Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-09 / 39. szám, szerda

A kommunisták forradalmisága BESZÉLGETÉS KAREL KARAS ELVTÁRSSAL, A PRÁGAI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG TITKÁRÁVAL A CSKP KB Elnökségének 1976 novemberében hozott ha - tározata alapján az alapszerve­zetek, a párttagok és tagjelöl­tek tevékenységének, s ezzel a XV. pártkongresszus határo­zatai teljesítésének az ellenőr­zésére, valamint a munkájuk­ból következő politikai és gazdasági tanulságok levonására a januári és a feb­ruári taggyűlések hivatottak. Ez az intézkedés jelenünk és jövőnk szempontjából ugyan­olyan lényeges, mint az a kö­vetelmény, hogy az alapszerve­zetek a KB plenáris üléseinek határozatait a síiját feltételeik­re alkalmazzák, és az azokból következő feladatokat is ki­tűzzék. A párttaggyűlésekről Karéi Karas elvtárssal, a prágai vá­rosi pártbizottság titkárával be­szélgettünk. • Milyen jelentőséget tulaj­donít az értékelő taggyűlések­nek? — A CSKP KB Elnökségének határozatéval a városi és a vá­roskerületi pártszervezetek és szervek elnökei, aktivistái és az alapszervezetek tisztségvi­selői még a múlt év decembe­rében megtartott aktívaértekez­leteken, szemináriumokon és gyűléseken ismerkedtek meg. Tisztában vannak tehát az ér­tékelő taggyűlések küldetésé­vel és azzal is, hogy a 6. öt­éves tervidőszak feladatainak megvalósításával kapcsolatban hozott saját határozataik tel­jesítését is ellenőrizniük kell. A taggyűlések legfőbb célja példamutatásra serkenteni a kommunistákat. Elvárjuk tő­lük, hogy jó gazdákként ne csupán tájékozódjanak üze­mük problémáiról, hanem kon­krét intézkedéseikkel, az élen járva, kivegyék részüket a problémák megoldásából. Azt akarjuk, hogy minden egyes kommunista forradalmár le­gyen, s ezt ne csak hangoz­tassa, hanem cselekedeteivel is bizonyítsa. A városi pártbizott­ság jelszava . ,,A jobb minőség­ért, a hatékonyságért, a tudo­mány és a gyakorlat összhang jáért“ nem maradhat csak pa­píron. Váljon beidegződött elv­vé, amelyet az üzemi pártszer­vezetek feltételeikre alkalmaz­va az utolsó betűig megvalósí­tanak. Arra mozgósítjuk tehát a kommunistákat, hogy ezen­túl a pártcsoportokban és a taggyűléseken még hat­hatósabban lépjenek fel és kö­rültekintő, határozott intézke­déseikkel munkahelyeiken is a helyzet uraivá váljanak. • Az értékelő, illetve évzá­ró taggyűlések jelentősége nagy, valamennyi probléma azonban egyetlen taggyűlésen aligha oldható meg. — Igaz. A taggyűlés azon­ban nem elszigetelt fogalom. Biztos támaszai a politikai tö­megszervezetekben, elsősorban az üzemi szakszervezetekben dolgozó párttagok. Az FSZM IX. kongresszusát megelőző időszakban kifejtett céltudatos munkájukkal valamennyi dol­gozó kezdeményezésének a fokozására törekszenek. Ezt a kezdeményezést tükrözik majd az idén május 1. és 9., vala­mint a NOSZF 60. évforduló­jának alkalmából megrendezés­re kerülő ünnepségek is. — Az elmondottakból kitű­nik tehát, hogy célunk a párt vezető szerepének elmélyítése. Ennek egyik legfőbb feltétele a hibák és fogyatékosságok elleni harc a tartalékok feltárásával, csak.- úgy, mint a CSKP KB legutób­bi határozataiból következő igé­nyes feladatok teljesítésének biztosítása. Ehhez várjuk — va­lamennyi dolgozó bekapcsoló­dásával — az üzemi pártszer­vezetek segítségét. — A fogyatékosságok elleni harc természetesen nem lehet formális. A taggyűlésnek első­sorban arra kell válaszolnia, hogyan biztosítja a feladatok teljesítését, hogyan lesznek ki­küszöbölhetők, orvosolhatók a hibák és a fogyatékosságok. De kérdés az is, milyen mér­tékben teszi lehetővé a taggyű­lés a kommunistáknak a bírá­latot. Tagadhatatlan ugyanis — és a városi pártbizottság decemberi plénumán ezzel a problémával is behatóan fog­lalkozott —, hogy az üzemek­ben sok még a kiaknázatlan tartalék. Elsősorban a gazda­sági irányításra gondolok. Az igazgatóknak, a mestereknek, sőt az egyes munkahelyek ve­zetőinek, csakúgy, mint min­den egyes alapszervezetnek, párttagnak és tagjelöltnek a jövőben — felelőssége teljes tudatában — lényegesen lel­kiismeretesebben kell dolgoz­nia. Személyes felelősség nél­kül ügvanis elképzelhetetlen .a jó minőségű munka, amely­nek állandó fokozására törek­szünk. • Mivel magyarázható az irányításban mutatkozó fogya­tékosság? — Nem könnyű erre a kér­désre válaszolni, de tény, hogy a vezető gazdasági dolgozók többnyire objektív nehézségek­kel küzdenek, amelyek gátol­ják a terv teljesítését. Például a nyersanyag-, vagy az ener­giahiány miatt senki sem von­ható felelősségre. Az irányí­tásban azonban a szubjektív okok — pl. a hibás munkaszer­vezés, a személyes kötelesség­tudás hiánya stb. — sem men­nek ritkaságszámba. Arra tö­rekszünk, hogy ezeket leküzd- jtik. • Gyakori jelenség, hogy ha egyik-másik termelővállalat nem teljesíti a tervet a szállí­tói-megrendelői kapcsolatok fo­gyatékosságaira hivatkozik. — Véleményem szerint a legfontosabb követelmény, hogy a termelővállalatok terve arányban legyen a rendelkezé­sükre álló nyersanyagmennyi­séggel, energetikai lehetősé­geikkel és munkaerőállomá­nyukkal. A szállító-megrende­lő vállalatok tevékenységét érő gyakori panaszok tehát több­nyire a túlfeszített tervekre vezethetők vissza. A helyzet azonban az utóbbi időben lé­nyegesen javult, mégpedig a társüzemi szocialista kötelezett­ségvállalások jóvoltából. De a kezdeményezésnek ez az új formája csak abban az esetben hozhatja meg a várt ered­ményt, ha a szerződő felek becsületesen járnak el egy­mással szemben, az utolsó be­tűig teljesítik kötelezettségvál­lalásaikat, és ha teljesítményei­ket a politikai és a pártszer­vek rendszeresen ellenőrzik. Erre is jó alkalmat nyújtanak az értékelő párttaggyűlések. 9 Miért tartották a nem ter­melőüzemek pártszervezetei ér­tékelő taggyűlésüket január­ban, a termelőüzemekéi pedig miért tartják februárban? — Az értékelő taggyűlések előkészületeiben a vállalati és az üzemi pártbizottságoknak nagy segítségére vannak a problémáikat jól ismerő járási és városkerületi pártbizottsá­gok. A februárban lezajló gyű­lések nagyobb áttekintésre nyújtanak lehetőséget a terme lővállalatok tavalyi eredmé­nyeiről. A későbbi időpont a múlt évi tapasztalatok alapján a problémák és nehézségek megismétlődésének megakadá lyozását is lehetővé teszi. A tanácskozásokon a gazdasági, politikai és ideo­lógiai feladatok teljesítésére, valamint a pártcsoportoknak és azoknak a munkacsoportoknak a tevékenységére is rávilágíta­nak, amelyekben alig 1—2 párttag dolgozik. Azt akarjuk, hogy ezekben a kollektívákban is a kommunisták legyenek a hangadók. — A sok helyütt már folya­matban levő taggyűléseket a városi pártbizottság javaslatára a városkerüleli pártbizottságok haladéktalanul értékelik, hogy — tapasztalataikat érvényesít­ve — a többi taggyűlés minő­ségét is befolyásolják. Nagy fi gyeimet szentelnek a beszámo­lók tartalmának, a kulcsfontos­ságú kérdések megvitatásának, a tagállománnyal és a tagjelöl­tek felvételével kapcsolatos problémáknak az ideológiai és a nevelőmunka színvonalának és annak, hogyan érvényesítik a kommunisták a gazdasági ve zetők munkájának ellenőrzésé­re irányuló jogukat. — Főleg a tagállomány mi­nőségének javítását tartjuk fon­tosnak. Célunk, hogy minél több munkás felvételével meg­szilárdítsuk a párt tekintélyéi és befolyását. KARDOS MARTA Eredményes újítók Az 1975—1976-os oktatási év­ben a brnói Antonín Zápotocký Katonai Akadémia növendékei és tudományos dolgozói 231 ta­lálmányt és újítási javaslatot nyújtottak be, s ezek 2 millió 269 ezer korona hasznot hoztak népgazdaságunknak. A legje­lentősebb újítási javaslatot a TG—1030-as számítógéppel kap­csolatban Václav Jindra nyolc­tagú kollektívája nyújtotta be. üj üzemrészleg Šafárikovo, az egykori gép­es traktorállomás helyén a pie- sokl Gépgyár üzemrészleget lé­tesített, amelynek bővítésére a jövőben is számítanak. A fej­lesztés befejezése után mintegy 880 ember talál majd itt mun­kalehetőséget. Ez is nagymér­tékben hozzájárul majd ahhoz, hogy az ipari munkások száma a Rimavská Sobota-i járásban 198U-ig 2200-ra növekszik. —né— Állandó feladat FOKOZZÁK A PÁRTMUNKA HATÉKONYSÁGÁT 0 TELJESÍTIK AZ ELŐIRÁNYZOTT TERVET A Dunajská Streda-i Len- és Kenderfeldolgozó Üzem párt- szervezete felkészült évzáró, ér­tékelő taggyűlésére. A szervezet munkájáról és a vállalat ered­ményeiről Cafík Ferenc üzemi pártelnöktől . és Kántor József vállalati igazgatótól érdeklőd­tem. Elmondták, hogy a plénum szellemében több intézkedést foganatosítottak az értékelő taggyűlés sikere érdekében. Ve­zetőségi tanácskozásokon kije­lölték azokat az elvtársakat, akik a tagok pártfeladatainak teljesítését hivatottak értékel­ni és azokat, akik a beszámo­lót, illetve az idei tervfeladato­kat készítik elő. A múlt évben jelentősen megjavult a munkafegyelem, tovább mélyült a párt vezető szerepe, növekedett a haté­konyság, aktivizálódtak a tö­megszervezetek és a szocialista munkabrigádok is magasan túl­teljesítették a XV. pártkong­resszus tiszteletére tett kötele­zettségvállalásukat, ami jelen­tősen hozzájárult az évi terv teljesítéséhez. Az egy dolgozóra eső évi munkatermelékenység összege 254 000 koronáról 273 ezer 426 koronára emelkedett 1976-ban. Az árutermelési ter­vüket is 100,4 százalékra telje­sítették, így 400 tonna spárgá­val gyártottak többet a terve­zettnél. Figyelemre méltó ered­ményeket értek el az újítómoz­galom megszervezésében, vala­mint az energia és az üzem­anyag-megtakarításban. Ezek az eredmények a vezérigazgatóság keretében is első helvet biztosí­tottak az üzemnek. A tisztasági versenyben is az élre kerültek. Valamennyi esetben élenjáró, kezdeményező szerepet vállal­tak az üzem kommunistái, tö­megszervezetei és szocialista munkabrigádjai. Elismerést ér­demel a spárgakészítő kollektí­va, melynek tagjai a városszé- pítési akciókban is derekasan helytálltak. Pozitívan értékelik majd a regisztrált párttagok aktivitását, valamint a tagállo­mány javítását. Ez idén két dol­gozót vesznek fel tagjelöltnek. 1980-ig pedig a nők felvételét helyezik előtérbe, mivel az üzem alkalmazottainak 54 szá­zaléka nő. Az 1977-es tervükben sem fe- Jedkeztek meg a párt belső ere­jéről, egységéről és akcióképes­ségéről, valamint a párt sorai­nak erősítéséről, a kommunis­ták eszmei nevelése hatékony­ságának fokozásáról, illetve a pártmunka stílusának és mód­szereinek tökéletesítéséről. Fi­gyelmüket főleg a termelési tervük következetes teljesítésé­re irányítják. Rendkívül nagy gondot fordítanak a hatékony­ság további növelésére, továbbá a műszaki ismeretek széles kö­rű érvényesítésére. Nyersterme- lésiterveket további 7 százalék­kal emelik. A hatékonyabb el­lenőrzés céljából a feladatokat negyedévi, hónapos, tíznapos, sőt napos tervekre bontották le, így az esztendő bármelyik szakában hiteles képet kapnak majd a feladatok teljesítéséről, KRASCSENICS GÉZA ERŐSÍTIK SORAIKAT Készülnek az értékelő taggyűlésre 0 Fiatalok kerülnek a pártba 0 Teljesítik feladataikat Bizonyára sokan emlékeznek még a Nové Zámky-i (érsekúj­vári) öreg paprikamalomra, de ha valaki meg is akarná tekin­teni, már hiába keresné. Ponto­sabban, a régi helyén keresné hiába, mert a paprikamalom néhány éve vadonatúj épületet és korszerű technológiai beren­dezéseket kapott. Az új papri­kamalom ugyanis szerves része lett annak a hatalmas gyü­mölcs- és zöldségfeldolgozó kombinátnak, amely ebben a dél szlovákiai városban épült. A három éve működő üzemben többnyire fiatalok, elsősorban a környékbeli lányok és asszo­nyok jutottak munkaalkalom­hoz. Az új üzemben a vezetők­nek és a dolgozóknak egyaránt sok nehézséggel kell megbirkóz­niuk. Leküzdésükben segít az üzemi pártszervezet, amelynek elnöke jozef Gajdos, aki a pap­rikamalom dolgozóinak munká­ját irányítja. Tapasztalt „pap­rikamolnár“, hiszen már 37 éve dolgozik ebben a szakmában. A pártszervezet vezetésében sem kezdő: a régi paprikamalomban is ő irányította a párttagok te­vékenységét. — A zöldség- és gyümölcs- feldolgozó kombinát pártszerve­zetének működésére elválaszt­hatatlan a termeléstől — mond­A Frenštát pod Radhoštem-i Morvaországi Elektrotechnikai Művekben speciális villanymotorokat gyártanak. Tavaly több mint 400 millió korona értékben szállítottak a vegyipari üzemeknek. [Felvétel: ČSTK — V. Svorčík) ja Gajdos elvtárs. — Tagjaink létszáma 86, ebből 13 a tagje­lölt. lényegében egy fejlődő szervezetről van szó, hiszen az üzem teljesen újnak mondható. Szervezetünk tagjaimik zömét a régi paprikamalomban műkö­dött pártszervezet tagjai képe­zik. Az új tagok, illetve tagje­löltek pedig a minden szem­pontból fejlődőképes dolgozók soraiból kerülnek ki. 1977-ben i tervek szerint újabb 20 taggal, illetve tagjelölttel erősödik párt- szervezetünk. Meg kell jegyez­ni, hogy ezek elsősorban mun­kások. Olyanok, akik helytáll­nak a gépek mellett, s jó mun­kával mutatnak példát a többi­eknek. Üzemünk múlt évi tervteljesí­tését nagymértékben befolyá­solta a szárazság, mert a zöld­ség- és gyümölcstermesztők nem tehettek minden esetben eleget a szerződésekben rögzí­tett szállítási feladataiknak. Én­nek ellenőre a gyermektápszer termelése folyamatos volt, s nem volt különösebb fennaka­dás a paprikamalom működé­sében sem. — Mi az, amit a termeléssel kapcsolatban a fiatal pártta­goknak és a pártonkívülieknek egyaránt meg kell tartaniuk? — Mindenekelőtt a pártta­goknak kell példát mutatniuk jó munkaerkölcsükkel. Nem mindegy ugyanis, hogy példá­ul dolgozóink hatékonyan ki­használják-e a munkaidőt, hi­szen a laza munkafegyelem sok kiesést okozhat a termelésben. Műszaki dolgozóinknak, s fia­tal szakembereinknek is van mit tenniük, hogy tudásuk va­lóban az üzem fejlődését szol­gálja. Ebben pártszervezetünk tapasztalt tagjaj szintén nagy segítséget nyújtanak a fiatalok­nak. Az új és állandóan bővü­lő termelési program eddig is­meretlen feladatok megoldása elé állítja az üzem vezetőit. Kapcsolatokat kell teremteniük a zöldség- és gyümölcstermesz­tőkkel, s össze kell hangolni a nyersanyagszállítást. A paprika­malom dolgozóinak ezen a terü­leten már van gyakorlatuk, de a többi részlegen még van mit tenniük. Gajdos elvtárs elmondta még, hogy a pártszervezet feb­ruári értékelő taggyűlésén lesz miről beszámolniuk. Feladatai­kat rendszeresen teljesítették. Nem utolsósorban ennek kö­szönhető, hogy szervezetüket ebben az évben újabb tagok­kal ég tagjelöltekkel erősíthe­tik. PAKOZDI GERTRÜD

Next

/
Oldalképek
Tartalom