Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-06 / 23. szám
N m A munkanélküliség az USA-ban á négerek között a legnagyobb — 26 százalék, ami az országos átlag háromszorosa. Felvételünk Atlanta néger lakosainak tüntetésén készült (CSTK — ZB felvételek) A kapitalista világ gazdasági válságának sajátosságai A válság a kapitalista gazdaság minden területét érintette, de legsúlyosabban a kohóipart, a vegyipart, a hajóipart, a textilipart, valamint az építőipart, a kereskedelmet, az autóipart és néhány mezőgazdasági ágazatot. A magas fokú munkanélküliség a jelenlegi válságnak is kísérő jelensége. A múlt év folyamán az ENSZ hivatalos adatai szerint a fejlett kapitalista országokban több mint 15 millió munka- nélküli volt. A munkanélküliség új vonása, hogy az utóbbi évek során a munkanélküliek seregét az ipari proletariátuson kívül szakképzett munkások, szerelők, mérnökök, tudományos dolgozók, tanítók, kulturális dolgozók, stb. is gyarapítják. Az 1973—75-ös válság további fontos sajátossága, hogy más nem ciklikus válságokkal szövődik egybe: energia-, nyersanyag- és élelmiszerválsággal. Ezeknek a válságoknak több közvetlen oka van, melyek a kapitalista és a fejlődő országok kapcsolatainak válságát tükrözik. Ezek a kapitalista rendszer A munkanélküliség az USA-ban nagymértékben sújtja az ifjúságot: a 20—24 évesek csaknem 14,2 százaléka nem dolgozik. Felvételünkön az ifjúság képviselői láthatók, akik a Kongresszus épülete előtt munkáért tüntetnek. A legutóbbi gazdasági válság, amely az egész kapitalista világra kiterjedt, és súlyosan nehezedik a dolgozókra, a hetvenes évek folyamán már a második. Az 1969—1971-es években a tőkés gazdaságot depressziós hullámok rázkódtatták meg, majd kétévi növekedés után ismét elmélyült a válság. A helyzet javulására még a burzsoá közgazdászok szerint is igen kevés a remény. Az 1973—75-ös helyzetnek sok sajátossága van, amelyek egész sor szerkezeti válsággal (tüzelőanyag-, nyersanyag-, pénzügyi válság stb.) függnek össze és melyeket infláció kisér. Leo- nyid Brezsnyev az SZKP XXV. kongresszusán előadott főbeszámolójában hangsúlyozta: „A jelenlegi válság nem szokásos válság.“ Azt a tényt, hogy napjainkban nem a szokásos tőkés gazdasági hanyatlásról, hanem ciklikusan ismétlődő rendkívül mély háború utáni válságról van szó, amely a kapitalista világ valamennyi országát sújtja, számos sajátossága bizonyltja. Ezeket a sajátosságokat a következő tényekkel és érvekkel lehet bizonyítani. A jelenlegi válság a leghosszabb, túltermelésből származó válság, amely az USA gazdaságában a második világháború után mutatkozott, s amely a hanyatlás mértékével és annak időtartamával felülmúlt minden háború utáni válságot. AZ USA HÁBORÚ UTÁNI VÁLSÁGAI: 1948195319571960196619691973-1949-1954-1958 1961-1967-1971-1975 >0 _ 2 = _ n «*1! ><0 E XZ S cc ä ST gff 2 J ffl « Ä JS 15 8—9 14 12—13 5 16 22 v e £ « ~ -a >,'03 ffi A3 5 N •*- -ra _ N (0 u 9,93 10,01 14,3 7,1 2.45 7.45 18,0 c — s 03 c 2xi 5 :□ X 33 ■* s-g M'il O. 'ca co K XX ,5 'S is->§43 4 év 11 hónap 3 év 7 hónap 2 év 10 hónap 6 év 10 hónap 2 év 7 hónap 4 év 2 hónap Á táblázat adatai azt mutatják, hogy az Egyesült Államok válsága az 1973— 75-ös időszakban volt a leghosszabb. Huszonkét hónapig tartott, s a depresszió mélyebb volt (18 százalék) az ország gazdasága valamennyi háború utáni válságánál. A legutóbbi ciklikus válság további sajátossága abban rejlik, hogy amíg az előző válság a második világháború ideje alatt kizárólag csak az USA gazdaságát érintette, addig az 1973—75-ös válság csaknem valamennyi iparilag fejlett kapitalista államot sújtja. Ez szintén a válság rendkívüli mélységének és időtartamának egyik oka. Az előző ciklusok során, amíg az egyik országban a túltermelés válságot idézett elő, más országban az ipari termelés emelkedést mutatott. így a monopoltőke külkereskedelmi expanzióval enyhíteni tudta a válság következményei!. Ez a lehetőség az 1973—75-ös válság idején azonban nem állt fenn. Az iparilag fejlett államokban egyszerre robbant ki a válság. A külkereskedelem segítségével létrejött nagyfokú kölcsönös gazdasági kötöttségük most ellenkező irányba hatott és hozzájárult az egyes országok válságának elmélyítéséhez. Japánban ez a háború utáni első válság, de rendkívül mély. Az ipari termelés 1974 márciusától 1975 januárjáig 27,5 százalékkal csökkent. Az alacsony színvonal az 1975-ös év folyamán is megmaradt. Az NS£K már a második háború utáni válságát éli. Az első 1966-67- ben volt. Az NSZK gazdasága a válság előtti csúcsát 1973 novemberében érte el. A múlt év júliusáig az ipari termelés rohamosan csökkent, összesen 27,3 százalékkal. AZ EGYES IPARILAG FEJLETT KAPITALISTA ÁLLAMOK VÁLSÁGÁNAK LEFOLYÁSÁRÓL A KÖVETKEZŐ ADATOK BESZÉLNEK Ország Hanyatlás Hanyatlás °/o-ban 1976. VI. 6. Franciaország 1974. febr.—1975.aug. 16,4 Olaszország 1974. jfil.—1975. máj. 19,6 Japán 1974. márc.—1975. jan. 27,5 NSZK 1973. nov.—1975. júl. 27,3 Nagy-Britannia 1973. nov.—1975. máj. 11,0 általános árufeleslegben nyilvánult meg, most viszont a felesleggel egyidejűleg hiány is jelentkezik. A kapitalista gazdaságban a ciklusos válságnak ez az egybefonódása a szerkezeti válsággal rendkívül nagy megrázkódtatásokat jelent, elmélyül a hanyatlás. A jelenlegi válság másik sajátossága, hogy inflációval és általános áremelkedéssel párosul. Ez a jelenség új a kapitalista gazdaságban. Az USA-ban már az 1969—70-es válság idején megmutatkozott, de erőteljesebben csak a legutóbbi válság ideje alatt. Az előző válságok során a kínálat túlsúlya a kereslettel szemben általános árcsökkenést eredményezett. Ez a tény a mostani válságra nem vonatkozik. Ellenkezőleg, a túltermelést és árufölösleget gyors inflációs áruemelkedés követi. A HETVENES ÉVEK ELSŐ FELÉBEN A FOGYASZTÓI CIKKEK ÄRA AZ USA BÁN A KÖVETKEZŐKÉPPEN ALAKULT: Évi növekedés °/o-ban 1970 1971 1972 1973 1974 1975 (dec.) Index: 100 104,3 107,7 114,4 127 143 Évi növekedés °/o-ban — 4,3 3,— 8 — 11 12,6 Bár a közölt adatok nem nyújtanak teljes képet a ciklikus válságról, érdekes megfigyelni, hogy az úgynevezett gazdasági csoda országaiban (Olaszország, az NSZK és Japán) az ipari termelés hanyatlása erőteljesebb volt, mint a többi kapitalista országban. Amikor közzétették az USA ipari fejlődésének 1975 augusztusi és júliusi adatait, melyek szerint az ipari termelés görbéje ismét fölfelé mutatott, ezt a tényt a közvélemény általános optimizmussal fogadta. A gazdasági helyzet javulását a sajtó is bő terjedelemben kommentálta, bár a válság előtti színvonalát távolról sem érték el. Az év végére az emelkedés megszűnt, a fejlődés görbéje kiegyenlítődött. Egyidejűleg 1975 második felében más kapitalista államokban is bizonyos növekedés mutatkozott. Néhány országban viszont (Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium) folytatódott a hanyatlás. mély szerkezeti válságai, amelyek a tőkés világpiacon a nyersanyag, tüzelőanyag és élelmiszerhiányban mutatkoznak meg s az árak rohamos emelkedéséhez vezetnek. A válság azelőtt Az európai kapitalista államokban az áremelkedésről legutóbb közzétett hivatalos adatok szerint 1975-ben átlagosan 10 százalékkal emelkedtek az árak. Azt a jelenséget, amikor a gazdaság stagnálását infláció kíséri, „stag- flációnak“ nevezzük. Ezt a fogalmat, mivel jól jellemzi az adott jelenséget, egyre többet használják a marxista terminológiában is. A válság és az infláció összefonódását „slumpflációnak“ nevezi. A marxista közgazdászok az elmúlt években végbement inflációs fejlődés elemzése alapján az utóbbi időben egyre inkább hangsúlyozzák, hogy az infláció nem csupán pénzügyi jelenség, hanem szoros összefüggésben áll az egész kapitalista gazdasággal. A ciklikus válság és az inflációs áremelkedés keveredésének okai — mint a jelenlegi kapitalista válság új jelensége — sokoldalúbb és mélyebb elemzést igényelnek. A jelenség néhány következménye már megmutatkozott a ciklikus válság során. A válság alatti árcsökkenés a válság hanyatlása törvényszerű kiküszöbölésének egyik tényezője volt, mivel ideiglenesen összhangba hozta a termelést a vásárlóképes kereslettel. Az áremelkedés jelentősen szűkíti a termelés és a kereslet közötti ellentét ideiglenes megoldását, elősegíti a ciklikus válság elmélyülését és meghosszabbítását. Az USA gazdaságpolitikájában már a hatvanas évek végén egyre többet foglalkoztak az iflációval és annak korlátozásával. Nixon elnök hivatala a gazdaság fejlődésének fékezésével és a munkanélküliség bizonyos fokú növelésével próbálta az inflációs folyamatot lassítani. Mindezt az állami kiadások korlátozásával és a hitelnyújtások szigorított feltételeivel igyekezett elérni. Tehát az úgynevezett restriktiv költségvetési és pénzügyi politikát, vagyis az amerikai gazdaság növekedése korlátozásának politikáját folytatta. Az 1969—70-es válság éveiben a növekvő infláció ellenére olyan intézkedéseket hoztak, amelyek elősegítették az amerikai gazdaság helyreállítását, s ezzel támogatták az ifláció növekedését. Az infláció és a válság összefonódása 1969—70-ben megmutatta, hogy az USA kormányának gazdaságpolitikája az infláció és a válság áthidalhatatlan ellentéteinek folyamataiban vergődött, hogy az egyik célt fel kellett áldoznia a másiknak. Megmutatkozott továbbá, hogy az amerikai kormány gazdaság- politikája képtelen a kapitalista reprodukciós folyamatot kordában tartani, mivel maga is válságba körűit. A gazdaságpolitika válsága legszembetűnőbben az 1973—75-ös ciklikus gazdasági válság alatt mutatkozott meg. Amikor a termelés csökkenésével, a munkanélküliség növekedésével megkezdődött a válság és az árak az egyik hónapról a másikra emelkedtek, Ford elnök tanácskozásra hívta össze a közgazdászokat. Érthető, hogy minden javaslat amely az infláció korlátozására irányult, a válság folyamatát támogatta volna és fordítva, a gazdasági növekedés stimu- lálása növelte volna az inflációt. Az eredmény: a tanács semmilyen tervet nem dolgozott ki. (Ford a televízióban, a rádióban és a sajtóban olyan banális tanácsokat hangoztatott, hogy a gazd- asszonyok várják meg az árcsökkenést és csak azután vásároljanak.) Az amerikai közgazdászok kijelentései arról tanúskodnak, hogy már nem bíznak a gazdaságpolitikában, hanem arra várnak, hogy a kapitalista gazdaság ciklikus fejlődése legyőzze a válságot és megkezdődjön az ipari termelés emelkedése. Ez azt jelenti, hogy a kapitalista gazdaságpolitika közgazdászai és a burzsoá politikusok sem képesek olyan határozatokat kidolgozni, amelyek elősegítenék a válság és az infláció leküzdését. Nem bíznak már az állammonopolista intézkedésekben sem. Az eddigi fejlődés azt mutatja, hogy a kapitalizmus nem „halt el“, s az önmegsemmisítés elmélete idegen a marxista—leninista eszmétől. Csakis a törvényes osztály- és forradalmi harc következtében, a munkásosztály politikai és gazdasági hatalomátvételével szüntethető meg. Leonyid Brezsnyev az SZKP XXV. kongresszusán előadott főbeszámolójában hangsúlyozta: „A kommunistáktól távol áll, hogy a kapitalizmus automatikus csődjét jósolják. A kapitalizmus még nem kis tartalékokkal rendelkezik. Az utóbbi évek eseményei azonban újult elővel bizonyítják, hogy a kapitalizmus olyan társadalom, amelynek nincs jövője.“ PAVOL RAPOS
