Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-30 / 22. szám
A termőtalaj a természeti források és államunk természeti kincseinek legfontosabb részét képezi. A termőtalajjal szoros összefüggésben vannak a termeléshez szükséges további nyersanyagforrások, s jelentős szerepe van az életkörnyezet természeti feltételeinek kialakításában. A mezőgazdasági termőtalaj A mezőgazdasági termőtalaj kiterjedése és kihasználásának intenzitása a mezőgazdasági termékekből való önellátás fokozásának fő tényezője. A magas fokú élelmiszerfogyasztás, Jelentős függőségünk a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalától, valamint a világpiacon kialakult helyzet megköveteli az összes mezőgazdasági termőtalaj kihasználását. Bár a mezőgazdasági területek védelmének a politikai és gazdasági szervek nagy figyelmet szentelnek, az utóbbi években a mezőgazdasági termőterület mégis jelentősen csökkent. így például 1970-től 1974-ig a mezőgazdasági termőtalaj területe 51000 hektárral, a szántóterületé 55 000 hektárral csökkent. Az 1937—1974-es években összesen 711 000 hektárral csökkent a mezőgazdasági termőterület, ennek 93 százaléka (661000 ha] volt a szántóföld. A CSSZSZK termőtalaj-alapjának változásai 1937 és 1974 között (ezer hektárban) mezőgazdasági 1937 1960 1970 1974 termőtalaj 7 755 7 327 7 093 7 042 ebből szántóterület 5 604 5 121 4 998- 4 943 erdei talaj halastavak és 3 999 4 372 4 455 4 478 víztárolók 121 193 222 228 beépített területek egyéb és terméketlen 178 181 210 218 terület 726 715 808 821 összesen: 12 781 12 788 12 788 12 788 Állandóan csökkent tehát a legintenzívebb és legfontosabb mezőgazdasági termények, a gabonafélék, az olajnövények, a technikai növények, a zöldségfélék és a komló termelési alapja. Ezzel szemben az 1937-től 1974-ig terjedő időszakban az erdei talaj 479 000 hektárral, a halastavak és egyéb víztárolók felülete 107 000 hektárral, a beépített területek, udvarok és egyéb terméketlen területek nagysága 135 000 hektárral nőtt. Ebből a rövid áttekintésből is kitűnik, hogy a mezőgazdasági és a szántóterület csökkenését elsősorban a többi kategóriába való átcsoportosítás okozta. Jelentős szerepet játszott ebben az a körülmény, hogy a kis parcellákon termelő földművesek elegendő más munkalehetőséget találtak, s nem folytatták a nehezebben megművelhető parcellákon a mezőgazdasági termelést. A mezőgazdasági és a szántóterület csökkenéséhez, különösen az utóbbi években, a beruházási és bányászati célokat szolgáló igénybevétel is jelentősen hozzájárult. Az 1963—1974-es években összesen 300 ezer hektárral csökkent a mezőgazdasági terület, ebből a beruházások 105 000 hektárt vettek el. Ipari építkezésekre ezen belül 13 000, mezőgazdasági építkezésekre 11 000, polgári építkezésekre 25 000, halastavak, víztárolók és vízi erőművek építésére 26 000, bányaipari célokra 10 000 hektárt vettek igénybe. A további 195 000 hektár 54,9 százalékát erdősítették, 45,1 százalékát pedig a használhatatlan, vizenyős és terméketlen területek kategóriájába sorolták át. A mezőgazdasági területek csökkenésében tehát döntő részt képvisel (65%) az erdősített és a terméketlen területek közé való átsorolás. Figyelembe kell azonban venni, hogy a mezőgazdasági üzemek az erdőtalájok és a terméketlen területek csoportjába a rossz minőségű, művelésre alkalmatlan területeket sorolták, míg a beruházásokhoz és a bányászathoz általában jó minőségű szántóföldeket vettek igénybe a nagyobb városok és az ipari központok környékén. Az említett 105 000 hektár 60 százaléka például kiváló minőségű szántóterület volt. Mindez azt bizonyítja, hogy a beruházásokhoz túlságosan sok jó minőségű szántóterületet vesznek igénybe, s a termőtalaj védelmére kiadott 53/1966 Zb. sz. törvény nem korlátozta jelentősebb mértékben a termőtalaj csökkenését. A mezőgazdasági termőtalaj csökkenése a lakosság létszámának növekedésével együtt az egy lakosra számított terület jelentős mértékű csökkenésében is megmutatkozott. A háború előtt Csehszlovákiában 1 lakosra 0,55 ha mezőgazdasági és 0,4 ha szántóterület jutott, míg 1974-ben már csak 47,94 ár mezőgazdasági és 33,65 ár szántóterület. Ezzel Csehszlovákia a KGST-tagállamok és az iparilag fejlett kapitalista államok között az egyik legkedvezetlenebb arányt képviseli. Az 1 lakosra eső mezőgazdasági és szántóterület nagysága tehát olyan tényező, amely az önellátás maximális fokának eléréséhez szükségessé teszi az intenzitás fokozását, a termelőeszközök aránylag kis területre jutó mennyiségének fokozását. A mezőgazdasági termőterület _____alakulása a jövőben A mezőgazdasági termőtalaj területi kérdéseit vizsgálva, a jövő fejlődést sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Amennyiben nem sikerül a beruházások és a bányaipar részéről történő igénybevételeknél jelentősebb változást elérni, a további évek folyamán jelentősen leszűkülhet az élelmiszertermelés alapja. A népgazdaság távlati fejlesztésével összefüggő beruházási tevékenység az eddigi gyakorlat mellett feltételezhetően további 452 000 ha mezőgazdasági, ezen belül 246 000 ha szántóterületet vesz igénybe. Ugyanakkor az előrejelzések szerint Csehszlovákia lakossága az 1974-es 14 738 000 főről 1990-ig 16 100 000 főre növekszik, ami azt jelenti, hogy további 1 362 000 személy számára kell élelmiszerekről gondoskodni. A mezőgazdasági és szántóterület feltételezett csökkenése és a lakosság létszámának jelzett növekedése alapján tovább csökkenne az 1 főre eső megművelhető terület, amely 1990-ben 40,42 ár mezőgazdasági, illetve 29,32 ár szántóterületet tenne ki. Ezeknél a számoknál azonban még nem vettük figyelembe a további körülményeket, éspedig a bányaipar igényeit, valamint azt, hogy az 1970-es kimutatások szerint hazánk mezőgazdasági területéből 640 000 ha, 10 fokot meghaladó lejtős területeket képez, amelyek alkalmatlanok a komplex gépesítés bevezetésére, s megművelésük aránytalanul sok munkabefektetést igényel. Az erdőgazdaság A termőtalaj és a természeti felszíni (biológiai] nyersanyagforrások komplexumában fontos szerepe van az erdőtalajnak és az erdőknek, amelyek fontos hazai nyersanyagokat szolgáltatnak a bánya ipar, az építőipar, a mezőgazdaság és a fafeldolgozó ipar (bútoripar, cellulóz- és papíripar) számára. A faipar csaknem teljesen hazai nyersanyagokra épül, s az erdőtalajok növekedése, a kitermelés bővítésének lehetőségei, valamint a kitermelési és feldolgozási veszteségek csökkentése lehetővé teszi az ágazat további komplex fejlesztését. Az erdőgazdaság jelentőségét az ország termőtalaj- alapjából való részesedése határozza meg. Nálunk 1937-ben a termőtalaj összterületének 31,3 százalékát, 1974-ben pedig 25 százalékát képezte az erdőtalaj. Az erdősített terület tekintetében így Csehszlovákia az európai országok sorrendjében az elsők I között szerepel, ami az alábbi összehasonlításból is kitűnik: Az erdősítettség foka egyes európai országokban (1968): Bulgária 32,9 % Magyarország 15,6 °/o NDK 27,2 % Románia 26,6 % Ausztria 38,5 % Svájc 23.8 % Dánia 11,0 % Csehszlovákia 34,8 % Az erdőgazdaság és a fafeldolgozó ipar a népgazdaság dolgozóinak 5 százalékát foglalkoztatja, akik a társadalmi terméknek mintegy 4 százalékát adják. Az erdőterületnek 58,3 százaléka van a CSSZK-ban, 41,7 százaléka pedig Szlovákiában. A CSSZK-ban a talajalap 33,1 százalékát, az SZSZK-ban 38,1 százalékát képezik az erdőtalajok. Az ágazat gazdasági színvonala alacsonyabb az SZSZK-ban, mint a CSSZK területén. A CSSZK-ban az ágazat egy dolgozójára eső társadalmi termék értéke 117 000, az SZSZK-ban 95 000 korona. Hasonló különbség tapasztalható az állóeszközökkel való ellátottságban: a CSSZK-ban az ágazat 1 dolgozójára 148 000 korona, az SZSZK-ban 119 ezer korona értékű állóeszköz jut. Szlovákia magasabb fokú erdősítettségéből arra következtethetünk, hogy itt az erdőgazdaságra nagyobb feladatok hárulnak a termelőerők fejlesztésében. A feldolgozó Ipar új kapacitásait tehát e források közelében kell kiépíteni. Az erdőtalajok kihasználása és az erdőkről való komplex gondoskodás színvonalának emelése lehetővé teszi a kitermelés állandó fokozását. Csehszlovákia fakitermelése az 1960-as 12,5 millió köbméterről 1973-ban 15,5 millió köbméterre nőtt, ami 24 ‘százalékos növekedésnek felel meg. Az előrejelzések szerint 1990-ig az évi fakitermelés 18 millió köbméterre, tehát az 1973-as szinthez viszonyítva 16 százalékkal növekszik. Bár a fa jelentős nyersanyagforrásunk, kihasználásában még nem értük el a fejlett európai államok színvonalát. Ez elsősorban a kitermelés technológiájából és a feldolgozás műszaki színvonalából adódik. A kitermelési veszteségek 1,5—2 millió köbméterre tehetők, 650—700 ezer köbméter fát tüzelőként használunk fel, s az ipari feldolgozás során 700—800 ezer köbméter fahulladék keletkezik. Ezek nélkülözhetetlen nyersanyagforrást képeznek a faforgács- és farostlemezek, a papír, a karton-, a hullám- és a kátránypapír, valamint más termékek gyártásához. A faipar területén a tudományos-műszaki fejlesztést a hulladékmentes technológiák érvényesítésére kell irányítani. Ide tartozik a folyókat mérgező szulfitoldatok felhasználását, amelyek a takarmányélesztők gyártásában hasznosíthatók. Az erdőgazdaság a faanyagok termelése mellett fontos vízgazdasági és környezetalakító szerepet tölt be, emellett nagy a jelentősége a lejtős talajok erózióval szembeni védelmében, s a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területek gazdaságos kihasználásában. Az erdőtalaj sok csapadékot fog fel és táplálja az Ivóvízforrásokat. Az erdők pótolhatatlanok az életkörnyezet formálásában. Sokoldalú jelentőségükre való tekintettel rendkívül szükséges feladat valamennyi nem mezőgazdasági talaj erdősítése, valamint az erdők védelmére Irányuló maximális gondoskodás. , JOSEF PYTEL jiftl Sáfár V <D ,XL> > C i'O > [4-C/) Cf) N :G C -*Q 1976. V. 30.
