Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-08 / 66. szám, kedd
A SZÓ MŰVÉSZETÉNEK társadalmi szerepe és hatása JEGYZETEK A KÉT ÍRÖKONGRESSZUS UTÁN Nem véletlenül tekintettünk nagy várakozással a Cseh írók Szövetsége II. és a Szlovákiai írók Szövetsége III. kongresz- szusa elé. Nemcsak kulturális életünk, hanem egész társadalmunk jelenének kimagasló eseménye volt a két nemzeti írószövetség tanácskozása. A március első két napján lezajlott íj «kongresszusokra nemcsak a hazai irodalomkedvelők százezrei figyeltek, hanem a külföld is, ami még inkább fokozta az írók felelősségét minden — ezúttal nem leírt, hanem — elhangzott: szóért. Ilyenkor érezzük igazán, milyen társadalmi felelősséget hordoz a művészi szó, milyen súlya lehet annak, amit az író mond. Igen szépen és érzékletesen fejezte ki ezt az előző, a II. szlovákiai írókongresszus főbeszámolöja: „Jó hangszer a szó, csak tudni kell játszani rajta. De nem mindegy, ki játszik rajta, hogyan és mit — s kinek. A legszebb hangokat csalhatod ki hangszeredből, hiábavaló a játékod, ha senki sem figyel rád.“ Mindkét kongresszuson — akár a számok tükrében is — meggyőződhettek róla az írók, hogy ebben az országban egyre jobban oda figyelnek szavukra, mint ahogyan arról is, hogy Csehszlovákiában mind nagyobb társadalmi szerephez jut a szó művészete. Ennek viszont természetes következménye, hogy — mivel Az irodalom szinte’ felbecsülhetetlen pozitív vagy negatív hatással lehet az olvasótömegekre — az írók társadalmi felelőssége is rendkívül nagy. Egyik közös fő jellemzője volt a két kongresszusnak, hogy aktivizálta az írók társadalmi felelősségérzetét. A dobríši kongresszuson a Cseh írók Szövetségének 164 tagja közül 141-en vettek részt, a bratislavai kongresszuson a Szlovákiai írók Szövetségének 256 tagjából 213-an, köztük 21 magyar és 15 ukrán nemzetiségű író. (És persze számos új*- ságíró és más művészeti szövetségek képviselői is jelen voltak.) Ennyi alkotó hallgatta végig a két kongresszusi fő- beszámolót [mely részletesen elemezte az elmúlt ötéves idő szak irodalmi életét, értékelte az elért művészi eredménye két) és szavazta meg a két szövetség új alkotóprogramját. A legfontosabb, amit leszögezett a két kongresszus: az elnyúlt időszak 'folyamán jelentősen megerősödött a cseh és a szlovák irodalom, valamint a nemzetiségek irodalmának szo- cinlista jellege. De nem sokkal kevésbé fontos megállapítás az sem, hogy az eltelt öt esztendő alatt mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban figyelemre méltó eredmények születtek a csehszlovákiai írásművészet minden neméhen és műfajában. Persze, azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kongresszusi beszámolókból és vitafelszólalásokból az is kitűnt: az irodalom fejlődésében azért mégis a mennyiségi növekedés volt túlsúlyban, így az elkövetkező években az irodalomban — akárcsak társadalmi életünk más szakaszain is — az eddiginél nagyobb súlyt kell helyezni a minőségre, vagyis jobban oda kell figyel ni az olvasók széles tömegeinek a művészettel, tehát az irodalommal szemben is még- növekedett igényeire. A számvetés során megkii lönböztetett figyelmet szentellek az írók a szocialista realizmusnak, az irodalomkritikának, az írásművészet és társ művészetek kölcsönhatásának, a szocialista embertípus sze- mélyiségének formálásában az irodalomra háruló feladatoknak, az irodalmi mű eszmei formai egységének {több felszólaló vallotta például azt a nézetet: nem értékelhető úgy egy regény, hogy — eszmeileg kifogástalan, művészi megformálás tekintetében csapnivaló; nem lehet hasznos az olyan műalkotás, mely „elkötelezett“ gondolatokat hordoz, de nem viseli magán az író mesteri kéznyomát; vagyis az irodalmi művet egységében kell nézni és értékelni), az írói szemlélet kérdésének és nem utolsósorban az irodalmakban jelentkezett és jelentkező fiatal ne® zedékeknek. Az irodalomkritikát mindkét kongresszuson jogosan marasztalták el azért, hogy az elmúlt évek során nem volt eléggé aktív és meg bízható útmutatója, tanácsadója az olvasók mind szélesebb táborának, s nem volt igazi serkentője az irodalom fejlődésének. (A fejlődés inkább a kedvező körülményeknek köszönhető.) Az olyan Irodalomban nemigen várható előrelépés, ahol elhanyagolják az új nemzedékek nevelését. E kérdésre mind a cseh országrészekben, mind Szlovákiában Beszédes számok CESTMÍR PECHR ALKOTÁSAI A Mladá Boleslav hói származó Pechr a prágai Állami Grafikai iskola után az Iparművészeti Főiskolán folytatott tanulmányait 1952-ben fejezte be. Azóta a szlovák fővárosban él. Ötvenéves születésnapjára emlékeztet a bratislavai Gorkij utcai kiállító teremben rendezett tárlaton sorakozó több mint két évtizedes plakáttermésének válogatása. Ebből az alkalomból méltatják a sokrétű, értékes, egyénien árnyalt grafikai tehetségű Pechr tevékenységét és érdekeit. „Elsősorban ő járult hozzá a modern szlovák plakát nemzetközi viszonylatában elismert színvonalához.“ S méltatják művészetének a legifjabb nemzedékre való ösztönző hatását. A már önálló képzőművészeti műfajt képviselő falragasznak sajátos és egyéni arcéle van. „Nemcsak a legjobb értelemben vett alkalmazott művészet, amelynek tömegmozgósító feladata is van. Erősen elkötelezett műfaj, hiszen képzőművészeti formája a nép széles rétegeire hat“. Cestmír Pechr a kulturális plakát mestere. Falragaszai évfordulókról, filmekről, színielőadásokról adnak hírt. Számolva az ember vizuális befolyásolhatóságával két vitális lendületű plakátján alján]ja a könyvet karácsonyra és nyaralásra. Ám fő területe a színházi falragasz. Már 22 esztendeje dolgozik a Szlovák Nemzeti Színháznak. Ezen idő alatt szinte összeforrt ezzel az intézménnyel. Részese lett szellemi légkörének, az előadásod, a rendezők és a színészek művészi munkájának. Problémáik közvetlen ismerője. A szoros együttélés termékenyítő hatással volt alkotásaira. Sajátos formanyelvének kialakításában is jellegzetes nyomot hagyott. Falragaszai nemcsak beharan- gozói egy-egy előadásnak, hanem tartalmilag és formailag is teljes egységben vannak a művek színpadra juttatásának bonyolult folyamatával. Ez azonban nem jelenti plakátjai jellegének az egyes darabok rendezőitől való függését. Mindig és mindenütt felcsillan megismételhetetlen egyéni felfogása. A Hviezdoslav Színház elő adásához a Heródes és Hero- diashoz alkotott első plakátja újhangú, eredeti, a hazai falragaszművészetben korszaknyitónak mondható. Képzeletbeli portré, erőteljes, szenvedélyes kifejezésü. Testi és lelki sajátságokat idéz. Suchoň operájának hősét, Svätoplukot bíborszínű palástban, zománcos mívű koronával jeleníti meg. A fej, az arc megformálása a bizánci mozaikművészek stílusára emlékeztet, de a jelen feszült- s_ége teszi elevenné. Gorkij Éjjeli menedékhelyének az élet megalázó nyomorúságát éreztető három tragikus figurája 1959-ből való. A Feltámadás Katyusájának szenvedésformálta arcát döbbenetes kifejező erővel alakította, a Háború és béke a tragikusan sötét és a derűsen világos szín. hangsúlyozott ellentétével hat. A belső feszültségtől átfűtött Lear király a gyermekei hűtlenségétől rég nem tapasztalt gondot fordítottak. Az eredmény: mind a nemzeti, mind a nemzetiségi irodalmakban — de leginkább a cseh irodalomban — olyan erőteljes fiatal írónemzedékek jelentkeztek, amelyektől bízvást várható írásművészetünk felfrissülése, sokszínűbbé, élénkebbé, aktívabbá válása. A kongresszusokon számszerűleg is lemérték, értékelték a cseh, a szlovák, az ukrán irodalom fejlődését, a csehszlovákiai magyar irodalom állapotáról és fejlődéséről azonban csak a főbeszámoló általánosságait tudhattuk meg, pusztán azért, mert a felszólalással megbízott küldöttünk betegség miatt nem vehetett részt a kongresszuson, s a többi hazai magyar íróküldött között egy sem akadt, aki — az ukránhoz hasonlóan — fellépett volna az emelvényre és vázolta volna irodalmunk helyzetét, ismertette volna eredményeit és legfájóbb gondjait. Ebben nem tudok mást látni, mint a székei óvezetőség rugalmatlanságát, tehetetlenségét. Elmulasztottuk az alkalmat, hogy a kongresz- szus mintegy 300 résztvevője tudomást szerezzen a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésének serkentő és gátló tényezőiről! Neveket nem soroltam e rövid eszmefuttatásban. Szándékosan. Azért nem, mert a kongresszusokon ismertetett művészi eredmények csak az egész társadalom közös igyekezete nyomán születhettek meg — következésképpen társadalmi eredményeknek tekintendők, akkor ist ha a szellemi értékek létrejöttében a művészi egyéniség döntő szerepet visz. Mert a hangszer, az eszköz, amelynek segítségével az érték született, közös, amint azt a bratislavai írókongresszus egyik szónokának szájából hallhattuk? „Ha szavad ezrek örömét képes tolmácsolni, akkor — mint alkotóművésznek — egyéni örömed határtalan — s talán csak akkor érzed igazán a magad költői vagy írói alkotó részét annak a nemzetnek a testében, melynek nyelvét művészeted eszközeként használod. Mert e művészi szerszámot sem faragtad egyedül — a nemzeted faragta azt ki liosz- szú évszázadokon át, s te azért netted kézbe, hogy kipróbáld rajta művészetedet.“ KÖVESD! JÁNOS szenvedő atya általános érvényű kifejezése. A képletes beszédet igénylő Ember tragédiájának mély bölcseleti tartalmát színes félgömbök jelzik meta- forásan. Absztrakt megoldású a különböző vonalakból szerkesztett Don Carlos plakát. Falragaszainak egy másik csoportjában a színek erejét (Carmen) az árnyalatok finomságát a folyamatos rajzos vonal könnyed, biztos bája helyettesíti, például a Hattyúk tavában. Péleász és Melizande át- szellemített színvarázsa oldott líraisága csupa dallam. A Tar- tuffe plakátján a hullámzó haj- szálfinom fehér vonalak képezik a parókát s az arcot a Mo- liére nevét feltüntető betűk jelzik. Cyrano de Bergerac arcmásán a vonalak egyéni ritmusú képzeletekbe rendeződnek. Pechr^kifeje^ési eszközeinek dús tárába tartoznak a kitűnő betűkultúráról tanúskodó címfeliratok. A betűk különböző típusa, sajátos jellege fejezi ki a kivételeset, a hétköznapit, a tragikusát vagy a komikusát. Pechr művészete gazdag hang szerelésű, drámai feszültségű, vagy balladás hangú, érzelmi töltésű, olykor derűs iróniájú. Stabil és dinamikus elemeket, hangsúlyos képi jeleket változatosan alkalmazó alkotásaiban a színház klasszikus és modern prózai és verses, zenés ,é9 táncos műfajainak a ezek színpadi megszólaltatásának lényegét tömörítik. Plakátjai nemcsak alkalomszerűek, hanem maradandó értékűek. ÚJ FILMEK VÖRÖS REKVIEM (magyar) A magyar kultúra napjai alkalmából hazánkban több új magyar filmet is bemutattak. Ezek egyike a Vörös rekviem, mely egy forradalmár emlékét eleveníti fel, egy mártírnak adózik tisztelettel. Ez az egyén Sallai Imre, a magyar munkás- mozgalom hős harcosa. Az ő alakját és életútját a halálos ítélet végrehajtása előtti egy órában idézte meg Hernádi kilencet, amikor ezek a fiatal tisztek kegyelmet kaptak. Hiba volt — mondja Sallai •— életben hagyni őket, de a film azt is jelzi, más oka is volt annak, hogy a Magyar Tanácsköztársaságot eltiporták. Sallai a halála előtt a siralomházban bevallja egyik barátjának, hogy konspi- rációs hibák sodorták őt a mártíromság felé. Ezt a sorsot valóiéiban azonban ellenségei Andorai Péter — Sallai Imre szerepében Gyula Vörös rekviem című könyvében, melyből azonos címmel forgatókönyvet írt; ezt ültette át filmszalagra Grunwals- ky Ferenc rendező. A film valóban rekviem, s a műfaj sajátosságainak megfe- 'lelően csak a halálában magasztalja fel a hőst. Az alkotás kezdő képsorai a bíróság tárgyalótermét mutatják: a statá- riális bíróság ítéletet hirdet: Sallai Imrét és Fürst Sándort (az ő szerepe azonban csak epizodikus a filmben) halálra ítélik. Aprólékos műgonddal, pontos korhűséggel rekonstruálták a bírósági ítéletet. Aztán megindul a visszapillantások sora. Kétféle síkban; az egyik idősík Sallai gyermekkori emlékeire utal, a másik a Magyar Tanácsköztársaság idejére, annak egy epizódjára. Két katonatiszt arcát idézi meg a film; 1919-ben a ludovikások lázadásakor egy ellenforradalmár tiszti csoport a vörösök fogságába esett. Ekkor Sallait egy vörösőr egység parancsnokaként látjuk, a letartóztatott fegyvereseket őrizve. Megfordul a kép: most a két fiatal tiszt jön el a tárgyalóterembe, hogy megnézze, Sallai hogyan fogadja a halált. Kemény és rideg Sallai arca, amint felidézi a múltat, tizenrótták rá, félve a növekvő elégedetlenségtől, abban a hiszem- ben, ha a forradalmárok vezetőit megölik, kiirtják a forradalmi gondolatot is. A másik idősík — Sallai gyermekkori emlékanyaga — helyenként kissé zavaró, a néző számára egy-két rész tisztázatlan maradt. Indokolatlan a film zárójelenete is, amikor — a megismételt tárgyalás, majd a siralomház és a kivégzés képsorai, a kegyetlenségében is remek és művészi jelenetek után — a vásznon ismét a gyermek Sallai jelenik meg, s bár költői szépségű szöveget mond el, de ez egy gyermek szájából túl tételesen hangzik. Nem illeszkednek szervesen a film menetébe az 1919-es eredeti híradó- felvételek sem. A film — egyenetlen színvonala ellenére is — kemény vallomás, megrázó, erőteljes mű. Bensőséges és visszafogott lírája élményszerű pillanatokkal, jelenetekkel is megajándékozza a nézőt. Fogyatékosságai ellenére is hatásosan kidomborodik belőle egy kommunista mártír forradalmi hite, emberi nagysága. Sallai szerepében Andorai Pétert láthatjuk. Nagyon érzékletesen jeleníti meg a forradalmárt, karakterisztikus arcvonásain igazi dráma tükröződik. PISZKOS KEZŰ ÁRTATLANOK (francia) Claude Chabrol, a francia új hullám egyik megindítója az ötvenes évek végén filmjeinek őszinte * hangvételével, könyörtelen társadalomrajzával hívta fel magára a figyelmet. Néhány világsikert aratott filmje után látásmódjának frisse- sége azonban szürkült, mesterségbeli tudása rossz értelemben vett rutinná laposodott és művészi ambícióin egyre inkább az üzleties szemléletmód kerekedett felül. Bűnügyi érdekességre s a nézők meghökkentésére törekedett a Piszkos kezű ártatlanok című filmjében is, mely teljesen mentes a társadalmi vonatkozásoktól. A rendező egy klasszikus szerelmi háromszöget tár a nézők elé, a történet azonban túlságosan mesterkélt, hatásvadászó. A krimi tökéletes mesterségbeli tudással készült, parádés szereposztásban: Romy Schneider, Rod Steiger és Paulo Giusti játssza a főszerepeket. A remek színészi játék, a váratlan fordulatok, a feszült jelenetek mindvégig izgalomban tartják a nézőt, s a film a krimikedvelőknek jó szórakozást nyújt, de ennél nem is többet. —ym— tBÁRKÁNY JENÖNÉ 1977. Ili. 8. Romy Schneider és Paolo Giusti a jrancia film egyik jelenetében
