Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-04 / 27. szám
L eningrad ugyanazon ä szélességi fokon fekszik, mint Grönland és Alaszka déli része. Ennek ellenére aránylag szelíd éghajlatú északi város. Földrajzi helyzetéből adódóan most, ebben az évszakban egyáltalán nem sötétedik be. A nap csak egészen rövid időre bukik le, és csak kevéssé a látóhatár alá, egész éjszakán át tart a világos szürkület. Ezek a híres „fehér éjszakák“ különös varázst teremtenek: a város díszes épületei közelről és távolról egyaránt mssesze- rűek, az ember nem szívesen alszik, inkább az utcákon jár, nézelődik, beszélget, barátkozik. Az első éjszaka előtt, vacsora után a Nyevszkij Frosz- pekten sétálunk, hiszen kilenc óráig nyitva tartanak az üzletek. Már az első lépések után észreveszem, hogy a többnyire négyemeletes házak szép, harmonikus vonalat képeznek. A pályaudvar mögött az út egy folyót szel át. Ez a Fontanka. A parton szabályos sorban nyírott fák állnak. A Fon- tanka-hídon láthatók a lovászok híres szobrai. Mellettük átmegyünk az Anics- kov-palotához, III. Sándor cár valamikori rezidenciájához, mely ma a pionírok tulajdona. Feldíszített, szalagos, zászlós autóbuszok kanyarodnak ki a palotaudvarról. A sort egy teherautó vezeti. Nem akármilyen ám, hanem olyan, amelyen díszes csapatzászlót lengetnek a pionírok. Az „Orosz Diesel“ üzem dolgozóinak gyermekei pionírtáborba indulnak. Messze délre, Taskent mellé. Hosszan integetünk utánuk. És ekkor kísérőnk, Tamara Va- szilovna csak ennyit mond: Tízig nyitva tartják a petrodvoreci kastélyparkot. Nem sokáig tanakodunk, már indulunk is. Autóbuszunk elhagyja az Obvodnyij-csatornát. Minden különösebb magyarázat nélkül is elhisszük, hogy a városnak közel ötszáz hídja van, és nem fér kétség az „Észak Velencéje“ elnevezéshez. Ipari negyedbe jutunk. A „Vörös vonalon“ haladunk. Pázsit és bokorsövény kétoldalt. Oj lakóházak, nagy áruházak, iskolák. Modern gyárak. Oj építészet: forma- gazdagság, üvegfalak. Rátérünk a Moszkvai műútra. Olyan házsorokat látunk, mint néhány nappal ezelőtt, az út másik végén, Moszkvában. Ott Le- ningrádi műút a neve. Jobbra van a nagy húskombinát. Nézzünk balra! Emlékmű hirdeti: Eddig jutottak a németek, egy lépéssel se tovább ... A petrodvoreci kastély gyönyörű. Tamara mondja: — Olyan, mint valaha, pedig a fasiszták feldúlták, két évig tartották megszállva. A kastélyként szökőkútjai csodálatosak. Kattognak a fényképezőgépek. Este kilenc óra van, de a fénymérő azt mutatja, hogy bátran lehet fényképezni, jók a fényviszonyok. Nem hiszem azonban, hogy a szökőkutak és az aranyozott szobrok adta szépséget hűen visszaadnák a felvételek. A körülöttük levő díszkertek is csodálatosak. Még nem jártam Versailles- ban, de kétkedés nélkül elhiszem, hogy annak szépségével vetekednek. Rakétahajón, tíz óra után megyünk vissza a városba. A víz fölötti tiszta levegőben -a messzeség közelinek tűnik. Olyan világosan rajzolódik ki a városkép, mint egy rézmetszeten. Amikor a Néva-torkolatnál levő kikötőben ismét szárazföldre lépünk, megcsodáljuk a kronstadti erőd, az orosz Tower falait. És csodálkozunk, mert közel éjfélt mutat az óra, de az utcán újságot lehet olvasni. Akár hazait is, hiszen a a munkanap csak reggel kilenckor kezdődik, de akkorra már véget ér a szállítás és a rakodás. Mi búcsút intünk a Névának, s felszállunk az Ad- miralitás mellé érkező, első, hajnali autóbuszra. Már fényesen világít a nap, amikor elfüggönyözzük szobánk ablakát és aludni próbálunk. A harmadik éjszaka számunkra éjfél után kezdődik, mert korán reggel indul a hajónk, de előbb még szétnézünk a városban. Hova, merre menjünk? Három hosszú sugárút — mindegyik 4—5 kilométeres — vezet a világos éjszakában jól látható, tűzhegyes, aranyfényű ék. az Admiralitás, vagyis a városközpont felé. Mi a Nyevszkij Proszpekten sétálunk. Érdeklődve figyeljük, hogy a sugárút egyik oldalán már megkezdték a házak átépítését. A tető, a homlokzat, az oldalfalak, az utcára nyíló ablakok megmaradnak, de a belső részt bontják, átépítik. Modern, központi fű- téses, fürdőszobás lakások lesznek belőlük. Az egyik áruház raktára előtt idősebb férfi irányítja a rakodást. Mellén világoszöld szalagot látunk. Megismerkedünk. Nyikolaj Zeravoszkij elmondja, hogy akik átélték Leningrad ostromát és kiérdemelték a „Leningrad védelméért“ adományozott érdemrendet, mind ilyen szalagot kaptak. Nem szívesen emlékszik vissza az ostromnapokra. Keserű tréfálkozással mondja: — Villamossal utazhattunk a frontra. Inkább a fehér éjszakákról beszél. Csodálatos szépségükért olyan téllel fizetnek, amelynek borús napjai olyan rövidek, mint nyáron az éjszakák Reggel tíz óra tájban világosodik, de három felé már lámpát kell gyújtani, viszont újév után a napok hosszabbodnak. Jelvényeket cserélünk. Lapunk, az Üj Szó vöröscsillagos jelvénye különösen tetszik neki. A világoszöld szalag mellé tűzi. Kezet fogunk: Druzsba! Értjük egymást. Hajnali fényben folytatjuk utunkat a kikötő felé. Nézegetünk és fényképezünk. A nyári Leningrád különös varázsát próbáljuk megörökíteni. Idejében, 4 óra 30 percre megérkezünk a kikötőbe. Egy rakétahajón folytatjuk utunkat, amely a Ladoga-tón át tovább, északra visz bennünket. Elsuhanunk a Szmolnij előtt. Azután mindkét parton raktárak, gyárak és üzemek sora következik. Az elővárosok láncában az utolsó Petro- kreposzty, a Péter-erőd. Már látjuk a Ladoga-tó szélességét, messzeségbe tűnő partjait. Utunk a leningrádi védelem hősi eposzára emlékeztet; akkor „Életút" volt a neve, s a befagyott víziút jegén szállították sok ezer teherautóval a lőszert, benzint, lisztet, fagyasztott húst, az utánpótlást. Egy erőmű is feltűnik d festői erdős tájon, a vörhenyes lankájú dombok között. Ragyogó ablakai fénylenek. Óránkra pillantunk, és kérdezzük egymástól: Elmúlt már a csodálatos éjszaka? Rakétahajőnk éles kanyart vesz. Még visszapillantunk a varázslatos fényben csillogó városra, s már reggeli frissességgel tervezzük további utunkat. Fel, északra, a Karelofinn SZSZK-ba, melyen át Murmanszkba, de nem felejtjük el biztatni egymást: Európa legészakibb városába utazunk, Leningrádba visszajövünk még, hiszen oly gyönyörű a város, és csodálatosak a fehér éjszakák. HAJDÚ ANDRÁS gyárakban, az üzletekben, mindenhol kezdődik a munkanap. Tizenegykor már igazán csendes az ..utca. Bezártak a cukrászdák, a kávéházak is. Éjfél után a világos eget kémleljük. A világos égen ragyogó néhány csillag mind délen van, ahol észrevétlenül sötétedik. Egy órakor a látóhatárt köny- nyű színek takarják: halvány rózsaszín, szalmasárga, szelíd zöld árnyalatok. Félkettőkor csöng a telefon: megérkezett a taxi. Indulás az Admiralitás épületéhez. Négyen közösen 77 kopejkát fizetünk a hajnali taxizásért. Előbb az épület szépségében gyönyörködünk. Az Admiralitás hosszú homlokzatát aranybetűs kupola koronázza, fenn a csúcson egy régi hajó aranyozott képmása díszeleg. Világos van. Jól láthatók a Leningrádot jellemző színek: sárgák és fehérek az épületek. A falak sötétsárga felületeit oszlopok keretezik, fehér festés emeli ki az ablakok és kapuk díszes stukkó- foglalatait. Az esti pír közvetlenül megy át a hajnalpírba. A hídfő két oldalán, a Néva-parton már gyülekeznek a kíváncsiskodók. Legtöbbjük ide: gen, a szovjetföld távoli vidékeiről vagy külföldről érkezett látogató, de sok közöttük a leningrádi is. Főleg fiatalok. Nem merem megkérdezni, hogy most kezdik a sétát, vagy a séta végére hagyták-e a látványt. Bámulják a vizet, melyet lángoló bíborral festett meg a hajnalpír. És pontosan kettőkor felemelkedik a híd két szárnya. Vele együtt magasba emelkednek a díszes villanyoszlopok, villamossínek. Óriás karokként nyúlik fel az égbe a másik, a Strelkához vezető híd is. Néhány perc múlva motoros hajó jön felülről lefelé. Hosszú sor uszályt vezet a Finn-öböl, a tenger felé. Nagy-nagy hajókat, széles vonta tókat. A gránittal kövezett part oldalára olyan nagy, örvénylő hullámokat nyom vonulásuk, hogy néha a mellvédig felcsap a csillogó víz! Háromkor, alig ötperces csönd után alulról felfelé jön egy másik motoros hajó. A tenger felől vezeti fel a hajókat, uszályokat. Most egy óra hosszáig felfelé vonulnak. Négykor véget ér vonulásuk. Leeresztik a felvont hídszárnya- kat. Felgyűl a hídfő jelzőlámpája. Átgördülnek a teherautók. Hordják az árut a raktárakba, az üzletekbe. Igaz, kiadás után csak egynapos késéssel érkezett ide, az egyik utcai újságárusnál vásároltuk. Éjfél előtt néhány perccel, már szobánkban pihenve bekapcsoljuk a tv-készüléket. A moszkvai műsort. Nyugodalmas jó éjszakát kíván a bemondó, és a képernyőn már a Vörös teret látjuk. A Kreml órája éjfélt mutat, s a Lenin-mauzóleum elé éppen abban a pillanatban érkezik a díszőrség váltása, amikor megszólal a harang. Akaratlan is dúdoljuk a műsort záró himnusz dallamát: Szabaddá lett népek örök szövetsége . . Azután kitárjuk az ablakot, és még legalább másfél óra hosszáig gyönyörködünk a láthatár bágyadt északi színeinek derengő világosságában, a fényben. A második éjszaka pihenéssel kezdődik, mert hajnali kettőkor felnyitják a Néva hídjait, s azt feltétlenül, meg szeretnénk nézni. Be- függönyözött szobában nézzük a tévé műsorát. A moszkvait, később a lenin- grádit. Érdekes a Moldavijából közvetített ifjúsági vetélkedő, de még érdekesebb a világos éjszaka. A függönyt minduntalan félrehúzzuk, kilesünk az utcára. Tízkor már csendesedik. Hogyne, hiszen másnap reggel kilenckor a ■ ESS ■ 1976. VII. 4 ‘S *„Neptun“ szökőkút a petrodvoreci kastélykertien Szökőkutak és szubrok a peliudvuieci kasiélyktutben
