszony betessékelt a szobába, s kíváncsian várta, mi is érdekli az idegent. A Nőszövetség helyi szervezetének munkája, amelynek egy éve az elnöke, vagy a képviselői tevékenysége?

— Tudja, így tél idején a szövetkezetben a nők számára kevés munka iikad — töri meg a csendet.

— Régen dolgozik a szövetkezetben?

— Tizennégy éves koromtól. A lé- nártovcei (lénártfalvi) szövetkezet kertészetében kezdtem. Abban az időben nem volt a környéken ipari létesítmény, idegenben meg nem akartam munkát vállalni.

A szövetkezetben maradt a későbbiekben is. Megszokta, megszerette a mezőgazdasági munkát. Amikor 1962- ben férjhez ment, a chanavai (hanvai) szövetkezed kertészetének dolgozója lelt.

Otthon sem unatkozik. A ház körül bőven akad munka. A tehén, a sertés és az aprójószág sok-sok gondosságot kíván. Szeret kézimunkázni, s néha

a szoba sarkában lévő harmonika Is előkerül. Gyűlés is van bőven. A Nőszövetség helyi szervezete és a nemzeti bizottság üléseire rendszeresen eljár.

— A Nőszövetség helyi szervezetének 45 tagjával minden évben rendbe tesszük a Tompa-kertet. Szilveszterkor bált rendeztünk. A bevételből a virágkiállításra szeretnénk eljutni s ha futja, akkor egy rövid kirándulást szervezünk Magyarországra — tájékoztat.

Szó szót követ. Megtudom, hogy a társadalmi munkákból is kivették részüket, mintegy 800 órát dolgoztak le. Mindez azért érdemel említést, mert Brázné már a második megbízatási időszakban a hnb képviselője. Ahogy a község elöljárói mondják, a tettek embere. Nemegyszer szóvá tette asszonytársai nevében, hogy nem jár a községbe a mozgó hentesüzlet, kevés az óvodai férőhely, s a mezőgazdaságban dolgozó nők téli foglalkoztatását is meg kellene végre oldani.

— Ha ezek a problémák megoldódnak, több fiatalt vonzana a falu —■ mondja. — Egy ifjúsági klub nem oldhat meg mindent.

Szedelőzködöm. Eszembe jut, hogy a mosógépben minden bizonnyal kihűlt már a víz. Búcsúzáskor megemlítem a nőnapi fogadást. Elpirul. Miután le- kiizdi zavarát, ezeket mondja:

— Nem tudom, mivel érdemeltem ki... Ez a megtiszteltetés szerintem nem csak nekem szól, hanem szövetkezetünk összes asszonyának. Lesz majd miről mesélnem, megosztom asz- szonytársaimmal az élményeimet!

NÉMETH JÁNOS

1977.

III. 8.

Lelesz községnek — ahol Ruzsinszky Lászlóné, Szarvas Ilona született — gazdag munkás- mozgalmi múltja van. A burzsoáziát kiszol gáló hivatalos szervek valami kor „Kis Moszk vának“ nevez ték. Sok-sok olyan kommunista élt itt, aki bátran, öntudatosan szállt síkra Bodrogköz munkásnépének érdekeiért. Köztük Szarvas Józsi bácsi, Ilona édesapja is.

A premontrei papi birtokon volt ke- pésgazda, a tizenkettedik, sokszor tizenegyedik keresztért arató munkás- emberek egyik szószólója. A harmincas évek elején már a kommunista párt tagjaként, a munkásmozgalom aktív harcosaként munkálkodott, politizált és dolgozott a hatgyermekes Szarvas József.

— Én belesziilettem ebbe a mozgalomba — jegyzi meg Ruzsinszky LászSZÍVVEL lélekkel

Ióné. — Hatéves lehettem, amikor apámmal, meg a nálunk gyűlésező többi kommunistával együtt énekeltem a forradalmi dalokat. Bevallom, akkor még nem tudtam — hiszen gverek voltam — pontosan, mi történik körülöttem. Csak később tudatosítottam azt is, hogy a|)ám miért engem küldött füzetekkel, újságokkal a hónom alatt, a megadott címekre. Mert én, a gyermek, nem voltam gyanús.

— A fasiszta uralom idején is eljártak hozzánk apám barátai, a párt tagjai: Bajusz Józsi, Gábor Jani, Tóth G. János, Horváth Kálmán bácsi, meg Varga Pista — folytatja Ilona. Én olvastam fel esténként az újságokból.

Szarvas Józsi bácsi még megélte azt az időt, melynek megvalósulásáért kommunistaként harcolt, de nem sokáig élvezte, korán meghalt.

A Hegy utcai Szarvas-porta szomszédságában felépített új családi fészek korszerűen berendezett egyik szobájában elevenítgetjük fel Ruzsinszky Lászlóné tartalmas, eseményekben gazdag

életútját. Soha nem volt munka nélkül. Takarított, kézbesítő volt a postán, és más helyeken vállalt munkát.

Életének egyik legemlékezetesebb napjára külön felhívja a figyelmemet. 1947. december 18-án kapta vissza édesapja — mint magyar nemzetiségű polgár — a párttagsági könyvet s ugyanazon a napon vették fel a pártba Ilonát és testvérét, Jánost.

1950 októberétől az SZLKP Király- helmeci Járási Bizottságán dolgozott. Három évvel később férjhez ment Ruzsinszky Lászlóhoz, akivel ma együtt dolgozik a leleszi Május 1 Efsz-ben. Közben féléves oktatáson vett részt a Központi Pártiskolán, majd Bárcán a Kerületi Pártiskola magyar részlegének vezetője, később Košicén a kerületi pártbizottság propagandaosztályának dolgozója lett. Rengeteg egyéb tisztséget is betöltött. 11 évig volt képviselőnője a Trebišovi Járási Nemzeti Bizottságnak, sok-sok éven át a Leleszi Hnb tanácsának.

Szülőfalujában, Leleszen 1958 óta a szövetkezetben dolgozik. Nyolc és fél éven keresztül férjével együtt a közös gazdaság hízó marháit nevelte. 1975- ben a növénytermesztés egyik csoportjának vezetését bízták Ruzsinszky Lászlónéra, jelenleg pedig a zöldségesben dolgozik.

— Ha visszatekintek eltelt életemre, úgy érzem, nem éltem hiába — sóhajt fel. — Van családom, két gyermekem, rövidesen nagymama leszek. Katikám Michalovcén van férjnél. Laci fiúnk a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola gépészeti karán tanul. Gyermekkorában megszerette apja eredeti foglalkozását. Együtt szántottak, arattak.

Néhány pillanatra szótlanul tekintünk egymásra. Gondolatban megfogalmazott kérdésemet megérthette, mert szeme szögletében az öröm könnyei csillognak, amikor megszólal.

— Boldog vagyok, hogy ilvcn nagy megtiszteltetés ért, én is ott lehetek a várbeli fogadáson. Ez is annak a jele, hogy aki a mi társadalmunkban szívvel- lélekkel dolgozik, azt megbecsülik...

KULIK GELLÉRT