Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-10 / 41. szám
Mióta él a Földön a homo sapiens? £ Volt e fejlett civilizáció a távoli őskori időkben? Egyebek közölt ezeket a kérdéseket tette tel magának Alek szánd r Gorbnvszkh szovjet tudós és író Vizsgálódásaiból olyan könyv szüleien »mely a különböző tu- lományágak ismeretei »lapján a feltevések nyitott kérdések és találgatások egész sn- rát tartalmazza. BÁRMENNYIRE KÜLÖNBÖZNEK IS az egyes népek regéi és mítoszai, van bennük valami közös. Éspedig az, hogy állításaik szerint a Földet valamiféle katasztrófa érte, ami állítólag majdnem az egész emberiséget elpusztította. Erre a katasztrófára egyaránt utalnak az indiai szanszkrit szövegek és a csendes-óceáni népek szájhagyományai, az egyiptomi szent könyvek és a két Amerika mondavilága. Az afrikai népek Is megőrizték egy katasztrófa emlékét: a vízözön okozta pusztulást viharok, földrengések, tűzhányók kitörései kísérték. A katasztrófával kapcsolatban reánk maradt közlések egész sora említ bizonyos égitesteket, amelyek a Földre zuhantak (vagy eltávolodtak tőle). Maradt-e a Földön valamilyen bizonyíték arra, hogy kozmikus testek zuhantak bolygónkra? Igen, erre van bizonyíték, mégpedig elég sok. A Föld különböző helyein a világűrből származó testekkel történt összeütközések tucatnyi nyomát számlálták össze. Az egyik legnagyobb ilyen sebhely Dél-Afrikában található. A 40 kilométer átmérőjű, roppant csészére emlékeztető képződményt sokáig egy kialudt tűzhányó kráterének vélték. Alaposabb tanulmányozás után azonban kitűnt, hogy valamiféle kozmikus test becsapódásának a nyomával van dolgunk. Amikor ez a test megközelítette a Föld felszínéit, olyan erővel robbant szét, ami hússzorosan felülmúlta a legnagyobb hidrogénbomba robbanóerejét. Megállapíthatjuk-e, vajon mikor történt ez a feltételezett katasztrófa? Az Indiai hold-nap kalendárium alapján az eseményt az időszámításunk előtti 11 652. évre tehetjük. Lényegében ugyanerre a megállapításra jutottak a tudósok a mayák naptára, az egyiptomi nap-kalendárium, az asszír holdnaptár alapján is. Véletlen-e mindez? Fiatal novoszibírszki matematikusok és kibernetikusok azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy megszerkesztik az emberiség múltbeli lélekszámának görbéjét. És kiderült, hogy az i. e. 11 600. év körül a Föld lakosságának száma katasztrófális módon visszaesett. Mi okozhatta ezt? Meglepő módon a feltételezett időpontot támasztották alá a vízrajzi, éghajlati és régészeti adatok is. Az őskori népek elképzelései szerint az ilven katasztrófák periodikusan ismétlődtek. „Ti csak egy vízözönről tudtok — mondták az 1. e. VI. században Szolonnak az egyiptomi papok —, pedig már sok ilyen volt.. “ MINÉL TÖBBET TUDUNK MEG A MÜLTRÖL, Időben annál messzebb tolódik ki az értelem földi létezésének határa. A perui ezüstbányákban a spanyolok még a XIV. században egy különös tárgyat találtak. Egy körülbelül 18 centiméter hosszú vasszöget. Hány évezred óta rejtezhetett a Föld mélyében? Nem lehetett tudnt, de tény, hogy nagy része oly szorosan beágyazódott egy kőzetdarabba, mintha cementtel rögzítették volna oda. Számos értesülésünk van hasonló leletekről. Ausztráliában például olyan vasmeteoritot találtak egy szénrétegben, amelyen megmunkálás nyomai látszottak. Harmadkori rétegekből került elő, tehát az „értelmes lények“ 30 millió évvel ezelőtt nyúlhattak hozzá. A Szovjetunióban egy erőmű építkezése alkalmával kurosaurustojásokat találtak. Ez az állat a mezozoikumban élt. A legérdekesebb az, hogy ezen a het- venmillló éve a Főidben rejtőző tárgyakon szabályos mértani alakzatokat — háromszögeket — lehetett látni. Ezek a leletek arra késztetnek bennünket, hogy az értelmes lények földi létezésének idejét jóval korábbra tegyük, mint eddig gondoltuk. Az utóbbi évtizedek felfedezései ugyancsak amellett szólnak, hogy a Földön sokkal régebben jelent meg az ember, mintsem gondoltuk. Egy nemzetközi régészeti expedíció 1969-ben olyan felfedezésre jutott Etiópia déli részén, amelynek alapján negyvenmillió •évre tolhatjuk ki az ember megjelenését. Megkétszereződött tehát a történelem előtti kor időtartama. Ha pedig ilyen régen él az ember a Földön, ez újabb érvet jelent amellet, hogy létezhettek korai, számunkra ismeretlen civilizációk. AZ ÖKÖR EGYES BONYOLULT építményei mindmáig egyedülállóak. Baalbek városának (Libanon) romjai között van egy épület: egyes részeinek súlya az 1200 tonnát is eléri. Indiában ma is ál] a 75 méter magas „Fekete pagodának“ nevezett templom. Tetejét gondosan megmunkált kőlapok díszítik, súlyuk meghaladja a 2000 tonnát. A szakemberek azt állítják, hogy ilyen súlyokat a mai építőipari technika nemcsak függőlegesen, de vízszintesen sem tud mozgatni. Az ókoriak megmagyarázhatatlanul gazdag ismereteinek többsége oly hirtelen bukkant fel, hogy fel kell tételeznünk: tudásuk talán egy előttünk ismeretlen, régi katasztrófa áldozatául esett civilizációtól eredt. E FELTÉTELEZETT ŐSI CIVILIZÁCIÓ bölcsőjét annál is nehezebb feladat megkeresni* mivel az azóta eltelt évezredek folyamán a szárazföld számos része tengerfenékké változott. Az eltűnt területek nyilván nagy kiterjedésűek voltak, emléküket megőrizte az emberiség. Ezt mutatja az Atlantisz neve, azé a szárazföldé, amely az Atlanti-óceánban terült el és amelyről Platon is írt. Szavai szerint a roppant sziget „földrengés következtében süllyedt el, és áthatolhatatlan iszap maradt utána“. Platon itt Szolon görög bölcselőre hivatkozik, aki Egyiptomban járt és a papoktól szerezte ezeket az értesüléseket. Krantor görög filozófus (i. e. IV. sz.) Egyiptomban jártakor látta azt az oszlopot, amelyre feljegyezték az Atlanti-óceánba merült óriási sziget történetét. Egyes ókori történészek nem egyetlen szigetről beszélnek, hanem Kronosz, Poszeidonosz szigetéről és más nagy szigetekről Herkules Oszlopaitól keletre. Ezeket azután elnyelte az óceán. Antik szerzőknél arról is olvashatunk, hogy Indiát és Afrikát egykor szárazföld egy sávja kötötte ösz- sze. A szárazföldnek az Indiai-óceánban levő maradványairól középkori arab tudósok tesznek említést. A dél-indiai népek történelmi hagyományaiban zavaros visszaemlékezéseket találunk az Indiai-óceánban álló szárazföldre vonatkozóan. „Tamilaham, vagyis a tamilok hazája — tudósít egy indiai történetíró — a távoli múltban a nagy Navalon-sziget déli részén volt: Navalon volt az első töldek egyike, amelyek az Egyenlítő körül feltűntek. Ide tartozott Lemuria is, ez az elpusztult földrész, amely az emberi civilizáció bölcsője volt.“ Nincs elegendő adatunk annak igazolására, hogy a feltételezett őscivilizáció minden valószínűség szerint épp ezen a területen létezett, nem pedig az Atlantióceán térségében, ahol az elsüllyedt szárazföldek után megfejtésre váró írások, furcsa szobrok és nem kevésbé furcsa mítoszok maradtak fenn. Egyébként nemcsak az idő az oka, hogy helyrehozhatatlanul hiányosak ismereteink a múltról, a régiek nagy tudásáról és arról az őscivilizációról, amelyből talán tudásuk származott. Oka ennek az is, hogy e tudományok őrzőinek felszentelt kasztja nem volt érdekelt abban, hogy ezek az ismeretek közkinccsé váljanak. A tudás óriási előnyhöz juttatja az embert környezetével szemben, és felhasználása korántsem mindig válik az emberek javára. Hogy mi történik akkor, ha a gyakorlati tudás megelőzi az emberiség szellemi és erkölcsi fejlődését, azt tragikus példával szemlélteti a pusztítás szolgálatába állított atomenergia. Vajon nem itt kell keresnünk a magyarázatot a lőpor történetével kapcsolatos néhány különös jelenségre? Berthold Schwarz ferences barátot varázslat vádjával börtönbe vetették. Ott is tovább kísérletezett, és egyszer ként, salétromot és szenet kevert össze. Különös, pusztító erejű anyagot — puskaport nyert. Ez 1330-ban történt. A puskapor éppen a XIV. század elején kezdett elterjedni Európában. Ha elmélyedünk a múltban, a múlt kevéssé ismert üzeneteiben, meglepő dolgokat fedezhetünk. fel. Kiderül, hogy a puskapor már jóval ezelőtt hol itt, hol ott bukkant fel hirtelen, majd ugyanolyan hirtelen évszázadokra eltűnt. Az arabok például 1257-ben egy spanyol város ostrománál alkalmazták. Az előző eset a 690. évhez fűződik. Az i. sz. VII. században Egyiptomban is ismerték a puskaport, még korábban pedig, az l. sz. 80-as években: Indiából Kínába jutott készítésének receptje. Mi az oka, hogy a hadviselés ennyire fontos eszköze annyi évszázadon át nem terjedt el? Nem azért vajon, mert voltak emberek, akik arra törekedtek, hogy a gyilkos fegyver titka ne váljék mindenki számára hozzáférhetővé? A MAHABHARATABAN, az ókori indiai eposzban, amelynek szövege 3000 évvel ezelőtt született, utalnak egy félelmetes fegyverre. Számunkra, akik az atomkorszakban élünk, sajnos nem látszik túlzottnak e fegyver robbanóerejének leírása: „Tűz fényében csillogó, ragyogó lövedéket bocsátott ki, de füstje nem volt. A hadat hirtelen sürü köd lepte be. A horizont minden oldali-öl homályba borult. Bajt hozó szelek támadtak fel. A felhők jajgatva törtek az ég magasába... Mintha még a Nap is elszédült volna. A világot, mintha lázas lett volna, elsápasztotta e fegyver forrósága. A rémülettől megszállottan menekültek a fegyver tüzétöl megperzse- lődött elefántok.“ A fegyver külsőre „vasból készült roppant nyílvesszőre hasonlított, olyan volt, mint a halál gigászi küldötte“. Hogy egy ilyen „vasnyilat“ ártalmatlanná tegyenek, a hős megparancsolta: morzsolják szét és zúzzák finom porrá. Ám de ez sem volt elég, hogy az emberek teljes biztonságba kerüljenek. A fegyver szétzúzott maradványait a tengerbe süllyesztették. Az ilyen eljárást nehéz megmagyarázni, ha feltételezzük, hogy gigantikus puskaporos rakétáról van szó. A harcosok viselkedését sem lehet megérteni. A csata még véget sem ért, de mindazok, akik a robbanás övezetében tartózkodtak, a Lolyóhoz futnak, hogy lemossák ruhájukat és fegyvereiket. A „vasnyíl“ feltehető alkalmazásának nyomát Kis- Ázsiában, az ókori hettiták fővárosának. Hattusznak a feltárása során találták meg. A várost valamikor ismeretlen módon keletkezett magas hőmérséklet pusztította el. A házak téglafala egyetlen vöröses masszává olvadt. A városban nem volt egyetlen ház, templom vagy fal, amelyet megkímélt volna a szörnyű hőség. Más tényekről is tudunk, amelyek láttán a tudósok csak a fejüket fogják. Ebben az összefüggésben utalhatunk arra az Indiában előkerült emberi csontvázleletre, amelynek radioaktivitása ötvenszeresen meghaladja a normálisát. Ahhoz, hogy ennek a 4000 éve halott embernek a csontjaiban ilyen radioaktív lerakódás mutatkozzék, hosszú ideig olyan étellel kellett táplálkoznia, amelynek radioaktivitása több százszorosán nagyobb volt a közönségesnél. A KÜLÖNBÖZŐ NÉPEK mondáiban olyan istenek és hősök szerelteinek, akik szárnyas fogatokon járnak a levegőben. Persze tekintetbe kell vennünk, hogy az ilyen legendákban kifejezésre jutotott a népeknek az a költői álma is, hogy az ember madár módjára repüljön. Egy szanszkrit költői forrásmunka, a Szamaranga- na Szutradhara 230 strófát szentel különféle repülő alkalmatosságoknak. Előbb azonban fontos fenntartást közöl: „Hogy miképp kell elkészíteni a repülő fogat részeit, azt nem azért hallgatjuk el, mintha nem tudnánk, hanem hogy megőrizzük a titkot. A szerkezettel kapcsolatos részleteket azért nem közöljük, mert ha ezek mindenki számára hozzáférhetőkké válnak, a szerkezetet gonosz célokra használnák fel“.' Hasonló készülékekről esik említés azokban a kelta mondákban, amelyek leírják, hogyan vívott légi párbajt a hős Kucsulin az ellenségével. Az összecsapás során Kucsulainnak sikerült ellenfele fogatából kivetni két fehér tárgyat, amelyek „olyan óriások voltak, mint a malomkerék“. Amikor megfosztotta ezektől ellenségét, annak légi fogata a „földre zuhant, olyan robajjal, mintha páncél hullott volna alá“. HÉRODOTOSZ említést tesz egy különös hajóról, amely nagy sebességgel behatolt a Gibraltári-szoros- ba, és a Földközi-tenger irányában távozott. Szemtanúkra hivatkozva azt állítja, hogy sem vitorla, sem evező nem volt rajta. Ez az elbeszélés évszázadokig fantáziálásnak tűnt. Még a legmerészebb kutató elmék sem tudták elképzelni, hogy létezhet valami más Ismeretlen energia. És vajon nem tűnt egykor ugyanilyen istenkáromló gondolatnak, hogy létezhetnek „égből hulló kövek“ — meteoritok? A Francia Tudományos Akadémia kitalálásának minősítette az effajta állításokat. A röntgensugár felfedezését gúnyolódás fogadta. Messmer felfedezését a hipnózisról határozottan elvetették az akkori tudomány „nagyjai“. A Francia Tudományos Akadémia sokáig elutasította az ősember léteziésének elméletét, a talált kőázerszámokat pedig a természet véletlen művének nyilvánította. Ezt a felsorolást tetszés szerint folytathatnék. Méltatlan lenne azonban, mai tudásunk magaslatáról elítélni a múlt hibáit és tévedéseit. Meglehet, hogy aki ezt a könyvet elolvassa, nem ért mindenben egyet a leírtakkal. Ez természetes. A szerző egyáltalán nem törekedett arra, hogy végleges és vitathatatlan igazságok füzérét tárja olvasói elé. Műve nem is lenne akkor a hipotézisek könvve. A szerző álláspontja azért nemcsak hogy nem zárja ki, de egyenesen feltételezi, hogy más vélemények és más megközelítések is létezhetnek. A jövő majd új tényeket hoz tudomásunkra a múltról, új ismeretekkel gazdagít bennünket. ; ' Sok nép mondavilága őrzi egy katasztrófa emlékét, amely állítólag minden áletet elpusztított a földön. Egy ásták kódex rajza a vízözönről tudósít e 1978 X. 10. o N C/3 a
