Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-21 / 12. szám

sem be a pótvizsgadíjat, és ugyanitt kell megjelennem majd az újabb próbatételre, mert itt buktam meg. Ezt végképp nehezményeztem, micsoda dolog, hogy a bukott vezető még fizessen is, az öregapám se hallott ilyesmiről.

Nem szaporítom a szót, másodszor is megbuktam. Harmadszorra végre sikerült elérnem a szükséges pontszámot, feltehetőleg azért, mert látástól vakulásig tanultam a KRESZ-t, éjszakánként a családi ágy fö- 'ött nyitott szemmel is szüntelenül stoptáblákat láttam. Az eredményes vizsga után a biztos kezet rázott velem, és rámutatott arra, hogy mint' tapasztalhattam, a siker előfeltétele a tanulás, itt a mellébeszélés és az elvtelen segítés ismeretlen, a szabályokat minden vezetőnek tudnia kell, különben megbukik. Ügy hallgattam, mint a kinyilatkoztatást.

A többi már ment akár a karikacsapás. A gyakorlati vezetést könnyűszerrel elsajátítottam. hiszen birtokomban volt az elmélet, a cselekvés vezérfonala. Tudtam, hogy ha több gázt adunk, akkor gyorsabban, ha kevesebbet, akkor lassabban megyünk, s mindig ügyelni kell a megfelelő sebességfokozatra. Ha ugyanis a motor túlságosan alacsony fordulatszámmal jár, akkor a vezető hiába kapcsol föl, nyomhatja a gázt tövig, mégsem megy, hanem lefullad a kocsi.

Azt már korábban is tudtam, hogy menynyire fontos a kormányzás technikája, nem szabad ide-oda rángatni, óvatlanul éles kanyarba vezetni a kocsit, mert ennek karambol lehet a vége. Csupán egy szabállyal nem tudtam megbékélni: miért a jobbról érkezőnek van előnye? jóságos oktatóm azonban elmagyarázta, hogy ez csak a mellékutakra érvényes, mert ha táblákkal védett főútvonalon haladunk előre, akkor a jobbról érkező is köteles elsőbbséget adni. így persze mindjárt más.

Most már én is. vezető vagyok. És el kell mondanom, hogy ezekkel a gyalogosokkal bizony elég sok baj van. Fegyelmezetlenek, többnyire arra mennének, amerre éppen az eszükbe jut, némelyik kifejezetten ugrálás természetű. Persze, a vezetők sem egyformák. A minap is találkoztam egy újdonsült vezetővel, és érdeklődtem, hogy neki is nehezen ment-e a vizsga. Mire ingerülten kijelentette, hogy őt nem vizsgáztatták, hanem kinevezték.

Ügy látszik, ilyen is van. És akit kineveznek, annak nem sok lehetősége van arra, hogy megbukjon.

csónak lánca megcsörren. Égerfa- és mogyoróbokor-kísértetek járnak, a harmatos fű fölött köd gomolyog, s Wochst térdre veti magát a lélegző éjszaka pompája előtt. Kiáltsd bele a képembe: meghalsz! Döngesd ki kalapácsoddal a mellemen: meghalsz! Szántsd bele ekéddel a szivembe: meghalsz! Ö mit jelent ez? Ijesztgettek engem, öregembert? Már semmi mást nem kívánok, csak a halált, de itt akarok elaludni a ti öletekben!

Woscht foggal-körömmel berángatja a hálót a csónakba. Fáj minden tagja, szíve és vére nem akar engedelmeskedni többé, mégis sikerül. Aztán nekilát a láncnak. Az nem akarja megadni magát. Aztán az öreg mellére vonja, nyál csordul ki a száján az elhaló lélegzettel, a kormány belecsobban a vízbe. Ekkor az öreg visszaesik hal- és moszatszagú hálójára. Melle úgy zilál, mint egy szopijanhalóé. A csónak eloldódik a pallótól, és rááll a hullámokra. Halljátok a Drávát, hogy dübörög, hogy zúg, hogy harsognak fanfárjai az égererdőben? Fönn a végtelen fekete éjszaka, csillagok gyémántos meridiánja és a hold. Az öregember kezével játszik a víz. Száját és szemét kitátja. Szíve mint konduló harang a vízzel együtt dübörög a fülében. Hadd kongjon, a csónak hadd sodródjék a végtelen éj áramán.

KINCSES EDIT fordítása

tékes helyen, hogy a ‘járói át kívánok lápjába, már természe- itőkébe. A kérést meg- ügyintézö szép sorjá- <gy előbb ki kell tölte- ragasztanom a megje- megvizsgáltatnom majen, megtanulnom a ki ismereteket, ezután •ti tesztvizsga, majd a legvégén pedig a vizs- gy alkalmas vagyok-e

értettem, hogy az ügy- íztvizsgát. Arra gyana- szegény és valójában idarii, de ha már egyező orvosi vizsgálaton, ördögnek kellene alá- i testvizsgának is, rá- lekem, amióta csak az étben mindig rendig feljebb gyakorlatban z hátam, viszketett a ze kiderült, hogy nem tehát amiről beszélt, ', hanem a magasabb- eti tudás lemérésének idern korurík katekiz- zt megértettem volna, a tesztvizsgán. Ennek 2l az elbizakodottság ry a fejem káptalan, om és meghallgatnom pillantásokat vetnem ni, illetőleg utasításo- /j-a többi már logika liztosan állítottam be lemosolyogtam ma- n többieket, akik még inkönyvet, mások sza- falat kaparták, arcuk- >m. A rémült tömegjei egy-egy nyugodt, tulajdonosait a vizslás tisztelettel vették jizsgabiztosok, s ügy ik, akik a közelükbe sak egy pillanatra is, iájuk szegélyét.

tták a vezetőjelölte- Bennem a drukknak tam is a többieket s 2 pedig nem kerülök ia alá. Lám, vannak, <üket is elfelejtik a 'ami Árkust kiabáltak

harmadszor, jó reflexekkel negyedszerre fölfogtam, hogy valószínűleg engem keresnek és beléptem. Iskolapadba ültettek, nevetséges, amit egyes helyeken felnőtt emberekkel művelnek. Figyeltem a többieket, milyen szánalmasan nyugtalanok, kezük reszket, mozdulataik tétovák, lábukkal mintha köszörűt hajtanának. Lassan megtelt a terem, a csöndben csak fogvacogás hallatszott, egészen közelről, szinte orrom alól, igazán jobban is fűthetnének, s már szakadt is rólam a víz, de megőriztem nyugalmamat.

nincs vesztegelni való időm. Az első tesztkérdés egyébként kifejezetten könnyűnek látszott, az ikszel mégis eléggé nehezen sikerült a megfelelő válaszhoz rajzolni, mert valami fatális tévedés folytán fordítva tartottam ujjaim között a golyóstollat. Na, nem baj, lássuk a másodikat. Ennél a toll már rendben volt, a kérdés viszont nem. Azt kellett volna eldöntenem, hogy az adott esetben járműveket, gépjárműveket tilos-e előzni. Bosszankodtam is, hogy egyszerre milyen fontos lett a véleményem, még dönthetnék is, ám csak találgatni tuÁrkus József:

És ekkor a katedrára lépett a vizsgabiztos, dicsfénnyel a feje körül, de lehet, hogy csak a szemem káprázott. Végigmért bennünket, s kijelentette, hogy itten csalás nem lesz, mert az egymás mellett ülők merőben különböző tesztkérdéseket kapnak. S hogy a lapokon húsz egypontos és öt hárompontos kérdés szerepel, mindegyiknél három válasz közül kell kiválasztani az egyetlen helyeset, hát jól vigyázzunk, hogy hova tesszük az ikszet. Közölte továbbá, hogy részletes magyarázat azért sem kell, mert a legtöbben nem először járnak itt. Ezen eltűnődtem. Ha láthatólag ennyire félnek a vezetőjelöltek, akkor miféle önkínzásból jönnek ide újból és újból?

Még tovább is töprengtem volna, de ráébredtem, hogy a krimik nyelvén szólva

dók. Ügy húztam be végül az ikszet, mintha totószelvényt töltenék ki. Ugyanezt a gyakorlatot több más kérdésnél is alkalmaztam, és ezzel el is telt az idő.

Az értékelés idejére kiküldtek bennünket, s megint alkalmam volt megfigyelni, hogy a többiek milyen érthetetlenül idegesek. Én mindössze kétszer vettem a cigarettát az égő felével a számhoz, de persze nyomban észrevettem a tévedést. Csakúgy, mint bent a vizsgabiztos, aki a vezetőjelöltek háromnegyed részét bukottnak nyilvánította, és ami leginkább feltűnt, köztük engem is. Kérdeztem is a vizsgabiztost, hogy most mire számíthatok, mint bukott vezetőt nyilván más fontos területre helyeznek át, ahogy ez nálunk szokás, ám ő a fejét rázta és átnyújtott egy csekklapot. Fizes1917-ben irintiában. sában, St. , autodi- regényei- parasztok. gyárul is zyok cím- ató elhever t’ahrickót, aki zéves eres, arcát álla mint rja óriási Voscht, a és izzadván. Tü- Im fújta- kigúvad emüregé- Uto fáján a lölgy- ája, mint cirbolya- ip utolsó

•sörül ül- senyérre, hojnlo- tájuk fá- enhez és :tük kék Woscht. z ágyon, t gyökemd}a az tja, mire ebkendőegyszer

Vált az ótestamentumot olvassa, Miza, a legfiatalabb odalép: ni csak, könnyes a szeme!

A nemjőját, fortyog az öreg, mi lelte ezeket? Ogy viselkednek, mintha valaki haldokolna! Haldoklik is, .tudja ezt Woscht nagyon jól. Kinn, omeld fel a fejed, s figyelj, kinn úgy zúg a Dráva, mint az orgona. Kifakult égerfák és piros őszi virágok isszák a vizét. Vadkacsa, fecske, szarvas és menyét ficánkol a terméstől terhes levegőben, és a nyugovóra térő vad színekben tomboló táj úgy csillog, mint a folyó borzolódó hátán a kelő nap. Én pedig, Woscht, a révész itt feküdjem a rossz szagú szobában, mint a törött eke? Hagyjam, hogy úgy öntsék belém a vizet, a gyógyteát meg a mérget, mint a lelketlen állatba? — Hóóó — mondja hangosan, s egv lökéssel felegyenesedik, de rögtön visszahuppan, mint egy zsák föld. Az asztal körül ülők feléje fordulnak. Miza azt mondja:

— Mit akarsz, apám. hiszen tudod .. .

Igen, az öreg révész tudja. Igaz életet élt. Minden natpját s éjjelét a vízeh töltötte, kivetette hálóját, evezett, gátat erősített. Rendjén volt ez így. Gyermeket nemzett: Janes, Vált, Nescha és Miza neki köszönhették életüket. Kenyérrel, hallevessel, hajdinakásával táplálta őket. Rendjén volt ez így. Ivott, mint a gödény, verekedett, kártyázott, szitkozódott, pa- ráz — á, hagyjuk, rendjén volt ez így! És most egyszerre — biztos jelent valamit, ha Miza, a legfiatalabb ezt mondja:

— Ne tedd, apám!

Csak azért, mert felül a szalmáján, hogy ne feküdjék ott, mint rohadt alma a fa alatt? Nem kell a

szántásról beszélnetek, az új földdarabról odalent a mocsárnál, jól tudom, csak áltatjátok a magamfajta öregembert. 'Látom én jól a szánalmat a szemetekben. Minden kanál orvosság kőszikla a mellemen, minden éjszaka újabb deszka, minden Ima újabb szög a koporsómba. Nem állja az olyan ember a szánalmat, aki egész életében az evezőt forgatta.

Talán még a fekete öltönyömet is rám adnátok, hiába szűk a válla s rövid a nadrágja. A szememet is becsuknátok, hogy rám köszönjön az éjszaka. Görcsös kezem köré csomóznátok a rózsafüzért, mint a kötelet? Szívesen összetörnétek az utolsó órákban, hogy minél előbb rávethessétek magatokat a végrendeletre, s beköszöntsön a nyugalom és a béke a házba. Az egyik egy rakás pénzt kap, a másik egy darab földet, az egyiknek egy szekrényt, a másiknak szalmazsákot, cipőt vagy kalapot hagyok — így is legyen. De engem ne akarjatok meggyilkolni ilyen hiábavalóságokért. Inkább arra legyen gondotok, hogy kivigyetek a vízre, ahogy illik, már mindent előkészítettem: az ingemet és a nadrágomat a hosszú útra, hogy a szél utoljára megsimogassa a szakállam. Ne zárjátok le a szemem, hogy lássam az eget és a Drávát. Azt akarom, hogy szabadon maradjon a kezem, foghassam vele az evezőt, ha kedvem

szottyan rá. így legyen, és ne másképp, nem itt a szalmán akarok kihűlni és megmerevedni, mint valami patkány, hanem odakint a vízen.

Ekkor gyermekei eloltják a villanyt a szobában.

Janes bereteszeli maga mögött az ajtót, és a fiúk nehéz lábbal végigcsoszognak a padláson: Janes, Vált és Peter. Nescha bemászik a szénába, Miza a kemencesutba. Oj deszka Woscht koporsójába. Már nem akar tovább élni. Ébren fekszik, szeme átkémlel az éjszakán. Künn, az ablak előtt a Dráva hátán úsznak élete évei.

A hideg a lábfejétől a térdébe kúszik. Ó, a fenébe is, érzi már! Csakugyan itt lenne sorvadásos bátyja, a halál? Mellén izzadság gyöngyözik, tüdeje még sípolóbban orgonázik.

Nem. Felágaskodva ellenszegül, majdnem kiesik az ágyból. Minden erejét összeszedve a földre veti magát. Senki sem hallja. Odakúszik az ajtóhoz, elhúzza a nehéz reteszt, és kimászik a fűre. Kinyitja a száját, mintha kiáltani akarna, de nincs más, csak az égerfátől és a víztől nehéz levegő, a föld édes-dohos illata, és a hold arany korongja. Karja, lába, inge fekete az agyagos földtől. Az öreg tovább csúszik a szántón. Halljátok a Drávát? Olyan, mint egy asszony, vágyakozva széttárja karját az éjszakában. Nyikorog a palló, s a

Almási Róbert illusztrációja