Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-03 / 2. szám, hétfő
Az infláció alakulása Latin-Amerikában Az elmúlt évben a LatinAmerikai országokban felgyorsult az Infláció: a fogyasztói árak 67,8 százalékkal voltak magasabbak, mint 1975-ben. Az átlagos áremelkedés 1970 és 1972 között még csak 14,7 százalék volt, a tavalyi viszont már 60,1 százalék. Argentínában mérték a világon a legmagasabb, 401 százalékos áremeJ- kedést, amely a chilei 179,5 százalékos áremelkedést is megelőzte. Ha ezt a két országot kihagyjuk a számításból, az átlagos infláció 29,7 százalékra csökken. A nagyobb latin- amerikai országok közül Brazíliában 44,1, Peruban 40,2, Mexikóban 25,8 százalékos inflációt mértek. A legalacsonyabb áremelkedéssel (0,2%) Costa Rica büszkélkedhet, Panamában 1,5, Bolíviában és Barbadosban 2,2 százalékkal drágultak a fogyasztói árak. Csökken a vendégmunkások száma az NSZK-ban A Német Szövetségi Köztársaságban dolgozó külföldi munkások száma 1973 végétöl az elmúlt év decemberéig 25 százalékkal csökkent. Az NSZK munka- és szociálisügyi minisztériumának legújabb adatai szerint az NSZK-ban jelenleg foglalkoztatottak 9,8 százaléka külföldi munkás, míg három évvel ezelőtt ez az arány 11,0 százalék volt. A külföldi munkások közül 526 300 török, 390 000 jugoszláv, 273 800 olasz, 184 200 görög és 114 400 spanyol. Az NSZK-ban dolgozó külföldi munkások számának csökkenése tovább folytatódik. Izland élőállat exportja 1977. I. 3. Izland az utóbbi időben — a lakosság számát és a mezőgazdasági termelés nagyságát figyelembe véve — jelentős élőállat-exportot bonyolít le. Három éven át 300 000 birkát szállít Kuvaitnak. Az izlandi birka minősége az ausztráliaiJuhtenyésztés Bulgáriában A- legutóbbi ötéves tervidőszakban Bulgária juhállománya 3,5 százalékkal nőtt és 1976 elején elérte a 10 milliót. Ugyanakkor az egy juhra eső gyapjűhozam is lényegesen nagyobb lett: 1975-ben 3,8 kilogramm volt az 1970. évi 3,3 kilogrammal szemben. Így a gyapjú mennyisége gyorsabban emelkedett, mint az állat- állomány. Az 1975-ben termelt gyapjú 34 000 tonna volt, ami az 1970. évihez viszonyítva (29 000 tonna) 17 százalékos növekedést jelent. Bulgária jelenleg Európa egyetlen olyan országa, amely gyapjúból önellátó. A juhtenyésztésben elért eredményei kedvezően befolyásolják a gyap- júruházati cikkek, a bőr- és szőrmeáruk gyártásának növekedését, a juhhús és a juhtej- ből készült termékek kínálatát. E cikkekből külföldi piacokra is sokat szállítanak. hoz és az új-zélandihoz hasonlítható. Az USA-ban nagy a kereslet az apró termetű izlandi lovak iránt, amelyek vul- kánkőzetes kopár talajon nevelkedve rendkívül edzettek és kitűnően alkalmazkodnak a különböző éghajlati viszonyokhoz. NAPJAINKBAN a nyugatszlovákiai kerületben a járási párt- és gazdasági szervek, a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari üzemek vezetői és dolgozói részletesen megvitatják az 1977-es termelési tervek teljesítésének feltételeit. Arra törekednek, hogy minél kedvezőbb feltételeket teremtsenek az induláshoz. A kerületi aktívaértekezletek után most járási és körzeti összejöveteleket tartanak a szövetkezeti elnökök, üzemgazdászok és más vezető káderek számára. Több járásban sor kerül a szocialista munkabrigádok értekezleteire is. Az üzemi pártszervezetek azt a feladatot kapták a felsőbb pártszervektől, hogy a tervjavaslatokat az üzemek dolgozói csoportosan vitassák meg, hogy minden dolgozó megismerje a feladatokat. A kerületi, járási és üzemi tervek a kerületi pártkonferencia határozatának szellemében születnek, amely kimondja, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban a növénytermesztésben a lehetőségek felhasználásával évente legalább két és fél millió tonna szemest, s hektáronként 48—50 mázsa cukor készítéséhez szükséges cukorrépát kell termelni. A szálasok hektárhozama — szárazanyagban számítva — legalább száz mázsa lesz. A részletes határozatból még kiemelhetjük azt a részt, amely szerint minden száz hektár földterületen legalább 60 szarvasmarhát (ebből 24,3 tehenet) kell tarZlaté Moravoéban van hazánk egyetlen maceszgyára. Az Imrich Horka vezette — főleg nyugdíjas nőkből álló — 19 tagú szocialista brigád egy műszak alatt egy tonna maceszt készít. A kéjwn Anna Keryová, Mária Holecová és Terézia Harga&ová előkészíti a tésztát a gyártáshoz. (Pavel Matis felvétele) tani. A tehenek évi átlagos darabonkénti tejhozama legalább 3300 liter lesz. A határozat nagy igényeket támaszt mind a vezetőkkel, mind a termelőmunkát végző dolgozókkal szemben. A tervek lebontásának módjáról a napokban Július Pauke elvtárssal, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának vezetőjével és Jaromír Algayerrel, a kerületi mező- gazdasági igazgatóság vezetőjével beszélgettem. Elmondották, hogy a járási pártbizottságok és a járási mezőgazda- sági igazgatóságok plenáris üléseinek résztvevői egyetértettek a tervjavaslatokkal és jelenleg az üzemek vezetőivel és dolgozóival vitatják meg, hogy az új gazdasági évben miből mennyit termeljenek. Az üzemi gyűlések mellett a munkahelyeken is tartanak rövi- debb csoportgyűléseket, amelyeken minden dolgozó hozzászólhat a tervekhez. Az 1977-es tervfeladatok megvalósításával egyldőben a mezőgazdasági üzemek dolgozói minden lehetőséget megragadnak a szerződéses eladási tervek teljesítéséhez. Az egyre fokozódó versenyszellemnek, a dolgozók alkotó munkájának köszönhető, hogy a mezőgazdasági üzemek többsége rendezett számlával lépte át az új év küszöbét. Különösen dicséretet érdemelnek a Bratislava-vidéki lárás földművesei, akik terven felül 1,6 millió liter tejet, 1,3 millió darab tojást, és 100 tonna húst adtak el. A többi járásban is példás Igyekezet volt tapasztalható. BESZÉLGETÉS KÖZBEN kiderült, hogy nem egyszerű dolog a tervek lebontása. A társadalmi érdekek szem előtt tartásával figyelembe kell venni azt is, hogy melyik vidéken milyen növények termelésére vannak a legjobb lehetőségek. A kerületi mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint eléggé simán megy a tervek lebontása és a felmérések szerint megvan rá minden lehetőség, hogy a növénytermesztésben elérjék a célokat. Ennek egyik feltételét már teljesítették is. A tervezettnél jóval több repcét, rozst és búzát vetettek. A növények jól keltek és négyzetméterenként elég egyed van. Eléggé jól felkészültek a .kukoricaprogram“ teljesítésére. Adottak a feltételek a jó ta- laíelőkészítésre és a megfelelő tápanyagellátásra. A munka meggyorsítására száz új vetőgépről gondoskodtak. Ha minden az elképzelések szerint történik, a növénytermesztésben az 1976-hoz viszonyítva 9,8 százalékkal többet termelnek. Amíg a növénytermesztésben az elmúlt évben sok probléma merült fel és nem minden szakaszon sikerült teljesíteni a szerződéses eladási terveket, az állattenyésztésben a folyamatos termelés eredményeként tejből, tojásból, húsból jóval többet adtak el a tervezettnél. Az állattenyésztés fejlesztéséért különösen a Dunajská Stre- da-i (dunaszerdahelyi), komár- nói (komáromi) Nové Zámky-i (érsekújvári), nyitrai s levioeí (lévai) járás földművesei érdemelnek dicséretet. Csökkent a borjak és a malacok elhullása, bár ezen a téren még akad tennivaló. Az állatorvosok és mindazok, akik az állatok egészségével törődnek, hasznos munkát végeztek. Az elmúlt évben minden száz tehéntől száz borjút, és minden anyakocától 17 malacot sikerült elválasztani. Ilyen eredmény a nyugat-szlovákiai kerületben eddig még egy évben sem volt. Az egy tehénre jutó évi tejhozam 3100 liter. Megemlíthetjük még, hogy a baromfihús eladási tervét a kerületben 110 százalékra teljesítették, azonban ha több lenne a korszerű istálló, lóval több húst termelhetnének. 1977-BEN az elmúlt évekhez viszonyítva az állattenyésztésben dolgozók 10 ezer tonna hússal adnak el többet. A kerületi mezőgazdasági igazgatóság vezetője pontos adatokra támaszkodva kijelentette, hogy mind a sertés-, mind a starvasmarhahús szerződéses eladási tervének teljesítéséhez elegendő az állatállomány. 1976. év utolsó negyedében mintegy 9 ezer anyakocát állítottak be átmenetileg és ezektől sikerült elválasztani a szükséges malacmennyiséget. A tehénállományt a tervek szerint mintegy hatezerrel növelik. A kerületi pártbizottság és a kerületi mezőgazdasági igazgatóság által javasolt terveket még a hozzászólások alapján és a termelési lehetőségek figyelembevételével kiegészítik. Ha ez minden járásban sikerül, akkor Igazán létrejönnek a termelés fokozásának kedvező feltételei. BALLA JÓZSEF ii!i! erővel A Kútnikyi (Hegyétei) Egységes Földművesszövetkezet állattenyésztői évről évre jó eredményeket érnek el. Ez többek között a szocialista brigádmozgalomnak is köszönhető. Közel három éve annak, hogy Kupo- vics István javaslatára* a fejők Cákel józsef vezetésével pedig a hízómarhák gondozói versenyt indítottak a szocialista munkabrigád cím elnyerésére. Az eltelt időszak sikereiről, a vállalt feladatok teljesítéséről és a legjobb dolgozók eredményeiről beszélgettem a brigádvezetőkkel. Elsőnek Kupovics István részletezte az eredményeket. — Tudtuk, hogy közös erővel Jobban megy majd a munka, és a kölcsönös összetartással jobb eredményeket lehet elérni. A brigád könnyebben tud megbirkózni a problémákkal, mint az egyének. Csoportunkban kölcsönösen tiszteljük egymást, elsősorban azzal, hogy pontosan járunk a munkába, megtartjuk a higiéniai és az őllatorvosi előírásokat, valamint a takarmányozási normákat. A’kollektíva tagjai közül elsősorban Virág Ferenc, Bíró Irén, Tóbli Ella, Tóth Rozália és Orosz Gizella érdemel dicséretet, akik tehenenként közel 14 liter tejet fejnek. Évi átlaguk 4400 liter körül lesz. Munkubrigádunk már november közepén 113,8 százalékra teljesítette a tejtermelés tervét. Fő célunk, hogy a jövőben is megtartsuk a tejtermelés jelenlegi szintjét, s ha lehetséges, még fokozni is szeretnénk. Cákel József szocialista munkabrigádja is figyelemreméltó eredményeket ér el. Ezt a brigádvezető szavai is bizonyítják. — A tervek teljesítése, túlszárnyalása és a termelési folyamat ésszerűsítése brigádunk elsődleges feladatai közé tartozik. A hízómarháknál a tervezett 1,1 kg-os napi súlygyarapodással szemben 1,26 kg-ot érünk el. E téren Benyovszký üdön, Szabó Gyula, Matis János és Krátky Pál tartoznak a legjobbak közé. Munkájuk példa valamennyi állatgondozó számára. Szocialista munkabrigádunk 1975-ben járási elsőséget és kerületi harmadik helyezést ért el a hústermelésben. Figyelmet érdemel az Is. hogy az idén jelentősen csökkentettük az egy kg hús kitermeléséhez szükséges abraktakarmány- mennyiséget, és ezzel szövetkezetünknek 1,5 vagon takarmányt takarítottunk meg. Sidó Pál főzootechnikus és Stemmel József pártelnök elégedett az állattenyésztés eredményeivel. Amint elmondták, az üzemi pártszervezet és a szövetkezet vezetősége negyedévenként értékeli a brigádok eredményeit, a feladatok teljesítéséhez és az esetleges problémák megoldásához pedig hatékony segítséget nyújt. A legjobb dolgozók fényképeit a dicsőségtáblán helyezik el. A tagok társadalmi, kulturális életére Is figyelmet fordítanak, s természetesen a megfelelő anyagi elismerés sem hiányzik. A jövőben a szocialista brigádmozgalom további szélesítése elsődleges feladatuk. KRASCSENICS GÉZA Igényes feladatokra készülnek A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLET MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓI TELJESÍTIK A KERÜLETI PÁRTKONFERENCIA HATÁROZATAIT Saját országos szénfejtési rekordjának túlszárnyalására, valamint dolgozónként és műszakonként 14 tonnás teljesítmény elérésére törekszik a Novákyi Szénbányákban Ján Bohocky, A CSKP XIV. kongresszusa nevet viselő aranyjelvényes szocialista munkabrigádja. Legutóbbi csúcsteljesítményét a választásokra tett felajánlása keretében érte el, amikor a csoport tagjai műszakonként és dolgozónként 13 935 kg szenet fejtettek. Felvételünkön: Ján Bobocky (bal oldalon) művezető műszakjának dolgozói. (Felvétel: V. Lofaj — CSTKJ