Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-09 / 39. szám, szerda
Bányászsiker Az észak-csehországi barnaszénmedence bányászai januárban 6 006 287 tonna szenet fejtettek. Ez 55 000 tonnával több, mint az az állami terv előír. A föld eltakarításának tervét 26fí 000 köbméterrel teljesítették túl. Az elért sikerekben a szénmedence valamennyi vállalata részesedik. Az Antonín Zápotocký Bányaipari Vállalat dolgozói 110,5 százalékra teljesítették szénfejtési tervüket. Felvételünkön: a K 37-es típusú kerekes kotrógép, amelyet Josef Novák 26 tagú, Munkaérdemrenddel kitünteti szocialista munkabrigádja kezel. Az acélóriás 600 tonna súlyú, s egy műszak alatt — a bánya nehéz viszonyai közölt — körülbelül 3000 tonna szenet fejt ki. (Felvétel: CSTK] h szovjet iíjuság internacionalizmusa Az utóbbi évek pozitív eseményei a világpolitikában a nemzetközi diák- és ifjúsági mozgalom munkájában is pozitívan tükröződtek. E történelmi szempontból fontos fejlődésben — internacionalista tevékenységével — a szovjet ifjúság nagy szerepet játszott. A fiatal szovjet nemzedék tevékenyen részt vesz minden olyan akcióban, melyet a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, vagy a Nemzet közi Diákszövetség szervez. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség számos fontos kampányát és akcióját a szovjet ifjúság kezdeményezte. Az ilyen tömeges akciók között említhetjük a vietnami, a laoszi, a kambodzsai néppel, a chilei hazafiakkal és demokratákkal való szolidaritást kibontakoztató nemzetközi mozgalmakat, ide síiről hatjuk „A világ haladó ifjúsága az imperializ must vádolja“ jelszó jegyéljen indított világméretű kampányt is. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség IX. kongresszusa nak küldöttei 1074 novemberében támogatásukat fejezték ki a lenini Komszomol javaslata iránt, amely kampányt indított „Az ifjúság az imperialistaelle nes szolidaritásért, a békéért és a haladásért“ jelszóval, valamint a fiatalok és a diákok XI. nemzetközi fesztiváljának támogatására. A szovjet ifjúság gyakran megszervezi a demokratikus fiatalok nemzetközi fórumait. Például 1972-ben Moszkvában került sor a dolgozó ifjúság Nemzetközi találkozójára. 1975 októberében a nők nemzetközi éve alkalmából megrendezték a lányok nemzetközi találkozóját. Az idén a szovjet főváros a „Süssön mindig a nap“ nevű gyermekfesztivál színhelye lesz. A szovjet fiatalság saját ügyének tekinti az európai békéért, biztonságért és együttműködésért folyó harcot. Helsinkiben, Münchenben és Firenzében ifjúsági és diákkonferenciákat tartottak az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről, ezeken a tanácskozásokon a Szovjetunió képviselői is részt vetlek. A Szovjetunió ifjúsági szervezeteinek képviselői ott voltak a brüsszeli tanácskozásokon, a békeszerető erők moszkvai kongresszusán, és a fiatalok sok más nemzetközi találkozóján. Új konkrét lépést jelent a nemzetközi feszültség enyhítéséért folytatott küzdelemben a szovjet fiataloknak a varsói európai ifjúsági találkozón való részvétele, amelyen megvitatták, hogyan vegyen részt Európa fiatalsága a ,,helsinki elvek" teljes és következetes megvalósításában. Gyümölcsözően fejlődnek a szovjet ifjúság kapcsolatai a szocialista országok ifjúsági szervezeteivel. A turisták cserelátogatásai, a barátság vonatja]. az egyetemek, az iize- mekben és vállalatokban dolgozó ifjúsági kollektívák együttműködése, a legfontosabb ipari beruházásokban való közös részvétel a KGST keretén belül, a szovjet ifjúság találkozói Bulgária, Magyarország, az NDK, Kuba és Monglia fiataljaival — csak néhány példa a fiatalok együttműködésének formáiról. Az egyes országok szervezetei eg y ü t tYn űk öd ésé n e k fejlesztésé- ben fontos szerepet játszik az ifjúsági turisztika. Csak tavaly több mint 100 000 szovjetunióbeli fiatal látogatott külföldre és körülbelül ugyanennyi fiatal látogatott a Szovjetunióba a világ minden részéről. A Szovjetunió Ifjúsági Szervezeteinek Bizottsága jelenleg több mint 1300 nemzetközi, regionális és nemzeti ifjúsági szervezettel és egyesülettel tart fenn kapcsolatot a világ 130 országában. A nemzetközi . feszültség enyhülése nyomán az együttműködésnek új, az eddiginél kedvezőbb feltételei alakultak ki, amelyek közepette a bizottság sokkal szélesebb skálájú kapcsolatokat építhet ki a különféle politikai és ideológiai irányzatokat követő ifjúsági szervezetekkel. A Demokratikus Ifjúsági Vi7 lágszövetség programjában a legközelebbi fontos állomás a fiatalok és a diákok találkozója (XI. VIT), amelyet Havannában tartanak meg, s jelszava: „Az imperialistaellenes szolidaritá sért, a békéért és a barátságért." Ez lehetővé teszi, hogy egységbe fogjuk a nemzetközi ifjúsági és diákmozgalmak széles skálájú erőit. A fesztivál előkészítése még sok fárasztó és kitartó munkát követel meg a külföldi ifjúsági szervezetektől. Létre kell hozni a nemzeti előkészítő bizottságokat és ki kell szélesíteni az együttműködést a különféle politikai be- •állítottságú ifjúsági szövetségekkel. Az előkészületek a Szovjetunióban is javában folynak. A szovjet ifjúsági kollektívák versenyt indítottak, amelynek célja, hogy eldöntsék, ki képviselje a szovjet fiatalságot Havannában. A közeljövőben megteremtik a fesztivál anyagi alapjait, melyhez a szovjet ifjúság is hozzájárul, elsősorban a rendkívüli műszakok során végzett munkából befolyó összeggel. A szovjet ifjúság ily módon tevékenyen kiveszi részét a békéért, a nemzetlfözi együttműködésért, a szabadságért és a népek függetlenségéért vívott további harc programjának megvalósításából, ahogy azt az SZKP XXV. kongresszusa jóváhagyta. GENAGYIJ JANAjEV, a Szovjet Ifjúsági Szervezetek Bizottságának elnöke Kommentáljuk Az üzemi agitáció Mozgalmas napokat élünk. A párt helyi szervezetei mostanában tartják értékelő taggyűléseiket. És mostanában értékelik az elmúlt hónapokban végzett munkájukat a SZISZ alapszervezetei, a szakszervezetek, valamint a művészeti szövetségek. Több társadalmi és tömegszervezet — köztük a CSEMADOK — országos közgyűlésre, konferenciára készül, Az esemény alkalmából mindenütt előtérbe kerül napjaink időszerű politikai és ideológiai kérdése, valamint az, hogy a mai viszonyok között milyen feladatok várnak az üzemi agitációra. A mai elvi csatározások is példázzák, hogy az antikomra unista propaganda végső célja változatlan. Az antikora- munizmus továbbra is arra törekszik, hogy a szocialista országokban nyugtalanságot idézzen elő, és megváltoztassa a rendszer jellegét. Csupán a módszereit változtatja. Alkalmazkodik a szocialista rendszer javára megváltozott erőviszonyokhoz, és a békés egymás meiiett élás viszonyai között folyó ideológiai harchoz. Arra törekszik, hogy ne tűnjék ellenségnek, hanem csupán ellenzéknek. A szocialista rendszert — hívein keresztül — megpróbálja belülről bírálni. A sértő és közvetlenül uszító hangnemet már kerüli. Óvatos. Igyekszik az emberek közelébe férkőzni. Hamis jelszavakat hirdet, manipulálja a tudatot. Legújabban — ahogy a charta ’77 — Helsinki szellemére hivatkozik, ,,pulgárjugi harcosaként lép fel. A munkahelyi agitációnak jelenleg a sok egyén mellett az a feladata, hogy tényekkel bizonyítsa a szocialista rendszer előnyét és azt, hogy a szocializmus mennyire humánus, demokratikus, és a dolgozóknak milyen messzemenően biztosítja a jogot és a szabadságot. A munkhelyi agitáció egyben segítsen mindenütt kialakítani a zavartalan termeléshez szükséges jó munkahelyi légkört és munkatársi viszonyt, fejlessze az üzemi demokráciát, küzdjön a fogyatékosságok ellen, bírálata legyen konkrét, névre szóló, előremutató, szálljon szembe az antikommunista propagandával, utasítsa el a szocialista társadalmat ért rágalmakat. A munkahelyi agitáció a legtöbb helyen megszabadult a formalizmustól, a frázisoktól, egyre jobban közeledik az éleihez, a valóságos problémákhoz. Az elveink gyakorlati megvalósítását elősegítő új és hatásos módszereket a CSKP helyes politikája formálja, alakítja ki. Az új munkastílus, amely általános érvényűvé válik, nem jelenti a régi, jól bevált formák és módszerek felszámolását, háttérbe szorítását. Ellenkezőleg. Azok alkalmazása és megújítása a párt agitációs munkájának és a munkahelyi agitációnak a folyamatát és az állandóságát is tükrözi. A munkahelyi agitációban jól bevált forma a plakát, a faliújság, a röplap és a rögtönzött kiállítás. E fonnák mindegyike igen fontos eszköze a szemléltetésnek. A szocialista építés eredményeit népszerűsítő tablók, a jelmondatok, a kiváló dolgozókat népszerűsítő hagyományos versenyhíradók szintén sokrétű, az érzelmekre és az értelemre egyaránt ható és mozgósító eszközei az üzemi, munkahelyi tájékoztatásnak, a hatásos agitációnak. A kevés szövegű, inkább vizuális élményt adó anyagok, a faliújságok, a kiállítások, a transzparensek, a képek, az ábrák és a grafikonok jobban, szembeötlőbben tájékoztatnak, és nagyobb hatást érnek el, mint a sematikus külsejű, hosszú szöveget tartalmazó kiadványok. A munkahelyi agitáció esetében is érvényes az, hogy a leggondosabban összeállított propagandaanyag sem képes az érdeklődést felkelteni, ha az nincs megfelelő keretbe foglalva, illusztrálva, szemléltetve. A szocialista rendszer előnyeiről, a párt helyes politikájáról és a többi közérdekű kérdésről nem elég csupán általánosságban beszélni. Mondanivalónkat egyértelműen, világosan — a helyi viszonyokra építve, tényekkel alátámasztva — meggyőzően tolmácsoljuk. A követelményekből eredően ina már az üzemi agitáció is igényes munka, összetett politikai feladat, tevékenység, Igazán csak akkor hatékony, ha együttesen használjuk fel, illetve alkalmazzuk az újságok cikkeiben, az agitátorok szavaiban, a szemléltető eszközök sokaságában, a televízió és a rádió műsoraiban ténylegesen meglevő politikai erőt. meggyőző érveket. Az antikommunista propaganda új módszerei ellen eredményesen mi is csak új\ és hatásos módszerekkel küzdhetünk. BALÁZS BÉLA Számvetés és felkészülés A lučeneci (losonci) játás FSZM-szerveínek és szervezeteinek évzáró gyűlései Járásunkban az évzáró taggyűlések mindenekelőtt behatóan foglalkoztak a tagság aktivitásának fokozásával, valamint azzal, hogy tovább bővüljön a dolgozók részvétele a termelés irányításában és a kulcsfontosságú feladatok megoldásában. Hangsúlyozták, hogy a szakszervezeteknek nagyobb mértékben kell gondoskodniuk az emberről, szociális és kulturális szükségleteiről. Ugyanakkor gondosan elemezték, miként növelhetnék a dolgozók aktivitását a szocialista munkaversenyben, az újító- és ésszerűsítő mozgalomban, továbbá a haladó tapasztalatok terjesztésében. Pozitívan értékelték, hogy járásunk üzemeiben 760 szocialista munkabrigád működik több mint 7700 taggal. Jó eredményeket értek el a szocialista munkabrigádok a termelésben és a politikai nevelőmunka területén a lučeneci Bútorgyárban, a tomášovcei Baromfifeldolgozó Üzemben, a lovinobaňai Magnezitüzemben, a lučeneci Pofanában és a Já- uasi Építőipari Vállalatban, A vállalatokban és üzemekben jól megszervezett szocialista. munkaverseny segítette hozzá a járást, hogy a hatodik öléves tervidőszak első évének feladatait az objektív nehézségek ellenére teljesítette, sőt 33 millió korona értékben túlteljesítette. Ennek ellenére a szocialista munkaversenyben és a szocialista kötelezettségvállalásokban továbbra is találkozhatunk formalizmussal, ami abban nyilvánul meg, hogy a felajánlások egyes üzemekben eléggé általánosak, nem segítik elő a termelés növelését, hatékonyságát. Erről a fogyatékosságról sem feledkeztek meg az évzáró taggyűlések. A szakszervezeti szervek további tevékenységében első helyre állították a szocialista munkaverseny menetének rendszeres elemzését, s a dolgozók erkölcsi és anyagi értékelését, valamint a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére elfogadott kötelezettségvállalások teljesítésének ellenőrzését. Hasonló intézkedéseket foganatosítottak annak érdekében, hogy még szélesebb körff legyen a dolgozók részvétel« a termelés irányításában, az újító- és ésszerűsítő-mozgulomban. Ezen a téren már elértünk bizonyos eredményeket. Például 1976 első felében a dolgozók részvételével a járás 34 üzemében, vállalatában 3750 termelési értekezletet tartottunk, amelyeken 2304 újítási javaslatot terjesztettek elő. Ezekből több mint 1600-at elfogadtak és alkalmaztak a termelésben. Ez is a járás dolgozóinak növekvő öntudatáról és aktivitásáról tanúskodik a CSKP XV. kongresszusa határozatainak következetes teljesítése érdekében. Az évzáró taggyűlések hozzájárultak ahhoz is, hogy az FSZM nagyobb részt vállaljon a dolgozók neveléséből. Az utóbbi években a szakszervezetek oktató és politikai nevelő- munkája szervezettebb és színvonalasabb lett. Az 1976-1977-es oktatási évben több mint 16 000 szakszervezeti tag látogatja a tanfolyamokat. A járási szakszervezeti tárnics mellett, valamint a járás nagyobb üzemeiben és vállalataiban esti iskolák és tanfolyamok működnek. Eredményesen dolgozik a 38 szocialista munkaiskul *. Ezeket többnyire a szocialista munkabrigádok tagjai látogatják. A szakszervezetek aktív részvételével emelkedik a gazdasági propaganda és agitáció színvonala. Az üzemek és a vállalatok nagy többségében rendszeressé vált a legjobb dolgozok népszerűsítése, és munkaeredményeik .propagálása a szemléltető agitáció bevált módszereivel. A termelési és a szerelőcsarnokokban, a gyárak és az üzemek udvarain megtalálhatók a legjobb dolgozók arcképei, mozgósító jelszavak, faliújságok. Ezen a téren külön említést érdemel a lovinobaňai és kali- novói Magnezitüzem, a fil’ako- vói Bútorgyár és a detvai Gépgyár lučeneci üzeme. Járásunk több üzemében, vállalatában hiányoznak, vagy üresen állnak a szégyentáblák, amelyek igen célszerűen kihasználhatók a hibák, fogyatékosságok. és mulasztások nyilvános bírálására. Ezen a téren a szakszervezetek szerveinek is többet kell tenniük, amit az évzáró taggyűlések vitája is igazolt. A viták keretében számos hasznos és • -evetéit, javaslatot tettek. így például a Csehszlovák Autóbuszforgalmi Vállalat lučeneci üzemében, a gép- és a traktorállomáson bírálták az alkatrészellátás hiányait. Több évzáró taggyűlésen, üzemi konferencián bírálták a nem megfelelő munkakörnyezetet, a hiányos munkavédelmi, higiéniai és szociális berendezéseket. Azonban rámutattak arra is, hogy több esetben nem értékelik kellőképpen a szociális berendezéseket, nem takarékos- kodnak a munkavédelmi eszközökkel', sőt egyesek helytelenül viszonyulnak a szocialista tulajdonhoz. Az elhangzott kérdésekkel és bíráló megjegyzésekkel az illetékes szakszervezeti és gazdasági szervek foglalkoznak. Egyes üzemekben a gazdasági vezetőknek — figyelembe véve a dolgozók véleményei, javaslatait — több kezdeményezéssel, igényességgel kell eltávolítaniuk a hibákat és a fogyatékosságokat, amiben azonban több segítséget kell nyújtaniuk a szakszervezeti részlegszervezeteknek is. Az évzáró taggyűléseken a közel 85 százalékos részvétel és a gazdag vita azt igazolta, hogy járásunkban megnövekedett a szakszervezetek szerepe és küldetése. Ehhez nagyban hozzájárült a járási szak- szervezeti tanács átgondolt irányító munkája, és a szak- szervezetekben dolgozó kom munisták tevékenysége. TANKtNA ISTVÁN 1977. II. 9.