Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-22 / 34. szám
Alighogy eltemették Alekszandrosz Panaguliszt, még szinte meg sem nyugodtak a különös halála kavarta kedélyek — máris megkezdődött a volt képviselő utóélete, amely sokkal jelentősebbnek ígérkezik, mint viharos fordulatokat egyébként nem nélkülöző pályafutása. És ha „Alekoszra* (Papadopu- losz egykori merénylőjének beceneve) az utókor ráruházza azt a történelmi formátumot, amivé válhatott volna, akkor talán egyszer kezünkbe kerül az első hiteles, feltűnő foghíjaktól nem hézagos Panagulisz-életrajz is. A legfontosabb és a legbizonyosabb, amit tudunk róla, elfér a fejfáján: 1939. július 2-án született Athénben és 1976 május 1-én halt meg a főváros közelében, a vuljagmeni országúton. A hivatalos közlemények szerint közlekedési szerencsétlenség okozta halálát. A görög történelmi emlékezet kate- gőrikusan elvetette ezt a magyarázatot, hiszen ebben az országban évtizedek óta a közúton éri halál mindazokat, akiktől a rendszer — az éppen országló rendszer — vagy valamelyik félelmetes erejű belső szervezete meg akar szabadulni. 1967 májusában Sztefanosz Szarafisz parlamenti képviselőt, a görög ellenállás legendás hírű tábornokát elütötte egy amerikai rendszámú autó. 1963. május 22-én Georgiosz Lambrakisz parlamenti képviselőt Szalonikiben egy motorkerékpáros merénylő gázolta halálra. 1967. május 9-én Caruhász képviselőt érte utol a végzet a szaloniki autósztrádán, s a hivatalos közlemény szívrohamot állapított meg. Legutóbb 1976. május 1-re virradóan pedig Panagulisz sorsa teljesedett be. Ha Panagulisz boncolóorvosai minden kétséget kizáróan igazolni tudták volna, hogy a halálos végű balesetet ittasság okozta, akkor sem találtak volna manapság Görögországban olyan politikai varázslót, aki állításukat el tudta volna fogadtatni a gyanakvó köz- vélr lénnyel. A kormányirányítás alatt álló rádión és televízión kívül valamennyi párt és szervezet, a legtöbb lap elsősorban kételyeit foglalta össze, azt állítva vagy sugalmazva, hogy a kalandos életű politikus sokaknak útjában állt, s már rég felkerült a sötét erők feketelistára. Életének egyes fordulatait is kezdi megszépíteni a kortársi emlékezet, s elkerülhetetlennek látszik, hogy Alekszandrosz Panagulisz bekerüljön a politikai mártírok és szentek Pantheonjába. Pedig biztosan nem akart odajutni. A három Panagulisz fivér közül ma már csak Sztatisz él, aki nem számított a junta ellenfelének, mégis letartóztatták. Mert apjuk, Vaszilisz csendőrtiszt családja a görög ezredesek hatalomra kerülése után egyszerre gyanús lett. A legidősebb, Georgiosz, hivatásos katonaként szolgált az elit csapatoknál, a LOK-féle kommandóban. A katonai puccsot követően jó ideig gondolkodott, mitévő legyen: végül, 1967 augusztusában rászánta magát a dezertálásra. Izraelbe menekült, de Tel Aviv készségesen kiadta Athénnak. Egy görög zsebcirkáló zárkájában indult el, hogy hadbíróság elé álljon, de útközben — mint a hivatalos közlemény hírül adta — „rejtélyes körülmények között eltűnt“. Alekszandrosz Panagulisz 1967. április 21-én, amikor a puccsisták színre léptek, tartalékos hadnagyként szolgált. Rejtély, hogy miért csak ekkor hívták be, mint ahogy az sem világos, miért csupán 1961- ben kezdte meg villamosmérnöki tanulmányait az athéni műszaki főiskolán, ahol közel került a diák- mozgalmakhoz és a szakszervezetekhez. A junta .forradalma“ után három héttel megszökött a hadseregből, és Ciprusra menekült. 1968 februárjában Illegális munkára visszatért Athénbe, és augusztus 13-án megkísérelte egy maga gyártotta bombával levegőbe repíteni Papadopuloszt. Az időzítő szerkezet azonban későbbre jelzett: a gyűlölt diktátor sértetlenül megúszta a bombarobbanást. Panagulisz előtt ekkor nyílt meg a poklok kapuja. Kínvallatásban járatos pribékek — köztük az alezredessé avanzsált Theofilojannakosz — próbálták ki rajta szörnyű találmányaikat, kísérleteztek iszonyú ötleteikkel. És ekkor derült ki: Panagulisz — aki halált szánt a diktátornak — nemcsak a halál gondolatának és közelségének elviselésére képes, de kiállja a halált kísérő kínzásokat is. Erejét nem pazarolta hiábavaló védekezésre és kétes kimenetelű tiltakozásokra: a hadbíróság előtt is hű maradt meggyőződéséhez: „jogos az erőszakos fellépés a zsarnok ellen". 1967. november 19-én kétszer ítélték halálra. Először a merényletért, másodszor pedig, amiért „elhagyta a zászlót“, vagyis megszökött a hadseregből. A nemzetközi tiltakozás végül is kikényszerítette az amnesztiát, s azután a bojatiszi katonai börtönbe került, ahol tovább folytatódott kálváriája egy külön, az ő számára épített betonkalickában, ahonnan kizárták a levegőt és a fényt, s a levesnek becézett löttyöt is egy kis vasajtón át lökték elébe. Ketrecében gyötrődött, míg szenvedései ötödik esztendejében, 197Í. augusztus 19-én, több mint 300 politikai fogollyal együtt, amnesztiával kiszabadult. Kiszabadulása után hamarosan Olaszországba utazott, hogy folytassa a harcot, amelyet talán nem Is annyira meggyőződésből, mint becsületességére és romantikus vonzalmaira hallgatva elkezdett egyetemista korában és az Illegalitásban. Szüntelenül követelte a fasiszta junta vétkeseinek felelősségre vonását, s mivel erre hiába várt, elhatározta: kikényszeríti a rég esedékes számonkérést. Állítólag különféle, dokumentumokat juttatott el két szerkesztőségnek, hogy azok publikálásával gyorsítsa meg az. igazság és az igazságszolgáltatás gépezetét., Ezek közlését azonban betiltották. Panagulisz ekkor úgy döntött: a parlamentben ismerteti a szóban forgó iratok tartalmát. Mielőtt ezt az ígéretét — fenyegetését? — beválthatta volna, elpusztult az országúton. Panagulisz halála előtt öt órával hosszú telefon- beszelgetést folytatott Averoff hadügyminiszterrel, s mikor letette a, kagylót, azt mondta: „Averoff azzal fenyeget, hogy eltesz az útból“. Ezt a vallomást Cevasz, az egyik vizsgálóbíró jegyzőkönyvbe vétette. V. Dimitrakopulosz pincér ugyancsak tanúsítja, hogy munkahelyén, egy mulatóban, Glifadában látta utoljára a képviselőt, aki a társaságban lévő két férfinak és két nőnek egy papírt mutatott, hangsúlyozva, hogy ez milyen fontos, s ez a kulcsdokumentuma a készülő parlamenti, interpellációnak. Ez a papír, Panagulisz előjegyzési naptárával és levéltárcájával együtt eltűnt a „baleset“ után. Miután a • sokat emlegetett titokzatos dokumentumok tartalma a cikk írásának időpontjában nem ismeretes, s nem rendelkezünk megcáfolhatatlan bizonyítékokkal sem a véletlen közlekedési baleset, sem pedig a szándékos gyilkosság, a jól előkészített véres leszámolás verzióját illetően, kénytelenek leszünk beérni a Görögországban jól ismert, az athéni lapokban részletesen taglalt tények felsorakoztatásával. Ezek szerint Panagulisz már egy hónappal korábban észrevette, hogy követik. Ezt támasztja alá titkárnőjének egyik bejelentése, valamint egy magát meg nem nevező telefonáló értesítése, aki mondanivalójával a Rizoszpasztiszt, a Görög KP lapját tárcsázta fel. A „karambol“ dátumának kiválasztása sem lehetett közömbös: ugyanis Görögországban sem szombaton, május 1-én, sem vasárnap nem dolgoztak a hírlapok újságírói, így egyetlen információs forrásnak megmaradt az állami kézben lévő rádió és televízió. Itt pedig minden hullámhosszon és minden frekvenciasávon több ízben is beolvasták azt a kormányközleményt, amely sugalmazta - az alkoholos befolyásoltság hatása alatt bekövetkezett közlekedési balesetet. Tették ezt még mielőtt lezárult volna a hivatalos vizsgálat — s ezt az eljárást az összes ellenzéki párt kifogásolta. Egy másik tanúvallomás eloszlatja a kétséget Panagulisz kocsijának műszaki állapotát illetően is. fanisz Keramidasz, Panagulisz autószerelője eskü alatt vallotta, hogy a Fiat műszaki állapota kifogástalan volt. És ezután következtek a még egyértelműbb tények! Ugyanis az első közlemények azt állították, hogy a kérdéses időpontban mindössze két gépkocsi száguldott az országúton, így Panagulisz — miközben el akarta kerülni a balesetet — rossz reflex-szel, rosszul mozdult, de ebben rajta kívül legfeljebb a másik gépkocsi vezetője a hibás. Időközben azonban magához tért annak a taxinak a vezetője, aki követte Panagulíszék kocsiját, s végül is megkísérelte a képviselőt kimenteni a roncsok közül, ö közölte, hogy három kocsit látott egymás mellett, amint párhuzamosan haladtak. De előkerült egy másik taxisofőr is, N. Garifalarisz, aki visszapillantó tükréből látta, hogy három szélsebesen száguldó kocsi eredt a nyomába és kíváncsian várta a DARZENTA-gyár előtt, mikor előzik meg. Erre azonban nem került sor, mert az egyik kocsi hirtelen elfordult, belerepült esr borzalmas porfelhőbe, s nem maradt más belőle, mint egy robbanás, a másik kettő pedig nem'érte el később sem. Vajon mi történhetett? Az eseményeket magyarázni akaró kommentátorok nem maradtak sokáig támpont nélkül. Ugyanis világossá vált: két kocsi vette üldözőbe a képviselőt, azzal a céllal, hogy maximális sebességre kényszerítve balesetet okoznak. A baleset modellje egyszerű: a két kocsi mindinkább a homokpadkára szorította Panagulisz Fiat-ját, s a kocsit a homokpadon nem lehetett lefékezni, amikor az egyik meggypiros Alfa-Romeo elébe vágott, nem maradt más hátra, mint elrántani a kormányt, s nekirohanni a garázsfalnak. Tehát — következik ezekből — Panaguliszt bele* kényszerítették a halálos kimenetelű közlekedést „balesetbe“ — a gyilkosok pedig kényelmesen megléptek. Másnap sérülten megtalálták a piros autót —■ Bolisz ügyvédtől lopták el nem sokkal a merénylet előtt... És jelentkezett a másik kocsi „hajtója“, a divattervező Sztefasz is. Kiderült: kocsiján hamis francia rendszámtábla volt, de ami ennél is fontosabb: Sztefasz közismert ralley-versenyző, aki az autós terepgyakorlatokban jeleskedik. Emellett személyi igazolványa nincs, egyetlen irata az az útlevél, amit még a junta idején állítottak ki számára, 1972-ben. A divattervező baráti köre közismert rendőrségi informátorokból áll. Sztefasz egyetlen egyszer jött zavarba kihallgatása során, amikor arról kellett volna számot adnia, honnan fedezi a legális jövedelemforrásaihoz mérten aránytalanul magas költekezéseit. A zavar után a félelem következett: Sztefasz szinte könyörgött, n8 engedjék szabadon az ügy lezártáig, mintha félnivalója lenne valakitől... Görögországban ilyenkor mindenki a junta idején is kipróbáltan lojális titkos szervezetekre és a CIA- ra gondol. A CIA jelenlétére jő néhány adalék utal több mint egyértelműen. Ugyanis a merényletet megelőző napokban Athén közelében, Glifadában, a jóhírű Bonavista szállodában egy 12 tagból álló* CIA-csoport kvártélyozta be magát. A csoport vezetőjének a görög lapok Elias Oldestrom alezredest nevezték meg. Április 30-án a Görgy Király Hotelben is megszállt egy titokzatos amerikai, név szerint Robert Wills, „chicagói üzletember“, akinek érkezését egy rejtélyes telefon előzte meg. A telefont Szavvurasz képviselő kapta amerikai barátnőjétől, aki megkérte, hogy gyorsan keresse fel Mr* Willst, és mindenben legyen a segítségére. Szavvurasz képviselő május 1-én jelentkezett Willsnél, aki ekkor elégedetten közölte vele: „Már nincs szükségem önökre, befejeztem a munkámat." Görögországban sokan gyanítják: Sztefasz tagja volt a hirtelen kiszállt ClA-brigádnak. Annál is inkább, mert a CIA felderítetlen gyilkosságainak zömét autóval követték el, s az amerikai ügynökséget éppen az autós balesetek megrendezésében tartják utolérhetetlennek. A képbe jól beillik Sztefasz ralley-versenyző. Mert egyébként — hogy még bonyolultabb legyen a kép — két Sztefasz van. A3 egyik — Michael — ugyancsak halálos baleset miatt került összeütközésbe a mindenkire vonatkozó törvénnyel. Véletlenül pontosan május 1-én okozott halálos kimenetelű karambolt a 45-ös kilométerkőnél, Kalamatában. Mindazonáltal Görögországban nem tartják teljesen kizártnak, hogy ezek a véletlen látszatok egy másik összeesküvést, egy másik, sokkal szimplább bosszút takarnak, azt, hogy „hazafias nemzeti jobboldali“, tehát „etnikofron" érzelmű görögök sodorták el az útból a mind kényelmetlenebbé váló politikust. Pikantériája a helyzetnek, hogy a tisztán közlekedési balesetről szóló beszámolók verziójához csupán a kormány tartja magát. És ehhez képest szinte mellékesnek tűnik fel az a kérdés is: volt-e valamiféle kompromittáló dokumentáció Panagulisz kezében és hagyott e ilyenfélét élettársánál, Oriana Fallacinál vagy nem? Az sem fontos: harca kecsegtetett-e valamelyes sikerrel vagy sem? A jelenlegi görögországi politikai mechanizmusban Panagulisz feltartóztathatatlanul közeledik a szentté avatás felé. Már megkezdődött a keresztelés: Kanalában, Agrinionban és Szalonikiben egy-egy utcát neveztek el Alekoszról, Karamanlisz Görögországénak szertelen Don Quijote-járól. Neve zászló lehet. Élete és halála film és regénytéma, mint Lambrakiszé, áldozata olyan érdemes — vagy olyan hiábavaló — mint a történelem többi mártírjáé. Szenvedése 1968-ban felrázta a jelképekre éhes Görögországot. Halála most az igazságra, értelmes politikai cselekvésre éhes nemzedéket mozgósíthatja. KRAJCZÄR IMRE Fiatalok tüntetése Athénban a szabadságért, demokráciáért, a Katonai Kormányzat diktatúrája ellen (CSTK — felvétel)
