Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-11 / 2. szám
o Amikor a nyitott, nagy udvarba ért, tétován megállt, A szemeteskukák körül játszadozó mezítelen cigány gyerekek éppen csak feltekintettek, nem hagyták abba a játékot, nem hitték, hogy ez a. jól öltözött férfi hozzájuk igyekszik Miután mégsem haladt el mellettük, csak állt a nagy udvar közepén az L-alakú ház felé pislogva, lassan feléje fordultak, és egyenként — mintha már korábban megbeszélték volna — mellésomfordáltak. Azt vette észre, egy kör kellős közepén áll, és fekete kócos fejek és kíváncsian csillogó szemek merednek rá. Zavartan toporgott a kör közepén, és arra gondolt, jó volna visszafordulni, ezt az egész ügyet lebonyolítani az irodából . . De már nem teheti meg. Egyre többen gyűlnek köréje. Legalább a lányt megláthatná valahol, vagy az öregasszonyt... Minden ajtóban állt már valaki, asszonyféle, mindegyik karján csecsemő. Melyik felé irányuljon? Aztán mégis elszánta magát; hivatali minőségben van itt, valamit tennie kell . — Hol lakik Rigó Renáta? — kérdezte, és a ház felé mutatott. A kérdéssel nagy zűrzavart okozott. Mindegyik egyszerre akart beszélni, a kis göndör fejek egyre közelebb nyomultak, egymás szavába vágtak, kiabáltak és mutogattak, míg végül egy dróthajú gyerek — nagy férfizakóban — félrelökött néhány üvöltő rajkót, megragadta a kezét és húzta. A többiek utat nyitottak nekik, és a nyomukba szegődtek. Szerette volna kiszabadítani kezét a piszkos kis tenyérből, de az bele- csimpászkodott, mint jogos tulajdonába, és húzta maga után a középső ajtó felé. — Nem mentek innen! —- Oldalról jött a sipítás. A gyerekek szétrebbentek, mintha sas csapott volna közéjük. Azt vette észre, két cigányasz- szony között áll. A vén szipirtyó szünet nélkül kiabált: — Ezek mindenkit megbolonditának! Majd adok én nekik! ... Nem takarodtok innen! Csak a fiú nem futott el a fenyegető seprű elöl, bár remegett a keze, határozottan érezte, hogy remeg a keze. Aztán felcsattant a visítás: — Te még itt vagy?! — Repült volna a seprű, ha nem emeli fel a kezét: — Hagyja csak, ő vezetett ide! Hirtelen a zsebébe hyúlt és egy öt- koronást adott neki. Az öregasszony lecsapott a pénzre: — Jaj, ne adjon neki piát, cigarettára költi! Majd veszünk rajta kenyeret... Te pedig takarodj innen, míg nem repül a seprű! © Nagy istállószerű szobába vezették, amelynek egyik oldalán végig ágyak voltak szorosan egymás mellett a földön. Tulajdonképpen nem is ágyak voltak ezek, hanem ágykeretek, téglalap alakúra összeszögelt deszkák. A keretbe szalmát szórtak és zsákkal,, sátorvászonnal, telerakták; az asztal, amely mellett az öregasszonnyal ültek, közvetlenül az ajtó mellett állt, természetesen szükségből, mivel ezen a felén gyerekágyak sorakoztak egészen a keresztfáiig. A kétszárnyú kis ablak tárva-nyitva, de becsukva sem lehetne nagyobb hasznát venni, minden ablaka ki volt törve. Ez sem mentette meg a szoba levegőjét. Az öregasszony karattyolásából azt vette ki, ez az asszonyszoba. Lányai laknak itt férjeikkel, gyerekeikkel: Cili, Máli, Reni stb. összesen hatan. Csak a legfiatalabb, Renáta nincs férjnél. Az ő ágya az ablak mellett, a szélen volt, legalábbis az öregasz- szony felsorolásából oda jutott neki hely. A másik szobában a fiai laknak asszonyaikkal, gyerekeikkel. Két fia még nem nős. A két szoba között konyha, egészen kicsi, a sarokban tűzhely. A konyha az öregeké. — Mindjárt itt lesz a lány is — mondta az öregasszony. — Elküldtem érte Tódit. Hátul a fejében lüktetni kezdett egy ér. jő volna elmenni, mielőtt megfájdul a feje. Tulajdonképpen tud már mindent, és mégse tud semmit. Tudja, hogy itt él a Rigó-család bezsúfolva két szobába, konyhába és egészségtelen levegőbe, de nem tudja, hogyan bírják ezt ki, hogyan élnek, táplálkoznak, szeretkeznek ... Mindegy, nem tartozik rá. Idejött hogy küldetését teljesítse, küldetését, mely abból áll, hogy emelhetik-e száz koronával a fiatalkorú leányanya szociális segélyét vagy sem. El is mehetne, el sem kellett volna jönnie, a száz koronát megítélhetik. A jegyzőkönyvet is megírhatta volna találomra, de ő mindig ilyen kínosan lelki- ismeretes, alapos. Kimegy, körülnéz és mindig más következtetéseket von le, mint amit a szabályok megengednek. Végigsiklott a szeme a gyerekágyon. Kettőben csecsemő szunyókált. Melyik lehet a lányé? Egyébként teljesen mindegy. — Nem jön az a lány — szólt újból az öregasszony. — Nem jön, pedig elküldtem érte Tódit. Elmegyek, megnézem, mi van velük. — Nem szükséges, hagyja! Az öregasszony már kifordult a szobából. Egyedül maradt a két alvó csecsemővel. Csodálkozott, hogy egyik sem ébredt fel az öregasszony rikácsolására. Bezzeg az ő kisöccse! Ha alszik, mindenkinek hallgass! ... Hirtelen elhatározással felállt. Elég ebből a húgv- és füstszagú szobából, az állati nyugalommal alvó csecsemőkből. El innen!... Már formálódott agyában a jegyzőkönyv szövege: „Rigó Renáta lehetetlen körülmények közt neveli gyermekét.“ Igen, lehetetlen. Ezt fogja írni. S elviheti innen a lányt és a gyerekét. Épülnek az ú] házak a városban, nekik is juthat ott egy garzonlakás. Aa ajtóban egy kopott cigányemberbe botlott. Az öreg láthatóan megrettent a hirtelen elétoppanó idegentől, a falhoz lapult, s ijedten szorongatta húrtalan hegedűjét Elszomorodott az öreg láttán. Hát innen került ki ez a jólelkű, vén cigányhegedűs — az öreg Gyepes —, aki még évekkel ezelőtt gyalog járta a poros utakat a búcsúk nyomában és becsületesen eljátszotta a régi nótákat. Hozzájuk is eljött mindig, a bátyja kedvéért, aki mulatós legény volt. Az anyja bort és pénzt adott az öregnek, de nem ültette asztalhoz, mint a szomszédasszony, aki az eper-, fa alatti nyári asztalon terített neki. Hát ez az ember még él? Évek óta nem járt a faluban, lassan e! is felejtik, hogy létezett Az udvaron cigányasszonyok tárgyalták az eseményeket. Amikor megjelent az ajtóban, elhallgattak. Az öregasszony lihegve érkezett az utcáról. — jaj, nem találjuk azt a büdös lányt, elkőszált valamerre Milyen nagy baj.. Várjon még egv kicsit, fiatal úr, biztosan előkerül — Nem, nem várhatok. Az ügyet majd elintézzük, ne aggódjanak. — Az isten is megáldja érte! Legyen szerencséje az életben ilyen szép erős fiatalember .. . Alig tudott elmenekülni a hálálkodó öregasszony elől, aki még az utcán is utána kiabálta: áldja még az isteni €> Amikor az irodaház ajtaján kiléptek az utcára, még nem tudta, merre fog indulni. Elmegy-e előbb Ková- csékkal meginni egy sört a sarki kocsmába, vagy egyenesen az Öváros felé veszi útját, ahová ugyan ráérne egy óra múlva is elmenni. Igaz, a sört nem kívánja, az orvos minden hideg ital fogyasztásától eltiltotta, de nem is azért akar a kocsmába menni, egyszerűen kívánja a kocsmát, a zsivaját, a füstjét, és kívánja a vitát, amelyet a sör mellett lebonyolítanak. Ma azonban Kovács a kocsma előtt kijelentette, hogy korábban utazik haza a futballmeccs miatt, mindössze egy sornyi ideje van. Tisztában volt tehát vele, hogy nem lesz vita, a sört a pult előtt állva isszák meg, a sorra kerülő meccsről beszélgetve. Elhatározta, nem megy be velük, egyenesen az Öváros felé indul. A kollégák meglepődtek hirtelen elhatározásán, de miután nem tágított — egy elintézetlen ügyre hivatkozva — nagy hanggal betódultak az ajtón, és otthagyták őt az utca forgatagában. Hóna alá csapta a táskáját és elindult a város új lakónegyede felé. Erről áz útjáról senkivel sem beszélt, s örült, hogy kollégái nem is faggatták különösebben. Nem akarta, hogy kitudódjon a viszonya a cigánylánnyal. Tulajdonképpen nem volt semmi hátsó gondolata, amikor a lakásátadást követő napon meglátogatta a lánvt, csak meg akarta nézni, hogyan rendezkedett be új lakásában, a lakótömb negyedik emeletének gar- zonszobájában. hogyan kezdte meg új életét, amelynek elindításához ő, vagyis inkább a hivataluk járult hozzá; ezen a napon teljesen ártatlanul csengetett be, s nem lepődött meg, hogy az öregasszony nyitott ajtót és na be ka Iái HM ny sz, ni, bá ho m. cs ke rá lo: ra be te de ág sz el cs a e? to Fé !a ra m: ze te vá ne he 1 ha le; ba ke gy mi ne ve de tö üf sz es ön iá] ak pe lé: a so ke isi szí K* a ro mt vo eg éti ké lél ro; Ör: kii !er ujj tai te pe * ka ott ne tét art se! lát má pu: ige i rá1 / iha kői ha oly Al-
