Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-04-25 / 17. szám

Pavel kinyitotta a kocsi ablakát. örült, hogy társa már hosszabb idő óta néma volt. Tuttlíngennél maguk mögött hagyták a Dunát és délnek tartottak, a svájci—francia határ, a Rajna felé robogtak. Mindez új és izgalmas volt Pavel számára. És Pavel Minafík, a csehszlovák hírszerzés alhadnagya így ismer meg majd minden órában, minden nap, minden hónapban életében soha nem látott dolgokat, embereket, tájakat, olyanokat, amilyenekkel még nem találkozott, de amelyek küldetése számára nagyon jelentősek, viszont előre nem látott veszélyeket is rejthetnek magukban.

Volnftól nem félt. Már az első napokban átlátott rajta, tudta, hogv betegesen becsvágyó, hogy gerinctelen szolga és szószátyár, aki egyelőre csak kereste, hogy milyen úton nyerheti el az amerikai hűbér- urak kegyeit. De a többiek! Tudta, hogy 23 éves fejjel érkezett a farkascsordába, azok viszont már negyvennyolctól kezdve szolgáltak a Szabad Európában. Egyesek már régóta kapcsolatban voltak az imperialista hírszerző szolgálatokkal és közel 25 éves gyakorlatuk volt.

Viszont Pavel tudta, hogy mit akar. Tisztán állt előtte a feladata, tudta, ki támogatja munkájában, és azt is, hogy a jövőt illetően — tartson bár akármeddig a küldetése — nincs oka a depresszióra, szo- morkodásra. reménytelenségre. Már a Szabad Európában töltött első napokban rájött, hogy az amerikaiak az augusztus utáni emigránsokat amolyan fiatal, friss vérnek tartották. A február utáni vitézek már megöregedtek, elfáradtak, kimerültek, és csak kevés hivatásos újságíró volt közöttük. Elkoptak, mint a hanglemez, recsegtek, mint a korhadt szélmalom, és csak üres szalmát csépeltek. Azonban a Szabad Európa akkori feladatainak teljesítéséhez ez is elég volt. Irányelveket dolgoztak ki, és másutt gyártott szövegeket. olvastak be. Mi is volt az az úttörő munka, amire a február utáni emigráció vállalkozott?

Pavel jól emlékezett mindazokra a definíciókra, jellemzésekre és idézetekre, amiket a bevetést megelőző négyévi felkészülés alatt tanult. Ezek most mind az eszébe jutottak.

A Szabad Európa Bizottság már megalakulásakor sem titkolta, hogy az USA hivatalos képviselői irányítják. E szervezet évzáró jelentéséből kiderül, hogy a bizottság dolgozóit, az amerikai hadsereg épületeiben oktatták. A szervezet céljait, irányát a Szabad Európa Bizottság képviselője 1951-ben nyíltan ismertette: belső válságot akarnak előidézni azokban az országokban, amelyeket leadójuk fedni képes. Ezt például a New York Times 1951. 11. 25-i száma közölte.

J. F. Dulles 1952-ben így fogalmazta meg a szervezet tevékenységét: Az Amerika Hangja és más ügynökségek megkezdik a vasfüggöny mögötti országokban az ellenállás támogatását, hogy Lengyelország, Csehszlovákia és más országok népei tudják, hogy az USA ott áll mögöttük. Ez fellendíti az ellenállási mozgalmat, és a propagandaanyagot akkor már magánvállalatoknak, például a Szabad Európa Bizottságnak fogják átadni.

Nehogy kétséges legyen, hogy milyen is a valóságban a Szabad Európa Bizottság „magán“ jellege, érdemes az összetételét bemutatni. Már mondtuk, fíogy alapítója C. D. Jackson, az amerikai kormány tanácsadója, a pszichológiai hadviselés szakembere volt. Vezetésében olyan emberek váltották egymást, mint Alben W. Bark- ley, az USA alelnöke, Charles Wilson volt hadügyminiszter, Lucius D. Clay tábornok, az NSZK egykori katonai kormányzója, továbbá Wiliam Clayton, Josef W. Gren, egykori külügyminiszter és végül W. J. Donovan, az amerikai hírszerzés volt főnöke.

Pavel mindezt tudta. De azt is tudta, hogy bár a Szabad Európa Rádió lényege, funkciója, feladata változatlan, tekintettel a világban és Európában kialakult új helyzetre, új taktikát kerestek, új munkamódszereket alkalmaztak. Vagyis a piszkos kezükre fehér kesztyűt húztak. Ezért örültek annyira az új, fiatal újságíróknak, akik ismerték Csehszlovákia politikai, társadalmi és gazdasági életének legújabb, eseményeit, ezért fogadták kegyeikbe Pavelt, a fiatal embert a régi és dörzsölt emigránsok, ezért igyekeztek vele együttműködni, természetesen úgy, hogy előbb — mint később bevallották — minden oldalról „átvilágították“.

Pavel legalább néhány pillanatig gyönyörködhetett a Sváb Jura természeti szépségében, és igyekezett megfeledkezni a mellette ülő emberről.

Bázelben a meghatározott kávéház előtt parkoltak, italt rendeltek és az ablakon át nézték a nyüzsgő utcát. Ott, az ablak előtt kellett megjelennie a Renault 16-os gépkocsinak, ott kellett fékeznie, majd gyorsan elhajtania. Ez a hadművelet azt jelentette, hogy az előzetes megegyezés szerint félóra múlva a város szélén találkoznak Síkkal. Hosszabb ideig kellett várniuk a jelzésre.

Pavel életében először látta Síkot. Sápadt és görnyedt volt, mindenre hasonlított, csak éppen hősre nem. Sík első kérdése az volt, hogy valóban Prágába kell-e mennie? A parancs úgy hangzott, hogy igen. Sík hangsúlyozta, hogy becsukhatják. A CIA számolt ezzel, és két lehetőségre készült fel. Síkot becsukják, s ebben az esetben mártírrá avatják, tehát sokkal hatásosabban használható propagandacélokra. Vagy pedig nem merik bezárni, akkor viszont tovább látszhatja a hőst, s amellett erősítheti és bővítheti a kapcsolatokat.

Azonban Óta Sík Inkább az emigrációt választotta.

Később bebizonyosodott, hogy az amerikai hírszerzés Óta Sík esetében rossz lóra tett. Azt, hógy politikai analfabéta, mindenki tudta, de mint közgazdász is megbukott, és még a

burzsoá közgazdászok is kinevették. Sőt még Pavel Tigrid is kénytelen volt megállapítani: „Az, amit Sík közgazdaságnak nevez — szemfényvesztés, csalás. Ebből az emberből elsősorban a műveltség hiányzik.“

Sík nyugati emigrációjának első napjaiban főleg ' az ön. prágai tavasztól kapott funkcióit reklámozták, de a CIA csakhamar rájött, hogy Sík távlatilag nem kelendő portéka, így végződött az az első küldetés, amelyben Pavelnak alkalma nyílt bepillantani a Szabad Európa kulisszatitkaiba és megismerni a CIA munkamódszerét.

Az Isar mentén

München folyója az Isar. Pavel sokat sétált a partján, amikor egyedül akart lenni, amikor zavartalanul akart gondolkodni. A város tetszett neki. Szabad perceiben kulturális kincseiben gyönyörködött, a képtárakban őrzött alkotásokban, régi holland mesterek műveiben, hangversenyre és operába járt. A Cosima parkban lakott, közel volt a kulturális létesítményekhez.

Természetesen csak olyankor, amikor ráért, de kétségbeejtően kevés ideje volt. Városfelfedező sétái közben jutott eszébe, hogy bizonyos ideig Münchenben jelent meg Lenin szerkesztésében az Iszkra, hogy itt alakult meg 1919-ben a Müncheni Tanácsköztársaság, 1923-ban e város falai között hajtotta végre Hitler a puccsot, és 1938. szeptember 29-én itt írták alá a müncheni diktátumot. Szeretett Schwabingban, a művészek és diákok negyedében sétálni, ahol késő éjszakáig nyitva volt a zenés szórakozóhely és ahol a festők — párizsi példát követve — az utcán állították ki képeiket.

Legszívesebben az Ebersberg Forst-ba, a München környékén elterülő gyönyörű erdőbe járt, hogy megszabaduljon a Szabad Európa Rádióban dolgozó „barátaitól“. A művészet segítette abban, hogy ne veszítse el kedélyét, a hangversenyeken feloldódott a szabad- európás légkör feszültsége. Ezenkívül bizonyos volt abban, hogy ilyen helyeken a fent említett „barátok“ egyikével sem találkozhat, hiszen azok közül talán két-három emberben ha élt a kultúra szeretete.

Lassanként müncheni polgár lett, olyan ember, aki beleolvadt a környezetbe, amelyben dolgoznia kellett. Már régen mögötte voltak azok a napok, amikor még időnként nyomasztó érzései voltak. Már tudta, hogy honosságot nyert. Müncheni életének kezdetén még egy kellemetlen személyi ügyet kellett elintéznie. Elvált a feleségétől. Házassága szerencsétlenül sikerült, Pavel már Brnó- ban sem tartotta igazi házasságnak. E kötelék lazasága akkor mutatkozott meg igazán, amikor felesége is megérkezett utána Münchenbe. Békésen szétváltak, és Pavel megkönnyebbült.

Amikor Münchenbe érkezett, gyengén beszélt németül. Ez annak a következménye volt.

hogy a felkészülést nem fejezhette be, és az augusztusi események miatt idő előtt került sor a bevetésre. Másrészt ez kedvezően illett „saját müncheni életrajzába“, ugyanis addigi élete során nem volt szüksége német nyelvtudásra.

Az első keresetéből beiratkozott egy nyelvtanárnö gyorstanfolyamára, és fél év múlva már nagyjából elsajátította a nyelvet. Elsősorban azért, hogy a helyi alkalmazottakkal kapcsolatba léphessen. A többiektől eltérően, tehát megtanulta a nyelvet, és megszerette. Pejs- kar Bellus és Voln? úr a mai napig sem beszélik rendesen annak az országnak a nyelvét, amelyben élnek. Mivel azonban a Szabad Európa Rádió amerikai territórium, ez a csekélység igazán nem számít. Az ő „anyanyelvűk“ más.

Éppen az volt Pavel további feladata, hogy megtanulja a szabadeurópásoknak ezt az „anyanyelvét“ is. A rendes szabadságán kívül háromhavi fizetés nélküli szabadságot kért, elutazott Londonba, és beiratkozott egy nyelviskolába. Az angol fővárosban reggeltől estig tanult. Kitűnő eredménnyel vizsgázott, és a nyelvtanár* kijelentette. hogy most már az angolszász világ bármely országában élhet, nyelvi nehézségei nem lesznek. Londonból 1971 áprilisában tért vissza.

Az angol nyelvre szüksége volt, mivel a CIA legfontosabb okmányait, utasításait angolul írták. Ravelnek ezeket értenie kellett, hogy küldetése szempontjából értékelhesse jelentőségüket. így értette meg annak a dokumentumnak a fontosságát is amit Firttől kapott betekintésre, és amelynek címoldalára kézzel írták a figyelmeztetést:

Strictly Confidential

Címe sokatmondó volt: A Szabad Európa Rádió céljai. 1963-ban dolgozta ki a Szabad Európa Bizottság. Pavel már az első sorok után megállapította, hogy ez a CIA pontos utasítása és terve, hogyan kell a Szabad Európa Rádió és az alkalmazottak hírszerző kapcsolataival előkészíteni az ellen- forradalmat Csehszlovákiában. Firt azért adta át ezt az anyagot Pavelnek, hogy megtanulja belőle: a Szabad Európa céljai továbbra sem változtak.

Ezzel azonban egy olyan dokumentumot adott Pavel kezébe, amely cáfolhatatlanul bizonyította, hogy mennyire „ártatlan“ a CIA parancsait pontosan teljesítő Szabad Európa Rádió. Pavel az okmány tanulmányozása közben rádöbbent, hogy a civilizált világ történetében első ízben bocsátott egy kormány a hírszerzői rendelkezésére egy hatalmas leadóállomást, első ízben alakították ki egy tájékoztatási eszközből a más országok ellen irányuló kémkedés, diverzió, politikai és hatalmi harc fegyverét.

íme: az ártatlan tájékoztatási eszköz, amely csak „az információ szabad cseréjét“ szolgálja — ahogy a még ártatlanabb Slávo Voln^ mondaná.

Pavel azon az estén kiélhette nagy szenvedélyét — a fényképezést.

A tanulmány 43 oldalas volt. Foglalkozott a szocialista országok ellen irányuló diverzió minden lehető kérdésével. Külön fejezetekben taglalta a KGST, az ifjúság, a nemzetiségi kisebbségek, a tudomány, a kultúra és a művészet problémáit. A tanulmány részletesen elemezte a CIA politikai törekvéseit, 1963-tól kezdődően. Ez jelentős ténvl Ugyanis ettől az évtől kezdve hazánkban előretörtek a jobboldali opportunisták — pontosan a tanulmányban megjelölt irányelvek szerinti

Ekkor szervezte be a CIA Milán Schulzot, aki a fenti irányelveket a Literární noviny programjába iktatja és aki — az említett tanulmány szerint

— „ezeket az irányelveket az elégedetlen elit disszidens csoportjai között népszerűsíti“.

A Francé Culture szerkesztője, aki a közelmúltban J. Pelikánnal beszélgetett, nem véletlenül tette fel a kérdést: „1963 bizonyos szempontból a prágai tavasz szálláscsinálója volt?“

— „Harcoltunk, és ez a harc

1968-ban a prágai tavaszban tetőzött* — válaszolta Pelikán.

Hasonlítsuk össze a tanulmányt és jelszavait Sviták és mások filozófiájával, Sík köz- gazdasági „kísérleteivel“, a szocialista rendszer új modelljét követelő jelszavakkal, a negyedik írókongresszuson elhangzott egyes felszólalásokkal, az ún. művészeti szövetségek koordináló bizottságának a gyakorlatával, és végül Pelikánnak, a televízió akkori igazgatójának a tevékenységével.

Ez a konfrontáció szinte hát- borzongató’ mert pontosan láttatja» hogy kik inspirálták és irányították a bomlasztást már 1963-tól kezdve. A tanulmányban felismerjük azokat a jelszavakat, amelyeket 1968-ban és 1969-ben tele torokkal harsogtak. és amelyek a 2000 szó szerzőit is megihlették. Ezekkel a jelszavakkal a Szabad Európa Rádió műsoraiban a mai napig is találkozunk.

De térjünk vissza a szigorúan bizalmas okmányhoz. Hangsúlyozzuk, hogy a dokumentum abból az időből való, amikor a Szabad Európa Bizottság élén Clay tábornok és Williams Durke úr, a Szabad Európa Rádió vezetőségének mai elnöke állt.

Már az első fejezet meghatározza a Szabad Európa Rádió fő irányait: elérni, hogy egyes értelmiségi csoportok szakítsanak a marxizmus—leninizmus- sal, és e csoportokat érdekeiknek megfelelően intézményesíteni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a revizionizmus váljon a csoportok hivatalos politikájává. Arra kell tehát törekedni, hogy formálisan megsértsék a szocialista rendszer alapjait, és olyan helyzetet teremteni, ami megköveteli a társadalom és a gazdasági élet irányításának minőségileg új módszereit. Ezek az új ipód- szerek lehetővé teszik, hogy a disszidens csoportok megszerezzék a szükséges tekintélyt, ugyanakkor le kell rombolni a központi pártszervek tekintélyét, ami a gyakorlatban a második és a további központok kialakítását jelenti.

Ha a szocialista országokban ez az evolúciós folyamat erőre kap — állapítja meg a tanulmány —, a központi pártszervek egyre kevésbé korrigálhatják, és ez végső soron a jelenlegi társadalmi rend bukásához vezet. A tanulmány azt az utasítást adja: támogatni kell a hatalom bomlását, úgy, hogy a központi politikai apparátus — és ha lehet, a biztonsági szervek is — csupán formális szervekké váljanak, a tényleges végrehajtó hatalmat pedig a nonkomformista disz- szidensek és revizionista . erők gyakorolják. Erre elsősorban a tömegszervezeteket kell felhasználni. A progresszív változásokat az ilyen látszatautono- miával rendelkező, második központok kialakításával kell támogatni.

A Szabad Európa Bizottság, illetőleg a CIA utasításai értelmében ezek a második központok hivatottak teljes mértékben befolyásolni az olyan szociális rétegeket, mint az írók, művészek, hívők, műszaki értelmiség és mások. Az erők megosztása, a helyi tagoltság révén, az elit megszerzi a lakosság bizalmát, míg a központi pártszervek iránti bizalom csökken.

Amennyiben ez a modell valakit a csehszlovákiai válságos időszakban hangoztatott célokra és törekvésekre emlékeztet, akkor az nem véletlen, hanem logikai törvényszerűség.

E dokumentum egyik problémája, ami jelenleg is élő probléma — az ifjúság. Pontosabban: az a probléma, hogy a szocialista országok fiataljait hogyan lehet befolyásolni. Pél- 1976. dáuí a délutáni órákra a szerzők — a célt világosan eláruló IV. 25. — új típusú programot dolgoztak ki, ami elsősorban a 35. évüket még be nem töltött polgárok érdeklődését hivatott felkelteni. A Szabad Európa azért vette célba a szocialista országok fiatal nemzedékét, mert számarányuk igen magas, és mert az amerikai vezető dolgozók szerint kevés a tapasztalatuk, inkább érzelmi beállítottságúak. Az amerikai vezetők szerint a fiataloknak nincs történelmi kontinuitásuk, hozzáférhetőbbek, hamarabb elfogadják a múlt vagy a közelmúlt történelmi eseményeinek meghamisított változatát.

(Folytatjuk)

001