Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-12-19 / 51. szám

Cselényi László versei JibtP/MN” TISZTELT KÖZÖNSÉG, DRÁGA BARÁTAIM! Körülbelül annyi esztendeje fordítok verse­ket a magyar irodalomból, ahány esztendős az Önök klubja. És ha most az Önök munká járói fogok beszélni, egy kicsit magamról is beszélek, és fordítva. Annál is inkább, mert két esztendővel ez előtt — amikor itt, a sellyei Vörösmarty Klub ban, a fiatal szlovák költők verseiről tartot­tam előadást, amelyet nagyon szívélyes, nyílt és érdekes eszmecsere követett, két nyelven — meggyőződtem arról, hogy nemcsak a klub vezetőségének, hanem valamennyi tagjának közös célja — és ez egyaránt vonatkozik a múltra, a jelenre és biztosan a jövőre is — a nyelvi akadályok elhárítása, az ellentétek megszüntetése és az, hogy szövetségben éljünk egymással, együtt legyünk jóban-rosszban, a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság alapelvei szerint. Még nem nyílik dalra a szám. Számban ízlellek, jó hazám ... Tán híd leszek két part között. Szép fegyelembe öltözött. Este sú mojc ústa nemé — uí citim príchut rodnej zeme ... A na dvoch brehoch moje nohy ul stoja sta most krásne strohy. Ezeket a sorokat Filadelfi Mihály, a békés­csabai születésű, szlovák származású magyar költő írta. Hogy mi az érdekes bennük? Májusban íródtak, Bratislavában, magyarul. Én augusztusban fordítottam le a verset, Bé­késcsabán, amikor a szlovák gimnazisták első olvasótáborozásán vettem részt. Igen, van eb­ben valami jelképes, sőt valami örömteli és fölemelő: a békéscsabai szlovák klub egyike a legjobbaknak (ha nem a legjobb] Magyar- országon. Ugyanez mondható el a sellyei Vö rösmarty Klubról, szlovákiai viszonylatban. Azért is említem Békéscsabát, mert ebben a városban, a magyarországi szlovákok „fővá­rosában“, úgy éreztem magamat, mint otthon, beszélhettem szlovákul is, magyarul is. Emlí­tem Békéscsabát azért is, mert itt, ebben a klubban, úgy érzem magamat, mint ott érez­tem: az enyéim között vagyok, otthon vagyok, egy vagyok Önök közül, ma is és mindig. Szólnom kell a szlovákiai magyar költők szlovák nyelvű antológiájáról, amely Most cez Dunaj (Híd a Dunán) címen jelent meg. Ebbe a kötetbe én is sok verset fordítottam, együtt Jen Smrekkel, Emil Boleslav Lukáccsal és Ián Kostrával. „Híd a Dunán“. Igen. Bábi Tiborral mondom: „én is / valamiképpen híd vagyok“. Mert a hidak sorsa: vizek fölött ívelnek át, haragos partokat összekötve, utakat folytatva, mintha kézfogással. Igen Cselényi Lászlóval együtt mondom, hogy __jogunk van kételkedni s a fejünk szerint cselekedni a saját lábunkon járni a saját szemünkkel látni saját hangunkon kiabálni S valami újat mondani erről a csupa új világról valahogy másképp szólani az állatian egyszerű szerelemről az állatian egyszerű halálról menekülni a tételek százszor megértett formák börtönéből ahogy az emlék menekül a megkövesítő időtől ... povinní sme pochybovat stavat si hlavu a riskovat na svojich noháeh slát a chodit svojimi oöanii sa divat a svojim hlasom prehovorif a povedat aj őosi nővé a tomto vecne növöm svete prevent samozrejmé sióvá ako je táska fa smrt Co sa do nej pletie) a stále znova unikat z vözenia viet definujúcich krásu tak ako unikáme zdanlivo absolútnemu casu Csontos Vilmossal együtt azokra gondolunk, akik még csak álmodtak arról, ami szép. „Te már kóstolod a sok jó ízét.“ ' IA beszéd 1976. november 27-én hang­zott el, a váqselliiei Vörösmarty Klub fenn állásának 10. évfordulójára rendezett ünnep ségen. Rövidített szöveg. / Dénes Györggyel együtt érezzük a sült krumpli illatát: Egy őszi este, hajdanán, rózsakrumplit sütött anyám, mázas tálban asztalra tette, az édes illat szállt felette. Mily jó volt az a krumpli rég, még most is érzem melegét, íze a számban megmaradt, ó, fehér, mennyei falat! V jesenntj dávny vecer zemiaky mama pecie. V hlinenej mise na stole voáaiú ani v kostole. Zabudnút neviem na ne: podnes mi hrejú dlane. Od mala ich chut mi v ústach ostala. Mindig időszerű Zsélyi Nagy Lajos Beszá­molója: Dicsérjetek meg, jól megszerveztem a tavaszt, a kollektív ríigyfakadást, a szilvafavirágzás-versenyt. A tervezett tavaszi illat minősége is nagyszerű, s a kitűzött határidőre fakad a fű. Csupán az emberek körül vannak még hiányosságok. Nuz pochvátte ma, vyborne zorganizoval som jár. to kolektívtie vypucania pukov, tú süt az v rgchlorozkvitnutí Ceresien. Kvalita (dopredu naplánovanych) jarnych vöní je vynikajúca, v uréenom termíne sa vystrőila tráva. Uröité nedostatky sa tykajú len tudí. Ozsvald Árpáddal együtt csodálom a jege nyéket, amelyeket semmi sem védett „a nap hevétől, vad szél ha tépte / süvegük szélét nyári viharban, / nem bújhattak meg más fák tövében.“ Nagyon ismerősek, közel állnak hozzám Rácz Olivér tájai, ahol­Már bágyadt piros bogyója a magyalnak, má suhan az est, és a domb tetején három vén vadgesztenyeia ballag. farabiny sa plazia k lesu, mihol sa veder a cestou do vrchu tri staré gaitany sa vlecú. Közel van hozzám Tőzsér Árpád Ajnácsköje, olyan közel — pedig soha nem jártam ott — mintha belőle születtem volna: Valamikor anyám itt- lánykodott. Megnézem még egyszer: kicsiny, kopott falucska. Középkorból itt maradt tekintélyes vára majd ellöki, mint a kis gyereket a nagy kalap. Tu kedysi dieveila moia mama. Obzriem sa este ráz: drobnucká, osarpaná dedina. A prezijiíc svoju dobu, hrad zemepána podnes ju odsáca ako malého chlapca vetky klobúk. * * *­Híd az emberek között, kedves barátaim, ez állhatna a Vörösmarty Klub címerében. Híd az emberek között, az Önök nemes tevékenysé­gének a jelképe. Híd az emberek között, szlo vákok és magyarok, magyarok és szlovákok, egyáltalán, az emberek között. A Vörösmarty Klub, mintha második otthon. És ez a legfontosabb. Az elmúlt tíz esztendő­ben sokat dolgoztak, tanítottak és szórakoz­tattak a becsületesen végzett, mindennapi munka után. örülni fogok, ha a jövőben se­gíthetek majd terveik, álmaik valóra váltásá­ban. Az elkövetkező tíz, száz esztendőre kívánok Önöknek kedves barátaim, minden jót! VOJTECH KONDRÚT A szikla ÉS A SZIKKÁ­Az emberélet útjának telén Firenze karcsú kövein a márvány Kiégett ólak tüske-tengelyén Magasfeszültsége a szivárvány Töredéke köszörült ezüst Melléből metszett száz ezüstje árván Az emberélet útjában a füst Menedéke szikro-szülte szikla Miniszoknyás lányokkal feküdt Aki e verseket mind ellenírta Melléből a fáradt oxigén Éjek éjjelén azúr pacsirta SZÉLŰT ÉK Amiből egyetlen odakinn a szél várja odakinn a remegő redök amiből koronásán amiből a szél adc-kinn redők hallgatja remegő koronája szél játék csupán ami odakinn az ég remegő a kék . amiből aki egyetlen lakik hallgatja a szél odakinn koronás leülök a szél az írógép ami csattogása kin koronája a szél remegő betűk kocsonyája kinn odakinn a kék amiből soha megmaradt Midőn először látta meg nővére céda-för­geteg csavarodik az ének Emelte las­san a fejét álomcsöppekben folyt az ég egymáshoz összeértek Lóz megmarad cérna-salak sohasem lettek volna boldog tekintetük a ködbefojtott ólom az igelitfo- lyókon Rohan az utcán többütemben sehol egy ismerős Először azt gondolta és az igelitfolyó mesés az öntudatra röppenés Azután meg egyáltalán meglepetés a vágy falán Mit csinálnak, a többiek Éva Ma­nyi Böbi Retek Lehetetlen hogy ennyire álomcsöppekben a szive a szive gözhengereket szivattyúzna kimondani Elhatározza ö aki ólomcserepes förgeteg nővére jég­hideg lelet Többütemben jár a város csavarodik a förgeteg Rögtön szemügyre vette hogy tekintetük egybekopott meg­maradt ének elpirult Szemére ólom pénz gurult Az ég raihaszna könnyei a céda-síkot pörgeti aztán elkezdtek egy ki csit még mondta is gondolta is Midőn először látta meg * o eo D N < 0 Ui Q. >b‘ N V) 'O —J 'O +-> 'O 7) O

Next

/
Oldalképek
Tartalom