Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-11 / 28. szám
Napjaink szovjet társadalmának portréján a la- íosság három fő társadalmi kategóriájának — a munkásosztálynak, a szövetkezeti parasztságnak és az értelmiségnek — megfelelően feltétlenül három fő jellemző alak szerepel: a munkás, a kolhozparaszt és a szellemi dolgozó. És e három fő típust nem statikusan, megmerevedett alakokként hell vizsgálni, hanem dinamikájukban, mozgásukban, figyelembe véve valamennyi osztály- és társadalmi csoport, valamint kapcsolataik fejlődési tendenciáit. A FÖ SZOCIÁLIS ERŐ A mai szovjet társadalom csoportképén a munkás alakja áll a középpontban. A kapitalizmussal született munkásosztály Oroszországban 1917 októberében jutott hatalomra. Neve a régi maradt: a szocialista építés folyamán azonban átalakult: munkaerejét nem adja el tőkéseknek, hanem birtokosa a termelőeszközöknek, és mentes a kizsákmányolástól. A forradalom előtti Oroszországban a munkások a lakosság 15 százalékát alkották. A második világháború előtt a népgazdaságban foglalkoztatott dolgozók közül már minden harmadik munkás volt. A munkásosztály számszerű növekedése a háború Után is folytatódott. A Szovjetunióban a munkásoszM. Rutlcevics: tály létszákna az 1960-as 45 900 000-ről 1974-re 70 200 000-re nőtt, és a családtagokkal együtt ma az összlakosságnak több mint 60 százalékát teszi ki. A munkásosztály növekvő társadalmi szerepét azonban nemcsak létszáma határozza meg. A szovjet munkásosztály mai fejlődését azok a mélyreható minőségi változások jellemzik elsősorban, aime- lyek a szocializmus körülményei között kibontakozó tudományos-technikai forradalomból következnek. A tudományos-technikai forradalomról külön is szólnunk kell. Egyedülálló jelenség ez a történelemben. A termelőerő kifejlődésének e minden szempontból modern formája a XX. század közepén bontakozott ki, és gyökeresen megváltoztatja a termelés minden dologi elemét. Az automatizálás gépek rendszerével váltja fel a gépet, amelyhez a munkás mintegy hozzá volt láncolva. A kémia és a fizika vívmányai alapján előre megadott* tulajdonságokkal rendelkező anyagok hozhatók létre, olyanok, amilyeneket csak lehetőségként tartalmaz a természet. A földkéregben rejlő, korlátozott mennyiségű fűtőanyagon alapuló régi energia-termelési módszereket szemünk láttára váltják fel újak, amelyek közelebb visznek a kozmikus energiaforrások korlátlan felhasználásához. Az ember kitört a Föld keretei közül, és ez minden másnál kézzelfoghatóbb jele annak, hogy a tudományos-technikai forradalom minőségi ugrást jelent a természet erőinek leigá- _ zásában. i Ennek az útnak ma még csupán az elején járunk, de máris világos, hogy a tudományos-technikai forradalom nem érthető meg úgy, ha a társadalmi forradalomtól elszakítva vizsgáljuk. Az, hogy az ember a technika révén egyre nagyobb hatalomra tesz szert a természet fölött, megköveteli, hogy ugyanígy mindjobban ura legyen' önmagának is, hogy mindinkább uralkodni tudjon a társadalmi fejlődés spontán erői felett. A tudományos-technikai forradalom parancso- lóan megköveteli a társadalmi viszonyok radikális átalakítását a termelési eszközök társadalmi tulajdona alapján. A dolgozók, akik a munkásosztály vezetésével egyesültek, véget vetettek a kizsákmányolásnak, új társadalmat teremtenek, amely egyrészt lehetővé teszi, hogy teljességében kibontakozhasson a tudományos-technikai haladás, másrészt pedig a dolgozók javára, a társadalmi egyenlőség nemes eszméinek megvalósítására fordíthassa annak vívmányait. A MUNKÁS alkotó szelleme A munkásosztályban végbemenő változások mindenekelőtt a munka jellegének változásában mutatkoznak meg. Abban az országban, amely Lenin szavai szerint a forradalom előtt tizedannyi korszerű munkaeszközzel rendelkezett csupán, mint az Amerikai Egyesült Államok, ma a munka termelékenysége az iparban az amerikainak több mint 55, az építőiparban pedig 65 százaléka. Hét esztendő alatt — 1965 és 1972 között — az iparban 40-ről 36 százalékra csökkent azok aránya, akik gépek és berendezések nélkül, csupán fizikai munkát végeznek, és ez a csökkenés úgy következett be, hogy közben jelentősen növekedett a munkás- osztály létszáma. A szovjet munkások munkájának jellegét a tudományos-technikai haladás már ma is jelentősen megváltoztatta. Bár munkájuk jórészt még fizikai tevékenység, mindinkább intellektuális vonásokkal gazdagodik, mind több tudományos ismeretet igényel. megköveteli a technikai és a közigazgatási látókör szélesítését, az alkotó gondolkodást. A tudományos-technikai haladás követelményei és az általános középfokú oktatásra való áttérés ered- Inényeképpen óriási mértékben emelkedett az iskolázottsági szint. 1939-ben a munkások 8,4 százalékának volt csaknem telles középfokú vagy annál magasabb (közép- vagy felsőfokú) végzettsége, 1959- ben viszont már 39.6, 1973-ban pedig 69,7 százalék volt ez az arány. A szovjet munkásosztály soraiba lépő fiatalok általában középiskolai végzettséggel rendelkeznek. A munkásosztály kulturális és technikai színvonalának emelkedése, általános és szakmai műveltségének növekedése a szocializmus körülményei között abban Is kifejeződik, hogy a munkások fokozottabban vesznek részt a tudományos-technikai alkotó tevékenységben. A szocialista társadalomban egyre nő a munkás- osztály közéleti aktivitása. Számos példa bizonyltja ezt a közéleti tevékenység minden területén. Az üzemi szakszervezeti szervek munkájában több mint 15 millió ipari munkás vesz aktivan részt. Egy, 16 nagyüzemben végzett felmérés szerint minden 100 tnunkás közül 64 kapcsolódott be valamilyen formában a termelés irányításába. A munkásosztálynak ez-a magas fokú társadalmi és politikai aktivitása természetesen közvetlenül megmutatkozik a munka eredményeiben is. Sok százezer munkás Jelentősen túlteljesítette ötéves termelési tervfeladatát. TÄRSAK A KÖZÖS MUNKÄBAN A társadalomról rajzolt csoportkép másik fő típusa a kolhoztag. A forradalom előtt a parasztság alkotta az összlakosság nagyobbik részét. A parasztot a tőkés kizsákmányolás mellett a földesúri elnyomás is sújtotta. Az Októberi Forradalomig 70 millió hektár szántóföld volt a földbirtok kezében. A forradalom felszabadította a parasztokat, a szövetkezetek létrehozása pedig a szocializmus útjára vezette őket. A kolhozparasztság a harmincas évek végén szocialista társadalmi osztállyá szerveződött, és akkor a lakosság felét tette ki. Azóta az ipar és az építőipar gyorsított ütemű fejlődése és a városiasodás nyomán jelentősen csökkent a kolhozparasztság számaránya. Ezzel egyidejűén — akárcsak a munkásosztályban — a parasztságban is mélyreható változások következtek be. A kollektivizálás befejezése után a kolhoztagoknak még sok olyan vonásuk volt, melyet a múltból örököltek. A kolhozokban még a fizikai, sokszor nagyon nehéz fizikai munka volt az uralkodó. A közös gazdaságok kicsik voltak (1940-ben átlagosan 79 család tartozott egy kolhozhoz). 1939-ben a mezőgazdaságban dolgozó lakosságnak csupán 6,3 százaléka végezte el a hét osztályt vagy annál többet. Ma már nagy, gépesített és villamosított gazdaságok a kolhozok. (1973-ban átlag 450 család tartozott egy kolhozba.) A mezőgazdasági munka jellegének módosulása, a gépek és a berendezések általános alkalmazása, valamint a legfontosabb mezőgazdasági ágazatok intenzív fejlesztését és szakosítását szolgáló jelentős gazdasági és szervezési intézkedések következtében megváltozott a kolhozparasztság szakképzettség szerinti összetétele. A mezőgazdasági munka fokozatosan az ipari munka egyik válfajává válik, és ez rendkívül lényeges a további társadalmi változások szempontjából. A kolhozokban még nem tűnt el a kétkezi munka, mégis, a mezőgazdasági termelés képét ma már a gépkezelők, a gépjavítók, a villanyszerelők, a szakképzett állattenyésztők és növénytermesztők határozzák meg: közéjük tartozik a kolhozokban dolgozó fiatalok túlnyomó többsége. Ezzel egyidejűleg fejlődött a szovhozok termelése, és számszerűen is növekedett a munkásosztálynak a mezőgazdaságban dolgozó része, mely kulturális és technikai színvonalát, valamint életkörülményeit tekintve legközelebb áll a kolhozparasztsághoz. A két fő baráti osztály közeledése elválaszthatatlan a munkásosztály falusi és városi része között még meglevő különbségek leküzdésétől. Rendkívül bonyolult folyamat ez a Szovjetunióban, melynek területe szárazföldünk egyhatodát foglalja el, és ahol egyetlen más államhoz sem hasonlíthatóan, sokrétűek a természeti és a történelmi körülmények. Ezt a feladatot, a város és a falu közti különbségek felszámolását egészen másképp kell megoldani a Baltikumban, mint a Kaukázusban, a sarkvidéki tundrán, mint a nem-feketeföldü övezetben. Két dologra hívjuk fel a figyelmet. Először is: a város és a falu közötti különbség még társadalmi jellegű és lényeges. Szerepük van ebben — éspedig nem utolsósorban — a falvakban meglevő háztáji gazdaságoknak, ahol gyümölcsöt vagy zöldségféléket termesztenek, és szerepe van az egyéni állattartásnak is. A falusi lakosság nagy többsége folytat háztáji gazdálkodást, és erre mint kiegészítő élelmiszerforrásra és mint a falusi lakosság egyik jövedelemforrására még szükség is van. Másodszor: a város és a falu közötti különbségek megszüntetése kettős folyamat. Legfontosabb része az, hogy a falut fel kell emelni a város színvonalára. A falvakban gyorsabban növekszik a dolgozók jövedelme, gyorsabban emelkedik a lakosság iskolázottsági színvonala, az ifjúság iskolázottsági szintje pedig már szinte semmiben sem különbözik a városi fiatalokétól. Közelebb kerül a falu a városhoz, az életkörülményeket, a lakások bútorzatát, a rádió- és televíziókészülékeket, a motorkerékpárokat, a személygépkocsikat, a könyvtárak, a művelődési házak és a mozik látogatottságát és egyebeket tekintve is. Általánossá kell tenni azonban a falusi életmód nagy előnyét, az egészséges, természetes környezetet is. Ezt az igényt mind fokozottabban veszik figyelembe a városi lakótelepek építésénél, az új városok és munkástelepülések tervezésénél. A nagyvárosok körül létesülő pihenő- és üdülőövezetek, sporttelepek, parkerdők, hétvégi üdülőtelepek mintegy ablakot nyitnak a természetre, s a falusi életmód elemeivel egészítik ki a városi taunkások és alkalmazottak életét. A NÉPI ÉRTELMISÉG Csoportképünk harmadik fő alakja a szellemi dolgozó. A forradalom előtt a jómódú osztályok képviselőiből került ki az értelmiség nagyobbik része. A tudományos és műszaki értelmiség létszáma alacsony volt. A szocializmus alapvetően megváltoztatta az értelmiség társadalmi lényegét és szerepét. A szocialista forradalom győzelme után a régi értelmiség legjobbjai vállalták a nép szolgálatát. A kommunista párt és a szovjet állam ugyanakkor az új társadalom építésének első lépéseitől kezdve következetesen mindent megtett azért, hogy munkásokból és parasztokból képezzenek szakkádereket. Ennek eredményeként a harmincas évek közepére lényegében kialakult az új értelmiség, amely magába foglalta a régi értelmiség maradványait, és külön társadalmi csoport lett a szocialista társadalomban. Az értelmiség az utóbbi évtizedekben nemcsak rendkívül gyorsan nőtt létszámban, hanem ' lényeges minőségi változásokon is átment. 1948-ban mindössze 521000 diplomás dolgozott a népgazdaságban, 1974-ben viszont már 21400 000. A leggyorsabban a tudományos dolgozók száma gyarapszik. A háború előtt mintegy százezren végeztek tudományos munkát, ma pedig körülbelül 1200 000-en. A tudományos-technikai forradalom további kibontakozásának fontos feltétele a tudományos dolgozók, a mérnökök és a technikusok számának növekedése. E téren nyilvánvalók a szocializmus előnyei a kapitalizmussal szemben. Ezek a fejlett szocialista társadalom struktúrájának fő vonásai, ezek napjaink társadalmi csoportképének fő szereplői a Szovjetunióban. A JÖVÖ ÜTJA A Szovjetunióban a szocialista társadalomi struktúrájának fő fejlődési iránya a következőkben foglalható össze: valamennyi társadalmi osztály és réteg közeledik egymáshoz, fokozatosan leküzdik a köztük lévő lényeges különbségeket, megszüntetik a köztük levő társadalmi határokat. Az utóbbi két évtizedben érzékelhetően meggyorsult a fizikai és szellemi dolgozók közötti különbségek felszámolása. Megfigyelhető ez városon és falun, az össznépi és a kolhozgazdaságban, legnyilvánvalóbban azonban az iparban, a technikailag legjobban ellátott ágaza- . tokban. Kialakul és gyorsan növekszik a magas színvonalon képzett, közép- vagy szakközépiskolát, sőt főiskolát végzett munkásréteg, amely munka* helyén, gépsorok irányításában, berendezések szerelésében és beszabályozásában alkalmazza a tudományos-technikai ismereteket. A szociológiai irodalomban munkás-értelmiséginek nevezett réteghez kell sorolni véleményünk szerint nemcsak a gépeket irányító mérnököket vagy technikusokat, hanem azokat a középiskolai végzettségű munkásokat is, akik tanfolyamokon és munkájuk során megfelelő technikai ismereteket szereztek és hasonlóan bonyolult munkát végeznek. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: „Minél közelebb jutunk a kommunizmushoz, annál szorosabban összefonódik egymással a, fizikai és a szellemi munka. A munkás már ma sokszor olyan nagy és bonyolult berendezés-komplexumot irányít, amelyekkel korábban nem minden mérnök birkózott volna meg.“ A munkásoknak a mérnökökhöz és a technikusokhoz legközelebb álló határrétegének növekedésében meg kell látnunk a munkásosztály és az értelmiség történelmi távlatban való egybeolvadásának élő kezdeteit. Az ilyen munkás tevékenysége egyre közelebb kerül a magas szakképzettséget igénylő szellemi tevékenységhez. A munkások másik határrétegének növekedésében a munkásosztály és a kolhozparasztság közeledése fejeződik ki kézzelfoghatóan. A legutóbbi időkben ez a réteg jelentősen fejlődött, mivel a falvakban egyre több közös vállalkozás alakul: kolhozközi, illetve kolhozok és szovhozok közös vállalkozásában létesített állattenyésztő- és hizlalótelepek, gyümölcs-, zöldség- és más mezőgazdasági nyersanyagok, továbbá iparszerűen gazdálkodó kertészetek termékeit feldolgozó üzemek, építőipari vállalatok és így tovább. Moldavában például a kollektív gazdaságok állóalapjainak több mint egyötödét teszik ki a kolhozközi vállalkozások, valamint a kolhozok és az állam közös vállalkozásainak értékel. Az egyesülésekben a munka termelékenysége gyorsabban növekszik, így módot ad rá, hogy a munkaerő egy része felszabaduljon a falusi szolgáltatások fejlesztésére, ipari és építőipari munkára. Több tízezren dolgoznak ezekben a közös vállalkozásokban, egyesítve a munkások és a kolhoztagok vonásait, ez pedig előmozdítja a két baráti osztály között levő társadalmi különbségek megszüntetését. Sok más tényező is segíti az osztályok és társadalmi csoportok közeledését, a szociális tekintetben homogén társadalom kialakulását. A Szovjetunióban ma minden harmadik házasságnál eltérő a házasfelek társadalmi hovatartozása. Az ilyen családokban felnövő gyermekek társadalmi hovatartozása gyakran csak nehezen határozható meg. Az életbe lépő minden fiatal embert kivétel nélkül megilleti az a jog, hogy maga válassza meg foglalkozását, társadalmi helyzetét. Az egyik társadalmi csoportból a másikba való áttérés — a társadalmi mobilitás — fontos tényező a lakosság minden kategóriájának közeledésében. Korunkban, amikor jelentősen megnőttek és bonyolultabbá váltak feladataink, különösen fontos a társadalomban a tudatosság szerepe. Ez a tudatosság egyrészt a kommunista pártban testesül meg, a kommunista pártban, amely vezeti a népet, és erőit a kommunizmus építésére összpontosítja, másrészt a tudományban, amelynek az a feladata, hogy alko- tóan kidolgozza mindazokat a problémákat, amelyek megoldásán a párt, az állam, a nép fáradozik. Leonyid Brezsnyev a Szovjet Tudományos Akadémia alapításának 250. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ülésen kijelentette: „A szovjet tudósok hivatása az, hogy segítsék a pártot az olyan történelmi feladatok minél jobb megoldásában, mint az osztályok közti határok fokozatos megszüntetése, a szociális értelemben teljesen homogén társadalom megteremtése." A SZOVJET TÁRSADALOM - MA
