Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-25 / 17. szám
A Látogatóban Svrcinovecben, Peter Jilemnicky tanítóskodásának színhelyén • A hajdani tanítványok visszaemlékezései • Emlékszoba • A faházakból korszerű családi házakba költöztek a svrcinoveciek V Cadcától mintegy hat kilométernyire kétfelé ágazik a széles országút. A jobb oldali elágazás a közeli lengyel határhoz vezet. A másik szélén Cesky Teáin és Ostrava felé mutatja az irányt egy sárga betűs kék tábla. Ettől az elágazástól alig egy kőhajításnyira terül el a járás egyik legnagyobb községe, SvrCinovec. A helyi nemzeti bizottság irodájába talán nem is kopogtathatnánk be jobbkor. Jozef Küllő, a titkár, már túl van a napi munka nehezén. Van ideje kérdések megválaszolására. Vele szemben, az asztal másik oldalán hatvanöt év körüli őszülő férfi ül. Már éppen menni készül, de amikor végighallgatta, hogy miért jöttünk, gyors elhatározással visszaült a helyére. — Ez itt Ignác Strycek elvtárs, a falu egyik legjobb ismerője — mutatja be őt a titkár. — Ö is sok érdekeset tud mondani Peter Jilemnicky itteni tanítói működéséről. — Valóban jól emlékszem az akkori nehéz időkre — bizonygatja az idős ember. — Annak idején magam is tanítványa voltam a későbbi proletárírónak A Dej-tanyán még ma is megvan az az iskola. A környékről csakúgy, mint akkor, most is odajárnak a gyerekek. Peter Jilemnicky 1923-ban került a faluba. Amikor elődjétől átvette az osztatlan iskola leltárát és magát az épületet, mindössze 704 korona és negyven fillér volt a használható segédeszközök értéke. Legjobban a tankönyvek hiányoztak. A fiatal tanító nem látott más megoldást, mint hogy a saját pénzén vásárolja meg a legszükségesebbeket. Azonban még így is csak hat gyermeknek jutott egy-egy közös olvasókönyv. — Az új tanítót hamar megszerettük — emlékszik vissza Stryöek elvtárs. — Közvetlenségével, segítőkészségével mindenkit meg tudött nyerni. Együtt érzett az itteniekkel, közénk valónak tartotta magát. Ezen a vidéken akkor különösen nagy volt a szegénység. Mi is sokat nyomorogtunk. Többen voltunk testvérek. Jilemnicky tudta, hogy jóformán még a legszükségesebbekre sem futja a család jövedelméből. Sokan voltak itt akkor ilyen helyzetben. Senki sem ért rá törődni a másik bajával. Ezért nagyou meglepődtem, amikor tanítóm új ruhát vásárolt számomra. Persze nem én voltam az egyedüli, akin ilyen formában is segített. Ezért nemcsak a tanítót tiszteltük benne. A tanév befejezése után a szorgalmasabb tanulók esténként továbbra is az iskolában töltötték az időt. — A tanuláson kívül sok minden egyébről is beszélgettünk, s ezek a beszélgetések nagymértékben befolyásolták politikai nézetünk alakulását. Tanítónk ugyanis a vakáció alatt elsősorban azért hívott bennünket az iskolába, hogy megismertesse velünk azokat az eszméket, amelyek húsz évvel később engem is arra késztettek, hogy felvételemet kérjem Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Peter Jilemnicky sajnos, nem sokáig maradt nálunk. Már 1925-ben áthelyezték. Bizony sokan meg is sirattuk, hogy nem maradhatott tovább köztünk. Ignác Strycek később szintén elkerült a faluból. Évek múltán munkát keresve Ostravára jutott, építkezéseken dolgozott. Egy szép nap Ostravában találkozott egykori tanítójával, aki akkor már kommunista újságíró volt, és nem sokkal azelőtt jött haza a Szovjetunióból. — Estére többedmagammal meghívott egy vendéglőbe. Több mint négy órán át beszélgettünk. Sokat mesélt a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól, élményeiről, az ottani emberek életéről, aztán az ismerősök felől kérdezősködött. Csodálkoztunk is, hogy milyen pontosan emlékszik mindenre és mindenkire. Soha nem felejtem el azt, -amit búcsúzóul mondott: „Nálunk is így lesz majd. Megváltozik az élet. A kommunisták veletek, munkásokkal együtt változtatják majd meg.“ Milyen igaza volt! Minden úgy történt, ahogy akkor mondta ... A régi iskolában A faluból ma a dombtetőn átvezető gyalogösvényen lehet ‘ a legrövidebb úton kijutni a Dej-tanyára. Nem irigylem azokat a gyerekeket, akik az ottani iskolába járnak. Két kilométert is kell kapaszkodniuk iskolába menet a domboldalt borító félméteres hóban. Hozzájuk mindig késve köszönt be a tavasz. Az iskola falán márványtáblába vésett sorok emlékeztetnek az író itteni működésére. A másodikosok és a negyedikesek összevont osztályban tanulnak. Vajon mit tudnak a gyerekek az egykori népiskola tanítójáról? — Peter Jilemnicky a mi iskolánkban is tanított — jelentkezik a negyedikesek padsorából egy szőke kisfiú, Milán Stryőek. — Az én nagyapámat is tanította. A nagyapám mindig emlegeti, hogy milyen jő tanító volt, később könyveket is írt az itteni emberek nehéz- életéről. Én is olvastam azokat a könyveket. Amint visszaül helyére a megkérdezett negyedikes, újabbak jelentkeznek. Szinte egymás szavába vágva sorra elmondják, hogy kinek milyen rokonát tanította Peter Jilemnicky. A negyedikesek között többen olvastak valamit az író műveiből. Persze mást is elmondanak. Peter Jilemnicky születése 75. évfordulójának alkalmából emlékszobát rendeztek be az iskolában. A faluból összegyűjtötték azokat a bútordarabokat, amelyeket az író használt. Az írásos emlékek és a fényképek hamar betöltötték a vitrineket. Annak Kullová és Agnesa Matasková tanítónők nem kis büszkeséggel mutatják mindezt a látogatóknak. Részben az ő érdemük az emlékszoba megnyitása. , Később, amikor az iskola egykori pénztári naplójának sárguló lapjairól olvassuk Jilemnicky saját kezű bejegyzéseit, Pavel Ondráik, a több mint hétszáz gyerek számára épült központi iskola igazgatóhelyettese összeszámolja a berendezés értékét. — Több mint ötvenezer korona csak a segédeszközök értéke — mondja. — Pedig nemigen van több tanulója ennek a tanyai iskolának, mint Peter Jilemnicky tanítóskodása idején. Már régen van rádiónk, magnetofonunk, korszerű dia- és filmvetítőgépünk, egyszóval semmink sem hiányzik. Valóban megfelelő feltételek között tanulhatnak itt a tanyai gyerekek. Rövidesen új iskolát építünk, a mostanit pedig állandó múzeumnak rendezzük be. Azoknak a tanítóknak akarunk emléket állítani, akik különösen sokat tettek az egykori nyomorvidék fellendítése érdekében. Az iskolától alig négyszáz méterre áll az a ház, ahol több mint két éven át úgyszólván mindennapos vendég volt Peter Jilemnicky. Illetve nem is vendég, hanem szinte családtag, ahogy a ma már csaknem nyolcvanéves Alzbe- ta Pastorková mondja. Annak idején ő ültette mindennap asztalhoz az iskola tanítóját. Peter Jidemnicky később a Pastorka család történetét írta meg a Töretlen föld című regényében. — Nagyon szerény ember volt a tanító úr — mondja az idős asszony, aki kilenc gyermeket nevelt fel. — Valamennyien nagyon szerettük. Amikor ebédeltünk, mindig ő volt a tizenkettedik az asztalnál. Sohasem engedte meg, hogy külön főzzek számára. Azt mondogatta, hogy neki az a jó, amin mi élünk, amit mi eszünk ... Megvalósult álmok Á tanyáról jókora kerülővel megyünk vissza a faluba. Mire leérünk a dombról, hazaérkezik Rudolf Cyprich elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke. Cesky TéSínben járt „anyagbeszerzőként“. Az iskolások számára hozott egyet-mást. — Az utóbbi években különösen sokat fejlődött községünk mondja, mielőtt hozzáfogna a felsoroláshoz. — Lényegében most valósult meg mindaz, amiről- ötven évvel ezelőtt álmodozott Peter Jilemnicky. A felszabadulás óta több mint négyszáz családi ház épült nálunk. Az egykori faházakból már csak mutatóba maradt néhány. Az új házak között nem kevés az olyan, amelynek értéke eléri a 400 000 koronát is. Ma már senki sem épít olyan házat, amelyből hiányozna a fürdőszoba és a garázs. Sok személygépkocsi van a faluban. Az elmúlt években persze nemcsak családi házak épültek Svrcinovecben. Tavaly például korszerű óvodát adtak át rendeltetésének. Önsegélyes alapon nyolcvan gyermek számára építették, több mint 2 300 000 koronás költséggel. A választási program keretében a fiatalok számára a sportpálya mellett szociális berendezéseket létesítettek. A kilencéves alapiskola tanítói ugyancsak a közelmúltban költözhettek be az új lakásokba. Ezenkívül már mindenhol portalanították az utakat. Építeni való azonban még a következő évekre is maradt. Főleg a faluhoz tartozó tanyákon, ahol több száz ember él. — Nagy gondot és jelentős anyagi eszközöket fordítunk arra, hogy a tanyai emberek ne szenvedjenek hátrányt a falusiakkal szemben — magyarázza Jozef Küllő. — Örömmel mondhatom el, hogy ők sem várják tétlenül az új létesítmények építését. A helyi nemzeti bizottság képviselői a közelmúltban sorra meglátogatták választóikat, akik a XV. pártkongresszus tiszteletére értékes felajánlásokat tettek. Zofia Go- malová képviselőnő körzetében például az üzlethelyiség és presszó építésén dolgoznak majd, le három napot a Zád- ky-tanya lakosai, fozef Centak képviselő választókörzetében a vízvezetékhálózat bővítésére egyenként hét ingyenes munkanapot ajánlottak fel az emberek. Másutt is hasonlóan nagy a lelkesedés. Nem kis örömmel beszél erről a helyi nemzeti bizottság titkára. Érthető, hiszen a legfontosabb feltétel, a tenni akarás nem hiányzik ahhoz, hogy tovább fejlődjön, az eddiginél is nagyobbat változzon a falu. LALO KÁROLf Peter Jilemnickyt hamar megszerette a falu — mondja Ignác StryCek A régi iskola mai tanulói (A szerző felvételei)
