Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-05 / 49. szám
□ Az ötödik hadoszlop címfi Hemingway-dráma filmváltozatának főszerepét Philippe Leroy játssza, akit a nézők a Leonardo da Vinci életét bemutató tévésorozatból ismertek meg. ☆ □ Nyugat-Berlinben filmet rendez Bemard Wicki Rolf Hochhuth A helytartó című drámája alapján. A szereplők: Curd Jürgens, Paul Scofield, 0. E. Hasse, Mario Adrof és Senta Berger. ☆ □ Hollywoodban film készül a második világháború utolsó fejezetéről, a japán fegyverletételről. A nagyszabású alkotást az egyik legnépszerűbb amerikai rendező, Francis Coppola készíti. Macírthur tábornokot Gregory Peck alakítja. ☆ □ Euripidész Iphigénia Auliszban című drámájának filmváltozatát forgatja Michael Cacoyannis. Klütaim- nesztrát Irene Papas játsz- sza. ☆ □ Boldog évek címmel Simó Sándor saját forgató- könyvéből rendezi új filmjét Lohinszky Loránd, Szakács Eszter, Bujtor István, Harsány! Péter, Patkós Irma, Meszléry Judit, Madaras József, Garas Dezső és Tarján Györgyi főszereplésével. Operatőr: Andor Tamás. ☆ □ A kém, aki szeret engem című kalandfilm hősnője Gayle Hunnicutt; aki szereti, az pedig Roger Moore. A történet természetesen nem annyira a szerelem, mint inkább vakmerő kalandok, autőshajszák körül forog. Titokzatos iratokat kell megszerezni állandó életveszélyben, amelyet hőseink természetesen megúsznak, hiszen a főszereplőkre a film folytatásában is szükség van. ☆ □ Fellini egyik legnagyobb sikerében, az Édes életben Anita Ekberg ját-' szotta az egyik női főszerepet. A nagy rendezőnek most ismét eszébe jutott Rómában élő, de már nem filmező egykori svéd sztárja és legközelebb forgatandó filmjében szerepet kínált neki. Anita sértődötten visz- szautasította az ajánlatot. * • □ Nizza a tervek szerint a következő évtizedben amolyan kis Hollywooddá alakul át. Az eddig inkább csak játékkaszinójáról ismert gyönyörű tengerparti városban hatalmas filmstúdiót építenek, a beruházás előrelátható összege mintegy 250 millió frank. ☆ □ Tom Jones filmszerződést írt alá. A titokzatos, angolul sem érthető Yocko- wald című filmben Russel Rouse százszázalékos prózai szerepet kíván a világhírű pop-sztárra bízni, amelyben egyetlen énekhang sem csendül fel. a Kreml hatalmas üléstermében egy jTm asszony Jel s alá Jár. Tekintete a távolba mered, majd képzeletében megjelenik a szülővárosát átszelő Jolyó. Aztán jegyzetjüzetet vesz elő, kitép belőle egy lapot és nagy betűkkel ráírja; Szót kérek. Jelizaveta Andrejevna Uvarova. Ezekkel a hatásos képsorokkal fejeződik be a Szót kérek című szovjet film, mely az idei XX. Karlovy Vary-i seregszemlén a szovjet filmgyártást képviselte és jubileumi díjat nyert. Az alkotás a fesztiválon nagy visszhangot és heves vitákat váltott ki. S ez nem is csoda, hiszen a Szót kérek azoknak a filmeknek a fajtájából való, melyek a nézőt nem hagyják közömbösen, a moziból kijövet még sokáig foglalkoztatják, s gondolkodásra, a látottak továbbgondolására ösztönzik. Mert miről is szól ez a nyugtalanító, mozgósító erejű film? Elsősorban a szovjet társadalom egyik élő problémájáról, a nők társadalmi helyzetéről; de a rendező nemcsak ezt a kérdést állítja érdeklődésének fókuszába: az új típusú szocialista vezető, a közéleti ember jellemvonásait igyekszik megrajzolni — izgalmasan. Gleb Panfilov rendező Inna Csurikova színésznő A mű hőse Jelizaveta Andrejevna Uvarova, egy iparváros tanácselnöke, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője. Érett asszony, a közösségért vállalt önfeláldozó munkában találta meg élete értelmét. A közéleti tevékenység legbensőbb énjévé, szükségletévé vált s a köz javára végzett munka átsegíti őt a magánélet nehézségein is. Igazi, mai hős, egyéniség, aki hatással van környezetére. De milyennek látja a filmet Gleb Panfilov, a rendező? — A Szót kérek a harmadik filmem, a mű azonban rendkívül fontos számomra, talán azért is, mert elkészüléséig nehéz út vezetett. A filmben nemcsak az elnökasszony, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője kér szót, hanem én is, s a válasz — maga a film. Rendezői fantáziámat izgatják a szilárd jellemű, erős egyéniségű nők, ezért állítottam reflektorfénybe ilyen asszonyt. Jelizaveta Uvarova rendkívül becsületes, igazságszerető, elkötelezett ember. Az volt a célom, hogy általa az embert a maga összetettségében mutassam be, minden földi vonásával, tehát hibáival is. Tény, hogy az alkotás hősét lehet szeretni és nem szeretni, de feltétlenül tisztelni kell benne az emberit. Inna Csurikova, ez a szelíd és nyílt tekintetű színésznő, a főszereplő munkájáról így vallott: — Nehezen birkóztam meg a szereppel, mert eleinte idegen volt számomra ez az asszony. Azért is. mert magába zárja az érzelmeit, a titkát. Később azonban egyre közelebb kerültem hozzá, megismertem tulajdonságait, magatartását, legbensőbb énjét és sikerült általa feltárnom az élet egy-egy darabkáját. A munka hovatovább örömteljesebb lett számomra, s lehetővé tette egy nagyszerű egyéniség megformálását. — A tanácselnököt a filmben nagy fájdalom éri: baleset következtében meghal a fia. Hogyan válaszol az élet kihívására? Hogyan védekezik a bánat pusztítása ellen? Hogyan élhet ilyen csapás után? A válasz talán közhelyszerűen hangzik, de az asszony a munkában keres menedéket s talál gyógyírt a sebére. A forgatás során arra az izgalmas kérdésre kerestem választ: miből merítette az asszony ezt az óriási hitet, honnan ered éltető ereje, hogyan lett ilyen? A film vallomás — ha úgy tetszik — önvizsgálat, melyben fölmerülnek a női egyenjogúság, a szocialista társadalomépítés kérdései, s a rendező az ember önmagával vívott harcát, az élet bonyolultságát és sokrétűségét érzékelteti. De legfőbb célja alighanem az, hogy rámutasson: napjaink kommunistái éppoly nehéz és igényes feladatok előtt állnak, mint elődeik a forradalom idején. A Panfilov—Csurikova házaspárnak ez a harmadik közös filmje. Mindhárom alkotás magán viseli a rendező kézjegyét, például abban is, hogy Panfilov minden filmhőse nő. Érdeklik őt az egyéniségek, izgatja a szovjet nő jellemének művészi megformálása. Talán ezzel magyarázható, hogy filmjeiben Inna Csurikova játssza a főszerepet, akit ma a szovjet filmművészet egyik legsajátosabb egyéniségű színészeként tartanak számon. Gleb Panfilov, a szovjet filmművészet jeles és a maga nemében érdekes egyénisége érett korban, vegyészmérnöki tapasztalatokkal került kapcsolatba a filmmel. Amatőr-stúdiót alapítva Szverdlovszk- ban, érdeklődése a művészi pálya, a rendezés felé fordult. Első munkája, A tűzön nincs átkelés 1967-ben készült, Inna Csu- rikovával a főszerepben. Bár a színésznő már korábban is filmezett, képességeit igazán próbára tevő feladathoz csak ebben a Panfilov-műben jutott. A filmben — melynek cselekménye a polgárháború éveiben játszódik — egy művészlelkű ápolónőt keltett életre, sokszínűén, plasztikusan. Az ő Tányája a halál árnyékában is megmaradt embernek, jóra, szépre vágyó léleknek, jóllehet történelmi viharokban edződött a politikai eszmébe vetett hite. Az alkotás egy csapásra ismertté tette a Panfilov—Csurikova nevet. A rendező lenyűgöző ábrázolási módszere és a színésznő varázslatos teljesítménye a Kezdet című filmben megismétlődött. A mű ismét osztatlan sikert aratott. Csurikova Pásája — ez a Jeanne d’Arcot játszó munkáslány — maga az eredendő jóság, egyszerűség, szerénység, mely mögött mély emberi érzések és sajátos, eredeti képességek húzódnak meg. S az alkotópáros együtt maradt a következő, harmadik filmben is. Szót kérnek, hogy az emberbe, a jövőbe vetett hitről valljanak. (tölgyessy) A barátsági hónapban országszerte bemutatták a Szót kérek című szovjet filmet, mely a nyári Karlovy Vary-i fesztiválon jubileumi díjat nyert. A képen Va- szilij Suksin és Inna Csurikova a film egyik jelenetében (Z. Minácová felv.) 1976 XII. 5. io
