Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 3. szám
Mészáros László: Amikor Romana n íinom kSfl jött feléje. — Jó re; — Jő re A megi után cinke a Miniszte mana örök A Minisz dött. Szép tavaszi reggel volt. Hétfő. Ilyenkor a Miniszter szívét megillető- déssel vegyes jóleső büszkeség töltötte el, amikor kilépett a Villája kapuján, és megpillantotta a méltóságteljesen várakozó, csillogó elektromo- bilt. Megállt egy pillanatra, mélyet lélegzett, majd friss, ruganyos léptekkel indult el az új hét eseményei felé. — Jó reggelt, Excellenciás uram! Szép időnk van — köszöntötte őt a sofőr. A Miniszter kényszeredetten mor- gott valamit, pedig a robot nem várta el a köszöntés viszonzását. A sofőr máris indított, és a kocsi zajtalanul, puhán siklott rá a távvezérlésű közútra. A közlekedési központ elektronikus irányítója a következő pillanatban már küldte is a zöldet parancsoló impulzusokat az összes útbaeső kereszteződésre. A Minisztert minden reggel elbűvölte ez az alig tíz percig tartó út, ez a szédületes száguldás. Számára ez jelentette pozíciója legmarkánsabb bizonyítékát. Amikor, úgy negyven évvel ezelőtt, egyszerű előadóként a Polgári Ügyek Minisztériumához (PÜM) került, még minden reggel ócska, benzinmotoros kocsiján rettegett a gépözönben és idegeskedett a szemaforok előtt. Amint aztán az előadóból főelőadó, csoportvezető, osztályvezető, harmadik-, második-, majd első helyettes lett, úgy növekedett a munkába vezető reggeli utak biztonsága, kényelme és gyorsasága is. Nincs kellemesebb érzés, mint amikor az ember kocsija előtt zöldre váltanak a szemaforok — szokta mondogatni. A kocsi simán állt meg a PÜM impozáns harmincemeletes épülete előtt. A sofőr optimális mozdulatokkal ugrott ki és tiszteletteljes meghajlással nyitott ajtót. A minisztérium ajtaja önműködően nyílt meg a belépő előtt, és a következő pillanatban már minden elhivatott helyen megvillant a Miniszter megérkezését jelző kontroli-lámpa. — Jó reggelt, Excellenciás uram! Erőt, egészséget kívánok! — sietett előzékenyen a felvonó felé Krahulec bácsi, a portás. — Csak egy pillanat, kérem. Valóban, mindig csak egy pillanatig kellett várakoznia, mert megérkezésére az,egyik lift automatikusan törölt minden előző megrendelést és őt részesítette előnyben, de ez a pillanat már évek óta a nap legsötétebb pillanatai közé tartozott. Még jól emlékezett a valódi Krahulec bácsira, aki talán reggelente szintén nem mondott többet, de az arcáról azért mindig lerítt valami; hol a fogfájása, a reumája, vagy éppenséggel a korai második féldeci. A takarítónők leváltását csak hosszú évek múlva vette észre, amikor egy gyenge pillanatában feltűnt neki, hogy azok változatlanul milyen szépek és fiatalok. Ez tulajdonképpen akkor történt, amikor szemet vetett Paulára, a titkárnőjére. Ekkor már Első Helyettes volt. Előléptetésekor természetesnek találta, hogy a vén Noskónét nem .w kellett, magával vinnie, hanem egy új, 2 reprezentatív titkárnőt kapott helyet- £ te. Eleinte csak örült Paulának és fi büszke volt rá, de később, az ismerő- 8 sei noszogatására, belátta, hogy meg — kell kapnia a lányt, hisz ez manapság a funkcióval jár. Paula azonban S5 furcsán hideg teremtésnek bizonyult, > és nem lehetett zöld ágra vergődni h vele. Később kapóra jött, hogy az — egyik osztály vezetője rajtacsípte « őket egy többértelmű helyzetben és § ennek alapján aztán Paulát ki lehetett >< cserélni. Romana, az új titkárnő, már § külsőleg is mindenben más volt, és Uí hajlandónak bizonyult mindennemű q alkalmazkodásra. ee «EtKÜlÖZIIETETlEN Kötetlen Első Helye félbe. Ron csőit. — Excel Különleges ja van itt, Kis Tanács A Minis manára, d a férfi te! még csak csolatba e mégpedig nevezték ból kifolyt na félnie, tályról oly jengett, t rosszat sej nie magáb — Gyeri A Kis T tón kívül ott volt. . némán süj lis fotelba, mánypecsé kan, de ha — A Ko delete ala tály megbi önt a Polg elfoglalt ’ csak a Ke lete alapji lan munkí Arany Töl használja társadalmi sára. A volt és némán tétován n porcikájáb miért? A szoborszer Megbízott vártatva ír — Az a berekeszte át hivatal tünk, uraii * A kis c miniszteri zékenyen ranban lat már kíván nak felbu Hogy a fiatal bankhivatalnokot költőnek szólították kollégái, abban nem volt semmi gúny, inkább jóakaratú hátbavágásnak szánták. Ha nem is tudták volna róla, hogy szabad idejében mindig pegazus-lovon üget, akkor is ráragadt volna a költő név. Tudniillik a felszólító levelek hivatalos, támadó hangja az ő fogalmazásában olyan bocsánatkéréssé szelídültek, hogy az osztályvezető miniden alkalommal aláírás nélkül visszaadta ezzel a megjegyzéssel: — Nézze, ez bank és nem Parnasszus. Mi komoly pénzzel dolgozunk és nem lanttal, azt a hivatalos órák alatt akassza szögre. Ilyenkor a költő kicsit elpirult, és bünbánattal ült vissza az íróasztalához. Örök rejtély maradt előtte, hogy viszont a szerkesztőségekből mért kap ilyen válaszokat: — ... vannak gondolatai, de írásából hiányzik a líraiság. Olvasson sokat, és küszöbölje ki verseiből a száraz, hivatalos hangot. Idővel talán ... és a többi ... i A költő — nevezzük röviden mi is így — ettől eltekintve jő fiú volt. Nem ivott, az irodában nem cigarettázott, és csak harmincnyolc foktól felfelé jelentett beteget. És nem sportkázott. Ez pedig a bankban olyan kivételnek számított, mint legalábbis egy hatos telitalálat. Mert a bankban sportkaláz dúlt, nemre és korra való tekintet nélkül. Csak a kitöltés mineműségében voltak különbségek. Volt olyan megrögzött individualista, aki egyedül töltötte ki egy, két, sőt megszámlálhatatlan tipplapját, volt, aki csinosabb kolléganőivel fuzionált — természetesen csak a kitöltés idejére — volt, aki a kollektív tippelést helyezte előnybe és sportka-konszert alakított. Mint mondottam, a költő nem játszott. Nem használt sem szép szó, sem ugratás. Nevetve mesélte, hogy életében egyszer nyert, akkor is egy élő pontyot. Hazamenet háromszor kiugrott a kezéből, olyan virgonc volt. Otthon betette egy vizeskiblibe, de a hal abban a pillanatban hátára feküdt, megfulladt a vízbén. Ö tehát nem vett részt a nemes viadalban. Ilyenkor leült íróasztalához, és átszellemült arccal folytatta soha véget nem érő szerelmes verteinek Írását. Ö, hálátlan, tiszteletlen kortársak! Háta mögé állva, titokban összeszámolták az egyes sorokban található helyesírási hibákat, és beírták a Sportkalap egyik kockájába. Meg kell jegyeznem, hogy a krónika szerint e számok rendszerint beváltak. Egy reggel költőnk befordult törzstrafikjába, cigarettát venni. A trafik tündére — ki szőke volt, mint a valódi bolgár extra — azonnal elébe tette a szokott tízes Bystricát. — Korona hatvan — szólt — meg húsz az nyolcvan, nincs több apróm, itt van egy Sportka, töltse ki, talán szerencséje lesz. A lány csinos volt és fiatal, és olyan megvesztegető mosollyal nyújtotta felé a blankettát, hogy a költő szívében — lírai költő lévén — valami muzsika suhant át. a lapot becsúsztatta hubertu- sza zsebébe, és zavarában, szokása ellenére, köszönés nélkül távozott. Már régen elfelejtkezett róla, amikor egy szép napon a tízórai kenőmájast kitéve íróasztalára, az iroda kellős közepén kiesett zsebéből az ösz- szegyűrt Sportkalap. — Gazember! — szisszent fel az egyik kartárs. — Azt tudtam, hogy* tehetségtelen vagy, de hogy aljas is, arról csak most szereztem tudomást. Ide nézzetek — fordult a többihez, kezében a zsíros corpus delictivel —, titokban játszik, és amilyen hülye, biztosan dögre nyerte már magát. E pillanatban az osztályvezető ment át a szobán. Csak hirtelen mejelenése mentette meg a lírai alanyt a lincseléstől. — Higgyétek el... — dadogta, de tovább nem jutott. — Elhisszük — dörögték kórusban —, elhisz- szük, hogy utolsó alak vagy, elhisszük, hogy titokban röhögsz verejtékes tippelésünkön, elhisz- szük, hogy villát építtetsz magadnak, és csak azért nem vettél eddig Skodát, mert vársz az új típusra ... Mindent elhiszünk neked! Viszont te is elhiheted, hogy innen addig ki nem teszed a lábad, addig ki nem mégy élve, míg ezt a koszos tikettet itt előttünk ki nem töltőd ... A helyzet valóban veszélyesnek látszott. A kollégák szeme vérben forgott. Az egyik tagbaszakadt óriás félreismerhetetlen mozdulattal dugta öklét a költő orra elé: — Írd — mondta lágyan. — Mit írjak? Nem is tudom, hogy kell kitölteni ... — Hah, tartsatok vissza, mert agyonlapítom — hördült fel az óriás, és a költő agya lázasan működni kezdett. — Huszonhat éves vagyok — és beírta a huszonhatot — ... tizenöt koronával tartozom Berta néninek ... ötéves koromban volt bárányhimlőm ... harminc nemes Budára tart — három nagy átkot szövünk bel«... egy gondolat bánt engemet... — költő volt. Nem is hág kikapták kézéi — Ide a há és rohant vele A csoda oly megnyerte a fi A kollégák előtte. Aznap egyik zenés m táskájába vánc És másnap hatalmát. Mim száguldott véf sőt kétszázeze iratok tömege kon közeli lát hármasikrei sí torbiciklit köv műfordító a k átültetését aü megkezdődött A költő éle kifizetése na| — Száz Bys mint aki a si: utoljára az así — Mi az — ütötte a főnye És a költőbi ta kálváriáját tán odarogyot matosságra. — Jesszusor ke —, és mag — Még nen denkinek kifi: ötvenet a sa És nincs segít — Maga S2 mamája nem leányzó azonn — A mama meghatott har — Akkor m
