Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-09 / 19. szám
10 Pavel Minarík immár harmadszor költözködött. Két oka is volt arra, hogy saját főbérleti lakást keressen, az egyik, hogy ismét megnősült, a másik pedig, hogy szabadulni akart a szolgálati lakásba távollétében behatoló CIA-spiclik idegesítő látogatásaitól. Magánlakásban az ilyen akciót mégis nehezebben lehetett lebonyolítani és eredményesebben védekezhetett a CIA mindent fürkésző kíváncsisága ellen. Az új lakásnak az volt az előnye, hogy az Anna-templom- tól csak négy megálló választotta el a Tivoli-hídtól. Ennek szomszédságában emelkedett a Szabad Európa Rádió épülete és itt volt a hírlapárusítás, ahol Pavel az újságokat vásárolta. Többnyire gyalog ment, hogy egy kis lelki tornagyakorlattal készüljön az új napra, amelyről soha nem tudta, milyen meglepetéseket tartogat számára, vagy milyen lehetőségeket küldetése teljesítésére. Reggel nagyon türelmesen borotválkozott, nem sietett, mert ilyenkor töprengett jövő terveiről, értékelte eddigi tevékenységét, osztályozta és a helyes összefüggések szerint csoportosította észrevételeit. Gyakran kérdezte önmagától, hogy meddig tart még ez a bevetés. De ekkor ezt még senki sem tudta, a prágai elvtársak sem. Szinte lehetetlen volt előre megmondani, hogy a körülmények mikor teszik lehetővé a visszahívását. Erre sor kerülhet egy hét, egy hónap, egy év, de esetleg három vagy öt év múlva. Pavel ilyenkor And- rej Czechowiczra gondolt .akit a küldetése teljes hét évig kötött a Szabad Európához. Nem is sejtette, hogy számára is a hetes jelenti majd a szerencsét, hogy hét év múlva ér véget élete leghosszabb szerepe. Annyit azonban bizonyosan tudott, hogy a „müncheni közjáték“ egyszer befejeződik. És ez volt az alapvető különbség közte és a többi emigráns között, az utóbbiak számára ugyanis nem mutatkozott semmiféle kivezető út. Milyen sokan lehelték ki már a lelkűket és bánták meg tettüket életük utolsó pillanatában! Egyszer ellátogatott a Szt. Márton téri Ostfriedhofba (Keleti Temető — a szerk. megj.j, ott hántolták el a legtöbb cseh emigránst. Ettől az emléktől bor- zongott, mert a látogatás után nem sok hiányzott ahhoz, hogy parancsra se várva hazatérjen. Akkor történt ez, amikor nagyon szorgalmasan tanult németül és egy barátnője segített a konverzálásban. Egyik este kocsival vitte haza és éppen az Angol Kert főútján súlyos baleset érte. Barátnőjével együtt eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol később sokat gondolkodott az emigránsélet szomorú befejezéséről. Azonban tudta, hogy ha nem élte volna túl a balesetet, az elvtársak nem hagyták volna idegen földbe temetni. A sajtó és a rádió révén napi kapcsolatban volt a hazával. Szívesen olvasta a Mladi'/ svetet, nagy figyelemmel tanulmányozta a képanyagot, amelyek láttatták mindazt, ami otthon történt, a nagyszabású változásokat, a szocialista építés eredményeit. Ezek annyira lenyűgözték, hogy gyakran nem is tudatosította azt a sok hazugságot és rágalmat, amit a mikrofonba kellett beolvasnia. A hazájában elért eredmények felett érzett büszkeség adott erőt ahhoz, hogy leküzdje azt az utálatot, amit a Szabad Európa környezete ébresztett benne, ez adott erőt ahhoz a rendkívüli önmegtagadáshoz, amire a sok pletyka és hitványság beolvasásához volt szüksége. Otthonában esténként Prágát hallgatta, de érzéseit senkivel nem oszthatta meg. Ilyen szolgálatban csak néhány pillanat adhat lelkesítő erőt az embernek és a pszichikai tréning erősíti lelki egyensúlyát, belső nyugalmát, amire nagy szüksége van, mert csupán ezzel védekezhet a minden lépését fenyegető külső provokációk ellen. A lelki szilárdságot különösen veszélyeztetik azok a pillanatok, amikor az ember úgy érzi, gyanússá lett. Pavel - is emlékezett egy ilyen esetre, ami szerencsésen végződött. Achbergben történt, az emigránsok egyik gyűlésén, ahová olyan nagynevű torreádorokat hívtak meg, mint Sik és Pelikán, Kusák, a Student egykori főszerkesztője, de nem hiányoztak a szabadeurópások és Pachmann nagymester sem, aki önmagának adott mattot és jelenleg nyugatnémet klerikális állampolgár. Többek között arról beszéltek, hogy vajon ki lehet a hírszerző, ki tájékoztatja Prágát, hogy olyan gyorsan tudja kommentálni az emigránsok különféle gyűléseit és azokat a különböző eseményeket és jelentéseket, amelyeket csak a Szabad Európából szerezhetett meg. Pavel akkor úgy érezte, hogy hangyák másznak a hátán, de Pelikán nagyon gyorsan megnyugtatta, ugyanis kijelentette, hogy a hatvannyolcas emigránsok közül senki nem dolgozik Prágának. A csehszlovák hírszerzés területén akkoriban olyan nagy volt a felfordulás, hogy senkit nem vethettek be. A gyűlés résztvevői közül egyedül Pavel tudta, hogy éppen a hírszerzésben maradtak olyan elvtársak, akik az egész bonyolult időszakban megőrizték jellemüket,- internacionalista politikai meggyőződésüket. Büszke volt arra, hogy ezek közé tartozott. A Rudé právo is segítette abban, hogy kitartson az ellenséges környezetben, és nyilván ő volt a Szabad Európában az egyetlen, aki a Rudé právót olvasta. A többiek csak néha vették a kezükbe, olyankor, amikor azt a feladatot kapták,, hogy valamelyik cikkre válaszoljanak. Ez rendszerint Jez- dinsky volt, aki a Rudé právő- ra „szakosította“ magát. Egyszer a kantinban egy pohár bor mellett azt is elárulta Pa- velnak, hogyan „dolgoznak“ a szabadeurópások ezzel a lappal: „Tudod, hogyan kell belpolitikai kommentárt ^írnod a Szabad Európa számára? Először három percig a Rudé prá- vőt kell olvasnod, utána két percig mérget kell köpnöd.“ Azonban Pavel számára a legerősebb erkölcsi támasz az a tudat volt, hogy kommunista. Pavel a megszokott úton járt működési helyére. Gondolatban csak ennek nevezte a Szabad Európát, nem pedig munkahelynek. Megkerülte a Szt. An- na-templomot, a kis utcákon át jutott a Prinzregentenstrasséra, onnan az Oettingenstrasséra, ahol a park hátterében emelkedett a hírhedt fehér épület. Pavel szívesen sétált a városban, amelyről valamikor azt olvasta, hogy a korlátlan lehetőségek városa. Úgy látszik ez igaz, gondolta magában a Szabad Európával kapcsolatban. Valaki még a kezdet kezdetén azt mondta neki, hogy München tele van vállalkozó szellemű emberekkel, művészekkel, külföldiekkel és főleg szökevény emigránsokkal és ennek következtében a városlakók száma évente 10 ezer bevándorlóval nő. Valaki azt is mondta, hogy München hangulatos, kényelmes — „gemütlich“. Valóban az, de csak azok számára, akiknek pénzük van. És végül is, ezek az élvezetek mindenütt megvásárolhatók. Azt Pavel *is elismerte, hogy a Szabad Európa Rádióban dolgozó emigránsok jól élnek, de idegesen, mert egyik sem tudhatja, hogy az amerikaiak mikor rúgják ki. Egyelőre persze figyelemre se méltatják, hogy elárulják a hazájukat és hogy a hazához ugyanolyan gyűlölet fűzi őket, mint a CIA-ügynököket, vagy a szudétanémeteket. Mindez undort keltett Pavelban. Különösen az, hogy néhány szökevény is csatlakozott a szudétanéme- tekhez. Ezért nem volt képes soha átlépni a Hofbrüuhaus — az első hitlerista puccs színhelyének küszöbét. Pavel újságokat vásárolt, majd nézte a CIA-uraságokat, akik reggeli teniszpartival színesítették a munkanap kezdetét, hiszen nem kellett pontosan érkezniük a helyükre. Aztán belépett az előcsarnokba és Josef Pejskarral találkozott. Mivel a jövőben is találkozunk vele, hasznos lesz őt bemutatni. Mr. Tulka Kövessük tehát szép csendesen Pavelt: Feltételezzük, hogy szolgálati igazolványunk is van, az őrség az üvegezett bejárat mögött nem állja el az utunkat, aztán kalapunkat kézbe fogva, szólaljunk meg: — What is a surprise! Good Morning, Mr. Pejskar, how are you? — Micsoda? Mit »hajt? — kérdi ijedten Mr. Pejskar, aki természetesen nem tud angolul. — Semmi, semmi. Csak éppen üdvözöljük önt, Pejskar úr, és a becses egészsége felől érdeklődünk. — Vagy úgy! Köszönöm a figyelmességet. Nagyon jól érzem magam. ' — Es ist uns ein Vergnü- gen... — Na, ne tréfáljanak folyton ... — Bocsánat — mentegetőzünk, amikor megállapítjuk, hogy Pejskar úrral ezen a nyelven sem boldogulunk. — Megengedné, hogy közelebbről bemutassuk? Az ön személye, viharos élete annyira hírhedt, hogy érdemes a nagy nyilvánosság elé tárni. Ez meghatja Pejskar urat, hiszen az olyan politikusnak mint ő, nem árt egy kis reklám. Csak parancsoljanak, kérem, semmi akadálya ... Josef Pejskar 1948 februárja előtt a Sióvá národa című lap adminisztrátora volt Znojmó- ban, majd reakciós magatartása jóvoltából a lap járási szerkesztője lett. Megszervezte az illegális határátlépést Ausztriá- Da és számos hlinkásnak, gárdistának és kollaboránsnak segített megszökni a megérdemelt büntetés elől. Amikor aztán az ő talpa alatt is égni kezdett a talaj, ugyancsak Ausztriába szökött. Egyébként erről érdekes részletekét közölt abban a levélben, amit 1948. november 15-én küldött Chicagóba, Jarmi- la Zácková volt képviselőnőnek. Ezt a levelet már Bécsben írta. „Tisztelt Jarmila Testvér __ zn ojmói illegális pártszervezetünk a börtön elől futó embereket segítette át Ausztriába (összesen 96 személyt). Emellett megszervezte a táviratkap- csolatot a külföld és a párt brnói, valamint znojmói illegális vezetősége között. A morva területen a hírlapárudákat ellenőriztem, ez volt a valódi tevékenységemet leplező hivatalos foglalkozásom, mert Krou- pa testvér megegyezett Zmuda igazgatóval, hogy így teljesíthetem legjobban a párt területi illegális vezetőségének utasításait. Ez év júniusában a morva terület számára is megalakítottuk a vezetőséget, hogy az illegális tevékenységet irányíthassuk ... Bécsben a Barakk Egyesületben levő testvérek vettek pártfogásukba. Gyakran emlegettünk Benneteket, Jarka Uhlífovát, Téged és mindazokat, akik Bécsen keresztül mentek. Mi is a Ti nyomotokban járunk. Az amerikai CIC segítségével november 16-án Innsbruckba költözünk ... Mivel az amerikai hivataloknak szükségük van a szolgálatainkra, gyorsabban intézik az ügyünket. A CIC-től ígéretet kaptam, hogy együttműködés esetén a mi embereink ügyeit előnyben részesítenék és gyorsabban intéznek, tehát ez azt jelenti, hogy Veletek együttműködve az embereinket továbbra is irányíthatnánk ...“ Most pedig nézzük meg, hogy milyen előnyökben részesült Josef Pejskar két évvel később. Amikor 1950-ben megkezdődtek a Szabad Európa megalakításának előkészületei, Pejskart meghívták Münchenbe, ahol a Possartstrassen rendezte be irodáját Pavel Tigrid, a cseh adás jövendő igazgatója. A New York i központban egyelőre még Ferdinand Peroutka tet- szelgett az igazgató szerepében. Tigrid közölte Pejskarral, hogy hajlandó őt a Szabad Európa cseh szerkesztőségében alkalmazni, de előbb ellenőrizni fogják, és ez nem olyan egyszerű dolog. Az ellenőrzés, vagy szaknyelven „Screening“ egy évig is tarthat. Tigrid a szomszédos épületbe küldte Pejskart, a CIA Security—-Office helyiségébe és rövid idő múlva egy bizonyos Mr. Otto elé került. Lelkendezve rohant az amerikaihoz, egymás kezét szorongatták és már túl is jutott a screeningen. Kiderült, hogy még Tigrid sem tud mindent, pedig ő mindent tudónak hiázi magát. Ha sejtette volna, hogy Mr. Otto volt az a hírszerző főnök, aki Pejskart egészen az 1948-ban bekövetkezett szökéséig Bécsből irányította, akkor nem fecsegett volna annyi ostobaságot a scree- ningről. És mivel Mr. Otto, vagyis az amerikai hírszerző szolgálat elégedett volt Pejskar úr egykori illegális államellenes tevékenységével, Josef Pejskar minden nehézség nélkül került be a CIA fiókvállalatába, a Szabad Európába. Mint a Szabad Európa újdonsült szerkesztője, felvette a Jo2ka Pero (Toll Józsi) álnevet. Ugyanis a toll volt a nemzeti szocialisták címerének az egyik fele — a másik fele pedig egy kalapács^ Természetesen Jojónak a kalapács túlságosan forradalminak, „prolisnak“ tűnt fel, elvégre ő egész életében értelmiséginek tartotta magát. Viszont az augusztus utáni emigránsok — publicisztikai képessége! alapján — átkeresztelték Jo2ka Tulkának (Ceruza Józsi). ; Amikor a ClA indítványára és védnöksége alatt megalapították a Ceské slovo című emigráns lapot, a szerkesztőség élére saját emberüket — Pejskart állították. Nehogy valaki kételkedhessék abban, hogy a CIA, a Szabad Európa és a Ceské slovo egy és ugyanaz a cég. Végül is a Ceské slovo minden zugfirkásza a CIA és a Szabad Európa érdemes kádere. Pe skar egyébként gondosan ügyel a jó hírére. Például nem szereti, ha besúgónak nevezik. Még hogy ő? Nem, Pejskar soha! Azért fogalmazza olyan tapintatosan a leveleit, mint például az 1961. március 3-án kel- tezettet: „Nem akarok besúgó lenni és nem leszek az. De vannak dolgok, amelyekre egy- egy személy megismerése érdekében, rá kell mutatni. Nálam járt Franto Runza és egyebek között elmondta... Ha érdekel, F. Runza közli a részleteket.“ Pejskar azért vigyáz nem létező jó hírére, mert az emigrációval kapcsolatban táplált vágyai távolról sem teljesültek. Sokáig kellett olyan nemzeti szocialista nagyságok árnyékában meghúzódnia, mint Zenki és Firt. Ennek ellenére egész idő alatt igyekezett olyan látszatot kelteni, hogy ő a trónörökös — Zenki utódja. És tavaly, Zenki halála után, szűk körben valóban kinevezte önmagát az emigrációban élő nemzeti szocialisták vezérének. Mint ismeretes, Petr Zenki volt a Szabad Csehszlovákia Tanácsának elnöke. Ez a tanács, amit egy ideig menekültkormánynak akartak beállítani, teljesen a CIA kezében van. Ez a szervezet tömörítette a reakciós pártok vezető politikusait és képviselőit, tehát a tanács ügyeibe az emigráció sorkatonáinak nem volt beleszólásuk. A hangadók természetesen az amerikai főnökök voltak, hiszen ők fizették a bohócparádét. A hatvanas évektől kezdve semmiféle hivatalos tevékenységet nem fejt ki, csupán fiktív egyesület, amelynek fiktív elnöke volt, Zenki személyében, akinek azonban az amerikaiak egészen a haláláig valódi dollárokkal fizettek. Az egyesülés azzal a rögeszmével együtt szűnt meg, hogy tagjai amerikai tankokon vonulnak be Prágába. Tehát ki kellett alakítani az új emigránsközpontot, éspedig az amerikaiak parancsára — Európában. Ezért aztán néhány önjelölt gyűlt össze 1972. október 28-án, a külügyminiszterek első helsinki tanácskozásának előestéjén és megalakították a Szabad Európa Csehszlovák Tanácsadó Testületet. A halott árnyak egyesülete Ez a Tanácsadó Testületnek nevezett gittegylet senkit nem képvisel. Első tagjai önmagukat nevezték ki és maguk nevezték ki utódjaikat is. Ez volt a nagy lehetőség Jozo Pejskar számára, erre a pillanatra várt régóta. Ezért azonnal kinevezte magát a gittegylet főtitkárának. Végre megkoronázhatta önmagát, végre az emigránsok fejére nőhetett. Itt azonban ismerni kell a kulisszatitkokat is. Természetesen nyugaton semmiféle emigráns politikai egyesülés nem alapítható úgy, ahogy azt Pejskar elképzelte. Ha ez lehetséges lett volna, akkor Jozo már régen valamilyen maga alapította egyesület trónján üldögélt volna. De aztán az amerikaiak úgy vélték, hogy szükségük van valamilyen egyesületre, ami a Szabad Európa információs és hírszerző fiókintézete, de ugyanakkor a kémállomás kényszerítő tényezője is lehetne. Ezért lehetett az egyesület főtitkára Jo2ka Pejskar, a 100 százalékos amerikai lakáj, a CIA kegyence. Hangsúlyozni kell, hogy ma már az egész egyesület 'mellékszereplő, akik közül senki sem tudja, hogy mit is főznek tulajdonképpen Pejskar titkárságán. Évente egyszer közgyűlést tartanak, meghallgatják a beszámolókat, beszélgetnek, aztán újra elválnak egymástól. /Folytatjuk) 1976. V. 9. JIRÍ STANO:
