Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-14 / 13. szám, péntek

Felkarolják a fiatalokat AZ IFJÚSÁG SZÓSZÓLÓJA JÓL MÜKÖDÖ SZISZ-ALAPSZERVEZET # ERED­MÉNYES MUNKÁVAL AKARJÁK KÖSZÖNTENI A KONGRESSZUST A Mierovói (Békéi) Efsz im­pozáns adminisztrációs köz­pontjában beszélgetek Andrássy Sándor mérnökkel, a szövetke­zet elnökével. Felelősségteljes megbízatása mellett már hosszú ideje szívén viseli a fiatalok sorsát, aktív munkát vpgez a SZISZ KB Elnökségében és a helyi alapszervezetben. — Szövetkezetünk anyagilag támogatja és erkölcsi segítsé­get nyújt a községben működő tömegszervezeteknek. Gyümöl­csöző együttműködést alakítot­tunk ki a hnb-vel, figyelemmel kísérjük a Nemzeti Front vá­lasztási programját. Azt szor­galmazzuk, hogy fellendítsük a lakosságnak nyújtott szolgálta­tásokat, és lehetővé tegyük kulturális igényeik kielégítését. Mindenekelőtt a fiatalok növek­vő igényeit igyekszünk kielé­gíteni. Ennek megfelelően el­sősorban lehetővé tettük a sport- és kulturális élet aktivi­zálódását. Több mint 20 ezer korona Ráfordítással ifjúsági klubot rendeztünk be, ahol he­tente háromszor szórakoznak a község fiataljai. Ugyancsak hozzájárultunk a helybeli sport­pálya újjáépítéséhez, illetve korszerűsítéséhez. A kiváló szervezőképességgel rendelkező szövetkezeti elnök nem véletlenül karolja fel a fiatalokat, hiszen maga is a fiatal nemzedékhez tartozik. Másrészt kedvező tapasztalatai vannak a szövetkezetben dolgo­zó fiatalokkal, akik jó eredmé­nyeket érnek el a termelésben és az új munkamódszerek al­kalmazásában. — A SZISZ-gyűléseken rend­szeresen foglalkozunk a fiata­lok eszmei-politikai nevelésé­vel. A helyi pártszervezet leg­képzettebb lektorai vezetik az iskolázásokat, melyeken gyak­ran szóba kerül a munkaer­kölcs, az emberek közötti szo­cialista viszony kérdése is. Ürülünk annak, hogy szövetke­zetünkbe a fiatalok jól beil­leszkednek, hozzáállásuk a munkához egyértelműen pozi­tív, és élen járnak az új mód­szerek meghonosításában. A mechanizációs részlegen a já­rásban elsőként alakult meg a komplex racionalizációs munka­brigád, mely több újítást veze­tett be a géppark javításában, Andrássy Sándor valamint az üzemanyaggal való takarékoskodásban. Jelenleg szövetkezetünkben két szocia­lista munkabrigád van verseny­ben. Az egyik a szőlészetben, a másik az állattenyésztésben dolgozik. Többségük fiatal, akiknek nagy érdemük van ab­ban, hogy tervfeladatainkat ezeken a szakaszokon határidő előtt teljesítettük, így pl. az állattenyésztésben a tejeladás tervét már novemberben, s az év végéig 50 ezer literrel ad­tunk többet a közellátásnak. A fiatalok érzik a szövetke­zet támogatását, az utóbbi évek­ben egyre többen jöttek a kö­zös gazdaságba dolgozni. Ami különösen megragadta figyel­münket: az állattenyésztésben is sok fiatal dolgozik. A kulturá­lis alapra szánt pénzeszközök jelentős részét a tagság és a SZISZ kulturális igényeinek ki­elégítésére fordítják. A fiatalok számára gyakran szerveznek ta­nulmányi kirándulásokat, és je­lentős összegeket fordítanak a szövetkezeti és SZISZ-könyvtár szép- és szakirodalommal való gyarapítására. Az alig negyven tagot szám­láló SZISZ-alapszervezet egyike a dunaszerdahelyi járás legak­tívabb tevékenységet kifejtő szervezeteinek. Mindebben nagy érdeme van Andrássy mérnök­nek, aki több mint húsz éve dolgozik az ifjúsági mozgalom­ban. Nem feledkeznek meg a tehetséges fiatalok felkarolásá­ról sem. Többen közülük politi­kai iskolázásokon-, bővítik isme­reteiket, mások a szakiskolák esti tagozatain tanulnak. Erről a szövetkezet elnöke így véle­kedett: — Abból indulunk ki, hogy a fiatal káderek továbbképzésére fordított befektetés a legkifize­tődőbb, mivel az rövid időn be­lül kamatostul megtérül. A szo­cialista mezőgazdaságnak egy­re több politikailag és szakmai­lag képzett fiatalra van szük­sége, akikre a jövőben alapoz­ni lehet annak érdekében, hogy a nemes célok valósággá válja­nak. — A jelenlegi időszakban munkánkat a hatodik ötéves terv maradéktalan teljesítésére, a községfejlesztési program megvalósítására összpontosít­juk. Ennek jegyében készülünk az értékelő taggyűlésre, vala­mint a SZISZ járási konferen­ciájára és a SZISZ III. kong­resszusára. A szervezeti életben előtérbe helyezzük az eszmei­politikai nevelést, s azon be­lül elsősorban az ateista pro­pagandát. A politikai tömeg­munka keretében tagjainkat a termelési feladatok jó minősé­gű teljesítésére és a hatékony­ság növelésére ösztönözzük. S. I. ;::sü, w ' Az első sorban ^ Az ifjúság példamutatása A közelmúltban országos értekezletet tartottak a SZISZ ke­rületi és járási bizottságainak titkárai, akik a falusi ifjúsági szervezetek és a mezőgazdasági üzemek alapszervezeteinek tevékenységét irányítják. Az alábbiakban összefoglaljuk a ta­nácskozáson elhangzott lényeges gondolatokat. 1977. I. 14. Az elmúlt évben a klimatikus feltételek a termelési szaka­szok nagy többségére hatással voltak, annak ellenére, hogy a mezőgazdasági dolgozók rendkívüli erőfeszítéseket tet­tek, s az egész társadalom se­gítségükre volt a szárazság el­leni harcban. A tömegtakarmá­nyok termelésében nagyok a kiesések, s ez sok gondot okoz az állattenyésztésben. A tej és a szarvasmarha felvásárlása te­rén nem sikerült teljesíteni az ütemtervet. Mezőgazdaságunkra a közeljövőben rendkívül igé­nyes feladatok várnak. Teljesítésükhöz az 1976— 1977-es téli kíimpánynak kell jelentenie az első lépcsőfokot. Ennek fő célja az irányítás minden fokán az — főleg a mezőgazdasági üzemekben —, hogy kidolgozzák a kitűzött cé­lok eléréséhez szükséges intéz­kedéseket. Megvalósításukhoz meg kell nyerni a mezőgazda- sági dolgozók és a szolgáltatá­sok dolgozóinak tömeges támo­gatását. A jelenlegi helyzetben az állattenyésztésre kell össz­pontosítani a figyelmünket. A brnói Králové Pole-i Gép­gyár a dinamikusan fejlődő vállalatok egyike. Termelése évente 8—10 százalékkal nö­vekszik. A gyár termelési prog­ramjának 70 százalékát jelen­leg a Szovjetunió számára gyártott reforming- és etilén­egységek adják. Szintén a gyár­ban készül a plzefíi Skoda Mü­vek reaktorcsarnokának és a V 1 típusú atomerőműnek a be­rendezése. Képünkön: Agririu Georgiosz hegesztő a Szovjet­unió számára készülő gőzre­forming kollektorcsövét hegesz- ti. (Felvétel: R. Pavlíček — ČTK) Biztosítani kell, hogy a téli időszakban tervezett feladatai- inkat folyamatosan teljesítsük a termelés és a felvásárlás te­rén egyaránt. A téli kampány során az ál­lattenyésztésnek kell szentel­ni a fő figyelmet, de a növény- termesztésről sem szabad meg­feledkezni. Nemcsak a tavaszi mezőgazdasági munkák jó és Idejében való előkészítéséről van sző, hanem a termőföldek hatékonyabb kihasználásáról is, főleg ami a réteket és legelő­ket illeti. Mindent meg kell tenni a szántóterület növelése érdekében, s meg kell vizsgál­ni, mennyire vannak kihasznál­va az öntözőberendezések. ~ — — Az idei feladatok teljesítése érdekében a téli időszakban is számítani lehet a fiatal mező- gazdasági dolgozók aktív rész­vételére, mindenekelőtt az ifjú­sági szervezetek tagjaira. Pár­tunk Központi Bizottsága is nagyra értékeli munkájukat, mellyel jelentős mértékben hoz­zájárultak a termelési felada­tok megvalósításához. Nagyra becsüli a fiatalság széles körű mozgalmát, az ifjúsági munka­brigádokat, a SZISZ-alapszerve- zeteket, a fiatal gépesitőket és mezőgazdasági szakembereket, akik bekapcsolódtak a szocia­lista munkaverseny különböző formáiba. A kedvező politikai feltéte­lek falvainkban lehetővé teszik a feladatok megoldását. A mun­kában ifjúságunk továbbra is az élen akar járni. (m) Prágában is gondot okoz, hogy nem tudnak minden jelentkezőt elhelyezni az óvodákban. Jó ötletnek bizo­nyult, hogy a Homolka la­kótelepen — ideiglenesen — az egyik lakóházban három lakást óvodává alakítottak át. 10 000 korona ráfordítás­sal barátságos otthont te­remtettek az öt-hat éves gyermekek számára. (ČSTK felvétele) RÉGI CEL - II MllSZEIEK A tudományos-technikai fej­lődés a szocialista társadalom döntő fontosságú tényezője, s már hosszú évek óta jelentős helyet foglal el partunk gazda­ságpolitikai célkitűzéseiben. Ér­vényes ez az elkövetkező idő­szakra is, s a mindennapok gyakorlatában kell még hatvá­nyozottabban kifejezésre jutnia. A tudományok gyakorlati al­kalmazásában és a nemzetközi szocialista integrációban látjuk népgazdaságunk dinamikus fej­lődésének fő biztosítékait. Mun­kánk értékelésekor is a mér­cét az igényes nemzetközi kri­tériumok alapján állítjuk fel. A tudományos-technikai fejlő­désnek gyorsabban és hatéko­nyabban kell megmutatkoznia a gyártmányfejlesztésben, a gyártmányok minőségében és a haladó gyártási folyamatok be­vezetésében. Nagy tartalékaink vannak még a haladó külföldi tapasztalatok kihasználásában is. Az utóbbi években bővült ha­zánkban a tudományos intéz­mények és kutatóközpontok kapacitása. Pozitívumnak szá­mít, hogy közvetlenül a válla-* latokban is egyre nagyobb te­ret kap a fejlesztés és a ku- tatómunka, melynek növekedé­séhez a szükséges anyagi felté­telek is rendelkezésünkre állnak. Például a hatodik ötéves terv­időszak altt 4500-zal gyarapo­dik ezen intézmények dolgozói­nak száma. A XV. kongresszus is rámuta­tott a közelmúlt fogyatékossá­gaira mely szerint a tudomá­nyos dolgozók nem vették min­dig figyelembe a reális lehető­ségeket. így jöhetett létre az a nézet, mely a tudományos munkát elszakítja a gyakorlat­tól, tévesen valami felsőbbren­dűnek véli. Éppen ezért a gya­korlat és a tudomány elvá- lasztha tat lanságának szükség- szerűségére a felsőoktatási in­tézményeken túl már a közép­iskolákban is nevelni kell a fia­talokat. E téren figyelmet érdemel a SZISZ Komáromi Járási Bizott­ságának kezdeményezése, me­lyet „A tanulóifjúság tudomá­nyos-szakmai tevékenysége* jelmondattal vezettek be. A gon­dolat fő kezdeményezője és szervezője a SZISZ. Lehet, eleinte nagyzolásnak tűnik tudományos munkát em­legetni a középiskolás fiatalok­kal kapcsolatban. A helyzet azonban másképpen néz ki. A mezőgazdasági és a gépipari szakközépiskola fiataljai tema­tikus feladatokat oldanak meg. Kapcsolatot teremtettek például a hajógyárban működő Fiatal Szakemberek Tanácsával, az ő segítségükkel megismerkednek a termeléssel, egy-egy szakasz- szal mélyebben is. E témakör­ből kapják aztán feladataikat. A cél mindig az, hogy nem elvont, hanem a termelést elő­segítő, megkönnyítő feladatok­ról legyen szó. A lényeg az, 'hogy ha majd eljutnak a főis­kolára, diplomamunkájuk ne a fiókban porosodjék, mint eddig is sok száz, melyeket csak azért írtak, mert muszáj volt. Egy másik példa is papírra kívánkozik. / ’ina Skodácková, a szlovák gimnázium tanulója, az országos biológiai olimpiász győztese 90 oldalas dolgozatá­val hívta fel magára a figyel­met. Természetes, hogy ezek az eredmények a jól értelme­zett szakköri tevékenység nél­kül nem születhettek volna meg. Ezért értékelhető a SZISZ járási bizottságának célja, mely szerint a jövőben még nagyobb figyelmet szentelnek a szakkörök munkájának. Ismételten hangsúlyozni sze­retném: nem az a céljuk, hogy a 16—18 éves fiataloktól „világ megváltó“ ötleteket követelje­nek. A módszeren van a hang­súly, hogy társadalmi gondol­kodásra, közösségi tudatra ne­veljék a fiatalokat, megtanít­sák őket arra, melyek a velük szemben támasztott követelmé­nyek, s milyenek lesznek a jö­vőben. Hogy ne szobatudósok kerüljenek ki az egyetemekről,* hanem a társadalmi, a gazda­sági élet minden változására reagáló, jól képzett szakembe­rek. MALINAK ISTVÁN Ügyesség, igényesség kezdeményezés: Zenit A fiatal mezőgazdasági gép­javítók Prostéjovban megrende­zett országos döntőjével ért véget tavaly a Zenit mozgalom versenysorozata, mely a me­zőgazdaságban, erdő- és élel­miszeriparban dolgozó fiatalok­nak nyújtott kiváló lehetőséget tudásuk felmérése. A verseny további alakulásáról a SZISZ KB dolgozója, J. fíucinský a követ­kezőket mondotta: — A Zenit-mozgalom tavalyi versenysorozata sorrendben már a hatodik volt. Több mint tíz­ezer fiatal vett benne részt. Ez például az 1972 es évhez képest — amikor 3500 fiatal verseny­zett — nagy előrehaladást je­lent. A verseny különböző ka­tegóriákban zajlott le, s a győz­tesek a SZISZ Központi Bizott­ságának is nagy segítséget nyújtanak, hisz szakbizottsági tagokként részt vesznek a Ze­nit következő évfolyamának a rendezésében. Jan Hrdýt emlí­tem meg, České Budéjovice-i Efsz tagját. Az 1974-es verseny győztese volt, és már második éve működik közre a fejéstech- nikai bizottságban. — A holnap mestereinek — a Zenit versenyének hat évfo~ lyamát magunk mögött hagy­tuk. Milyenek lesznek a követ­kezők?. — Nem szeretnénk változtat­ni a verseny jellegén. Vélemé­nyem szerint nagy sikere van a fiatalok körében. Segítségük­kel nemcsak az ipari üzemek­ben dolgozó ifjúmunkásokat, hanem a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban foglalkoz­tatottakat is egészséges ver­sengésre ösztökéli. Legfonto­sabb feladatunk az elkövetke­ző időszakban elsősorban az, hogy meggyőzzük a nagyobb mezőgazdasági üzemek SZISZ* tagjait, szervezzék meg töme­gesen a Zenit helyi fordulóit. Ehhez nagymértékben ki akar­juk használni a klubokat és a fiatal mezőgazdasági szakembe­rek segítségét. Ük lesznek ezentúl a vezetőséggel közösen a versenyek fő rendezői. Ez már részben az elmúlt évben is sikerült, s így minden kerület­ben sor kerülhetett a Zenit ver­senyére. Hosszú távú céljaik között szerepel azonban a fia­talok Zenit mozgalmának olyan módon való megszervezése, hogy az ne csupán az egyszerű versengést szolgálja, hanem a fiatalok részt vállaljanak a tu­dományos-műszaki fejlesztésből is, főleg újjítási javaslatok for­májában. M. KOROL

Next

/
Oldalképek
Tartalom